A NYELVTUDOMÁNY.
A NYELVTUDOMÁNY.
A XVII. SZÁZAD nyelvtudományi irodalmát Szenczi Molnár Albert indította meg. Dictionariumának azaz latin-magyar és magyar-latin szótárának anyagát az addigi latin-magyar szógyüjteményekből állította össze, de haszonnal forgatta a népszerűbb latin-német és latin-francia szótárakat is. Grammaticáját azaz latinnyelvű magyar nyelvtanát a külföldiek használatára írta, hogy megtanulhassanak magyarul, ha szükségét látják. Mind a hangtanban, mind az alaktanban, mind a mondattanban az akkori iskolai latin grammatikák nyomán indult, de azért akadt néhány önálló magyar nyelvi megfigyelése is. – KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY is latin nyelven dolgozta ki magyar grammatikáját. Munkája, a Hungaria illustrata, az alaktan tekintetében jelentékeny haladást mutatott Sylvester János és Szenczi Molnár Albert alaktanaihoz mérve, de hangtana rendkívül hézagos volt, mondattana meg éppen hiányzott. Mint általában ennek a korszaknak pap-tudósai, Komáromi Csipkés György is a héber nyelvet vallotta az emberiség összes nyelveinek ősanyjául. Azt hirdette, hogy a magyar nyelv a héber ősnyelv segítségével búvárolható legsikeresebben. – Ugyancsak a magyar-zsidó nyelvrokonság mellett foglalt állást OTROKOCSI FÓRIS FERENC Origines Hungaricae című munkájában. A tudós szerző nemcsak a héberrel vetette egybe a magyart, hanem délibábos szófejtéseket is közölt. Különböző európai és ázsiai helynevek értelmezése kapcsán iparkodott kideríteni, merre jártak és hol laktak hajdanában a magyarok ősei. – A szótárak közül PÁPAI PÁRIZ FERENC latin-magyar és magyar-latin Dictionariuma emberöltőkre háttérbe szorított minden egyéb szógyüjteményt. Páriz Ferenc a legjobb német, francia és angol forrásokat használta, a magyar nyelv szókincsét kitűnően ismerte s ritka szorgalommal gyüjtött anyagát lelkiismeretesen dolgozta föl. Munkája a hazai szótárirodalom terén új korszakot nyitott.
SZENCZI MOLNÁR ALBERT, KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY és OTROKOCSI FÓRIS FERENC életéről és munkáiról: a magyarnyelvű hitvitázók között és a latinnyelvű vallásos irodalmat tárgyaló fejezetben.
PÁPAI PÁRIZ FERENC (szül. 1649. május 10. Dés; megh. 1716. szeptember 10. Nagyenyed) veszprémmegyei eredetű családból származott, atyja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari papja volt, korán árvaságra jutott s a nagyenyedi református kollégium kenyerén nőtt fel. Példás tanulásának megjutalmazására 1672-ben külföldi tanulmányútra küldték. Lipcsében, Frankfurtban, Heidelbergben, Baselben fényes eredménnyel tanulta az orvosi és hittudományokat, a baseli egyetemen 1674-ben orvosdoktorrá avatták s tanárai kitüntető szeretetétől kísérve tért haza 1675 nyarán. Itthon Apafi Mihály erdélyi fejedelem háziorvosa és a nagyenyedi református kollégium tanára volt; a zavaros időkben tanítványaival együtt sokat szenvedett; negyven esztendőn keresztül önfeláldozó buzgalommal támogatta és irányította iskolája ügyét. Tudósnak és írónak egyaránt sokoldalú volt. Magyar, francia, latin, görög alkalmi verseket írt, német és francia vallásos munkákat fordított, kitűnő latin-magyar szótárt állított egybe, történettudományi és orvosi munkákat adott ki. – Pax corporis azaz az emberi testnek belső nyavalyáinak okairól, fészkeiről s azoknak orvoslásának módjáról való tracta. Kolozsvár, 1690. (A szerző életében négy kiadást, halála után még három kiadást ért. Ez az első rendszeres orvosi könyv magyar nyelven. Igen ügyesen foglalta benne össze a XVII. század gyakorlati belgyógyászatát.) – Ars heraldica. Kolozsvár, 1695. (A címertani tudnivalók összefoglalása latin nyelven.) – Életnek könyve. Kolozsvár, 1702. (Tótfalusi Kis Miklós megsiratása magyar versekben.) – Ábrahám pátriárka fia Izsák és Bathuel leánya Rebeka házasságok alkalmatosságával lett beszélgetés. Marosvásárhely, 1704. (Párbeszédes bibliai történet magyar versekben.) – Dictionarium Latino-Hungaricum. Lőcse, 1708. (Ezt a szótárt, a Páriz-Pápait, a XIX. század közepéig használták a magyar iskolák. Neve fogalom volt. A latin-magyar szótár mellett helyet kapott a hozzákötött magyar-latin szótár is: Dictionarium Hungarico-Latinum. A hatalmas munkának 1801-ig öt kiadása jelent meg, harmadik kiadását Bod Péter 1767-ben igen gondosan átdolgozta. Ugyanő ekképpen emlékezett meg a hírneves férfiúról: «Volt ez jó deák, görög, német, francia, híres poéta, jó filozófus, historikus, theologus, az orvoslás mesterségében merő Eskulapius, igen hasznos ember, kinek szép híre-neve mindenkor fennlészen Erdélyben. Az enyedi kollégyiomnak is megbecsülhetetlen és meghálálhatatlan sokat szolgált». Magyar Athenas. 1766.)
Kiadások. – Molnár Albert: Dictionarium Latino-Ungaricum. Nürnberg, 1604. (Hozzákötve: Dictionarium Ungarico-Latinum.) – U. az: Novae grammaticae Ungaricae libri duo. Hanau, 1610. – Komáromi Csipkés György: Hungaria illustrata. Utrecht, 1655. – Otrokocsi Fóris Ferenc: Origines Hungaricae. Franekerae, 1693. – Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum, Lőcse, 1708. (Hozzákötve: Dictionarium Hungarico-Latinum.) – Toldy Ferenc Corpus grammaticorum linguae Hung. veterum. Pest, 1866.
Irodalom. – Jancsó Benedek: Magyar nyelvtudomány-történeti tanulmányok a XVI–XVII. századból. Budapest, 1880. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert. Budapest, 1897. – U. az: Pápai Páriz Ferenc. Budapest, 1899. – Fallenbüchl Ferenc: Otrokocsi Fóris Ferenc élete és irodalmi működése. Esztergom, 1899. – Melich János: A magyar szótárirodalom. Nyelvtudományi Közlemények. 1906. évf. – Tolnai Vilmos: A szólásokról. Magyar Nyelv. 1909. évf. – Sági István: A magyar szótárak és nyelvtanok története. Budapest, 1922. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Harsányi István: Adalék Szenczi Molnár Albert Grammatikájának létrejöveteléhez. Magyar Nyelv. 1926. évf.
