ANALIZÁLÓK, STILROMANTIKUSOK.
ANALIZÁLÓK, STILROMANTIKUSOK.
A HUSZADIK század elején a prózában is bekövetkezett az impresszionista írói törekvések kora. Az elbeszélők egy része ideges érzékenységgel és újszerű stilizálással szőtte meséit különös helyzetei köré.
A regényekben az új alakok egész serege vonult föl: főkép a főváros népe, ahol a huszadik század első harmada sajátságos társadalmat teremtett a legkülönfélébb elemekből. A magyarság a maga életformájában, gondolkodásában, érzésvilágában két részre kezdett tagolódni: a főváros lakosságára és a vidék népére. Budapest élete, társadalma, világfelfogása elsősorban az impresszionista írók munkáiban mutatkozott be, ezek tartották fenn legszembetűnőbben a kapcsolatot a külföldi regényírás tárgyaival és földolgozó mesterségével; nem mintha rászorultak volna, kétségtelenül gazdag találékonyságuk mellett, az idegen irodalmak tanulmányozására, hanem mert úgy vélekedtek, hogy kár kiaknázatlanul hagyni egyetlen hasznosítható indítékot is. Az impresszionisták között történeti regényírók is bőven akadtak. Nem lehet azt állítani, hogy a multak jeleneteit a modern fővárosi ember torzító látásával mutatták be közönségük előtt; életfilozófiájuk materialista-volta inkább csak társadalmi regényeikből ütközött ki.
A tehetségek nyomában ott járt az ügyeskedők raja. Ezek tervszerűen kiirtottak gondolkodásukból minden idealizmust, s pőre realizmusukat nem tudták művészivé tenni semmiféle fogással. Azt azonban érezték, mi kell a közönségnek: a női test tömjénezése, a nemi szerelem, a házasságtörési problémák. A sajtószabadság nevében szemérmetlenül vittek bele regényeikbe perverz témákat. A művészi szabadság jelszava kalózlobogó volt, a szennyes zászló alatt élelmes írók és kiadók húzódtak meg, hogy pénzt keressenek a tömegek élvezetvágyából. A könyvek lapjain apró ledérkedések váltakoztak sikamlós helyzetekkel, a mese bonyolításának a nemiélet volt a legfőbb mozgatója. A kiadó szerelmi játékot kívánt a szerzőktől, a közönség érzékcsiklandó izgalmakat várt a könyvtől; melyik író nem szolgálta volna ki szívesen vásárlóit, hacsak makacs idealista nem volt, vagy olyan művészi erővel nem rendelkezett, hogy tolla áruba bocsátása nélkül is meg tudta ragadni olvasói érdeklődését. A szeretkezések tárgyköre élősdi bozótként tapadt a közönség csókéhes fantáziájára; a műveletlen olvasók nem bánták, ha az elkoptatott szerelmi sablonokat úgyszólván minden változtatás nélkül újra és újra elébük hurcolják. A divatos élvkufárok és ravasz gyönyörselypítők hada alaposan kiaknázta a félművelt együgyűséget.
Az igazi írók megvetéssel fordultak el az élelmes tollforgatás üzleti mesterkedéseitől, nem szorultak a pornográfia határain mozgó jelenetek segítségére. Tolakodó nagyzolás és különc stílus nélkül is művészek maradtak.
AMBRUS ZOLTÁN-t (1861–1932) a gondolatokban való gazdagság és irónikus lélekelemzés jellemezte. Széleskörű műveltsége fínoman fejlett stílussal párosult. – Legnagyobb regényének, a Midás királynak (1891), egy festőművész a hőse: a művész mindent elér második házasságában, de szerencsés sorsa nem tudja feledtetni első hitvesét, és hosszas vergődés után öngyilkos lesz. Az író az egyszerű mesevázat a jelentéktelen részletek aprólékos kidolgozásával hálózza körül, kompozíciója nem egyszer a tervtelenség hatását kelti, a kibontakozás lassúsága helyenkint ellankasztja az érdeklődést, bizonyos azonban, hogy a regény minden lapján az éles megfigyelések és bölcs elmefuttatások egész tömege hullámzik. – A Giroflé és Girofla (1901) egy jóérzésű színésznő és egy jóindulatú úriember szerelmi története a szokásos házassági megoldással. Problémája az, hogy az előkelő ember nem veheti nőül rangban alatta álló szerelmesét, mert a társadalom nem adja meg hitvestársának a feleség számára kijáró megbecsülést. A tételt a szerelem javára oldja meg az író; bebizonyítja, milyen bohók az emberek, amikor el akarják nyomni leküzdhetetlen vágyódásukat, pusztán azért, mert félnek a társadalmi előítéletektől. – A türelmes Grizeldiszben egy Boccaccio-téma folytatását írta meg: miként kerekedett Volter lovag fölé az eszes asszony. Tanulság: a szerelmi hadviselés tudományához a legkisebb borzas parasztlánynak is több a tehetsége, mint a legdicsőbb fejedelemnek.
Ambrus Zoltán szereti a párbeszédet, levélformát, naplójegyzeteket. Elemző hajlamú, szemlélődő természetű, hűvös iróniájú elbeszélő. Nem úgy ír, hogy megragadja a szívet, vagy meleget sugározzon a lelkekbe; e nélkül is eléggé magához bilincseli a szkeptikus fejtegetéseket kedvelő olvasót. Mint Anatole France, ő is arra használja föl munkáit, hogy elbeszélései szövetébe gazdagon áradó gondolatokat és kiábrándító megfigyeléseket ágyazzon. Különös témáival, szokatlan alakjaival, tartalmas bölcselkedésével a szabad eszmék egyik vezérharcosa. Erősen stilizált hősei formásan kikerekített mondatokban beszélnek. Többnyire az az érzésünk, hogy elmélkedésük nem a saját helyzetükből folyik, hanem azt mondják, amit az író ad ajkukra. Az író életfilozófiája: mindent megérteni, és mindent megbocsátani. Pályáját az életmegvető világszemlélet és a higgadt szatira hangjai kísérik végig.
Kevesen értették nála jobban azt a művészetet, hogyan lehet metsző elmeéllel ízekre szedni az élet jelenségeit. Kerülte a pátoszt, halk hangon szólalt meg. Hűvös volt a stílusa, de mondanivalóinak mély értelmével mégis megragadta kortársai lelkét. Filozofáló írásmódja távol állt a fárasztó elvontságtól, csak élete vége felé vált kevésbbé élvezhetővé, sokaknak azonban így is tetszett. Hivatását sohasem fogta fel könnyelműen, a felületesség hiányzott természetéből. Az olvasók lépten-nyomon érezték, menynyire megbecsüli tollát és közönségét.
A magyarság számára ismeretlen világot nyitott meg regényeiben KÓBOR TAMÁS (1867–). A fővárosi gettó élete az ő könyveiből lépett először az olvasók elé, ezekből ismerhette meg a közönség, milyen az igazhitű zsidóság gondolkodása, hogyan szakad el a cionista fiatalság a hagyományoktól, mennyire gyötri a sívár környezet levegője a modern társadalomba kívánkozó leányokat és asszonyokat. – A Ki a gettóból (1911) és a Hamupipőke őnagysága (1911) a Király-utca tájékának társadalmi keresztmetszete, az ortodox hívőkkel zsúfolt bérkaszárnyák belső életének rajza, a zsidó szegénység létért való küzdelmeinek tükörképe. A családfő, a jámbor bádogosmunkás, fanatikusan ragaszkodik az ősi hagyományokhoz, de gyermekei már megúnják a száraz kenyérért folytatott harcot, és nem csatolják jövőjüket a faji hűséggel járó alsóbbrendűséghez. Felsőbbrendű emberek akarnak lenni; ha kell, keresztények; csak menekülhessenek a zsidó proletársors kínjaitól. – Az író minden zugában ismeri Pest zsidóvilágát, és fanyar iróniája ellenére is rokonérzéssel pillant alakjaira. A zsidó kispolgárság jellemző típusai – mint hősök és mint epizódisták – sorra felbukkannak könyveiben. Elbeszélő stílusa nem egyszer közel áll az értekező prózához, meséi olykar bágyadtan mozognak, de személyei igazak és élők. Fáradhatatlanul elemzi az emberek önzését, hazugságát, aljasságát. Minden érzékenykedés nélkül világít rá sorsukra, legyenek akár zsidók, akár keresztények. Az erkölcsi hanyatlás jelenségei iránt igen erős az érzéke, bizonyos értelemben moralista is. A vidék, az anyaföld, a természet nem az ő világa, a terézvárosi utcák és boltok kötik le figyelmét, a gazdagokkal szemben a kishivatalnokok és munkások pártján áll, a nélkül, hogy szocialista lenne. Irtózik minden romantikától, hőseit reálisan szemléli, életszemléletéből nyomasztó pesszimizmus árad. Az emberek nem érdemelnek szeretetet, dolgaikat legjobb hideg gúnnyal szemlélni, úgysem segíthetünk silányságukon. Idealizmus, lelkesedés, jóság: mindez hiányzik az életből; álarccal járunk valamennyien, a szegénység bűnbe hajt mindnyájunkat. A huszadik század írói általában kerülték a magyar-zsidó társadalmi érintkezések nyomán felbukkanó problémákat, Kóbor Tamás szembehelyezkedett az asszimilációs irodalmi politikával. Bemutatta, hogyan élnek, gondolkodnak és alakulnak át a nagyvárosi zsidó családok, mikép kerül egymással szembe az apák és a fiúk nemzedéke. A magyar nemzeti élettel inkább csak nyelve kapcsolta össze. Ez a nyelv nem művészi, még csak nem is szabatos, de azért alkalmas arra, hogy az író keserű szemlélődéseinek megfelelő hangot adjon. Kóbor Tamás nem szerette az illúziókat, tapasztalatai heinei életbölcseségre tanították, lelke tele volt kiábrándultsággal. Ezért vált néha kíméletlen szatirikussá, ezért nem tudta olvasóit kellemes hangulatba ringatni. (Marianne, A csillagok felé, Budapest, Aranyhajú Rózsika, Hamlet az irodában.)
HELTAI JENŐ (1871–) mint elevenen szórakoztató humorista indult el írói pályáján. A kávéházak semmittevői, a hónapos szobák viharosmultú alakjai, a pénztelen írók, harmadrangú színésznők, furcsa kalandorok, komikus nyárspolgárok egészen kedves emberekké váltak derűs megvilágításában. Hőseit nem vette komolyan, jelentéktelen eseteikről évődő fontoskodással szólt, üres dolgaikat tréfás pikantériákkal fűszerezte. (A hét sovány esztendő, Az utolsó bohém, Irók, színésznők és más csirkefogók, VII. Emánuel és kora.) – Modern tanítómeséivel tartósabb érdemeket szerzett. Meséskönyvének darabjai eredeti leleményű történetek, az elmés író önálló stílusú kompozíciói. Ezek a szellemes apróságok és későbbi elbeszélő munkái (A III-es, Ifjabb, Utazás enmagam körül) mélyebb járásúak korábbi prózai köteteinél.
Színművei nagyobbára vídám pesti korképek, eleven torzrajzokkal, mosolyt keltő helyzetekkel, mulatságos alakokkal. (Bernát, Arcok és álarcok.) – Egyfelvonásosai művészi érzékkel fölépített, ötletes darabok. (Az orvos és a halál.) – Vígjátékai közül A Tündérlaki-lányok (1914) zajosan megtapsolt színmű volt. Hősnője feláldozza leányságát azért, hogy családját megmentse a nyomortól, anyja és nővérei önző módon kihasználják, s mégis megvetik őt együgyűségükben és képmutatásukban. – A néma levente (1936) nem mindennapi diadallal újította meg a már teljesen elfeledett magyar újromantikus drámát. Rákosi Jenő, Dóczy Lajos, Csiky Gergely, Bartók Lajos és mások a kiegyezés korától kezdve népszerűvé tették ezt a műfajt, később a regényes történeti daraboknak eltűnt a nézőközönsége, az idők változását mutatta, hogy Heltai Jenő fényes sikert aratott verses vígjátékával. Mátyás király fekete seregének hadnagya, Agárdi Péter, halálos szerelemre gyullad egy olasz úrnő iránt, s a szép özvegy csókjáért megfogadja, hogy három évig nem ejt ki egyetlen szót sem: ebből indul ki a mese, hagy számos ügyes fordulat után a szerelmesek boldog házasságával végződjék. A Boccaccio-hangulatú anekdotából élvezetes mesejátékot alkotott a szerző. Bebizonyította, mennyire nem áll ellentétben az irodalmi érték a színpadi hatással, milyen szívesen fogadja a közönség a verses szöveget a színpadon, és mekkora hatása van még mindig a romantikának, ha az író érti a maga dolgát. A lovagi kaland drámai fölépítése, kellemes hangulata, föltűnő ötletessége, mesebeli emberábrázolása, játékos humora és pompás rímei megmagyarázzák azt a meglepetést, amelyet Heltai Jenő ezzel a művészi becsvágyú színművével keltett. A magyar reneszánsz vonzó köntösben lépett elő történeti vígjátékából.
PEKÁR GYULÁ-t (1867–1937) gazdag mesélő kedv, romantikus képzelet, eleven hangulatkeltő tehetség jellemezte. Az egyhangúság és szürkeség távol állt lelkétől. Előadásában szokatlan mondatfűzések, sejtelmes kifejezések, meglepő árnyalások olvadtak egybe. Mesemondásában sajátságos helyzetek, éles ellentétek, szárnyaló ötletek kergették egymást. Szerette a fejedelmi udvarok, kastélyok, báltermek világát, a messzi tengerpartokat, az élet nagyúri élvezeteit. Képzelete szívesen játszott a különösségek után sóvárgó szerelem káprázataival, ünnepélyessége örömét lelte a színpadias jelenetekben.
Mint novellista meglepően termékeny, változatos tárgykörű, színekben gazdag. A magyar írók közül kevesen tudták magukat olyan európai műveltséggel beleélni a középkor, a renaissance, a barokk, a rokokó, az empíre, a biedermeier lelkébe. Abélard, Petrarka, Alba herceg, Stuart Mária, Balzac, George Sand és mások alakjai köré, szerelmi válságokkal ékes elbeszéléseket szőtt. Különösen a francia forradalom hangulatát és a forradalmat megelőző udvari élet levegőjét támasztotta fel rendkívül szerencsésen, élénk meseszövéssel, csillogó képsorozatokban. A barokkos díszítés társadalmi novelláiból sem hiányzott, bár ezekben jóval több volt a derű és kevesebb a stílus zsúfoltsága, mint történeti elbeszéléseiben. (Az aranykesztyűs kisasszony, Rokokó-idillek, Vitézi románcok, A frigiai sipka, Magyar költők szerelmei, Bizarr percek, Az ördög az Ámen árnyékában.)
Akár a magyar multba nyúlt vissza regénytárgyért (A liliomosasszony), akár az ázsiai népek mesés előidejébe (A tízezer mérföldes sárkány), akár az ókori római birodalom korába (Az ezüsthomlokú vándor): mindenütt ura maradt az elbeszélő művészetnek. – A Tatárrabságban (1909) a modern lélekelemző regény módszerét alkalmazta históriai tárgyára. Ebben a regényében II. Rákóczi György erdélyi fejedelem kora költői stilizálású környezetrajz kíséretében jelent meg az olvasók előtt. – Az amazonkirálynő (1920) egy mesebeli világ újraálmodása, a görög hőskor életrekeltése, Kisázsia és Hellas tengerparti tájainak a képzelet csillogó fátyolával való bevonása. Mitológikus elemeket szőtt Theseus szerelmi történetébe, de fölhasználta a történettudomány legújabb kutatásainak eredményeit is. – Attilájában (1935) Arany János és Gárdonyi Géza Attila-képmásai után is tudott újat, meglepőt, eposzi erejűt adni. Az «Isten ostorának» regénye a turáni gondolatot, a magyar büszkeséget s azt a tanítást foglalja magában, hogy a nemzeti érzés diadalmasan lebeg a nemzetköziség fölött. A hún király nem barbár romboló, hanem küldetésének nagyságától áthatott, nagylelkű pogány hős. Élete végigálmodása egyben a magyar mult egyik félelmes fejezetének hatalmas históriai festményben történő megörökítése. A hanyatló nyugatrómai birodalom, a gyönge bizánci császárság ott hever Kelet előretörő hatalmasságának, a hún-magyar nép seregeinek lába előtt.
Külföldi barangolásainak festései új irányt jelentettek a magyar útleíró-irodalomban. Kortársai csodálkozva látták, milyen tartalmi hatást és stílusértéket lehet kihozni egy-egy külföldi út pillanatfelvételeiből, s milyen történeti tudással és népéleti érzékkel lehet elmélyedni idegen országrészek világába. Spanyolországtól Svédországig Pekár Gyula sok tájat bejárt, benyomásait szárnyaló fantáziával vetette papírra, az idegen fajták sajátos szellemiségébe léleklátó művészettel pillantott bele. Egész valója megtelt a külföldi kultúrák átérzésével, élményei szinte tomboltak a színekben. A stílus ragyogása jellemezte művelődéstörténeti vonatkozású tanulmányait is. Ezekben szintén feltűnt a tárgyába való beleélés tüze és kifejező erejének szakadatlan csillogtatása. (Délen és északon, Don Juan.)
Színművei sziporkázó szellemmel kidolgozott darabok. A régi világ előkelő köreinek társalgását gazdagon színezett helyzetekben keltette új életre. – A kölcsönkért kastély (1914) a magyar biedermeier-korban játszó vígjáték. Hőse a királyi testőrség egyik bajba jutott tisztje. Bonyodalma a könnyelmű, de később helyes útra térő testőr házassága körül forog. – Danton (1920) a francia forradalom hírhedt szónokának tragédiája. A dörgőhangú politikus szerelme kedvéért megtagadja multját, szembekerül a jakobinusokkal, s elvérzik a bakó bárdja alatt. – A szerző minden színművében szilárd egységbe foglalja cselekvényét, hangulatkeltő tehetsége igen erős, jeleneteit fordulatosan bonyolítja.
CHOLNOKY VIKTOR (1868–1912) novelláiban a valóság jelenetei a képzelet játékaival vegyülnek. Jórészt tudományos hátterű elbeszélések ezek, az élet igazságait fantasztikus elemek kísérik. Az író szereti a félelmes történeteket, kísérteties tájakat, romantikus helyzeteket; fantáziája bekalandozza az egész föld kerekségét, a multat és a jelent; rejtélyes eseteit meglepő megoldásokkal teszi még különösebbekké. A naturalizmussal szemben az irreális kedvelője. Minden meséjének, minden alakjának ad valami különös színt. Kedvenc hősei a fantasztikus hazudozók. Közülük Trivulzió, a horvát-olasz kalandor, a föld minden tájára elvezeti kocsmai hallgatóságát groteszk mesélgetéseivel; viharvert füllentő, de csavargásainak elmondásában eredeti egyéniség. Cholnoky Viktor kísértetnovelláiban olykor mintha Hoffmann és Poe fantasztikus történetei kelnének új életre, máskor Jókai Mór képzelete ölt új alakot misztikus átszínezéssel. (Tammuz, Az Alerion madár vére, Néhusztán meséiből.)
HEGEDŰS SÁNDOR (1875–) képzelete a fantasztikum felé hajlott. Elbeszélő munkái tele vannak különös alakokkal és rejtélyességükben gondolkodásra késztető jelenetekkel. (Beszélő éjtszakák, A rádzsa, A réztornyú kastély, A pézsmaszagú ember, A sapkásfejű veréb.) Kedvelte az útirajzokat, tájleírásokat, vadászkalandokat. (Sir Douglas könyve, Kék Nílus.) Amerikai utazásai alatt szerzett tapasztalatai mélyen hatottak képzeletére. (Az óriások világa, Alakok a ködhomályban.) Nemcsak az angol nagyvárosi életet figyelte meg, hanem megfordult az indián területeken is, tanulmányozta a rézbőrűek szokásait, s a valóság és képzelet egybeolvasztásával vetett novellisztikus fényt a vadnyugat erkölcseibe. (Vörösbőrű romantika.) Az emberi művelődés multjából az olaszországi renaissance művészettörténeti emlékei ragadták meg érdeklődését. Apró életrajzi adatokból drámai hatású elbeszéléseket font Michel Angelo, Leonardo da Vinci, Rafael és más művészek alakjai köré. (A halhatatlan Itália.) Stílusa majd mindegyik munkájában rendkívül élénk volt, sok helyen száguldóan rapszodikus. Valami különös izgalom bujkált sorai között, megrázta ismereteinek bőségszaruját, a legszürkébb tárgyat is színessé tette ötleteivel, fordulataival, képeivel. Színműveiből hiányzott minden megszokott elgondolás. Szatirikus élű vígjátékai és komoly drámái tele voltak eleven lüktetéssel, szellemes párbeszédekkel, nem várt csattanókkal. Darabjai közül különösen Az élve temetkező, A rab és A Bakony keltette föl a kritika figyelmét.
BÁNFFY MIKLÓS (1875–) Attila haláláról szóló tragédiájával, a Nagyúrral (1913), aratta első értékes sikerét. A hún király hatalmas ember, fensége különösen a dráma végső jeleneteiben emelkedik magasra, amikor bosszúálló neje, Mikolt gót hercegnő, megöli. A király nagyságát, feleségének lelki megrendülését, a népvándorlás korának válságait, a nyugati műveltebb emberfajtának elernyedt erkölcstelenségét az egészséges keleti barbárokkal szemben költői hatással éreztette a szerző. – Elbeszélő munkái közül néhány novellája ennek a műfajnak igazi gyöngye. A tárgyválasztás különössége, a leíró hajlam és a stílus nyugtalansága ad ezeknek a novelláknak egyéni fényt. (A haldokló oroszlán.) – Pályájának változatos emlékeit, a magyar életben szerzett tapasztalatait s azoknak a legjellegzetesebb mozgású személyeknek alakjait, akikkel a békeévek Magyarországában találkozott: Megszámláltattál (1935), És híjával találtattál (1937), Darabokra szaggattalak (1940), című hármas regényében örökítette meg. Nem emlékirat ez, nem is kulcsregény, de azért az alakok és cselekedetek valósága ott izzik a mesemondás minden legkisebb részletén. Időköre a millennium és világháború kora, hősei az 1900-as évek magyar világának vezető egyéniségei. Két fiatal mágnás szerelmi története mellett ott húzódik Erdély és Magyarország főrangú társadalmának egész hínára, a közélet minden figyelmet érdemlő jelensége. Erdély külön világ, befogadják ugyan a magyarországi urat, de idegen fajtának tartják: «nem közűlünk valónak». Magyarországon nincsen meg ez az előítélet, csak értsen az arisztokrata a kártyához, italhoz, szerelemhez. Az élet tilos gyönyöreinek kiélvezése – a regény vallomása szerint – éppen olyan mágnásprogramm, mint a közömbös eltekintés az ország életbevágó dolgai fölött. Ki törődik a nemzet jövendő sorsával, mi köze a minden hatalmat markában tartó grófi uralomnak a magyarság létkérdéseihez, nyugtalanítja-e a felső tízezer lelkiismeretét a haza sorsa? Ezekre a kérdésekre megdöbbentőbb feleletet Bánffy Miklós regényénél még nem adott magyar könyv. A mágnás-mulatozások lázában – a szerző szerint – a Biblia tűzbetűivel jelenhetett volna meg az égi jóslás: «Megszámláltattál és híjával találtattál.» Alig akad egyetlen erkölcsi alapon álló ember az egész regémben, Csupa erkölcsi fertő, házasságtörés, érzéki jelenet. Dologtalan nagyurak, üreslelkű nők, nyomorúlt jellemhibák. Az író korképe nagyszabású társadalomrajzzá szélesedik, őmaga hidegen áll a tényekkel szemben, nem vádol, nem ítélkezik, csak bemutat, szigorúan tárgyilagos a regény utolsó lapjáig, a tanulságok levonását rábízza olvasóira. Hiteles akar lenni, így alakul könyve szörnyű vádirattá az ellen a társadalmi réteg ellen, amely Magyarországon évszázadok óta alakította a történelmet.
A Nyírség vidékét, a Szepesség tájait meg a régi Pestet hangulatosan varázsolta olvasói elé KRÚDY GYULA (1878–1933). Hősei a multban élnek, távol a mai társadalom izgalmas hullámverésétől. Ború és derű kergeti egymást elbeszéléseiben, alaphangja a mélabús elmélkedés. A régi merengések visszahívója ő, az igaz történet és egy sajátságosan modern mondavilág epikusa. Szereti a sírvavigadó embereket, különc gavallérokat, hírhedt kártyásokat, elvált asszonyokat, divatos színészeket, elfeledett írókat. Ferenc József korának ismert pesti alakjai sorra fölvonulnak munkáiban. Különösen érdeklik az elhibázott életpályák. A visszaemlékezés érzelmes romantikája ez, játékos lírával, nem kevés modorossággal, de sok bensőséggel is. Az eltűnt szabolcsmegyei nemesúri világ árnyékszerű alakjait meg a régi kisváros képét éppen olyan látomásos erővel kelti életre, mint amilyen ellágyuló iróniával ír a kiegyezés-korabeli főváros életéről. (A podolini kísértet, Szindbád, Ál-Petőfi, Hét bagoly, Boldogult úrfikoromban.) Művészi elbeszélő kötetei mellett, sajnos, vannak teljesen súlytalan munkái is: kényszerből írt unalmas hangulatképek, megrendelésre készült, elnagyolt regények. Ezekben semmit sem törődik közönségével, meséi naívul kezdetlegesek, alakjai kiállhatatlanul üresek, stílusa fáradt. Krudy Gyulánál kevés cselekménytelenebb író van irodalmunkban; olyankor pedig, amikor krónikás adatokat sző elbeszélésébe, teljesen megbízhatatlan hitelességű. Visszaemlékezései a kiskocsmai beszélgetések bortól mámoros ködébe vesznek. Történeti regényeiben minden van, csak históriai igazság nincs. (Mohács, Festett király, Az első Habsburg.) Ezekben az álomképekben messze túltesz Jókai Móron is, annyira nem tudja magát beleélni a letűnt korok szellemébe. Hamis korképű, pletykásan jellemző mesélgetéseit egyéni lírával szövi át, anekdotákat bővít ki és fejel meg, hangulatai szerint üti fel képmutogató-sátrát a mult romjain.
Az irányregényben és szatirikus életképben FARKAS PÁL (1878–1921) keltette föl a figyelmet. A modern élet veszedelmes típusainak egész sorozatát gyűjtötte egybe egészséges ítélettel. Mindig nemes indítékok vezették, többnyire megtalálta a tetszetős kifejező formát. Korjellemzése és emberszemlélete fordulatos erővel jelent meg elbeszélő könyveiben. – A Meddő küzdelem (1905) az erdélyi román veszedelemre hívta föl a figyelmet regény formájában. – Az imrefalvi leány (1905) a kapitalizmus és a szocializmus összeütközésének jelenségeibe mélyed. – A renegát (1908) hőse át akarja alakítani vármegyéjének korhadt gondolkozású földbirtokos-nemesurait. – Egy önkéntes naplója (1912) nemcsak mulattató elbeszélés, hanem művelődéstörténeti érdekességű korkép is. Mozgóképszerű elevenséggel mutatja be az egyévi önkéntesek életét az osztrák-magyar hadseregben. Minden antimilitarista irányzatosság nélkül pergeti le a tragikomikus jeleneteket, s eleven szellemmel mutat rá arra a sok embergyűlöletre, rosszmájúságra, durvaságra, amely annyira otthonos volt a régi császári és királyi közös hadseregben. – Egy tanár jegyzetei (1917) szerelmi történet. Társadalmi háttere igen eleven. Megismerkedünk a fővárosi pénzvilág és a radikális szociológusok csoportjainak jellemző típusaival, a zsidó nagytőkések és intellektuelek szabadgondolkodásával. – A világháború előtti főváros jellemző alakjainak bemutatásában Farkas Pál mesternek bizonyult. Munkáiban sorra megjelentek az akkori szellemi áramlatok hangadó hősei: a kávéházi doktor úr állandóan rágalmaz minden tekintélyesebb embert, de boldog, ha egy-egy gazdagabb lipótvárosi hatalmasság leereszkedik hozzá; a szabadgondolkodó zsidó tajtékozva emlegeti az állami népbutítást és a csuhásokat, de rögtön felhördül, ha valaki néhány tárgyilagos szót mer ejteni a zsidó hagyományokról; a középiskolai tanár szidja a reakciós magyar történelmet és lenézi Arany Jánost, de amikor forradalmi politizálása miatt kiteszik az iskolából, mohó habzsolással áll ki a közélet porondjára, hogy bezsebelje a mártírságával járó előnyöket; a magántisztviselő a szabadgondolkodó egyesületben társadalomtudományi szemináriumot szervez, külföldi könyvekből lopkodja tudását, rettenetesen nagy ember, de még közvetlen környezete sem érti meg ködös elméleteit; és még számos más figura: örökzöldek és fonnyadtra sárgultak, zavarosfejűek és zavarosan halászók, nevetségesek és vigyorogva gúnyolódók. A regényben Farkas Pálnak mindig voltak érdekes problémái, írásaiban sohasem vált érdektelenné, meséi gyorsan gördültek. A magyar jövő kérdései szenvedélyesen érdekelték, de vonzódott a kelet misztikus világa felé is. Szerette a rejtelmes dolgokat. (Strigonius, Mithridates kincse.)
NAGY ENDRE (1877–1938) érdeme, hogy a szellemtelen német orfeumokkal szemben megteremtette Budapesten az irodalmi színvonalú magyar kabarét. Társulatának írói és színészei alaposan visszaszorították a bécsi orfeumi behozatalt. – Vígjátékai közül A zsenivel (1911) aratta legértékesebb sikerét. Hőse egy lángeszű, de gyámoltalan zeneszerző, ezt a tehetetlen zsenit svihák-unokatestvére az ujjai körül forgatja, szerelmében elgáncsolja, s még zeneszerzői dicsőségéből is ő húzza a hasznot. – Elbeszélő munkáiban a Felsőtisza vidékének magyar-rutén világát több érdekes alak följegyzésével vonta az irodalmi érdeklődés körébe. Regényei és novellái a hivatott elbeszélő tehetség alkotásai. (A birsai vándorforrás, A Geödhyek, Apostol a Hódságon, A misokai földkirály, Kati kisasszony.) – A mesésen túlzó, groteszk novella műfajában is számot tevő kísérletet tett. (Lukits Milos kalandjai.) – Külön érdeme a magyar kabaré hőskorának szépirodalmi formájú megírása. Ebben az élvezetes könyvében humoros aláfestéssel közölte visszaemlékezéseit arról, hogyan lett szegény íróból tehetős színigazgató, s milyen küzdelmeket kellett folytatnia, amíg a német dalcsarnok uralmával szemben diadalra vihette a magyar tarkaszínpad ügyét. (A kabaré regénye.) Egy alkalommal így nyilatkozott pályájáról: «Az az illuzióm, hogy a közönséget rákapattam irodalmi formájú, tisztességtudó szórakozásra, olyan helyen és időben, amelyben azelőtt a trágárság és magyartalanság szórakoztatta».
A modern regényírók nagy része hosszas lélekelemzésekkel és részletező leírásokkal iparkodott leplezni mesekitaláló képzeletének fogyatékosságait, BIRÓ LAJOS (1880–) izgalmas fordulatokban bővelkedő meseszövésével és frissen lüktető párbeszédeivel tűnt föl. Ebben a stílusban tagadhatatlanul sok volt a filmfeldolgozásból és riportszerűségből, de mégis csak többet ért, mint a legtöbb írómesterember unalmas mesemondása. A puszta hatásvadászat korszakán és a Maupassant-utánzáson átgázolva, Biró Lajos számos irodalmi értékű novellát és regényt írt. A multat és a jelent, a kisvárost és a nagyvárost, a magyar földet és a külföldet egyforma érdeklődéssel barangolta be. Hősei olykor ragyogó pályát futnak meg, de többnyire elvesztik minden illuziójukat, nem egyszer tragédiába fullad életsorsuk. (Serpolette, A diadalmas asszony, Toinette.) – A zsidóság problémája többször foglalkoztatta. Történeti regénye, A bazini zsidók (1921), a Mohács idején föllángoló felvidéki zsidóüldözések korszakába vezet. Néhány biztos fogással rávillantott a keresztény köznép évezredes antiszemitizmusára, a védtelen keleti faj kétségbeesett helyzetére, a két világ között tátongó szakadékra. Dávid, a bazini zsidó, éppen föl akarja venni a keresztséget, amikor felcsapkod az üldözés lángja, s az elkeseredett ember a maga büszke elhatározásában elszántan vállalja a máglyahalált többi hitsorsosával együtt. A regény nemcsak a faji összetartás megvallásának könyve, hanem többé-kevésbbé vádirat a huszadik századik eresztény Magyarország ellen is. – Színművei támadóélű darabok. A Sárga liliomban (1910) a Habsburg-család egyik tagja, a vidéki helyőrségben katonáskodó főherceg, és vele együtt az egész osztrák-magyar tisztikar visszataszító színben jelenik meg. – A Rablólovag (1912) hőse, az élelmes kalandor, kigúnyolja és becsapja az érdekkörébe jutó mágnásokat: a grófok ősei kereskedőket raboltak ki, és így alapították meg dinasztiájukat, a kalandor a grófokat rabolja ki, s ezzel alapítja meg a maga nemzetségét.
A zsidó áthasonulás problémáját elbeszélés alakjában HATVANY LAJOS (1880–) tárgyalta legnagyobb visszhanggal. Urak és emberek (1927) című regénye arra a kérdésre óhajtott feleletet adni: milyen utat kövessenek a zsidók Magyarországon, ha boldogulni akarnak? A regény egy zsidó kereskedőcsalád három nemzedékének története. A nagyapa még óvatos vidéki házaló, az apa merész fővárosi üzletember, a fiú – Bondy Zsiga – új utakon járó entellektüel. Nyomról-nyomra követhetjük a Morvaországból 1800. körül magyar földre költöző család krónikáját, megláthatjuk, hogyan lesznek a lenézett miskolci batyús-zsidó leszármazottaiból a gyapjú, gabona és pénzforgatás ügynökei, utóbb a magyar gazdasági élet hatalmas tényezői. A boldogulás titka a rideg üzleti szellem. Semmi érzelgés, ha a vagyon gyarapításáról van szó. Pénzen minden megvásárolható, a zsidó ne is törekedjék másra. Zsiga apja fölfortyan, amikor fia magyar házitanítója hazafias rajongással beszél: «Hagyjon nekem békét ezekkel a beszédekkel, meg kell őt hagyni, az én fiamat, szépen annak, aminek született, zsidónak. És ha már mindenáron tanítani akarja, hát arra kell őt tanítani, hogy kössön itt meg minden üzletet, ha az üzletek jók. És hogy neki fizessen, aki tartozik. És hogy éljen itt, mint ahogy egy gyarmaton is nagyszerűen lehet élni, ahol az ember a maga pénzét csinálja. Nekem nem kell sem egy képviselő, sem egy bíró, sem egy professzor a családban. Az én fiam itt csak vegyen és adjon, de magát ne adja, mert nem kap érte semmit. Az én fiamnak pénzt kell itt csinálni. Sok, sok pénzt. És ő azért csak érezze magát idegennek. Mert az ember könnyebben vesz el pénzt idegentől, mint a jó ismerősétől vagy a rokonától.» Az író egyáltalában nem kendőzi alakjait szépítőszerekkel, sőt szinte kegyetlenné válik én-regényében hőseivel szemben, annyira kiélezi elvakult vagyonéhségüket. Ezek a napról-napra gazdagodó pénzes-zsákok teljesen érzéketlenek a nemzet eszményi lángolásai iránt, közömbösen pillantanak az ezer bajjal küzdő keresztény társadalomra, mogorva faji különállással zárkóznak el a kiszipolyozott magyarságtól. Ha Zsigáról, azaz önmagáról van szó, érzelmes az író; ha őseit elemzi, irónikus mosoly jelenik meg ajkán. Nem tudja titkolni, hogy megveti ezt a pénzsóvár fajiságot. Sok szép tulajdonsága van az éleseszű ősöknek, de mohó önzésükért méltók a kicsúfolásra. Környezetrajza kétségtelenül őszinte. Sok olyan rejtett dologra tapint rá, amelyekről egy távolabbról szemlélődő keresztény író nem tudott volna helyes képet rajzolni. Valóságos emlékirat a mű szépirodalmi alakban: a magyarországi zsidó nemzedékek típusos fejlődésének rajza.
LÁZÁR ISTVÁN (1881–1936) képzelete legszívesebben az ókori kelet világában csapongott. Ezekben a napkeleti történetekben részint a Bibliát használta forrásul, részint a modern történetíróknak Ázsia ősi világáról szóló munkáit. – Ótestamentumi tárgyú elbeszélő munkái közül legsikerültebb: a Hágár (1913). A bibliai történet magva köré költői elgondolású mesét szőtt, hőse Ábrahám elűzött felesége. A jobb sorsra méltó asszonyt a zsidók ősapja Sára kedvéért kikergeti házából, és később hasztalan próbálja visszahódítani. – Újtestamentumi tárgyú Krisztusról (1925) szóló regénye. Hőse alakjának megmintázásában költői megérzéssel találta el a helyes középutat a történeti és a szentírási Jézus-egyéniség két felfogása között. – A misztikum és a fantasztikum jelentős szerepű Lázár István regényírásában. Az elsüllyedt Atlantiszról, a fehér és a sárga faj eljövendő harcairól, a későbbi évszázadok társadalmi berendezkedéséről izgalmas menetű meséket szőtt. Írt háborús történetet, kémregényt, forradalmi helyzetképet, de szívesen fordult a pogány magyar világ felé és székely szülőföldjének népéhez is. (Aranykapuk városa, Istenek harca, Vörös számum, Omlik az udvarház.)
LACZKÓ GÉZA (1884–) elbeszélő művészetét a tökéletes kifejezésre való törekvés jellemzi. Stílusa együtt változott témáival. Novelláiban a modern lélekrajzoktól kezdve a történeti miniatűrökig a különféle foglalkozású és életsorsú egyének és típusok válogatott csoportját gyűjtötte össze, a lelki történéseket egybekapcsolta előadásának tárgyszerű stilizálásával. Vonzódott a különös alakokhoz, örömét találta a gúnyolódásban, de iróniája hozzásímult elbeszéléséhez, szelleme sziporkázó volt. Szemébe nevetett félszeg hőseinek, leleplezte őket belső valóságukban, rámutatott a szerelmi kapcsolatok szánalmas indítékaira. Volt valami sátáni vonás vagy legalább is csúfondáros hajlam a hahotájában.
Regényei közül a Noémi fia (1916) gondos háttérrajzzal bontja ki az olvasó előtt a tizenkilencedik század utolsó negyedének vándorszínész-életét. Írói hivatásának erkölcsi megbecsülésével, a tisztán művészi szempontok nemes szolgálatával már ebben a regényében feltűnt. Nem az olcsó hatást kereste, nem a népszerűség után futott, hanem az írásművészet eszményei irányítatták. – A Német maszlag, török áfium (1918) hőse Zrínyi Miklós, a költő. Ez a nagyszabású regény a kiváló hadvezér és államférfiú tragikus végű pályafutásának ívelését a korhűség aggodalmas tiszteletbentartásával mutatta be. Az elbeszélésnek még a stílusa is archaikus, hősei a törökvilág-korabeli magyar nyelven beszélnek. Ilyen következetes nyelvi archaizálást egy hosszú regényen keresztül Laczkó Géza előtt senki sem kísérelt meg irodalmunkban. – Szent Iván tüzében (1932) modern témához nyúlt: a világháború korának emberi sorsokat átalakító éveihez. A történelem beleszól a magánéletbe, elbuktatja a gyöngéket, továbbsodorja az erőseket. Egy modern leány körül zajlik a pesti élet vására, szerelemre szomjas fiatalsággal, eszménytelen célokkal. A lélektani regény a nagyvárosi hősnő belső életének és külső sorsának korjellemző bemutatása. – Királyhágó (1938) című regényéből egy nagyrahivatott ifjú alakja lép az olvasó elé: a fiatal ember boldogtalan helyzetéből nemes akaraterővel küzdi fel magát a kiváló emberek sorába. Háttérben az 1900-as évek kincses Kolozsvára és a budapesti Eötvös-kollégium tanulóserege. A főhős élete köré sok érdekes történet fűződik, az író mindenütt biztos ura az elbeszélő művészetnek.
KÁRPÁTI AURÉL (1884–) művészi erejű hangulatromantikus. Ifjúkori élményeit erős egyéniséggel vitte bele elbeszéléseibe, budai ábrándjaihoz csillogó meseköntöst szőtt. (Éjtszakai ballada, Budai képeskönyv.) Ott a legjobb, ahol a közelmultból vagy a mai életből veheti tollára szomorú sorsú alakjait, de azért a távolabbi korok hangulatát is művészi erővel támasztotta föl. – A Három régi esztendőben (1918) a diákélet rajza, A bihari remetében (1920) Bessenyei György öregkorának képe, az Aquamanile (1922) lapjain a tatárjárás korában élő Rogerius pap alakjának megmintázása a hangulatkeltő művészet igen értékes alkotásai. – A bölcselő szellem költői hangjai csendülnek ki A nyolcadik pohár (1927) mesemondó hangszeréből. Valóságos végzetdráma ez a regény, az ember harcának reménytelensége a sors kérlelhetetlen parancsa ellen, az akaratlan ballépés elháríthatatlan tragikuma. Egy ferencvárosi kispolgár ki akarja erőszakolni hirtelen ábrándjának – háza kibővítésének – megvalósítását, és tervéből családi katasztrófa lesz; nemcsak a maga személyes tönkrejutása, hanem hozzátartozóinak összeomlása is, hiába harcol házanépével együtt a kedvezőbb fordulatért. Ahogyan az író ezt a történetet bonyolítja, ahogyan az eseményeket beleépíti egységes kompozíciójába, ahogyan kimutatja, milyen kivédhetetlen erővel támad a végzetszerű felsőbb hatalom az elhibázott életre, ez a lelki mélységekben járó analizáló munka Kárpáti Aurél egyik nagy sikere írói pályáján.
TÖRÖK GYULÁ-val (1888–1918) nagyrahivatott tehetség szállt idő előtt a sírba. A századforduló magyar életének jelenségei közül főkép a földbirtokos-nemesség tönkrejutásának kérdése foglalkoztatta, ebbe a gondolatkörbe helyezte A porban (1918) című regényének meseszálait. Családjának stilizált története ez a mű, a magyar kisváros rajza, a fajmagyarság hanyatlásának ábrázolása. A pesszimista írónak kiváló érzéke volt a vidéki hangulat érzékeltetéséhez. Egyéb munkáiban is a nyomott párájú hangulatfeltámasztás a főerőssége. (A zöldköves gyűrű.) Még nem volt eléggé kiforrott író, olvasmányainak hatása fel-fel bukkant egy-egy novellájának elgondolásában, művészi részleteket nem egyszer kevert fárasztóan megírt lapokkal, de életműve így is méltó arra, hogy az irodalomtörténet megörökítse érdemeit.
Az irodalmi torzkép terén új műfajt alkotott KARINTHY FRIGYES (1888–1938). Pezsgő életkedvvel tűzte tollhegyre kortársainak furcsaságait, néhány lapon pompásan összesűrítette a divatos írók stílusának két-három legjellemzőbb vonását. Nem volt ez valami magasabb műfaj, de mulattatásra annál alkalmasabb: igazi görbe tükör az írói modorosságok ellen. (Így írtok ti.) Az irodalmi karikatúrát mindíg szívesen művelte, ennek a nevettető műfajnak mestere volt. Hanghordozást, furcsaságot, nyegleséget utánozni kevesen tudtak hozzá hasonlóan. Kíméletlenül kihasználta az írókra jellemző gyönge pontokat, rávilágított stílusuk lényegére, leleplezte, mi a gépiesen ismétlődő eszköz és egyéni fogás művészetükben. Torzító fényképezőgépe előtt a legszabályosabb arcélek is komikusakká lettek, s az olvasókat csakúgy mosolyra indították, mint az író filozofáló humoreszkjei, az értelmetlenségek és fonákságok ellen intézett támadások és évődések meg-megismétlődő ötlethalmaza. (Görbe tükör, Minden másképpen van, Még mindig így írtok ti, Száz új humoreszk.)
Karinthy Frigyest hajlama a filozófia felé vonta, de kenyérkereső gondjai a hírlapíráshoz láncolták. Az alkalmi bölcselkedésekhez csak egy asztal kellett papirossal és írótollal, a regény és novella ihletet és gondtalan nyugalmat kívánt volna, s hol vegye a hangulatot a napisajtó igájában görnyedő cikkíró? Vagy le kell ereszkednie a tömegmulattatás kabaré-színvonalához, vagy elvont okoskodásokkal kell tiszteletet kelteni a közönségben; az előbbi sekélyes tréfálkozás, az utóbbi unalmat keltő robotmunka. Karinthy Frigyes pályája első felében a «bolondozást» vállalta, pályája második felében az unalmasságot. Tehetsége a mindennapos újságírás napi csevegéseiben veszett el, igen sokszor az ízetlen viccek és száraz elmélkedések homokjába fulladt.
Novelláiban sajátságos életszemlélettel mesélt, nyugtalan modorban dolgozta fel jeleneteit. Sokféle hang szólalt meg tollán, tetszése szerint tudta utánozni a romantikus, realista, impresszionista vagy naturalista stílust. Meséi mögött többnyire valami jelképiség lappangott, az író tanítása az életről. Kereste az igazságot, szomjazott a világosság után, a józan ész és logika hirdetője volt, bölcselő szellemmel iparkodott ledönteni az emberi gondolkodást gátló korlátokat: (Esik a hó, Ballada a néma férfiakról, Krisztus vagy Barabás, Gyilkosok, Hasműtét.) Gulliver-könyvei nem puszta téma-kölcsönzések és hang-ismétlések voltak, hanem filozófus szellemű társadalmi megfigyelések Swift példája szerint. (Utazás Faremidóba, Capillaria.)
Színművei kétféle irányúak, éppen úgy, mint elbeszélő munkái: vagy az emberi lelkek mélyére ereszkedve kutatják a különféle problémák megoldását, s a logika és dialektika segítségével iparkodnak rámutatni az össze-vissza forgatott igazságokra, vagy eleven parodisztikus játékok és apró kabaré-tréfálkozások. Tragikomédiája, a Holnap reggel, új értéket hozott a magyar drámairodalomba. Fölvetette a kérdést: mi az igazi bátorság, s mi történik akkor, ha valaki megszabadul a minden őszinteséget hínárként megfojtó gyávaságtól, s így áll szembe a társadalmi előítéletekkel? A felelet megadásában álarc nélkül állnak az író hősei, a lelki harcok izgalmain s a társadalmi szokások vereségén keresztül megoldódik a drámai feszültség.
SURÁNYI MIKLÓS (1882–1936) a drámai erejű lelki válságok megjelenítője, a reménytelenség és végzetszerűség költője, többé-kevésbbé dekadens életfelfogás felé hajló regényíró. Meseszövő tehetségében nincs semmi nehézkesség, hőseit a festői képzelet feltámasztó erejével állítja olvasói elé. Emberábrázolásait borús gondolatok kísérik, a szerelmi szenvedélyekből tragédiák bontakoznak ki.
Első regényének, A trianoni pávának (1916), meséje a bécsi kongresszus korában játszik, hőse Domoszlay Farkas huszárkapitány, tárgya a reményteljes szerelem és a boldogtalan házasság. A kortörténeti adatoknak az elbeszélés szövegébe való beleillesztése kissé kiütközik a regényből, különös rokokó-hangulat húzódik végig a mesén, a külföldi nagyvilági élet romantikája és a magyar parlag kiábrándító sivársága mereven szembekerül egymással. – A szent hegy (1917) históriai színterén bizonytalanul mozog a szerző, az érzéki mámort kedvelő modern ember vonásait átviszi a tizenharmadik század világába, alakjai és hősei merő anachronizmusok. A Kun László magyar király korába helyezett mese Wernher budai bírónak és Erzsébet hercegnőnek szerelméről szól, de a szerző célkitűzése nagyobb a szerelmi mesélgetésnél, be akarja mutatni az utolsó Árpádok korának budai és pesti polgári világát is. Itt következik a kortévesztés: a külföld színesen fejlett városi életének a kezdetleges magyar viszonyok közé való átültetése. – A Kantate (1918) muzsikus-regény, egy tehetséges zeneművész története: a nagyrahivatott férfi tehetségét elpusztítja a kisváros. A századvégi dunántúli kisváros képe, elsősorban Pécs társadalma, itt jelenik meg legjellemzőbben az olvasó előtt; az író gyermekkori emlékeit ennek a regényének lapjai őrizték meg legfrissebben. – A gyujtogató (1922) titokzatos levegőjű történet, belevetítve egy dunántúli falu csöndes világába. A falu népe boldogan él, míg föl nem zavarja nyugalmát egy eszelős gonosztevő gyujtogatása, míg meg nem mételyezik gondolkodását a templom helyreállítására odahívott mesteremberek és művészek. A torzalakú gyujtogató és a kocsmázó szájhősök szomorú tanulságul szolgálnak arra, hogy a véletlen milyen gyorsan megsemmisítheti az idilli nyugalmat, a művészet mennyire megronthatja az embert. – A nápolyi asszony (1924) az újjáteremtő képzelet mesterműve. Mátyás király udvara és a magyar humanizmus csillogása színes korrajzzal elevenedik meg a regény lapjain; a művészi hatású elképzelést mélyreható lélektani elemzés egészíti ki. A dicsősége tetőpontján álló uralkodó végzete a nápolyi hitvestárs, lelki csapása a gyermektelenség, a törvényes utód hiányát nem pótolhatja természetes fia, Corvin János. – A Csodavárók (1929) nagyszabású társadalmi kép a világháború előtti időkből, a négyéves vérontás izgalmaiból, a forradalmak zivatarából. Történeti multú családok züllenek szét az események csapásai alatt, úri erkölcsök morzsolódnak föl a háborús nyomor miatt. A Péterffy-család története egyben a magyar dzsentri sorsa, a tekintélyes famíliára nehezedő végzet a magyar nemesi középosztály végzete. A tisztességes név, a régi vagyon menthetetlenül elpusztul. – Az Egyedül vagyunk (1936) lapjain Széchenyi István tragédiáját óhajtotta megírni a szerző, de célkitűzése megfeneklett a regényes életrajz szerencsétlen szerelmi kisiklásaiban. Kegyeletsértő adatokkal és művészi szempontból ügyetlen kézzel nyúlt bele egy nagy ember magánéletének fájdalmas titkaiba. Életrajzi regényének értékes lapjait ezek a freudista lelkiségű erotikus részletek nemcsak homályba vonták, hanem az olvasók ezreit is felháborították az író ellen.
Surányi Miklós a romlott szerelmi élet nyomozója volt, idegingerlő könyvek szerzője, pesszimista dekadens. Az erotikum vörös fonalként húzódott végig regényírásán, még stílusa is a részegítő mámor páráját lehelte. Hősei között kevés a rossz ember, ezek a többé-kevésbbé degenerált alakok inkább csak szerencsétlenek, felőrlődött érzékeik rabjai, a végzet áldozatai. Az irodalom célja Surányi Miklós szerint az, hogy világosságot gyujtson az emberi dolgok körül; az író szellemi fáklyája mellett a társadalom fölötte korcsnak látszik, az emberek esendők és hitványak. Mindíg hideg tárgyilagossággal, éles megfigyelő erővel, művészi célkitűzésekkel iparkodott dolgozni, személyei sorsán nem siránkozott, sokrétű történeteit a lelki mozgalmak gazdag részletezésével mondta el. Könyvei semmiesetre sem nemzetnevelő hatásúak, ha kétségtelenül kiváló tehetség alkotásai is.
A színműírásban eleinte csak tapogatódzott, de Aranybástyája (1934) már a hivatott drámaíró munkája volt. A zsidókérdést vetette föl benne, óvatosan és tapintatosan, állást nem foglalva, meséjét a zsidók és a keresztények erényeinek és bűneinek egyidejű számbavételével enyhítve. Ehhez is nagy bátorság kellett, s az idők jele volt, hogy egy magyar író hozzá mert nyúlni ehhez a kérdéshez is, a nélkül, hogy rövidesen kiirtották volna az irodalmi életből. A frankfurti Mendelek és a párizsi Léwyk családi eseményein keresztül a történeti drámaíró mezében oldozgatta a titok zárát: érdemes-e a zsidónak otthagynia a gettót, szabad-e a kikeresztelkedéssel elárulnia a kétezeréves hagyományokat, lehet-e elhelyezkednie a keresztények társadalmában. A francia forradalom első éveitől kezdve három nemzedék sorsán keresztül látjuk a nagyravágyó zsidó fiúk és szerelmes zsidó leányok előretörő kísérleteit s a kétségbeesett küzdelem végén az egyetlen tanulságot: visszavonulni a pénz védelme mögé! A kikeresztelkedőt még utódaiban is a gettó átka üldözi, s a nemzetközi hatalmú bankárcsalád fájdalmaira csak a félelmes anyagi erő – az aranybástya – ad vigasztaló balzsamot.
FÖLDI MIHÁLY (1894–) naturalistának indult, később spirituális irányban írta különös elgondolású regényeit. Személyei intellektuális emberek, célja a belső emberlátás, módszere a pszichoanalizis. – A Halasi-Hirsch fiú (1926) hőse elhagyja szülei zsidó hitét, katolikussá lesz, meg akar újulni lelkében, de hiába küzd, vagyona és tehetsége nem segítik céljai eléréséhez, családját szerencsétlenségek érik, végtére visszahull sorsa megkötöttségébe: nem győzheti le a hagyományok könyörtelen hatalmát, nem másíthatja meg fajának végzetét. – A csábító (1928) egy fővárosi tanár szerelmének tragikus története, a tudatos lelkivilág és a tudatalatti vergődések gondos elemzésével, a forró vágyódás és hasztalan önleküzdés végzetes harcaival. Haliczky Gábor csöndes életébe démoni erővel betör egy fiatal leány, az érzéki vonzódás csábító képei megmérgezik a tudós ember életét. Hiába bizonyítja be önmagának, hogy képzelete örvénybe ragadja, a valóság erősebbnek bizonyul minden logikánál, a romboló ösztön hatalmasabb, mint a tudatalatti mélységek fölé épített józanság, erkölcs, eszesség vékony rétege. Haliczky Gábor nem tudja kivetni lelkéből az elháríthatatlan titkos parancsot, becsületes életrendje felborul, a hiszterikus nő belép életébe, s a végén még ő tűnik föl úgy, mint egy ártatlan leány megrontója. A tragédia végén a tanár igazi énje még egyszer előretör, s Haliczky Gábor, a züllése tudatára ébredt tudós, agyonlövi Haliczky Gábort, a csábítót és gyilkost. – Az orvosi lélekelemzés megállapításaihoz és föltevéseihez kapcsolódik Kádár Anna lelkének (1932) részint misztikus, részint fantasztikus meséje. Két személy szerepel itt egy testben: Kádár Anna és Kádár Anna lelke. A fiatal nő szelleme külön él testétől, a két élet titokzatos harcot folytat, a kettősség érzékeltetésére egy kalandos női sors minden izgalmát fölhasználja az író. Az öntudat-hasadás problémájának kétségtelenül ez a legmerészebb elgondolású magyar regénye. Az olvasó nyugtalanító töprengéseken keresztül ereszkedik le a lélek tudatalatti mélységeibe, másrészt a meseszerű elbeszélő elemek sok olyan meglepetéssel szolgálnak, amelyek helyenkint megzavarják a pszichoanalitikus mesevezetés jól kitervelt programmját.
Isten országa felé (1932) egy nagyszabású regénytrilógiának első része. Isten elküldi a földre az Ördögöt, hogy büntesse meg az emberiséget borzalmas romlottságáért. Az emberek gyűlölik egymást, kéjben fetrengenek, áhítozzák a más vagyonát. A világ megérett a szétrobbantásra. Az Ördög ember alakjában járja be a földet, mindenütt továbbszítja az egymás ellen fenekedő indulatokat, létéről senkinek sincsen sejtelme, csak egy csodálatos lelkivilágú gyermekleány érzi világromboló hatalmát. Korn Klotild utóbb az Ördög hálójába kerül, de azért nem lesz a kárhozat búskomor mesterének zsákmánya, az Ördög elfordul tőle, s úgy keveri kártyáját, hogy a leány a földi igazságszolgáltatás karmai közé jut. Klotildot a világháború vérözönének megindulása előtt kivégzik. – A trilógia második része, A meztelen ember (1933), Juhász Ferenc tartalékos tiszt csodálatos történetét foglalja magában. Az Ördög őt is föl akarja használni céljai keresztülvitelére, s Korn Klotild összetörtszívű szerelmese végül is öngyilkos lesz, hogy megmenekülhessen az Ördög cselvetéseitől, s az igazságos Istené lehessen. – A lázadó szűz (1934), a trilógia harmadik része, Gramantik Erzsébet orvosnő regénye. Korn Klotild és Juhász Ferenc lelki örökségét ő veszi át, s az Ördög ellen vívott küzdelemben diadalra viszi rendíthetetlen hitét. Vallásos elszánások irányítják, megmagyarázhatatlan csodák nyúlnak életébe, így találja meg a maga számára és a benne hívők javára földi pályafutásának célját: a bűn szennyétől való megtisztulást és az Istennel eltelt földi életet. «Hiszek a látható erőknél sokkal hatalmasabb erőkben!»
A trilógia a modern kor lelki válságainak misztikus regénye, egyesek szerint regényformába öltöztetett misztérium, mások szerint csodás elemmel telített eposz a világháború koráról. Az Isten és az Ördög harcot indít az emberért, viaskodásukban nyomról-nyomra érezhető, milyen könnyen hulló levél az ember az élet fáján. Hideg szemlélet és költői fantázia, bölcselő bírálat és jelképes vízió, reális filmszerűség és spirituális művészet buján fonódnak össze a hármas tagolású regényben. Ha az olvasó beleéli magát a misztikus összefüggésekbe, látni fogja, hogy a diabolikus keretből a mai élet problémái életszerű biztossággal bontakoznak ki. Hit nélkül nincs semmi támaszunk az életben, de a Jó és Gonosz cselekedetei fölfoghatatlanok emberi értelmünk előtt. Titkok vesznek körül bennünket. Látható földi világunk a láthatatlan világnak csak kicsi része, a földi valóság eltörpül az érzékfölötti világ érthetetlennek látszó erőihez mérten. Látjuk a dolgokat, s nem tudjuk értelmüket. Az ember puszta eszköz az isteni akarat és az ördögi elhatározás kezében.
Földi Mihály elbeszélő munkáiban erős a bölcselő elme lírája. Hősei a boldogság után futnak, s az író bőséges észrevételekkel kíséri pályafutásukat. Gyakran megtörténik, hogy nem is regényhősei vívódnak problémáikkal, hanem maga az író számol be kétségeiről, s személyeit puszta szócsöveknek használja föl megfigyelései közlésére. Ez a jelenség az író gondolatbőségéből ered. Könyvei különböző értékűek, van közöttük dús képzeletű munka, van vontatottan bölcselkedő történet. Nem egy munkájában elkedvetlenítő a túlzásba vitt érzékiség. A testi kéj, a beteg idegzet, a nemi aláfestés általában nagy szerephez jut a Földi-regények lapjain, s ez kiábrándítja az olvasót az íróba vetett hitéből. Ott, ahol a valóságot az álomszerűvel párosítja, művészibb módon oldja meg feladatát.
ZILAHY LAJOS (1891–) novelláinak és regényeinek egyes jeleneteit nem könnyű elfelejteni, hősei ismerőseink maradnak sokáig. Nem annyira alakjai és helyzetei újak, mint a bemutatás sajátossága: az író érti a módját, hogyan tegye személyeit emlékezetesekké. A testi szerelem, sajnos, többnyire vezérmotívum nála is, bár kétségtelen, hogy ott a legjobb, ahol kerüli az érzéki aláfestéseket. – A Halálos tavasz (1922) regényhőse az érthetetlen női makacsság és hazugság áldozata. – A Szépapám szerelme (1923) eredeti hangú történeti regény. Meséje II. József császár török hadjáratának mozgalmas harci életébe és a bihari falusi nemesházak tájékaira vezet. Hőse az író egyik vitéz előde, a császári tábor bús katonája, az igazi korfestő tehetséggel föltámasztott kisnemes. – A Két fogoly (1927) háttere a béke utolsó esztendeje, a világháború és forradalmak kora, kapcsolatban egy házaspár szerelmi tragédiájával. Az egyik fogoly a férj, a tartalékos tiszt, a szibériai rab; a másik fogoly a feleség, az itthonmaradt asszony; a feleség éppen olyan gyötrelemmel vágyódik ura után, mint férje őutána, de a borzalmas idők örökre elválasztják egymástól életsorsukat. A mohó szerelmeskedés színfoltjai mellett a korrajzi részletek eléggé szürkék, de a tragikus sorsú emberpár gyötrelmeit százezrek sorsának tükör képeként vetíti közönsége elé az író. – Valamit visz a víz (1928): meseszerű történet arról, hogyan borítja föl a váratlanul besurranó szerelem egy boldog halász-család lelki békéjét, és mennyire nem mondhatja el senki sem magáról, hogy akaratereje teljesen vértezett a sors véletlen játékaival szemben. – A szökevény (1930) a harcterek és a forradalmak regénye. Komlóssy István főhadnagy megundorodik a háború rémségeitől, megszökik ezredétől, belekerül az 1918-as események sodrába, később vöröskatona lesz, csalódásai után sóvárogva várja a nemzeti ügy győzelmét, de a győztes ellenforradalom végigtipor rajta, s a megbélyegzett ember tragikusan fejezi be elhibázott életét. A regényt nehéz volt megírni a közelmult sajgó emlékei miatt, de az írónak sikerült kikerülnie a politikai egyoldalúságot, és tárgyilagosan festette meg a szerencsétlen korszak csoportképét. Elbeszélésének drámai lüktetése, a vészes esztendők hangulatainak éreztetése, vezető alakjainak és mellékszemélyeinek fejrajzai az ereje teljességében dolgozó elbeszélőt mutatják. – A fegyverek visszanéznek (1936): pacifista regény, tiltakozás a háborúk világjárványa ellen. Egy amerikai fegyvergyáros kezéhez milliók vére tapad, szerelmi sorsfordulata kiforgatja a dúsgazdag embert régi lelkiségéből, az örök béke eszméjének összeesküvője lesz, elárulja a hadititkokat, a hadbíróság agyonlöveti. A fegyverek őt is megtalálták, a fegyverek visszanéztek. – A földönfutó város (1939): lehangoló történet az Erdélyből menekülő vagonlakókról. Hová zuhant a magyar közép osztály Trianon után, milyen szörnyű válság bontakozott ki a vesztett háború következményekép?
Értékesebb színműveinek sorát a Hazajáró lélek (1923) nyitotta meg. Költői elgondolású dráma egy züllésnek induló nőről. A férj halálosan szerette ezt az asszonyt, öngyilkos lett miatta, emléke azonban elháríthatatlanul ott kísért az özvegy nyomában, a nő maga mellett érzi a halálba kergetett férj kezét, és csak nagy lelki megrázkódtatások után tér magához, s kezd új életéhez. A merész lélekrajzot tragikus feszültséggel telítette meg, és misztikus fénybe vonta be a szerző, a fölépítés zárt kiképzésére és a párbeszédek fínom kidolgozására nagy gondot fordított. – Hatásos parasztszínműve, a Süt a nap (1924), mesteri vonásokkal mutatta be a világháború után újjáéledő magyar falut. A falu régi értelmisége elszegényedik, a tiszteletes úr leánya gazdalegény felesége lesz, szívesen is megy nőül a vitézi telkes fiatal emberhez, mert szereti jövendő hitves társát. Az író arra a kérdésre keres megoldást: mi legyen a falu úri osztályának álláspontja a meggazdagodott kisgazda-osztály föltörekvő irányával szemben? Nőül mehet-e az úri kisasszony a módos parasztfiúhoz? Érdemes-e a városi hivatalnokok nyomorúságos élete után vágyakodni? A vígjáték egyik személye szerint: az idők ekéje fölszántotta a falu társadalmát, nagyokat hasít belénk az eke, de nem baj, ha keveredünk. – A Zenebohócok (1925) a régi commedia dell’arte modern újjáalkotása. A nagyravágyó álmok megcsalják a művészi dicsőségről álmodozó zenetanárt és leányát, de amikor csalódásaik után visszatérnek a szegénységbe, mégis megtalálják csendes boldogságukat. – A fehér szarvas (1927) a jelen küzdelmeinek nyomorúságából meríti tárgyát. Karakán Péter nyugalmazott huszárezredesben és környezetének jellegzetes alakjaiban a régi magyar úri családok sorsa ölt testet. A földbirtokosok, megyei tisztviselők, katonatisztek Magyarországa megsemmisült; a háború után új helyzetben vergődő férfiak tervet tervre építenek, hogy megmenthessék családjukat és fajtájukat; az ezredes elbukik romantikus képzelgéseivel, de fia már megél két keze munkájából, mert nem fut hiú ábrándok után, s el tudja felejteni a munkától idegenkedő, dölyfös multat. – A világbajnok (1927) a sportvilágot viszi színpadra a maga többé-kevésbbé munkakerülő, elbízott, félszeg alakjaival. Sikerült bohózat: találó korkép a társadalom sportbetegségéről. – A Szibéria (1928) a világháború hadifogoly-életébe vezet. A Jeges-tenger partján az orosz száműzöttek közé magyar hadifoglyok kerülnek, két tartalékos tiszt ugyanabba a leányba szeret, az egyik ott marad a leány mellett, a másik összetört lélekkel indul vissza hazájába. A színdarab a hadifoglyok életének és tragédiájának éppen olyan leleményes ábrázolása, mint amilyen eleven erővel támasztja fel A tábornok (1928) a hadikórházak és lövészárkok világát. – A Tűzmadár (1932) írói eszközökkel dolgozó bűnügyi dráma. Megölnek egy színészt, a gyanú szálai egy nyugalmazott miniszter családjához vezetnek: így indul meg a történet, hogy a későbbiekben hatásosan állítsa szembe az idősebb nemzedék becsületes életét az ifjabb korosztály erkölcsi nihilizmusával. A család dédelgetett leánygyermekéből bomlott idegzetű hiszterika lesz, s a jól nevelt úri hajadon magából kikelve támad szüleire: «Csak a fiúknak szabad?» – A szűz és a gödölye (1937) egy kereskedő-család széthullásának története, s a mai kor erkölcsi züllöttségének bírálata. Az olvasó keserű szájízzel figyeli a kapzsiság és érzékiség förtelmeit, az elvetemültség és rothadás szemétdombját, s erkölcsi fölháborodásának nincs egyéb vígasztalása, mint az írónak az a tanítása, hogy meneküljünk ebből a hitvány társadalomból más világrészbe, ott is a szabad természet ölébe, ahol nincs csalás, irígykedés, gyűlölség, ökölharc, kéjvágy.
Zilahy Lajos szívesen alkalmazta a jelképeket, a romantikus pátosztól idegenkedett. Költői hangulattal szőtte át legprózaibb helyzeteit is, vagy legalább olyan lírával hangszerelte szövegét, amely egyszerre közel került a közönség érdeklődéséhez. A reális megfigyelések mestere egyben a poétikus kifejezések művésze is volt. Mondatai könnyedén szökelltek, mégsem voltak súlytalanok. Novellaírásában is költő. Akár a mult felé fordult érdeklődésével, akár a mai időket varázsolta olvasói elé, minden alkalommal arra törekedett, hogy költészet sugározza be elbeszélését. Az életszemlélet mélysége és a feldolgozás hamvassága remek alkotássá teszi nem egy novelláját. (Az ezüstszárnyú szélmalom, Fehér hajó.) Írásaiban sok az érzéki nyálkásság. Olcsó erotikuma erősen csökkenti művészi értékét.
Az életrajzi regényeknek BALASSA IMRE (1886–) volt az első hivatott művelője irodalmunkban. A külföldön annyira divatos műfajt ő tette népszerűvé a magyar olvasók között. Legszívesebben a tragikus életsorsok felé fordult a modern kor közelébe hozta Jézus alakját, emléket emelt Kossuthnak és Petőfinek, könyvet írt Mozart és Moličre életéről. (Krisztus, Nagy idők, Mozart csodálatos élete, Moličre.) A hőseire vonatkozó adatok tömegéből művészi ítélettel válogatta ki a legjellemzőbb anyagot, lelkes beleérzéssel támasztotta fel az elmúlt idők hangulatát, az átélés líraiságával világított bele a lángelmék lelki válságaiba. Nem epizódokat olvasztott együvé, nem anekdotákkal iparkodott hatást elérni, hanem szerves földolgozásban alakította kerek kompozícióvá a kivételes szellemi nagyságok pályafutásának regényes ábrázolását. A zseni tündöklése az egyik oldalon, ádáz emberi indulatok a másikon, az emberi alacsonyrendűség hínárában a lángelme bukása: ezeknek az örök tanulságoknak epikus ábrázolásában Balassa Imre a költő lélek megkapó képeivel dolgozott.
HARSÁNYI ZSOLT (1887–) életrajzi regényeit méltán tartják e divatos műfaj legsikerültebb alkotásainak. – Az üstökösben (1932), Petőfi Sándor életének regényében, a halhatatlan lírikus pályáját a leghitelesebb irodalomtörténeti forrásmunkák alapján mutatta be, de egyben a született elbeszélő gazdag tehetségével is. – Hasonló felkészültség, életszerűség, érdekes előadás jellemezte az Ember küzdj (1932) köteteit. Ebben az életrajzi regényében Madách Imre pályájáról számolt be. Nem hagyott el egyetlen jellemző adatot sem hőse életéből, forrástanulmányait nagyszabású képbe foglalta. Nehány naturalista részlete, így Madách Imre kapcsolata egy tót parasztasszonyhoz, szigorú történeti hűségű föltámasztás, bár ezt a kutatói lelkiismeretességet nem egy olvasó szívesen elengedte volna. – A Szólalj, szólalj, virrasztó (1934) lapjain Zrínyi Miklós élettörténete elevenedik meg regényes formában. A kortörténeti tanulmányok lelkiismeretessége itt is szembetűnő, az életregényből a hírneves költő és hadvezér szelleme eleven erővel sugárzik. – Ecce homo (1935): Munkácsy Mihály alakjának, megmintázása. A festőművész életének meglepő mozzanataiba rendkívül hatásosan építette bele a szerző a Munkácsy-alkotások eszméinek kialakulását. Előbbi könyveiben az írók lélektana vonzotta, itt a képzőművészet belső titkai izgatták. – A zeneművész lelki világába Liszt-regényével, a Magyar rapszódiával vezette olvasóit. (1936.) A világhírű zongoraművész szellemi diadalai mellett kiélezetten nagy teret juttatott a szerelmi kalandokba sodródó férfi érzékiségének is; ettől a folttól eltekintve, a regényes életírás remekül érzékelteti, hogyan szárnyal a dunántúli ifjú páratlan ihletése az európai diadalok ormai félé. – És mégis mozog a föld (1937): Galilei életrajza. Kényes tárgy, de a szerző kijelentése szerint az eddigi életrajzi adatok alapján egyetlen mondatát sem lehet kétségbevonni annak, amit írt. Az inkvizíció csakugyan kimondta, hogy nem a föld forog az álló nap körül, hanem a nap forog az álló föld körül; ezt a döntését azonban sem a pápa aláírása nem szentesítette, sem a zsinati határozatok nem bástyázták körül. A világhírű természettudós korát rendkívül eleven vonásokkal támasztotta föl az író, a tizenhetedik század szelleméből mindent megőrzött, az emberek cselekvéseit izgalmas részletekkel színezte ki. Itt is szerencsésen vegyítette a valóságot a regényességgel. Mai szempontokat, egyházellenes támadást, lázító színezést nem vitt munkájába. Megmaradt elbeszélőnek, egy lángeszű tudós és egy forrongó korszak művészi ábrázolójának.
Mindezekben az életrajzi regényekben a lebilincselően vonzó elbeszélő tehetségen kívül a következő jellemző tulajdonságok tűnnek föl: az író alapos elmélyedése a kor történetébe, teljes beleélése hőseinek lelkivilágába, esemény-újjáélesztő képzelete, biztos ösztöne a korszerű stílus használatában, a tárgyi tudás mellett hatalmas nyelvi kultúrája. Ha szüksége van rá, Harsányi Zsolt kitünően archaizál, és mégsem válik modorossá, mint a legtöbb régieskedő író. Munkáit olvasva, figyelmünk sohasem lankad, anyagformáló művészete könnyedén megoldja a legnehezebb feladatokat is. Azt azonban méltán hibáztatták egyes bírálói, hogy nagyon is szereti a hálószobák titkainak kiteregetését, és bántóan sokat foglalkozik a szerelmi és családi élet botrányaival.
Nemcsak az életrajzok regényesítése terén aratott méltán megérdemelt sikereket. Azokban az elbeszélő munkáiban is fölényes tehetségű írónak bizonyult, amelyekben nem kellett fantáziáját a hamisítást nem tűrő tények korlátai közé szorítania. Amint bele tudta magát élni a szellemóriások lelkébe, éppen olyan otthonosan mozgott alakjai között akkor is, amikor a modern élet érdekes történeteit állította olvasói elé. Regényeiben megvolt a hang melegsége, az előadás könnyedsége, a meseszövés izgalmassága. Olykor pusztán csak szórakoztatni akart, máskor leszállt az emberi lelkek mélyére. Egy-egy szokatlan tárgya körül eleven ötleteket halmozott föl, a komor színeket humora játékával enyhítette. Meséi frissen peregtek. (Rozmaring, Életre-halálra, Tündérkirálynő.) – Hogy milyen biztosvonalú volt a társadalmi rajzban, s mennyire ismerte a szenvedélyek lélektanát, ezt legjobban a Magdolnában (1938) mutatta meg. Hősnője fiatalon lép az olvasók elé, s mint hervadó asszony búcsúzik az élet örömeitől. Három szerelme három csalódás. Vágyik a tiszta szerelemre, s csalódnia kell minden álmában. Megindító történetében van valami egyetemes érvényű igazság, a rajongó szerelmű és mégis tisztalelkű nők sorsának rokonvilága.
Színművei közül azok a legsikerültebbek, amelyekben Mikszáth Kálmán regényeinek világát támasztotta föl. Mint a színpad lélektanának ismerője, nem puszta dramatizálásokat adott, hanem komoly becsvágyú átköltéseket: ezért ragadta meg annyira a figyelmet A vén gazember is, a Beszterce ostroma is. A Noszty-fiú esetében (1926) megváltoztatta a Mikszáth-regény szellemét, erősen módosított tartalmán is: a hozományvadász dzsentri-úrfi történetéből a színházlátogató közönség kedvéért tréfás szerelmi históriát formált. A regény olvasói megbotránkozva fordultak el a vármegye uraitól, a vígjáték nézői lelkesen tapsoltak a házassági megoldásnak. – Más darabjait szintén szívesen fogadta a közönség (A zenélő óra, Grófkisasszony), de azért távolról sem olyan zajos lelkesedéssel, mint Mikszáth-átdolgozásait.
A regényesített életrajzok erősen megragadták a közönség érdeklődését. Az olvasók túlnyomó többsége a legértékesebb történeti biográfiánál is szívesebben olvasta az olyan életrajzot, amelyben a szerző képzelete segítségével helyreállította a rejtett összefüggéseket és művészi ösztönével kitöltötte az adatok hézagait. – HEGEDÜS LORÁNT (1872–) a legmegbízhatóbb kútfőkből merített, amikor megírta Gróf Széchenyi István (1933) életének történetét. Ez a mű a földolgozás módját tekintve, regényszerű alkotás, de azért adatai nem elképzelések, hanem valóságok. Az író a hiteles tényeket beleillesztette a maga látomásainak líraiságába. Csupa átélés a könyv, a hőséért rajongó lélek vallomása. A mai kor közvetlen közelébe hozza Széchenyi Istvánt, költői fordulatokkal beszél emberi mivoltáról. – Kossuth Lajosában (1934) a torinói remete pályájának megrázó mozzanatait örökítette meg. Itt is alapos forrástanulmányokat végzett, még azokat a külföldi helyeket is végigjárta, ahol Kossuth Lajos valamikor megfordult. Könyve a Kossuth-kultusz egyik nemes emléke. – Két Andrássy és két Tisza (1937) című munkájában négy magyar államférfi arcképét vetítette olvasói elé: az idősebb és az ifjabb Andrássy Gyuláét, Tisza Kálmánét és Tisza Istvánét. A két család szembenállását, az Andrássyak magánéletét, a Tiszák politikáját gazdag képzelettel, forró lírával, sebesütemű szakaszakban dolgozta ki. Együtt lelkesedett hősei örvendett sikereiknek, osztozott bánatukban. Hegedüs Loránt szívesen hódolt minden emberi nagyság előtt. A korlátoltságot, kicsinyességet, rosszindulatot maró szatirával tette nevetségessé, egy-egy eszméje körül szárnyaló képzelettel, tüzes vérmérséklettel, sziporkázó ötletekkel röpítette a magasba sokoldalú érdeklődésének tűzijátékát. Érzelmeinek és gondolatainak gazdag áradásai széttörték a szabályos szerkezet korlátait, a belső egységgel nem sokat törődött, megfigyelései azonban még azokat is elmélkedésre késztették, akik nem értettek egyet elgondolásaival. Hírlapi cikkei hol prózai rapszódiák voltak, hol az ötletekben kifogyhatatlan zseniális fej gyakorlati észrevételei az élet közérdekű kérdéseiről. Szenvedélyes alkotó vágy lobogott lelkében, közlési készsége termékenyen buzgott, elmésségeivel könnyedén szórakoztatta írásművészetének tisztelőit. A legelvontabb gondolat is megtalálta nála a világos kifejező formát, legvígabb anekdotázásába is vitt komoly filozófiát vagy legalább gazdag élettapasztalatokat. Szívesen foglalkozott a vallás kérdéseivel, életeleme volt egyes személyek és eszmék támadása és védelme. Az Ady-kegyelet különösen sokat köszönhet örökké ifjú szellemének, pompás vitatkozó erejének s a népszerűség útjait ösztönös érzékkel kitapintó tehetségének.
Az írók egy része félreértette az elbeszélő műfajok lényegét, s azzal a balvélekedéssel áltatta önmagát, hogy a meseszövés hiánya mindig pótolható – esetleg leplezhető – filozofáló részekkel vagy hosszadalmas leírásokkal. BÓKAI JÁNOS-nak (1892–) más volt a felfogása: írhat az író izgalmas regényt is, a nélkül, hogy a művészet rovására engedményeket tegyen; a fárasztó író gyanús író; a gyönge mesebonyolítás és a mesterkélt stílus még nem jelent színtiszta irodalmat, aminthogy az érdekfeszítő elbeszélés sem jelenti a művészi fajsúly jelentéktelenségét. Regényeiben fordulatos mesékkel dolgozott, az élet játékait mesteri frisseséggel alakította át gyorsütemű történetekké, személyei köré az enyhe gúnyolódás csillámait hintette. A nemzetközi kalandorok világa és a pesti társasági élet lüktető elevenséggel jelent meg könyveiben. (Mario, Megvédtem egy asszonyt, Julika, A balek.) – Vígjátékaiban is könnyedén pereg a cselekvény, ötletesek a színpadi helyzetek, fordulatosak a párbeszédek, természetes a nyelv. Jól ismeri a színpadot; tudja, milyen eszközökkel lehet hatást kelteni. Humorának és szatirájának elmésségei minden erőltetés nélkül kergetik egymást. (A rossz asszony, Ragaszkodom a szerelemhez, Feleség.)
BÓNYI ADORJÁN (1892–) részint a főváros világából, részint a bihari tájakról vezeti hőseit olvasói elé. A tragikus helyzeteket, a derűs pillanatokat, az élet szeszélyeit gyorsütemű mesélőkedvvel mutatja be. Szereti a drámai felépítésű történeteket, a ma problémáinak fordulatos bemutatását, az élettől lüktető jeleneteket. Meseszövése egyéni emberlátással párosul, humora megnyugtató árnyalású. Realizmusa mellett is sok benne a romantika, nem annyira a regényes helyzetek túlzásában, mint inkább történeteinek színes elgondolásában. Stílusából melegség sugárzik. Élére állított helyzeteinek megoldásával többnyire megnyugvást kelt az olvasókban. (Jómadár, A mennyei híd, Úri világ, Elcserélt élet, Kaland a Riviérán.)
TABÉRY GÉZA (1890–) írásait a nyelvficamító láz s az érzéki szerelem jelenetei rontják meg. Erotikum nélkül sok író nem tud hatásos könyvet elképzelni. – Szarvasbikája (1925), a két Bolyai története, minden elbeszélő lendülete mellett is elbúsító példája a szellemében és stílusában beteg irodalomnak. – Tűzmadara (1927) két költöttnevű nép ellenségeskedésének mesevilága, a mai idők helyzeteinek a gitánok és liburok világába való átültetésével. – A Vértorony (1929) Dózsa György parasztlázadásának korát színezi ki. Támadás ez a regény a katolicizmus ellen, gyűlölködő vádirat a középkori egyház megbélyegzésére. A borzalmak kiélezése mellett ízléstelenül erotikus jelenetek. – Az Októberi emberekben (1934) a katonai összeomlás napjai újulnak meg a világháború végén. – Fekete ablakon (1936) néz ki az erdélyi magyarság, és nem lát egyebet, csak sötétséget. A regénynek egy kishivatalnok a hőse, élete sorsában ott van a királyhágóntúli részek minden vergődése a világháború után. A magyarság egymásután veszíti el őrhelyeit, kiszorul a városokból. Ha életben akar maradni, vissza kell térnie a faluba, az anyaföldhöz, az talán megvédi valamennyire. Az író nemesen hazafias irányú és tárgyilagosan szemlélődő: nem magasztalja fajtáját, amikor nem lehet magasztalnia a románban is elismeri az értéket, ha emberséges ember. Bátor szókimondását csak itt-ott rontja a papiros pátosza, a stílus romantikája. – A Tabéry-könyvek egy része demokrata szellemű irányregény. Az író politikai bírálatra használja mesemondását, és nyíltan vagy jelképesen a haladó eszmék mellett izgat. Ha történeti regényt ír, modern gondolatokat vetít vissza a multba, a mai ember elgondolásait fonja egy-egy históriai korszak személyei köré, mesevezetését izgatott kedélyű szabadgondolkodó célzat vezeti. Nem lát bele a régi emberek igazi lényébe, nem akarja tudomásul venni a történetírás tanuságtételeit, vagy csak azt látja meg, ami beleillik programmjába. Előadómódja a magyar elbeszélő stílustól rikítóan elütő futurista mondatszövés. Hiába tűnik fel annyi tehetséges vonás regényeiben, ezt a lényéből kiforgatott, fejetetejére állított, minden eddigi nyelvi logikának ellentmondó, mesterkélt stílust nem lehet megszokni.
Az erdélyi gondolat – a transzszilvanizmus – KÓS KÁROLY (1883–) munkáiból tört elő legélesebben. Az író érzelemvilága Erdély multja és jövője körül csapongott, írásaiban büszkén hangoztatta a magyar anyaország szellemi egységétől elütő külön erdélyi lelkiséget. Első regénye, a Varjú-nemzetség (1925), a kalotaszegi élet rajza Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége idején. Két nemzedék története országos keretben, a mozgalmas családi krónikán keresztül a tragikus erdélyi helyzet politikai megvilágítása. – Az országépítő (1934) hőse Szent István király. Mivel az író ismert históriai nagyságot helyezett elbeszélésének középpontjába, képzelete nem szárnyalhatott szabadon, hanem többé-kevésbbé simulnia kellett az eseményekhez. A király keresztény nemzetté akarja átalakítani a pogány magyarságot, tervei megvalósításában szembekerül ősi fajtájával, a kereszt jegyében folytatott véres harc nyomán kialakul az egységes Magyarország. A krónikák Szent Istvánja mellett a legendák szentje csak halaványan lép elő az életrajzi regény lapjain, de a mű korfestése művészi becsvágy terméke. Van benne belső átélés, nem hiányzik belőle a históriai hangulat. Néhány alakjának emberábrázolása bensőségesen reális.
MAKKAI SÁNDOR (1890–) nevét fényes előadóművészettel megírt könyve, a Magyar fa sorsa (1927), tette széles körökben ismertté. Nagyszabású tanulmányának lapjain Ady Endrét védelmezte a keresztény-nacionalista álláspont fölfogásával szemben. Könyve a modern szabad gondolkodás egyik jellemző terméke, az Ady-dicsőítés tetőpontja, csupa logikai ellentmondás és irodalomtudományi különcség, egyébként igazi tehetséggel megírt mű, a tévedéseiben is megvesztegető frazeológiájú író pompás vitairata. Olyan túlbuzgó dialektikával kelt a költő pártjára, hogy újra fellobbantotta az Ady-gyűlölet lángját. – Másik nagy zajjal fogadott munkája, az Ördögszekér (1927), a dekadens lelkiség csüggesztő megnyilvánulása. Hőse, Báthory Anna, beteg szerelmi szenvedélyeinek áldozata. Az előkelő leány testvérbátyjával szerelmeskedik, züllött asszony lesz, Bethlen Gábor fejedelemsége idején halálos ítélettel sujtják, a hóhér keze alól megmenekülve bujdosó koldusként fejezi be életét. Olyan a sorsa, mint az ördögszekéré: tavasszal pompázó virág, ősszel aszott kóró, kósza szél hajtja az útszéli árkok felé. A feslettéletű nő tragikuma egyrészt a testvérszerelem, másrészt a Bethlen Gábor iránt érzett szerelmi szenvedély. Nem a Báthoryak korának képe ez a mű, hanem a neuraszténiás fantázia modern játéka. Így is kiválóan sikerült regény, ha mindjárt pogány sugallat terméke is. – A táltoskirály (1933) és a Sárga vihar (1934) a tatárjárás korát támasztja fel, sok lenyűgöző részlettel s egészében véve igen értékes alkotóvággyal a magyar történelmi regény terén. IV. Béla király korának ez az erdélyi szempontú megjelenítése a végzetszerűség tragikumának jegyében történik: az ország pusztulását nem akadályozhatja meg semmiféle földi hatalom. Ha van hibája a regénynek, ez abból ered, hogy az írónak nincs igazi mesekitaláló tehetsége, kevés fantáziával dolgozik, előkelő műveltsége nem pótolja az érdekfeszítő mesemondás adományának hiányát. Sem nem igazi regény a mű, sem nem igazi történelem, hanem olyan korkép, amelyből a hivatott meseszövő képzelet elsőrangú klasszikus regényt írhatott volna. – Történeti elbeszéléseiben Makkai Sándor nem egyszer szerencsésen kelti életre az erdélyi história egy-egy nevezetes személyét, társadalmi novelláiban főkép szimbolista művészete érdemel figyelmet. (Élet fejedelme, Megszólalnak a kövek.)
A legnagyobb sikerű magyar hadifogoly-regényt MARKOVITS RODION (1888–) írta. Szibériai garnizonában (1928) olyan módon számolt be háborús tapasztalatairól, hogy bennük százezrek ismertek a maguk keserves élményeire. A szerelmi históriákkal élénkített katona-regények után ez a szerelemtelen önéletleírás nagy föllélekzés volt: végre egy történet, ahol a világháború nem a házaspárok házasságtörésének érzelmes háttere s nem egy szép fiú és csinos leány szenvedélyes vágyakozásának kísérő zenéje, hanem élő valóság. Voltaképpen nem is regény ez a mű, hanem az író naplója novellisztikus színezéssel. Pacifista szellemű könyv, megvan a maga tárgyilagos iróniája, de bántóbb célzatosságokkal nem bosszantja az olvasót.
Hatását semmi sem mutatja jobban, mint világirodalmi sikere, s az a nagy áradat, amely a hadifogoly-regények írása terén a magyar irodalomban mindjárt megindult a könyv megjelenése után. – Az aranyvonat (1929) is háborús tárgyú. Izgalmas jelenetek az oroszországi bolsevizmus szörnyű éveiből, följegyzések a szovjetköztársaság aranyszállítmányáról, az ellenforradalmi erőfeszítésekről, a katonai rablásokról és gyilkolásokról. A Szibériába sodródott magyar hadifoglyok kalandjait a kommunista lelkivilág föltárásával beszéli el az író. Nincs kerek meséje, eseményeket jegyez föl, ezek azonban hatásosak és világító erejűek. Nem erőszakol semmiféle kirívó szociális elméletet helyzetképeire, célzatos filozofálgatással sem rontja valóságábrázolásának közvetlen hatását, a háttérből így is izgalmas erővel rontanak elő a nagy tanulságok. Mélységet és költészetet senki sem vár a riportregényektől, Markovits Rodion két munkájában azonban mégis annyi a kortörténeti drámaiság és az írói érték, hogy a szerző nevét az utókor jogosan megjegyezheti.
KUNCZ ALADÁR-t (1886–1931) a világháború kitörése Párizsban érte, több magyar társával együtt egy komor vár falai mögé zárták, öt esztendeig élt itt nyomorúságos elhagyatottságban. Élete szerencsétlen korszakának emelt emléket a Fekete kolostor (1931) lapjain. Közvetlen erejű napló ez, az internált emberek végzetének történetírása, lelki kórképek gyűjteménye, a számkivetés tragikus keserűségeinek megindító jelenetekben gazdag rajza. A Franciaországért rajongó magyar entellektüelnek látnia kell, milyenek is közvetlen közelből imádott hősei, s hogyan teszi túl magát, milyen könnyedén és lelketlenül, a francia önzés az emberiesség elemi követelményein. Rettenetes helyzetben vergődnek az összezsúfolt emberek, barbár gyűlölködés intézi sorsukat, majd megőrülnek életük unalmától. Az író mindazonáltal mértéket tart a fogolytartók jellemének megítélésében, jobban érdekli őt különös környezete: a magyar, német és meghatározhatatlan nemzetiségű fogolytömeg. Nyugtalanság, szorongás, láz árad ebből a nem emberi életformák között vergődő tömegből, végre üt a szabadulás órája a megmaradottak számára.
A zsidó lélek regényét a keresztények közül SZEŐ DEMETER (1867–1936) írta meg legmélyebben járó földolgozásban. Hatalmas munkája, a Zsidó vagyok (1933), ritka jelességekkel ékes mű. Egy zseniális modern prófétában lüktető drámaiassággal mutatta be azt a tragikus sorsú fajtát, amely kétezer év óta változatlanul egyforma jellemvonásokkal él a föld kerekségén. Egy felvidéki szatócs fia zsidó diákból katolikus pap lesz, a katolikus papból református lelkész, a református lelkészből görögkeleti szerzetes, a görögkeleti szerzetesből zsidó Messiás. Élete hátterében ott vannak a békeidők évei, a világháború csapásai, a forradalmak után következő idők, egészen addig, amíg a nagyszabású kalandor és egyben Istent szomjazó lélek föl nem veti az európai békeszigetek világmegváltó eszméjét. A hős: az örök zsidó, az akarata ellenére is nyugtalan vérű forradalmár, a társadalmi mozgalmak erjesztő kovásza. Titkos erők hajtják homályos célok felé, nem enged nyugton élni másokat, vállalkozik a legkétségbeesettebb kockázatokra is, csakhogy kielégítse rajongó célkitűzéseit. Mindent teljes odaadással csinál, mindenütt otthonosan érzi magát. Utópisztikus terveinek nem a szédelgés a hajtóereje, hanem az önmagába vetett hit. Faji természete ott lappang keresztény korszakában is, mindaddig, amíg életének vészes eseményei vissza nem térítik ősei hagyományaihoz, s ezzel a fordulattal meg nem szabadítják örökös ingadozásaitól. A multtal és a jelennel eddig is csak annyit törődött, amennyi kielégítette saját érdekeit, a jövő ezután is csak annyiban izgatja, amennyiben megvalósulhatnak személyes érvényesülését szolgáló elképzelései. Mindenbe beletalálja magát, mégsem tud zöldágra vergődni, mert kielégítetlenül mohó, megdöbbentően kritikátlan, kihívóan izgága. Hallatlan szellemi terhet hordoz agitátori lelkében. A regény sem nem antiszemita, sem nem filoszemita; az író távol áll minden irányzatosságtól, ő csak a zsidó lelket vizsgálja, egyforma tárgyilagossággal mutat rá a zsidó erényekre és bűnökre. A fajfilozófia gazdag élettapasztalatokkal egyesül írásában, lélekelemző tehetségét nem mindennapi stílusművészettel fonja össze. Szavai csengenek, kifejezései szárnyalnak, mondataiból színek törnek elő. Ha van hibája a regénynek, talán éppen ez a fényűzően színező stílus és az elbeszélés kábító mesegazdagsága az. Egyébként a hol látomásosan himnikus, hol romantikusan merészfordulatú elbeszélő mód jól illik a regény hősének izgalmas naplójához. A naplóforma szerencsés választás a meseanyag földolgozásában, az önvallomások még közelebb viszik az olvasót a bámulatos pályafutás belső rugóinak ismeretéhez. A főhős alakját néhány valóban élő zsidó világkalandor személyéből tömörítette össze az író. Epizódalakjai is túlnyomó nagy részben az életből vett megfigyelések, és csak kisebb csoportjukban tanulmányok alapján megmintázott személyek.
A pesti terézvárosi és erzsébetvárosi zsidó kispolgárság ZSOLT BÉLÁban (1898–) találta meg epikusát. Apró emberekbe, szürke életekbe rideg megfigyelő erővel világított bele, a Nagykörút mentén húzódó utcák zsidó kisburzsoáziájáról tárgyilagos ítélettel mondta el történeteit. Kereskedők, magánhivatalnokok, ügyvédek, orvosok, szobaurak, kávéházi vendégek, dolgozó nők, unatkozó asszonyok: ezek a hősei. A nagyobbára szánalmas személyek mellett az elmaradhatatlan szerelem az egyetlen oázis a hétköznapi lótás-futás vagy a reménytelen igavonás sivatagában. (Gerson és neje, Bellegarde, A királynő családja, Kínos ügy, Villámcsapás.) A pesti boltosfiúk olykor nekilendülnek, s elhitetik magukkal, hogy életükben sorsfordulat következett be, azután megtorpannak egy-egy veszedelmesnek ígérkező kaland előtt, s visszamenekülnek albérleti lakásukba, vagy ha meg is ízlelik a csiklandós helyzet ízét, számítóan haboznak, nem volna-e érdemesebb szakítani a nővel. Egyik másik annyira elernyed, hogy fásultan dobja oda az életét olyan ügyért, amelyhez voltaképpen sem testének, sem lelkének nincsen semmi köze. Elfajzott emberek fonnyadt szerelmei tűnnek föl a láthatáron, kényes családi dolgok leplei hullnak alá. A bérházak világa olykor riportszerű fényképekben elevenedik meg, máskor művészi élménnyé alakítja át tapasztalatait az író. – Színműírásában is ennek a sivár, üres, csüggesztő világnak a bemutatója. Az Erzsébetvárosban (1929) és az Oktogonban (1932) többet adott puszta életképnél. Nem vonta be romantikus mázzal alakjait, hűvös közönnyel pillantott rájuk, úgy járt el velük szemben, mintha valamelyik kor történelem számára óhajtott volna anyagot adni darabjaival. A pesti zsidó kispolgári élet minden eszményítés nélkül jelent meg színműveiben is.
A polgári osztályt rajzolta, de nem a maga helyi elszigeteltségében, hanem életjelenségeinek európai megnyilvánulásaiban, és benne önmagát teljes lelki feltártságában MÁRAI SÁNDOR (1900–). – Első regényei az emberi lélek tudatalatti rétegei alá világítottak be, bemutatták a belső világ rejtelmes szakadékait, nyugtalanul foglalkoztak az erkölcsi élet forradalmi jelenségeivel. (Bébi, A zendülők, A sziget.) – Állat-regénye, a Csutora (1932), egy kiskutya története. Rajta keresztül figyeljük az emberek életét, egyszerű esetein át halljuk a kaján megjegyzéseket a polgári társadalomról. Mese alig van benne. Márai Sándor legterjedelmesebb regényeiben sincs több elbeszélő anyag, mint amennyit egy jóravaló novella is követethet a maga számára. Annál feltűnőbbek prózájának értékes jellemvonásai: a csiszolt stílus, a hangulatéreztető nyugtalanság, a kifejező készség biztossága. – Egy polgár vallomásaiban (1934) a fanyar lírának, a kesernyés gúnynak, a fagyos emberábrázolásnak és a gondolatokat támasztó megfigyeléseknek olyan gazdag tenyészetét látjuk felburjánozni, amilyennel csak kevés könyv dicsekedhetik. Az író ebben a nagy memoár-regényében a meztelen önvallomások kábító sokaságát önti olvasói elé. Személyes élményein kívül megörökíti a nagy háború előtti és a forradalmak utáni évek magyar, német, francia és angol világát, hatalmas méretű művelődéstörténeti riportba foglalja az élete eseményeivel kapcsolatos kortüneteket. Az egyéni emlékképek mellett izgalmas tömegjelenetek, a leplezetlen személyi gyónás vallomásain kívül a polgári osztályok természetrajza, az önelemzés nyomában általános társadalmi taglalás. Az író mindent megtesz arra nézve, hogy ne lássék forradalmárnak, de környezet-tanulmánya minden részletéből elővillog elégedetlensége a fönnálló rend ellen. Nem akar pártíró lenni, mégis érezhető, milyen párton áll. «Világnézeti szolidaritásban tartok össze szellemi és erkölcsi kérdésekben a zsidókkal.» Nyilvános egyetemes gyónása az ábrándjaitól megfosztott lélek meztelenre-vetkőzése a nyilvánosság előtt, s ebben a helyzetében gyilkos gúny a társadalmi hagyományok ellen. A gazdag műveltség ikertestvére a sátáni megszállottság, a kiégett szív bajtársa az eszménytelenül töprengő elme. Az önmagukban jelentéktelen dolgok is súlyos értékekké válnak tolla alatt, midőn leszáll az emberi lélek mélységeibe, s bepillant az élet külső díszletei mögé. Semmit sem hallgat el, semmiért sem szégyenkezik, csak éppen az erkölcsi megtisztulás hiányzik önkínzásából. Nem törődik azzal, sérti-e mások érzékenységét. Kíméletlen leleplező és reményeit vesztett önfeltáró: «Nincs egyetlen emberem, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám; nincs olyan emberi közösség, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, és mindenütt hamarabb érzem otthon magam, mint a polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot.»
Márai Sándor tehetségéből hiányzik az érdekes meseszövés adománya. Nem történéseket mond el, hanem állapotot ír le. Az olvasó nem egyszer fárasztónak találja regényírását, annyira egy helyben jár, olyan részletező elmélyedéssel elemzi alakjait, annyira elmélkedik helyzeteiről. Filozófus-regényíró. Regényeinek lapjain nem zúg az eleven élet irama, annál több bennük a kritikai álláspont, a bölcselő megvilágítás. A képzelet helyett a magasan szárnyaló értelem. Észrevesz olyan jelenségeket, amelyek mellett még a kivételes művészlelkek is közömbösen haladnak el; meglát olyan rejtett összefüggéseket, amelyekre csak ő tudja ráirányítani a földerítés sugárkévéjét. Jelentéktelen tárgyakról gazdag szellemmel beszél, észre nem vett tünetekhez álmélkodtató fordulatokkal fűzi hozzá különvéleményét. – A féltékenyeknek (1937) mindössze annyi a meséje, hogy a Garren-fiúk megérkeznek atyjuk halálos ágyához, és néhány hetet ott töltenek a haldokló mellett. Ezt a rövid történetet nagyarányú regénnyé dolgozta föl az író, személyeinek jellemképeiből tanulmányokat szőtt, helyzetrajzaiba belevitte élettapasztalatainak ritkasággyűjteményeit. Hangja egyedül az övé, hűvös okfejtése sajátságos elmejáték kiáramlása, bánatos szemléletéből a kiábrándulás és sajnálkozás villanásai pattannak elő.
Az író megbecsülheti az emberi lélek nemes érzelmeit – a jóságot, hűséget, hálát – anélkül, hogy kontármunkát adna vagy unalmassá lenne. HUNYADY SÁNDORban (1893–) a megértés és kiengesztelődés szelleme élt minden iránt, ami egyáltalában menthető. Történetei csillognak a melegségtől és derűtől, mesehangjában az egyéniség íze. Habozás nélkül siet az elbeszélés csattanója felé, nem bíbelődik hosszadalmas árnyalásokkal, néhány vonás, s máris biztos arcéllel lépnek el olvasói előtt eleven alakjai. A humoros megelevenítés művészi adománya különösen nagy erőssége. Akár a fővárosi emberek közül szemel ki hősöket és mellékszemélyeket, akár a vidék úrivilágából, mesemondásának frisseségével és jelenetező készségének fordulatosságával elismerésre kényszeríti még a fanyarindulatú kritikust is. (Diadalmas katona, Téli sport, A vöröslámpás ház, Géza és Dusán: elbeszélő kötetek; Feketeszárú cseresznye, Erdélyi kastély, A három sárkány: színművek.)
SZITNYAI ZOLTÁN (1893–) kereste a különös helyzeteket, meglepő fordulatokat, szokatlan megoldásokat. Hőseinek rögeszméi ideges árnyalású történetek menetén jelennek meg olvasói előtt. A meghasonlott lelkek körül drámai feszültséget teremtett. Regényírásában a személyes élmények időszerű kérdésekkel kapcsolódtak. – Élni akarok (1929): én-regény. Az írói dicsőségről álmodozó hős egy dunántúli város hivatalnoki karában vergődik, állásáról lemond, a fővárosban kíván érvényesülni. A kisvárosban meggyűlölték személyét, ő is gyűlölettel fordul környezete ellen, s bosszúsan fotografálja regényében ellenségeinek alakjait. A kipellengérező szándékon kívül az erotikus jelenetek is rányomják bélyegüket a könyvre. – Hodinai Hodinák (1936): selmecbányai történet, a világháborút megelőző évek rajza. A magyarérzelmű tótság között megjelenik az óvatos pánszláv agitáció, de a szlovák lélek hűségesen kitart a magyar testvériség érzelmei mellett. Hodinák Árpád, a szláv eredetű regényhős, jobb és nemesebb hazafi sok született magyarnál.
A víg regény könnyed műfajában leginkább VASZARY GÁBOR (1897–) keltette föl a figyelmet. Nehéz helyzetek humoros rajzolója, vidám kalandok gúnyos mesélője. Meseszövése fordulatos, alakrajzai elevenek, társalgása közvetlen. Száguldó stílusa tele van izgalommal. A lélek mélységeinek kutatása helyett az élet derűs jeleneteit keresi, jellemrajzolása mögül irónikus életszemlélet sugárzik elő. Középponti gondolata: a nő. Nem a komoly asszony, nem a becsületére büszke leány, hanem a könnyelmű teremtés, a kétes erkölcsű dáma. Nem hisz a nőkben, szatirikus mosollyal tekint rájuk, de kiábrándultságában nincs semmiféle sötét vonás. A női ravaszság különféle fajtáit mulattató változatokkal veszi tollára. A szerelmi fölsüléseken kívül különösen a megélhetés gondjai érdeklik, a pénz sorsdöntő szerepe az életben, a pénztelenség fojtogató kínjai a szerelemben. A bohémélet álromantikáját, az idegenbe sodródó magyar fiúk nyomorúságos életét, a könnyelműség földerítő és elszomorító eseteit Murgerre és Heltaira emlékeztető kedvességgel mutatja be. Erotikuma olykor nagyon is kiélezett, vonzódik a sikamlós jelenetekhez, természetes beszéde külvárosi kifejezésekbe fullad. Szabadszájú író, erkölcsi dolgokban liberális szellemű, társadalmi bírálataiban radikális észjárású. Leghatásosabb munkája, Monpti (1934): egy párizsi magyar művész szerelmi története megrendítő befejezéssel. – Ketten Páris ellen (1937) gyorsröptű víg regény: két magyar diák kalandjai Párizsban. – Vígjátékai tele vannak élettel, különös ötletekkel, váratlan meglepetésekkel. Művészi becsvágya nincsen. Mint színpadi szerző pusztán mulattató.
TÖRÖK SÁNDOR (1904–) regényírásában a művészi alkotóerő a tartós irodalmi érték becsvágyával jelentkezett. – Az idegen város (1932) a világháború után kialakult magyar társadalom képe a fővárosba kerülő erdélyi ember lelkén keresztül vetítve. Az író a keresztény kicsinyességeket és zsidó hatalomérzetet a humorista és szatirikus életszemléletével figyeli. – Az élet keserű tragikomédiája lép az olvasók elé a Bankett a Kék Szarvasban (1933) című regényének lapjain. Egy vidéki állomásfőnök harmincéves szolgálati jubileumát ünnepli, tisztelői lelkesen magasztalják, és most megindul a lavina: a boldog ünnepeltből néhány óra leforgása alatt szerencsétlen ember lesz, legszűkebb hozzátartozói ráolvassák életének sok hazugságát, a külvilág számára hamis látszatokból összetákolt pályája semmivé válik. Le sem telik egy nap, s a végzet felrobbantja a minta-ember otthonát, boldogságát, önbecsülését. Hatalmas erővel fölépített történet. Hatását még az is fokozza, hogy a lelki katasztrófa minden szerelmi játszadozás nélkül bontakozik ki a mesemondásból. – Vidéken volt primadonna (1933): elbeszélés arról, milyen rózsás színben tündökölnek ifjúságunk álmai, s hogyan semmisül meg minden ábránd, amikor évtizedek elmultával újra visszakerülünk diákéveink helyszínére. – Szegény embert még az ág is húzza (1934): a társadalmi rendszer lesujtó kritikája, a közigazgatás együgyű tehetetlenségének képe, fájdalmas tiltakozás a törvények lelketlen paragrafusai ellen. Egy szegény, becsületes munkásembert addig hajszol nem mindennapi balsorsa, amíg végre eljut az akasztófáig. – És mégsem forog a föld (1935): leleplezés arról, mennyire távol esik egymástól a nagyváros és a falu lelke, s milyen szakadékot kellene áthidalnia annak, aki át akarná hangolni lelkét a belső világától idegen húrokra. Más a nagyváros neveltjének gondolatköre, más a falu értelmiségének életszemlélete. – Valaki kopog (1937): tizenkét szoba regénye. Az író tizenkétszer próbál gyökeret verni egy egy hónapos szobában, s mindannyiszor különös dolgokat tapasztal a pesti bérházak lakásain. Járja a szakadékok szélét, hol örömre derül, hol megdöbben. Elvonul előtte a nagyvárosi élet forgószínpada, regényes fordulatokkal vonaglik albérleti szobái mellett az új arcok titka, fájdalma, eszelőssége. Kifogyhatatlan a képmások festésében, gazdag az életszerű megfigyelésekben, bőséges a mesemondásban. Nem ismételget, mindig új. Szatirikus emberábrázoló, de egyben emberséges ember, mély lírájú. Hosszadalmas lelki elemzésekre nem szorul, ezt azokra hagyja, akik elbeszélő képzeletük gyöngeségét elmélkedésekkel és leírásokkal kénytelenek pótolni. Nagyon sok történik a két kötetben, az olvasó feszülten figyel. Bár a helyzetképek mindíg változnak, a személyek egyre cserélődnek, a regény mégsem hull részekre, az összekötő kapocs igen erős benne: maga az író. – Örök vasárnapok (1939): novellisztikus önéletrajz. Az író visszapillant gyermekifjú korára, s visszaidézi erdélyi élményeinek változatos sorát, a román megszállás után következő időből.
Török Sándor a szatirikus regény egyik eredeti szellemű művelője irodalmunkban. Az igazságok kíméletlen földerítője, vérbeli elbeszélő. Drámaírói tehetségét először az Áprilisban (1936) mutatta meg. A darab az önzés, hazugság és korlátoltság jeleneteiből táplálkozó szatira. Hőse ártatlan ember, egy áprilisi tréfa áldozata. – A komédiás (1936) a valóság és rejtélyesség színjátéka, költői fordulatokkal, hatásos jelenetekkel. Színtere egy havasi falu, hősei földművesek, pásztorok, favágók, csempészek és egy különös jövevény.
NÉMETH LÁSZLÓ (1901–) nagy célt tűzött ki maga elé regényírásában: meg akarta örökíteni korának történetéből mindazt, amit életében látott. «Utolsó leltárt akartam készíteni arról, aminek én még tanúja voltam: egy élő magyar lexikont, amelyben a falusi szolgalegénytől az egyetemi tanárig minden magyar réteg felvonul. Életem is egy lexikon: terézvárosi zsidó reál, két pesti fakultás, orvosi, tanári, kézműves pálya, a Tanú enciklopédiája, rádiós esztendő, nősülés egy iparos családba, pusztai nyarak, történészkelés, politizálás, házépítés, mennyi fejcím az üdvösségért küzdő lélek körül.» Hőse, Jó Péter, a különös lelkű parasztfiú, elindul falujából a város felé, s végigjárja a társadalmi élet magyar állomásait a békevilág éveitől kezdve a világháborún és forradalmakon át az újabb világháborúig. Sok különös dolog történik vele, személye körül százával hevernek a «lexikon-lapok»: az író kortörténeti megfigyelései. (Kocsik szeptemberben, Alsóvárosi búcsú, Szerdai fogadónap.) Németh László az én-regény művelője, az volt már első elbeszélő köteteiben is. (Gyász, Bűn.) Ő ugyan tiltakozott az ellen, hogy önéletrajzi regényeket ír – «munkám száz oldalakat megy olyan terepen, amelyet én alig ismerhettem» –; a valóság ózonban mégis az, hogy a maga körül folydogáló életet írja le tehetséges stilizálással. Képzelete nem az igaz elbeszélőé, helyzetei vontatottan fejlődnek, alakrajzaiban sok az ismétlés. Nagyon is egyszálú minden meséje, túlságosan sokat beszél az érdekesség rovására. De azért minden regényében akad egy-egy művészi részlet. Ugyanígy színműveiben is. (Villámfénynél, VII. Gergely, Papucshős.) Aprólékos részletezésének szürke felhői mögül sokszor lecsap a szépírói erő egy-egy hirtelen villáma. Szellemes észrevételei úgy nőnek ki keserű emberszemléletéből és fanyar humorából, mint az őszi tarlóról az elkésett virágok.
Az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar próza írók között REMÉNYI JÓZSEF (1891–) emelkedett ki legszembetűnőbben elbeszélő tehetségével. Emberek, ne sírjatok (1926) című regénye keserű jajkiáltás: áthidalhatatlan mélység tátong az európai kultúra és az amerikai civilizáció között! Barth János, a regény magyar hőse, mélyen érző ember, keresi a szívét, rajong a szépért, s a Felvidékről belekerül az Újvilág forgatagába, ahol nincsen becsülete másnak, csak a dollár szerencsés birtokosainak, az üzletkötés rideg ügynökeinek, az álkultúra üreslelkű férfiainak és nőinek. Barth János maga is üzletek után szaladozik, de tipikusan amerikai feleségének igényeit még így sem tudja kielégíteni, csalódik második szerelmében is, az élet amerikai küzdőterén azé a győzelem, akinek több a pénze. Mikor az érzelmes természetű hős a világháború után átutazik az ezer sebből vérző Európába, meglátogatja idegen emberektől megszállt szülővárosát, megfordul a szörnyű gazdasági helyzettől megrontott Budapesten, itt is lesujtottan tapasztalja, milyen távoli álom a magasabbrendű élet, mennyire kétségbe kell esnie minden harmóniát kereső léleknek. Mégsem veszti el hitét, szeretetét, reményét. Valami különös prófétai ösztön hajtja, csalódásainak átélésébe jóságos életszemléletet sző: legyünk nagylelkűek az emberek alacsonyrendűségével szemben, segítsünk a szenvedőkön! A nagyszabású mű voltaképpen egy regénytrilógiának második része; az első rész (Jó hinni, 1922) Barth János kivándorlásáról szól; a harmadik részben (Élni kell, 1931) révbe jut a sokat szenvedett hős. Én-regény: ebből ered líraisága, ebből fakad jeleneteinek életszerűsége. Tipikus amerikaiak és különféle sorsú magyarok jelennek meg az elbeszélés során, érdekes mozzanatok villannak föl az olvasó előtt, a történeti hagyományok nélkül élő nagyvárosok gyökértelen emberei felbukkannak és eltűnnek a maguk társadalmi szürkeségében. Reményi Józsefnek sok a mondanivalója az Egyesült Államok életéről. Nem a kívülálló ember szemével nézi honfitársait, benne él az ottani magyarok világában. Ismeri az angolnyelvű társadalmat is, figyeli a magyaroknak a jenkikkel való keveredését, munkáinak megvan a kortörténeti és lélektani hitelessége. Nemes lángolások nélkül folyik az amerikai élet, romantika nélkül fejlődik a regénytrilógia meséje.
Elbeszélők és színműírók:
AMBRUS ZOLTÁN (szül. 1861. február 22. Debrecen; megh. 1932. február 28. Budapest), hírlapíró, a Hét főmunkatársa, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Iskoláit Budapesten végezte, jogi tanulmányainak befejezése után egy ideig a Magyar Földhitelintézet tisztviselője volt, később lemondott állásáról, s az irodalomnak élt. A világháború idején és a forradalmak alatt a Nemzeti Színház igazgatója volt. – Irodalmi tanulmányairól és bírálatairól: a kritikusok között. – Szépirodalmi munkásságát a közönség jóideig nem méltányolta. Annál nagyobb volt a tekintélye a modern írók előtt. Kárpáti Aurél szerint szellemi emelkedettsége és formaalakító művészete egy egész korszak irodalma számára megszerezte az európai magyarság nemeslevelét. Vezető elme volt, személyi elvonultságában is igazi vezér: útmutató és irányító. «Ambrus Zoltán kora ma is tart. Amit ő nálunk elindított, a jelenben is továbbfolytatódik. Avagy annyira tele vagyunk-e duzzadó optimizmussal, hogy a századvég fanyar szkepticizmusát, a termékeny kételkedést már nem valljuk magunkénak? Renan és Flaubert szelleme, a szemlélődés kételye és a stílus szentségének hite, ez a kettős Ambrus-szerzemény és örökség csakugyan elveszett kincs lenne számunkra? Ambrus Zoltán, legbensőbb adottsága szerint, kritikus volt. Akkor is, ha regényt vagy novellát írt. Írói lénye, művészi képessége, költői képzelete mélyén mindig és minden vonatkozásban kritikus. Minden írását legelsősorban a szellemi tisztánlátás és az ítélet biztossága jellemzi. Az a két gyémántértékű tulajdonság, amelyet ő maga is legtöbbre tartott másoknál, s föléje helyezett a képzeletnek. Regényei, elbeszélései a lelki élveboncolás mintái, a született pszihológus remeklései. Tekintete az arc mögé fúródik és a lelket vigyázza. Nyelve, stílusa külön érték. Egyéni ízű, de minden feltűnést kerülő. Hajlékony, gazdag, inkább plasztikus, mint színes, pontosan kifejező nyelv. Nem ideges, csak kifinomultan érzékeny, dús árnyalatú. Zavartalanul nyugodt, ment minden pátosztól. Kortársai közt nem volt prózaírónk, aki jobban ismerte volna a szavak helyzeti értékét és a mondattan tisztázatlan titkait. A mai nemzedék már szinte nem is tudja, milyen drága nyelvörökséget kapott tőle készen.» (Ambrus Zoltán. Pesti Napló. 1938. évf.) – Munkái: Midás király. Regény. Budapest, 1894. (Először a Magyar Hirlap 1891–1892. évfolyamában jelent meg.) – Ninive pusztulása. Novellák. Budapest, 1895. – Szeptember. Regény. Budapest, 1896. – Pókháló kisasszony. Novellák. Budapest, 1898. – A gyanú és más elbeszélések. Budapest, 1900. – Giroflé és Girofla. Regény. Budapest, 1901. – Berzsenyi báró és családja. Rajzok. Budapest, 1902. – Ambrus Zoltán munkái. Tizenhat kötet. Budapest, 1906–1913. – Kultúra füzértánccal. Novellák. Budapest, 1911. – Mozi Bandi kalandjai. Budapest, 1913. – A tóparti gyilkosság. Novellák. Budapest, 1915. – A kém. Novellák. Budapest, 1918. – A Berzsenyi-dinasztia. Tollrajzok. Budapest, 1928.
BALASSA IMRE (szül. 1886. november 25. Szeged), hírlapíró. – Szépirodalmi könyvein kívül színi kritikáival is figyelmet keltett. – Munkái: A magyar királytragédia. IV. Károly. Budapest, 1925. (Tízezer példányban jelent meg. Angolra is lefordították.) – Nagy idők. Regény. Budapest, 1927. (Petőfi Sándor életének regénye.) – Kossuth. Budapest, 1928. (Regényes életrajz.) – Krisztus. Budapest, 1928. (A Megváltó életének regénye.) – Front. Regény. Budapest, 1930. – A titkos futár. Regény. Budapest, 1931. – Ottó, az ifjú királyfi élete. Budapest, 1931. (Szerk. Csekonics Ivánnal.) – Virág az orkánban. Regény. Budapest, 1931. – Mozart csodálatos élete. Budapest, 1935. (A lángeszű zeneszerző pályájának regényes rajza.) – Moličre. Budapest, 1938. (A halhatatlan vígjátékíró életének és korának életrekeltése.)
BÁNFFY MIKLÓS gróf (szül. 1873. december 30. Kolozsvár), írói nevén Kisbán Miklós, erdélyi földbirtokos, országgyűlési képviselő, Kolozs megye főispánja, a forradalmak után külügyminiszter, utóbb a romániai magyar irodalmi élet irányítója, az Erdélyi Helikon szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság tagja. – Egy személyben író, színpadi rendező, zeneköltő, festő, rajzoló és iparművész. A magyar anyaországból Erdélybe való visszatelepedése nagy föltűnést keltett, de azzal, hogy román állampolgárrá lett, és személyes összeköttetéseit fölhasználta a magyarság javára, értékes szolgálatot tett a nemzeti ügynek. Irodalompolitikájában nem a hagyományőrző irányt támogatta, hanem a legmodernebb szellemi törekvéseket. – Munkái: Naplegenda. Dráma. Nemzeti Színház: 1907. (Egyfelvonásos darab a történelem előtti korok kezdetleges embereiről. A kőkorszak küzdelme a rézkorszakkal, s ebben a harcban az emberiség haladásának törvénye.) – Nagyúr. Dráma. Magyar Színház: 1912. – A haldokló oroszlán. Novellák. Budapest, 1914. – Az erősebb. Színmű. Várszínház: 1918. (Hősei elkorcsosult mágnások, életük visszataszító erkölcstelenség.) – Maskara. Színmű. Renaissance-Színház: 1926. (A mai élet féleszű figuráinak tarka gyűjteménye, egyben társadalmi szatira, főkép a magyar arisztokrácia léhasága ellen. A bárgyúnak rajzolt mágnás karikatúrája mellett feltűnik a pöffeszkedő dzsentri, a nagyzoló ellenforradalmár és több más hasonló kortípus. Részint nevetséges, részint elszomorító alakok. Valamennyit az a vágy hevíti, hogy másoknak lássák őket, mint amik valóban. A gróf a tömeg jelszavaiért lelkesedik, a boltoslegény hercegnek adja ki magát.) – Reggeltől estig. Regény. Kolozsvár, 1927. (Két nővér története, két asszonyi lélek rejtélye.) – Martinovics. Dráma. Nemzeti Színház: 1929. (A darab hőse a szabadságért küzd, de egyben a zsarnokság fizetett kéme is. Jellemtelensége vérpadra juttatja a magyar jakobinusokat.) – Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja. Anekdoták, tréfák. Kolozsvár, 1931. (Régies stílusú levelek gyűjteménye: más-más história Boldizsár diák kalandjaiból. Az író humor-érzéke erős, szelleme a szkeptikus bírálóé.) – Emlékeimből. Kolozsvár, 1932. (A forradalmi idők hangulatának életre-keltése. Alakrajzai közül Károlyi Mihályé és Hatvany Lajosé mesterien sikerült.) – Megszámláltattál. Regény. Budapest, 1935. (Arisztokraták és nemesek magánélete.) – És híjával találtattál. Regény. Budapest, 1937. (Arisztokraták és nemesek a közéletben. Az előbbi regény folytatása.) – Darabokra szaggattalak. Regény. Budapest, 1940. (A trilógia befejező kötete.)
BENEDEK MARCELL (szül. 1885. szeptember 22. Budapest), állami gimnáziumi igazgató, Benedek Elek fia. – Regényeiben erős realista megfigyelő, mesemondását belső izgalom fűti át, őszintesége nem egyszer áttöri az elbeszélés megszokott formáit. A lelki elvérzések festésére finom színei vannak, iróniája mélabús és metsző. – Munkái: Don Juan föltámadása. Verses regény. Budapest, 1904. – Az erősebb. Dráma. Budapest, 1912. – Vulkán. Regény. Budapest, 1918. – Pokoljáró Tar Lőrinc. Regény. Budapest 1921. – Hamlet tanár úr. Regény. Budapest 1928. (Rokonszenves hőse, Szentpáli Gábor egyetemi tanár, élénken emlékeztet Riedl Frigyesre.) – Magyar író tragédiája 1929-ben. Benedek Elek utolsó évei. Budapest, 1930. (A fiúi kegyelet megnyilvánulása. Az életrajzi közlések mellett meleg líra.) – Tégy, amit akarsz. Regény. Budapest, 1934. (Az emberi korlátoltság és hálátlanság regénye. Egy nemes emberpár részint az írók és művészek, részint a munkanélküli szegények ellátására fordítja vagyonát, de az egymás közelében élő két csoport nem tud megférni sem egymással, sem önmagában. Ez a helyzet módot ad az írónak, hogy az összeomlás jelenségeit a szellemes társadalombírálat észrevételeivel kísérje.)
BERKES IMRE (szül. 1878. december 4. Szigetvár, Somogy megye), hírlapíró. – Világháborús hátterű regényeiben az élmény és hangulat hatásosan szövődik össze. Még sikerültebb tárgyköre a magyar kisváros. A békeidők vidéki élete nem volt olyan enyelgő nyugalmú, mint amilyennek az utókor látja; ha voltak is csöndesebb helyek, nagyobb számban akadtak más embertanyák: alantas gyűlölködések mocsarai, emberi számkivetések lélekernyesztő telepei, zajos botrányfészkek. Berkes Imre az összhangtalan kisváros társadalmát keltette életre regényeiben. A kisváros lakói feszültséggel terhes levegőben vergődnek, a szellemi magasabbrendűség távolesik világuktól, erkölcsi magatartásuk külsőségekhez igazodik. A különös hangulatokat, izzó szenvedélyeket, izgalmas helyzeteket igen érdekesen ábrázolta az író. – Munkái: Ezer leányfej. Regény. Budapest, 1913. – Bábel. Regény. Budapest, 1913. – Bülbül hadnagy. Regény. Budapest, 1917. – Vérző falvakon át. Harctéri emlékek. Budapest, 1916. – Nem haltam meg tőle. Novellák. Budapest, 1919. – Csillagok, ha kialszanak. Regény. Budapest, 1919. – Odakünn süt a nap. Regény. Budapest, 1920. – Sárfészek. Regény. Budapest, 1930. – Csonka levelek. Regény. Budapest, év nélkül.
BIRÓ LAJOS (szül. 1880. augusztus 22. Bécs), a nagyváradi Szabadság szerkesztője, utóbb fővárosi hírlapíró. A Világ publicistája volt, a haladó törekvéseket támogatta. 1919-ben külföldre menekült, Bécsben és Berlinben mint újságíró kereste kenyerét, később fényes helyzetbe jutott: Amerika és Anglia legnépszerűbb filmírói közé küzdötte föl magát. – Munkái: Harminc novella. Budapest, 1906. – Huszonegy novella. Budapest, 1908. – Férfiak. Színmű. Nemzeti Színház: 1909. – Családi tűzhely. Három szatira. Magyar Színház: 1910. – A diadalmas asszony. Regény. Budapest, 1910. – Sárga liliom. Színmű. Magyar Színház: 1910. (A darabnak rendkívüli sikere volt. A főváros közönsége tombolva ünnepelte a szerzőt, annyira tetszett irányzatos támadása a magyar úri osztály ellen. Heinrich Gusztáv a színművel kapcsolatosan a Vojnits-jutalomról szóló 1911. évi jelentésében két mozzanatra hívta föl a figyelmet: «Az egyik a katonatisztek dőzsölő, züllött, üres életének novellisztikus, rikító rajza, mely nagyon elcsépelt dolog, de ily brutálisan és ízléstelenül talán nem volt még feltüntetve. A másik az ország és nemzet szenvedélyes gyűlölete, mely valóságos himnuszokban nyer kifejezést. Magyarországon nincsen sem becsület, sem lelkiismeretesség; sem jog, sem törvény: aki bírja, marja, mert megtorlástól nem kell tartania, ha jó összeköttetései vannak. Az egyetlen becsületes gondolkodású és nemes érzésű embert a darabban végül szintén meggyőzik arról, hogy ez így van, és hogy az ember ebben az országban csak úgy élhet, ha beáll a jólszervezett bandába, melynek élén a katonai és polgári hatóságok állnak. Külföldön, például Bécsben, bizonyára kitörő lelkesedéssel fogják fogadni Magyarországnak ezt a lelkes és meggyőző leleplezését.») – Nyári zivatar. Regény. Budapest, 1911. – Vízözön. Novellák. Budapest, 1911. – Kunszállási emberek. Novellák. Budapest, 1911. – Rablólovag. Színmű. Magyar Színház: 1912. – A cárnő. Színmű. Nemzeti Színház: 1912. (Lengyel Menyhért társaságában írt darab.) – Glória. Novellák. Budapest, 1912. – Tavaszi ünnep. Színmű. Magyar Színház 1913. – Utolsó csók. Színmű. Vígszínház: 1913. – Ciklámen. Novellák. Budapest, 1914. – A Szentlélek lovagja. Regény. Budapest, 1914. – A Serpolette. Regény. Budapest, 1910. – Don Juan három éjtszakája. Regény. Budapest, 1917. – Hotel Imperial. Színmű. Magyar Színház: 1917. (A nagysikerű darab éle a háború ellen irányult. Hőse egy magyar főhadnagy, eleven alakjai a Galíciát megszálló orosz katonai típusok. Van-e különbség az emberölés fajtái között: ez a probléma lappang a történet mélyén.) – Budapestiek. Novellák. Budapest, 1917. – A mélység lakói. Regény. Budapest, 1917. – A Molitor-ház. Regény. Budapest, 1918. – Sárga rigó. Novellák. Budapest, 1918. – A vízözön. Novellák. Budapest, 1918. – Francia négyes. Víg játék. Belvárosi Színház: 1919. – Politikusok. Színmű. Belvárosi Színház: 1920. – A bazini zsidók. Regény. Bécs. 1921. (A keresztény-nemzeti kritika rámutatott arra, hogy a regény telítve van zsidó fajszeretettel, elszánt cionista nemzeti érzéssel, a faji összetartás fehér izzásával. Az az író, aki a pesti forradalmi intellektueleknek minden nacionalista felfogást fölényesen lesajnáló élcsapatához tartozott, s olyan mérhetetlenül gyűlölte a magyar úri osztályt, ezúttal zsidó irányművet, sőt valóságos propaganda-regényt írt.) – Toinette vagy Dubarry grófnő a XX. században. Regény. Budapest, 1925. – Mariska. Színmű. Belvárosi Színház: 1925. – Boszorkánytánc. Színmű. Belvárosi Színház: 1929.
BÓKAY JÁNOS (szül. 1892. július 10. Budapest), a Budapesti Hirlap szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Munkái: Bohóc sipka. Versek. Budapest, 1913. – A gyémánt. Regény. Budapest, 1921. – Mi férfiak. Novellák. Budapest, 1923. – Mario. Regény. Budapest, 1925. – Herceg Durravary és társai. Regény. Budapest, 1926. – Megvédtem egy asszonyt. Regény. Budapest, 1934. – Julika, a fiúk barátja. Regény. Budapest, 1936. – Megvédtem egy asszonyt. Vígjáték. Belvárosi Színház: 1936. – Szakíts helyettem. Vígjáték. Belvárosi Színház: 1937. – Karosszék. Regény. Budapest, 1937. – A rossz asszony. Színmű. Pesti Színház: 1938. – Ragaszkodom a szerelemhez. Vígjáték. Belvárosi Színház: 1938. – A balek. Novellák. Budapest, 1938. – Feleség. Vígjáték. Nemzeti Kamaraszínház: 1939.
BÓNYI ADORJÁN (szül. 1892. december 10. Margitta, Bihar megye), hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Munkái: Holnap. Regény. Budapest, 1917. – A boldog asszony. Regény. Budapest, 1918. – Az éjféli vendég. Regény. Budapest, 1918. – Délibáb. Regény. Budapest, 1918. – Szerenád. Regény. Budapest, 1918. – A császárnő katonája. Novellák. Budapest, 1919. – A néma vándorok. Regény. Budapest, 1919. – Köd. Regény. Budapest, 1921. – A sárga kastély. Regény. Budapest, 1922. – Az égő hegy. Regény. Budapest, 1923. – Szomjúság. Regény. Budapest, 1923. – Élet a halálban. Regény. Budapest, 1924. – Jómadár. Regény. Budapest, 1925. – A mennyei híd. Regény. Budapest, 1928. – Az elcserélt ember. Színmű. Kamara Színház: 1930. – Szélcsend. Színmű. Nemzeti Színház: 1933. – Úri világ. Elcserélt élet. Két regény. Budapest, 1935. – Kaland a Riviérán. Regény. Budapest, 1937. – Hódítás. Vígjáték. Nemzeti Színház: 1937.
CHOLNOKY LÁSZLÓ (szül. 1879. július 11. Veszprém; megh. 1929. április 21. Budapest), hírlapíró, Cholnoky Viktor testvéröccse. Nyomora miatt a Dunába ölte magát. – Elbeszélő munkáiban a pesti külvárosok homályos utcáiról, züllésnek induló alakjairól, jobb sorsra érdemes iszákosairól figyelmet érdemlő írói vonásokkal szólt. – Munkái: Bertalan éjtszakája, Novellák. Budapest, 1918. – Piroska. Regény. Budapest, 1919. – Régi ismerős. Regény. Budapest, 1922. – Ingovány. Regény. Budapest, 1923.
CHOLNOKY VIKTOR (szül. 1868. december 23. Veszprém, megh. 1912. június 27. Budapest), hírlapíró. Egy ideig jogot tanult, de a megkötött rendszerű munkát nem kedvelte, bejutott a Pesti Napló, utóbb A Hét szerkesztőségébe, s csakhamar fölkeltette a figyelmet eredeti tehetségével. Családjával együtt szűkös anyagi viszonyok között élt, keserűségét italba fojtotta. Az egyik budapesti klinika betegágyán húnyt el negyvennégy éves korában. Testvéröccsei: Cholnoky Jenő, a földrajztudós és Cholnoky László, a novellista. – Munkái: Tammuz. Novellák. Budapest, 1910. – Beszélgetések. Tárcák. Budapest, 1910. – Az Alerionmadár vére. Novellák. Budapest, 1911. – Néhusztán meséiből. Novellák. Budapest, 1911. – Kaleidoszkop. Cikkek. Budapest, 1911.
CSÁTH GÉZA (szül. 1887. február 13. Szabadka; megh. 1919. szeptember 12. Baja), családi nevén Brenner József, orvos. Harminckét éves korában öngyilkos lett. Mint szabadkai gimnazista, később mint budapesti orvostanhallgató, sokat volt együtt unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel. Gyógyíthatatlan szenvedélye, a morfinizmus, tönkretette testét-lelkét. A Nyugat írói köréhez tartozott, novelláival és zenekritikáival erősen fölkeltette a figyelmet. Elbeszélő munkáiban a beteg idegrendszerű emberek világa költői színezéssel lépett az olvasók elé. Hajlama volt a fantasztikumhoz, szerette a groteszk eseteket, az őrült ember rajzában mesteri ábrázolásokat adott. Az érzékeny gyermek lélektana, az álom szerepe az életben és hasonló témák megvilágítása naturalista árnyalásokkal bukkant elő novelláiból. – Munkái: A varázsló kertje. Novellák. Budapest, 1908. – Az albíróék. Novellák. Budapest, 1909. – Délutáni álom. Novellák. Budapest, 1911. – Janika. Tragikomédia. Magyar Színház: 1911. – Hamvazó szerda. Színmű. Magyar Színház: 1911. – Schmith mézeskalácsos. Novellák. Budapest, 1912. – Muzsikusok. Novellák. Békéscsaba, 1913.
DARKÓ ISTVÁN (szül. 1902. Szentendre, Pest megye), a Magyar Irás szerkesztője. – Azok közé tartozott, akik a szerencsétlen államfordulat után kezükbe vették a magyar könyv sorsát a Felvidéken. A kenyérért küzdő írók kassavidéki csoportjával jelentékeny sikereket ért el a könyvkiadás terén. Elbeszélő köteteiben nagy gonddal iparkodott érzékeltetni a felvidéki magyarság lelkivilágát. – Munkái: Két ember, egy árnyék. Novellák. 1925. – Zuzmara. Regény. Berlin, 1926. – A legnagyobb úr. Novellák. 1927. – Szakadék. Regény. Kassa, 1928. – Szép ötvöslegény. A ferde torony. Két regény. Kassa, 1929. – Égő csipkebokor. Regény. Budapest, 1936.
FARKAS PÁL (szül. 1878. november 27.; megh. 1921. április 23.), országgyűlési képviselő, a Petőfi-Társaság tagja. – Mint Tisza István híve a nemzetközi áramlatokkal szemben a konzervatív-nacionalista eszmékért küzdött. A forradalmi jelenségeket korán észrevette, s felhívta a figyelmet a veszedelmes jelenségekre. Társadalomtudományi és történelmi tanulmányaiban is a nemzeti igazságok mellett emelt szót. – Munkái: Olga. Színmű. Nemzeti Színház: 1903. (Iránydarab a szennyesindulatú újságírás ellen.) – Meddő küzdelem. Regény. Budapest, 1905. – Az imrefalvi leány. Regény. Budapest, 1905. – A renegát. Regény. Budapest, 1908. – Doktor Hartmann. Regény. Budapest, 1911. Egy önkéntes naplója. Budapest, 1912. (A kaszárnyai szellemnek ebből a hűséges fotografiájából néhány év alatt 12,000 példány kelt el.) – A varsányi csata. Vígjáték. Nemzeti Színház: 1912. (Történet a nyári hadgyakorlatok mozgalmas életéből, egyben egészséges szatira a nagyzoló ultramodern írók ellen. A darab forrása: Egy önkéntes naplója.) – A konventbiztos. Dráma. Nemzeti Színház: 1913. (A M. T. Akadémia Vojnits-díjával kitüntetett mű. Hőse, a francia jakobinus, hisz a népfenségben, s látnia kell a tömeg ocsmányságát.) – Egy körorvos följegyzései. Budapest, 1914. (Az orosz agitátoroktól behálózott ruténföld helyzetképe. Néhány jól megfigyelt alak: az antiszemita politikus, aki életre-halálra védi a veszedelmes galiciai bevándorlókat, mert számít a szavazatukra; a szocialista udvari tanácsos, aki egész környezetét rémületben tartja világboldogító eszméivel, de kidobja a szobalányt, amikor nem szólítja őt méltóságos úrnak. Ez a Rothstein Samu förtelmesen éneklő zsargonjában megfellebbezhetetlen kijelentéseket tesz a magánvagyon intézménye ellen, de a saját alkalmazottjaival olyan embertelen, hogy a szegény konzervatívok szégyenlik magukat miatta.) – Egy tanár jegyzetei. Budapest, 1917. (A tudományos becsvágyú tanár pályája derékbaroppan; szerelmese, a dúsgazdag bankigazgató hiszterikus leánya, öngyilkos lesz. «Az én tragikumom – írja a társasági léhaságból halálos érzékenységbe sodródó leány – sokkal mélyebben fekszik és osztozik bennem az egész leánynemzedék, mely velem együtt nőtt fel. Kerestem a kalandot, mert nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Az értelmem azt mondotta, hogy ehhez jogom van, hogy a mai leány nem köteles türelemmel megvárni a házasságot, és éppen úgy meglehetnek a maga kis regényei, mint a fiatalembereknek. Csalódtam.») – Strigonius. Regény. Budapest, 1918. – Az esriadi rézbánya. Regény. Budapest, 1918. – A zanzibári leány. Regény. Budapest, 1919. – Mithridates kincse. Regény. Budapest, 1920. – Él az igazság. Regény. Budapest, 1921. – Elbeszélések. Budapest, 1926.
FÓTHY JÁNOS (szül. 1899. Kaposvár, Somogy megye), hírlapíró. – Különös levegőjű, csiszolt veretű költeményeivel vonta magára a figyelmet. Irodalmi érték volt Igazgyöngy című vígjátéka is. (Nemzeti Színház: 1927.) Első regényében egy háborús katonai üdülőtelep életét feltűnést keltő színezéssel rajzolta meg. – Munkái: Üvegház. Versek. Budapest, 1921. – Narcissus tükre. Versek. Budapest, 1934. – A csodálatos völgy. Regény. Budapest, 1936. (Tényleges és tartalékos katonatisztek dolgai egy kárpáti gyógyhelyen. A szerelem és barátság emlékregénye.) – Csillagok útja. Regény. Budapest, 1938. (Két emberpár története.)
FÖLDI MIHÁLY (szül. 1894. október 14. Budapest), orvos, utóbb hírlapíró, a Pesti Napló szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. – Munkái: Péterke. Novellák. Budapest, 1913. – Sötétség. Regény. Budapest, 1918. – Szahara. Regény. Budapest, 1920. – Rabok. Novellák. Budapest, 1920. – Hamlet királykisasszony. Tanulmányok. Budapest, 1922. – Mámorosak. Regény. Budapest, 1924. – Sándor és Sándor. Regény. Budapest, 1924. – Az élet tolvaja. Regény. Budapest, 1925. – Valakit szeretni kell. Novellák. Budapest, 1925. – Engem szeress. Vígjáték. Magyar Színház: 1925. – Bubi. Vígjáték. Magyar Színház: 1926. – Utolsó felvonás. Kamara Színház: 1926. – Az orvos. Regény. Budapest, 1926. – A Halasi-Hirsch fiú. Regény. Budapest, 1926. – A másik élet. Novellák. Budapest, 1927. – A csábító. Regény. Budapest, 1928. – Az utolsó álarc. Regény. Budapest, 1928. – Övék az élet. Regény. Budapest, 1929. – Kezdődik újra minden. Regény. Budapest, 1930. – Kádár Anna lelke. Regény. Budapest, 1931. (Mikor a Pen Clubok világszövetsége meg akarta jutalmazni két év egyetemes regénytermésének legkiválóbb alkotását, a magyar Pen Club bíráló-bizottsága – Kárpáti Aurél, Kosztolányi Dezső, Mohácsi Jenő, Schöpflin Aladár, Sebestyén Károly, Voinovich Géza – ezt a regényt jelölte ki a nemzetközi regényversenyre. A terv szerint negyvenöt ország negyvenöt regényének kellett pályáznia az elsőségért; a negyvenöt Pen Club zsürijeitől kijelölt negyvenöt regényt lefordították volna francia nyelvre, s a jutalmazott munkát negyvenöt nyelvre ültették volna át. A tervet nem tudták az első elgondolásnak megfelelő módon megvalósítani, a Földi-regény kiválasztása azonban nagy zajt keltett a magyar sajtóban. Az egyik nacionalista vezérlap tiltakozása szerint: «Földi Mihály egyáltalában nem rokonszenves képviselője egy olyan irányzatnak, amely semmiféle kapcsolatot sem tart fenn a magyar művészi géniusszal, a magyar nemzet lelkével. Az ő irodalma nemzetközi hatások és benyomások gyűjtőcentruma, amely ép úgy virulhatna Franciaországban vagy Skandináviában, mint Magyarországon. Földi Mihálynak a magyar nemzeti színekben való kiküldése egy párizsi világversenyre provokálása annak a magyar közvéleménynek, amely az irodalom tükrében a magyar élet visszfényét akarja látni. Ez a közvélemény meg fogja találni ezzel szemben a megtorlás eszközeit.» Magyarság. 1931. február 13.) – Isten országa felé. Regény. Budapest, 1932. (A trilógia első része. Az elbeszélés egyik legjellemzőbb fejezete: Az Ördög pöre Istennel. Az Ördög előkészíti a világháborút, de sebző keserűség gyötri, mert az emberiséggel való mesterkedésének sikerei felülmúlják legvérmesebb várakozásait is. Utálja szerepét, éjnek idején kimegy a belgrádi magaslatokra, lábai alatt széles nyugalommal hömpölyög a Duna, szemben Zimony fényei pislákolnak. «Adj nyugalmat, Uram!» Mormolja a csillagok felé. «A bombákat, melyeket hoztam, elhelyeztem. A lelkek felszakadó zsilipjeit tovább roncsoltam. Az ostoba vágyaknak, melyek a forró szívekből párásodtak, megmutattam az irányt, amelybe rohanhatnak. Uram, olyan szörnyű mohóság, olyan iszonyú tehetetlenség, olyan vadállati kegyetlenség, olyan vicsorgó telhetetlenség vonít az emberi agyvelőkben, hogy alig van már szükség az én munkámra. Ezek csak az alkalmat várják, hogy egymás torkának essenek. Ezek már csak azért építkeznek, hogy szétlőhessék templomaikat és palotáikat. Az anyáik már csak azért szülnek, hogy céltáblát állíthassanak fegyvereiknek. Gyermekeiket azért nevelik, hogy hazugságaikat termékeny talajba ültethessék. Harácsolják a pénzt, hogy megsemmisítsék. Mérgezik a levegőt, amelyet beszívnak, az ételt, amit esznek, dinamittal töltögetik a földet, amelyen járnak. Úgy hazudnak, hogy súgni sem tudnám jobban. Úgy csalnak és lopnak, hogy mozdulataikat alig tudom követni. Uram, elvégeznek ezek már maguktól mindent, engedj engemet pihenni.» Fekete kabátját leteríti a sziklára, nézi a vizet: «Uram! Szabadíts meg ettől a százarcú emberi testtől, únom a bujkálást, únom a fejlődést, únom a sétálást, az én türelmem elfogyott. Akármit teszünk a régi helyébe, az ember mindent visszaront. Minden szöveget a saját melódiójukra énekelnek, nem használ ezeknek se angyal, se ördög, sem égi szent, sem földi bölcs.» Sír az Ördög. «Nem volt-e szebb a világ, amikor hiányoztak innét ezek a fajzatok? Gondolj vissza, Uram, arra a szép időre, amikor fenséges nyugalomban keringett minden világod, és nem népesítette be Földedet ember és állat. Pusztítsd el ezeket az undokokat, engedd, hogy végezzek velük, és engedj visszatérnem örök börtönömbe, az anyag méhébe. Kérem tőled, Uram, a megváltó nyugalmat, a Halált. Akard, hogy itt megsemmisüljek. Sujts le rám, és szűnjek meg. Legyek a semminél is semmibb, a halottnál is halottabb. Szolgáltalak minden erőmmel, szolgáltam minden időben minden parancsodat, megérdemlem már ezt a kegyet.» Ebben a fejezetben benne van a bukott angyal tragikuma, benne van az író történetbölcselete, benne van a filozófus-fej magyarázatkeresése arra: miért olyan nyomorúlt az emberiség, hogyan értelmezhető a Gondviselés szerepe a Megrontóval szemben, milyen módon kapcsolhatja bele a modern képzelet az emberiség életébe a vallás erőit.) – A meztelen ember. Regény. Budapest, 1933. (A trilógia folytatása. Az események bonyolításában és a lelki élet rajzában minden szimbolikus jelentőségűvé lesz.) – A lázadó szűz. Regény. Budapest, 1934. (A trilógia befejezése. A materializmus arasznyi létének elítélése, egyben rámutatás a spiritualizmus igazságaira.) – A házaspár. Regény. Budapest, 1935. (A hitvestársi lelki szenvedések után az egymásratalálás öröme, a rövid ideig tartó boldogság nyomában a végzetes elmúlás, közbül mindazok a nehéz problémák, amelyek a modern házasságokat jellemzik.) – Urak és szolgák. Novellák. Budapest, 1936. – Kiáltás a válságból. Tanulmányok. Budapest, 1936. – A század asszonya. Regény. Budapest, 1936. (A korszellem alakító hatását nem lehet elhárítani. Új női típus fejlődött. A dolgozó nő már mástípusú asszony. Előttünk a család válsága.) – A viszony. Regény. Budapest, 1937. (A szerelmi háromszög testi-lelki elemzése. A törvényes házasélet és a bűnös szerelem. A hálószobai pásztorórák titkai.) – A miniszter. Regény. Budapest, 1938. (Szerelmi történet a lelkismeretfurdalás, materialista világnézet és vallásos nyugtalanság szövevényeivel.) – Párizsi menyasszony. Novellák. Budapest, 1938. – Menekülők. Regény. Budapest, 1939. (Egy milliomos új élete.)
HARSÁNYI ZSOLT (szül. 1887. január 27. Korompa, Szepes megye), hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Verses munkái közül kiemelkedik hexameteres elbeszélő költeménye: Reichnitzer halála. Ez az eredeti elgondolású, egyéni hangú kis eposz egy szegény pesti kispolgár tragikus sorsát mondja el a világháború gyötrelmeiben. – Műfordításai igazi költői lélek munkái. (Byron: Az ifjú Harold zarándokútja.) – Cikkeiből gazdag tudás és fölényes stílusművészet sugárzik, tanulmányai megkapó erejű lelki elemzések. (Török Gyuláról írt emlékezése.) – Sok színdarabot fordított a külföldi irodalomból, eredeti operett-szövegeihez kiváló magyar zenészek szereztek dallamokat. Legnagyobb sikereit Mikszáth Kálmán regényeinek színpadi földolgozásaival aratta. – Munkái: A féltékeny költő. Versek. Budapest, 1920. – Az aranyholló. Regény. Budapest, 1924. – A vén gazember. Mikszáth Kálmán novellájának színpadi átdolgozása. Budapest, 1924. – A Noszty-fiú esete Tóth Marival. Mikszáth Kálmán regényének színpadi átdolgozása. Vígszínház: 1926. (A M. T. Akadémia Vojnits-érmével kitüntetett vígjáték.) – A zenélő óra. Színmű. Budapest, 1927. (Új átdolgozása 1938-ban.) – Beszterce ostroma. Mikszáth Kálmán regényének színpadi átdolgozása. Budapest, 1929. – Életre, halálra. Regény. Budapest, 1931. (Ugyanebben a kötetben a René című novella.) – Az üstökös. Budapest, 1932. (Petőfi Sándor életének regénye.) – Ember küzdj. Budapest, 1932. (Madách Imre életének regénye.) – Szólalj, szólalj virrasztó. Budapest, 1934. (Zrínyi Miklós életének regénye.) – Tündérkirálynő. Regény. Budapest, 1935. (Egy nagyvilági dáma kalandja a kisvárosi társadalomban.) – Ecce homo. Budapest, 1935. – (Munkácsy Mihály életének regénye.) – Magyar rapszódia. Budapest, 1936. (Liszt Ferenc életének regénye.) – Mathias rex. Budapest, 1936. (Hunyadi Mátyás életének regénye.) – És mégis mozog a föld. Budapest, 1937. (Galilei életének regénye.) – Sacra corona. Budapest, 1938. (A magyar szent korona regénye. Ezúttal életregény helyett ereklyeregényt írt a szerző.) – Magdolna. Regény. Budapest, 1938. (Három kötet, három évszak, három szerelem. Május: a fiatal leány szerelme. Augusztus: az érett asszony szerelme. Október: búcsúzás a szerelemtől.) – Grófkisasszony. Vígjáték. Vígszínház: 1939. (Az irodalmi kávéház újságíró-asztalának alantas tréfája a magát írónak képzelő fiatalemberrel.) – Szegény János. Budapest, 1939. (Korvin János életének regénye.) – Élni jó. Budapest, 1940. (Rubens életének regénye.)
HATVANY LAJOS báró (szül. 1880. október 28. Budapest) filozófiai doktor, földbirtokos, ipari és kereskedelmi vállalatok tulajdonosa. A bárói méltóságot atyja, Deutsch Sándor cukorgyáros, 1908-ban kapta I. Ferenc József királytól. A dúsgazdag fiatalember a budapesti egyetemen bölcselettudományi előadásokat hallgatott, a klasszika-filológia különösen érdekelte. Pliniusról szóló értekezésével avatták doktorrá. Az ultramodern irodalmi törekvéseknek kezdettől fogva bőkezű támogatója volt, a Nyugat évekig neki köszönhette fönnmaradását, Ady Endrét több más íróval együtt sokszor segítette az élet küzdelmeiben. Mint politikus a radikális törekvések útját iparkodott egyengetni. 1917-ben átvette a Pesti Napló szerkesztését és kiadását, 1918-ban az októberi forradalom vezető emberei közé került, 1919-ben külföldre menekült. Ausztriában és Németországban évekig ontotta politikai cikkeit Csonka-Magyarország kormányzata ellen, ezért 1927-ben, amikor hazatért, pörbefogták, s nemzetgyalázás miatt másfél évi börtönre ítélték. (Az alsóbbfokú ítélet hét évi fegyházat szabott ki számára, annyira súlyosnak találta a bécsi emigránsok szövetségében a magyarság ellen folytatott külföldi támadásait. A szökevények – állapította meg a budapesti törvényszék ítélete – a rágalmak özönét zúdították az ezer sebből vérző Magyarországra. A Jövő című bécsi napilap állandóan piszkot szórt a magyar közállapotokra, a létéért kétségbeesetten küzdő Maradék-Magyarországot el akarta pusztítani, ebbe a hazaáruló munkába vádlott cikkei igen jól beleilleszkedtek. «Magyarország nemzetközi helyzetének lehetetlenné válását, a külföldi szemében az egész ország létjogosultságának a megszűnését jelentené, ha a vádlott írásaiban Magyarországról összehordott rágalmaknak hitelt adtak volna. Azonban a vádlott újságcikkei nemcsak ebből a szempontból voltak veszedelmesek, hanem abból az okból is, mert fölöttébb alkalmasok voltak arra, hogy az átcsatolt területeken élő és a valóság megismerésétől elzárt magyarságnak a régi haza iránt táplált érzését hátrányosan befolyásolják. Mindezeken felül megvolt a káros hatásuk Magyarország belső ellenségei harci kedvének fokozása, kitartásuknak és reményeiknek erősítése körül is.» A külföldi zsidóság politikusai és írói, első sorban a cionisták, mindent megtettek arra, hogy a világ figyelmét fölhívják a Hatvany-esetre. Rothermere lordot táviratban szólították föl, hogy járjon közbe az elítélt érdekében. A lord ezt sürgönyözte vissza Salten Félix és Schnitzler Artur osztrák íróknak: «Uraim! Megkaptam táviratukat. Az ügyben tudakozódva úgy találom, hogy Hatvany báróra azért szabtak ki súlyos büntetést, mivel cikkeiben a magyar kormány és a magyar nemzet ellen erőszakos akciót sürgetett. A magam részéről igen kevés különbséget látok a tollal és a karddal való hadakozás között. Meg vagyok győződve, hogy ha a nevezett úr személyesen vett volna részt valamilyen erőszakos cselekedetben, akkor büntetése minden vitán felül állana. Ha egy ilyen erőszakos akcióban esetleg tetten érik, akkor valószínűleg a hely színén agyonlőtték volna. Ezekben a súlyos időkben az írók végsőkig menő önmegtartóztatást és óvatosságot kötelesek írásaikban tanúsítani. Én, mint olyan ember, aki a világon valószínűleg a legnagyobb publicitással bír, a legsúlyosabb ítéletek híve vagyok azokkal az írókkal szemben, akik könnyedén küldenek másokat olyan veszélybe, amelyet maguk nem vállalnak, és akik tevékenységükkel tudatosan egyenetlenséget és esetleg forradalmat igyekeznek szítani.» – Hatvany Lajos politikai magatartása különösen azért bántotta a magyarságot, mert a Hatvany-család a nemzet nagylelkűségéből emelkedett magasra. Ha Kun Béla és társai ki akarták forgatni sarkaiból az ezeréves országot, azon senki sem csodálkozhatott; ezeknek az internacionalista földönfutóknak Galicia gettói egyet jelentettek a pesti külvárosok utcáival, de hogy olyan emberek támadjanak az országra, akiket a vagyon és rang minden díszével vitt előbbre az állam jogrendje, erre még a legelkeseredettebb antiszemiták sem számítottak. (Hatvany természetesen azt hitte, jót cselekszik: írta róla Milotay István. Ő magyar akart lenni, magyarnak hitte magát, de persze a maga módja szerint. Nem látta be, és nem is fogja soha belátni, hogy révedező lélekkel rögeszmék után fut. «Olyan magyarságról álmodik, amelynek a modern zsidóság tulajdonságai adják meg a legfőbb karakterét. Azt akarja, hogy ezek vegyék át a vezető szerepet a nemzet együttes politikai, irodalmi és művészeti életében egyaránt, mint ahogy gazdasági életében már átvették azt. Hatvany ebben megújhodást lát, mi halált, pusztulást, önmagunkról való lemondást.») – Hatvany Lajos, az író, a tehetségek közül való, de számos munkájában igen ellenszenves vonások mutatkoztak: kiállhatatlan lírizmus, selypítő hang, ízléstelen kötekedő hajlam. Hajszolja az eredetiséget, affektáltan szellemeskedett. Mint kritikus, szívósan támadta a konzervatív-nacionalista irodalmat, gúnyolódva beszélt a hagyományos értékekről. – Munkái: Die Wissenschaft des Nichtwissenswerten. Berlin, 1908. (Támadás a filológia szűklátókörű kicsinyességei ellen.) – A szűz. Színmű. Magyar Színház: 1909. (Lengyel Menyhért társaságában írt «házassági komédia». A menyasszony szereti vőlegényét, de mégis másnak adja oda magát, mert alkalom kínálkozik rá.) – Gyulai Pál estéje. Budapest, 1911. (Meleghangú megemlékezések a nagy kritikusról. A szerző Gyulai Pál kedvelt tanítványa volt az egyetemen.) – Ich und die Bücher. Berlin, 1911. (Az impresszionista kritika jogosultságának védelme.) – A híresek. Színmű. Magyar Színház: 1913. (Egy asszony otthagyja boldog családi otthonát, mert írói babérokra vágyik.) – Feleségek felesége. Budapest, 1919. (Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének megvilágítása.) – Das verwundete Land. Bécs, 1920. (Magyarország szerencsétlen sorsának feltárása a külföld előtt, föllebbenés az emberiség jóérzéséhez.) – Csöndes napok és hangos esték. Bécs, 1921. – Gyalu grófnő. Igaz történet régi időkből. Bécs, 1921. (Képek a Benkert–Kertbeny-család történetéből.) – A vén kocsmáros és fia, a kontár. Bécs, 1922. (Benkert–Kertbeny történetek.) – Ady világa. Három füzet. Bécs, 1923. (Ady-magyarázatok.) – Urak és emberek. Budapest, 1927. (A regénytrilógia első részének alcíme: Zsiga a családban. Lefordították németre és angolra is. Az Amerikai Egyesült Államok sajtójában Sinclair Lewis írt róla méltányló sorokat: «Egy alig ismert országnak, Magyarországnak lelke szólal meg a könyvön keresztül, amely valósággal Budapest szagát sodorja New-York felé.» Egy másik amerikai zsidó kiritikus viszont azt emelte ki, milyen újszerű és fontos a könyv a zsidóság szempontjából. A magyarországi keresztény sajtó is behatóan foglalkozott a regénnyel. Az egyik bíráló kifogásolta azt, hogy a szerző a bécsi Jövő hasábjain zsidó írónak vallotta magát, s könyvével mégis itthon állt elő, hogy beleszóljon a magyar élet problémáiba. Egy másik pamfletnek bélyegezte a regényt, amely a magyar zsidóság kiszakítását célozza a nemzeti jövő munkájából, sőt egyenesen gyűlöletre izgatja a zsidóságot a magyarság ellen. Lendvai István szerint: «Kevés írásmű olyan alkalmas az antiszemitizmus igazolására, mint ez a könyv. Mindaz, ami benne meg van írva, klasszikus bizonysága a zsidóság örök és legyőzhetetlen végső idegenségének a keresztény magyarság világnézete, törekvései, életérdekei és etikája ellen. Bizonyítva van azok igazsága, akik a keresztény erkölcs és a magyarság önkifejtése szempontjából idegennek, veszedelmesnek és nemkívánatosnak hirdetik a zsidóságot, annak előretörését és akár szellemi, akár gazdasági hegemóniáját.» Dóczy Jenő szerint Hatvany Lajos nem várt őszinteséggel rajzolta a zsidók világát, eldobott magától minden álarcot, megmutatta íme ez a zsidó, ilyen a zsidó; nincs mit szégyenkezni a zsidóság miatt, mert Izrael népének lehetnek hibái, de vannak nagy faji erényei is, s az igazi nagy író nem hízeleg fajtájának, megmutatja véreit erényeikben és hibáikban. «Régebbi munkáiban Hatvany grimászokat, fintorokat vágott, sokszor nyegléskedett, mind-mind csak azért, hogy banális ne legyen; most, emigrációja csöndjében, kicsit megkomolyodott és stílust változtatott. Ez a póza sokkal szimpatikusabb, mint a régebbiek. Aminthogy regénye is nemcsak igen kellemes, érdekes olvasmány, de nagyvonalú komoly írói munka is, körülbelül a legértékesebb, amit idáig a magyar zsidó irodalom produkált.» Hatvany Lajos a Magyarság hasábjain válaszolt bírálóinak: ő igenis össze tudja egyeztetni öntudatos zsidóságát magyarságával. Ha a legkülönbözőbb keresztény fajtáknak magyarrá való hasonulása ingyen adatik, akkor a Kazinczyak és Széchenyiek szellemében áthasonult zsidóknak miért kell súlyos életárat fizetniök magyarságukért? «A Magyarság szerkesztői rámkiáltanak: Hát mégis csak elismered a sémitának erős faji öntudatát? Hát mégis csak elkülönzöd magad a magyarságtól? Megadom a kiáltásra a csöndes választ. Ha parasztnak születek, öntudatos paraszt volnék. Ha székelynek születek, öntudatos székely volnék. Zsidónak születtem, öntudatos zsidó vagyok. De semmiképen sem tartom mivoltommal összeegyeztethetetlennek, hogy valamely osztályba vagy valamely fajtába tartozzam.»)
HEGEDÜS LORÁNT (szül. 1872. június 28. Budapest), országgyűlési képviselő, felsőházi tag, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Társadalomtudós, publicista, esztétikus és szépíró egy személyben. Sokoldalú elme, minden új eszmét gyorsan továbbépítő tehetség, tömérdek friss gondolat fölvetője. A közgazdasági érzék a költői hivatottság szikrájával egyesült lelkében. Írásművészete Jókai-örökség volt, anyai ágon a nagy regényíró vérrokonai közé tartozott. – Munkái: Mikor a háború meghal. Regény. Budapest, 1926. (Fantasztikus elbeszélés az eljövendő Európáról.) – Kossuth. Színmű. Budapest, 1928. (Nemzeti Színház.) – Glória. Regény. Budapest, 1932. (Történet egy csodálatos nőalakról.) – Gróf Széchényi István. Budapest, 1933. – Kossuth Lajos, hőse. Budapest, 1934. – Túl az óperencián. Meséskönyv. Budapest, 1935. – Két Andrássy és két Tisza. Budapest, 1937. – Görgey. Drámai költemény. Budapest, 1939.
HEGEDÜS SÁNDOR (szül. 1875. augusztus 23. Budapest), mérnök, Hegedüs Loránt testvéröccse, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Egyideig a kereskedelmi minisztériumban dolgozott, később elhagyta az állami szolgálatot, az irodalomnak szentelte életét. Ezernél több elbeszélést írt, novellái húsz nyelven jelentek még, színműveit a külföldi színpadokon is előadták. Elbeszéléseinek válogatott gyűjteménye és A rab című drámája japán nyelven is napvilágot látott. Mint előadó, Hegedüs Sándor bejárta Európa nagy részét, hogy rokonszenvet keltsen a magyarság iránt, s népszerűsítse a magyar irodalmat. Párisban, Londonban, Stockholmban, Oslóban, Helsinkiben, Varsóban, Szófiában és egyebütt tartott felolvasásairól az ottani sajtóközlemények nagy elismeréssel emlékeztek meg. – Munkái: Az óriások világa. Amerikai útirajzok. Budapest, 1898. – Alakok a ködhomályban. Novellák. Budapest, 1899. – Déli fjordok. Dalmáciai útirajzok. Budapest, 1900. – Beszélő éjtszakák. Novellák. Budapest, 1902. – Az élve temetkező. Színmű. Budapest, 1903. – Ikaros. Színmű. Budapest, 1905. – A vesztett csata. Regény. Budapest, 1906. – A rádzsa. Novellák. Budapest, 1906. – A rab. Színmű. Budapest, 1908. – A kalandor. Színmű. Budapest, 1912. – A réztornyú kastély. Novellák. Budapest, 1913. – A lélekbúvár. Regény. Budapest, 1917. – A pézsmaszagú ember. Novellák. Budapest, 1918. – Vörösbőrű romantika. Novellák. Budapest, 1927. – Sir Douglas könyve. Novellák. Budapest, 1928. – A Bakony. Színmű. Kamara Színház: 1928. – A játékos. Színmű. Kamara Színház: 1931. – A sipkásfejű veréb. Regény. Budapest, 1931. – A halhatatlan Itália. Novellák. Budapest, 1932. – Kék Nílus. Elbeszélő és útleíró mű. Budapest, 1937. – Egy daxli naplója. Elbeszélő kötet. Budapest, 1939.
HELTAI JENŐ (szül. 1871. augusztus 11. Budapest), hírlapíró, a Magyar Hirlap, a Pesti Hirlap és a Hét munkatársa, utóbb színigazgató, a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, az Athenaeum könyvkiadó osztályának igazgatója. – Írói egyéniségét jól jellemezte költőtársa, Szilágyi Géza: «Sanszonszerű, könnyed és pikáns bájú verseiben szólalt meg először magyarul – az 1890-es években – a városi fiatalember akkoriban kialakuló típusa. A magyar irodalom addigi pátriarchális-úri ideálja helyett új emberideál tűnik föl bennük: a polgári renden és előítéleteken kissé kivülálló, kedvesen könnyelmű bohém, aki a komoly bajokat bölcs megértéssel és iróniával küzdi le. Olvasóik akkor lelkesedtek értük legjobban, ha valamiképen gúnyt űztek a versírás régi szertartásos formáiból és az élet túlságos komolyanvevéséből. Heltai Jenő krokijaiban, meséiben, novelláiban, regényeiben és vígjátékaiban hasonló filozófia fejeződik ki, mint verseiben. Műveinek világa meglehetősen rokon Murger Bohéméletével. Alakjai: fiatal és víg, csak enyhén érzelmes szerelmesek, ártalmatlan kalandorok, jókedvű bohémek. Heltai Jenő láthatóan szereti őket, s ha megszegik a polgári erkölcs szabályait, inkább tetszik neki a dolog, mintsem felháborodik rajtuk. Minden inkább, mint erkölcsprédikátor.» (Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929.) – Színművei közül néhányat a külföldi színpadokon is sikerrel játszottak. Eredeti darabjain kívül nagyon sok színműfordítást készített, ezeket a modern francia vígjátékokat még hatásosabbá tette saját ötleteinek beledolgozásával. – Munkái: Modern dalok. Versek. Budapest, 1892. – Kató. Versek. Budapest, 1894. – A hét sovány esztendő. Novellák. Budapest, 1897. – Lou és egyéb elbeszélések. Budapest, 1900. – Vitéz Háry János. Verses történetek. Budapest, 1903. – János vitéz. Daljáték. Király Színház: 1904. (Szövegét Petőfi Sándor költeménye nyomán Bakonyi Károly írta, zenéjét Heltai Jenő verseire Kacsóh Pongrác szerezte.) – Bernát. Bohózat. Vígszínház: 1907. – Nyári rege. Regény. Budapest, 1907. – Naftalin. Bohózat. Vígszínház: 1908. – A masamód. Vígjáték. Vígszínház: 1910. – Írók, színésznők és más csirkefogók. Novellák. Budapest, 1910. – Kis meséskönyv. Budapest, 1911. – Scherzo. Novellák. Budapest, 1911. – Az utolsó bohém. Regény. Budapest, 1911. – Versek. Budapest, 1911. – Színes kövek. Novellák. Budapest, 1911. – Az én második feleségem. Regény. Budapest, 1912. – Family-hotel. Regény. Budapest, 1913. – VII. Emánuel és kora. Regény. Budapest, 1913. – Fűzfasíp. Versek. Budapest, 1913. – Jaguár. Regény. Budapest, 1914. – A Tündérlaki-lányok. Vígjáték. Vígszínház: 1914. (A sikerült színdarabot a közönség és a kritika nagy tetszéssel fogadta.) – A 111-es. Regény. Budapest, 1919. (A szikrázó szellemmel megírt elbeszélő munka német, francia, olasz és spanyol nyelven is megjelent.) – Kis meséskönyv. Budapest, 1920. – Mese az ördögről. Novellák. Budapest, 1920. – A kis cukrászda. Vígjáték. Vígszínház: 1922. – Versek. Budapest, 1923. – Arcok és álarcok. Három egyfelvonásos: Vígszínház: 1925. (Az első darab a hivatásáért rajongó költő tragikomikus házi gondjait mutatja be kesernyés humorral, a második darab groteszk játék az orvosról és az operáló kése alá kerülő elöregedett Halálról, a harmadik darab színhelye egy falusi állatsereglet. A játsziság, fanyarság, életmegfigyelés és szimbolizmus mind a három egyfelvonásosban ötletes lírával fonódik össze.) – Papírkosár. Humoreszkek. Budapest, 1926. – Heltai Jenő munkái. Gyűjteményes kiadás. Budapest, 1926. – Álmok háza. Regény. Budapest, 1929. – Életke. Regény. Budapest, 1930. – Ifjabb. Regény. Budapest, 1935. – Utazás enmagam körül. Tárcák, rajzok, életképek. Budapest, 1935. – Jó üzlet. Színmű. Vígszínház: 1935. – A néma levente. Vígjáték. Magyar Színház. 1936. – Az ezerkettedik éjszaka. Mesejáték. Magyar Színház: 1939. – A gyilkos is ember. Novellák. Budapest, 1939. – Az utolsó pillanat. Négy egyfelvonásos. Pesti Színház: 1939. (Fekete golyó, A fehérrózsás úr, Az orvos és a halál, Interjú.)
HUNYADI SÁNDOR (szül. 1893. október 2. Kolozsvár), hírlapíró. Atyja: Bródy Sándor. – Az elismert színműírók közé Feketeszárú cseresznye című darabjával érkezett be. Hatásos színművét a Vígszínház közönsége lelkesen fogadta, a M. T. Akadémia a Vojnits-éremmel tüntette ki. (Délvidéki történet a trianoni időkből. Könyvalakban: Kolozsvár, 1930.) – Munkái: Diadalmas katona. Novellák. Kolozsvár, 1930. – A pusztai szél. Színmű. Vígszínház: 1931. (Romantikus betyártörténet.) – Lovagias ügy. Színmű. Pesti Színház: 1931. (Jelenetek a terézvárosi kispolgárság társadalmából.) – Erdélyi kastély. Színmű. Vígszínház: 1932. (Magyarok és románok az elszakított Erdélyben.) – Téli sport. Prózai írások. Budapest, 1934. (A kötet első részében egy pesti hivatalnokleány tátrai szerelme, második részében a szerző önéletrajzi visszapillantása.) – A három sárkány. Színmű. Vígszínház: 1935. (Vidám történet a vidéki kúriák világából.) – Az ötpengős leány. Novellák. Budapest, 1935. – A vöröslámpás ház. Novellák. Budapest, 1937. – Géza és Dusán. Regény. Budapest, 1937. (A Feketeszárú cseresznye folytatása. Hősei: a magyar főszolgabíró, a szerb földesúr és Irina, a szép bácskai asszony.) – Nemes fém. Regény. Budapest, 1938. (Karrier-regény: a gazdag bankár leányának színészi pályafutása.) – A tigriscsíkos kutya. Novellák. Budapest, 1938. – Jancsi és Juliska. Regény. Budapest, 1939. (Karrier-regény: egy újságíró élettörténete.) – Havasi napsütés. Színjáték. Vígszínház: 1939. (Szerelem és egy gyöngéd leányalak halk elmúlása a szanatóriumban.) – Kártyabotrány asszonyok között. Regény. Budapest, 1939. (Fővárosi erkölcsrajz.) – Kártyázó asszonyok. Színmű. Vígszínház: 1939. (Züllött társaság sok silány alakkal.)
KARÁCSONY BENŐ (szül. 1888. szeptember 7. Gyulafehérvár), ügyvéd, kolozsvári hírlapíró. – Hősei az erdélyi kisváros különc alakjai. Leghatásosabban azt az embertípust festette, amely semmiképpen sem tud elhelyezkedni a társadalomban. Mesemondása eleven, humora igen jó. – Munkái: Tavaszi ballada. Novellák. Marosvásárhely, 1926. – Pjotruska. Regény. Kolozsvár, 1927. – Új élet kapujában. Regény. Kolozsvár, 1932. – Napos oldal. Regény. Budapest, 1936. (A regény egy erdélyi fiatalember kalandjainak sorozata. A vidám naplopó körül mulatságos esetek játszódnak le. Az írónak a komikum iránt kiváló az érzéke. Regénye, sok ízetlen naturalizmusa ellenére is, pompás könyv.)
KARINTHY FRIGYES (szül. 1887. június 24. Budapest; megh. 1938. augusztus 29. Siófok), hírlapíró. – Munkássága a gyors győzelem jegyében indult meg, hamar lendült a magasba, fáradtan ereszkedett alá. A formák, hangulatok, stílusok sokaságán billentyűzött végig. Ott tűnt föl legjobban, ahol zilált volt és furcsa. Rajzaiban, karcolataiban, novelláiban a humor, szatira, paródia és travesztia groteszkül fonódott egybe. Irodalmi tanulmányaiban bölcselő hajlamú író és impresszionista kritikus: olvasmányait inkább csak azért ismerteti, hogy papírra vethesse az olvasás nyomán támadt gondolatait. Pályája második felében a legélvezhetetlenebb írók egyike. Csűrt-csavart okoskodásainak elolvasásához türelem kell, szelleme ködös, mondatszövése minden, csak nem magyar. Bizonyára a legfárasztóbb szatirikus az egész világirodalomban. Friss pályakezdése és későbbi szárazsága példátlan ellentét. – Munkái: Így írtok ti. Karikatúrák. Budapest, 1912. – Esik a hó. Novellák. Budapest, 1912. – Görbe tükör. Humoreszkek. Budapest, 1912. – Ballada a néma férfiakról. Novellák. Budapest, 1912. – Írások írókról. Békéscsaba, 1914. – Két hajó. Novellák. Budapest, 1915. – Tanár úr, kérem! Képek a középiskolából. Budapest, 1916. – Holnap reggel. Tragikomédia. Budapest, 1916. – Utazás Faremidóba. Regény. Budapest, 1916. – Krisztus vagy Barabás. Novellák. Budapest, 1918. – Gyilkosok. Novellák. Budapest, 1919. – Ne bántsuk egymást. Novellák. Budapest, 1921. – Capillaria. Regény. Budapest, 1921. – Kötéltánc. Regény. Budapest, 1923. – Harun al Rasid. Novellák. Budapest, 1924. – Színház. Színművek. Budapest, 1927. – Összegyüjtött munkái. Budapest, 1927. – Minden másképpen van. Elmefuttatások. Budapest, 1929. – Nem mondhatom el senkinek. Versek. Budapest, 1930. – Hasműtét. Novellák. Budapest, 1932. – Még mindíg így írtok ti. Karikatúrák. Budapest, 1933. – Száz új humoreszk. Torzképek. Budapest, 1934. – Utazás a koponyám körül. Egy életmentő műtét története. Budapest, 1937.
KÁDÁR ENDRE (szül. 1886. december 9.), hírlapíró. – Elbeszélő módszere a tárgyilagos lélekelemzés, a valószerű részletezés és a szereplők belső életének elmélyedő értelmezése. Mindent leír, ami hőseit nyugtalanítja. Vonzódik a nemzetközi alakokhoz, kedveli a világpolgári levegőt. Látása a vígasztalan életszemlélet. Pályájának második felében erős becsvággyal kereste a regény új stílusának útjait. A kor erkölcsi szétdúltságát az elbeszélés szaggatott menetével is iparkodott jelezni. – Munkái: Balalajka. Regény. Budapest, 1919. (Egy orosz forradalmár és egy francia nő története a világháború idején egy svájci városban.) – A szerelem elmegy. Színmű. Belvárosi Színház: 1922. (Pesszimista életszemlélettel megírt színdarab.) – Önbüntetés. Regény. Budapest, 1934. (Párisi történet sok alakkal. A föld minden tájáról összeverődött intellektuelek tömegesen lépnek fel a regény lapjain. Nehéz olvasmány, sok nyugtalanító gondolattal, állandó tépelődéssel.)
KÁLNOKI BEDŐ BÉLA (szül. 1874. november 4. Budapest; megh. 1939. február 10. Galgagyörk, Pest megye), földbirtokos, liptómegyei szolgabíró, több napilap belső munkatársa, egy időben az Uránia színház igazgatója. – Sokat utazott a Szaharában, megismerkedett az ott szolgáló franciákkal, érdekes történeteket beszélt el róluk. Eredeti tájhangulat volt novelláiban. – Munkái: Idegen világból. Novellák. Budapest, 1910. – Az aranypók. Novellák. Budapest, 1910. – Doktor Oremus. Novellák. Budapest, 1912.
KÁRPÁTI AURÉL (szül. 1884. december 5. Cegléd), hírlapíró, egy időben a Vajda János-Társaság elnöke. – Munkái: Az én örökségem. Versek. Budapest, 1909. – Éjszakai ballada. Novellák. Budapest, 1912. – Budai képeskönyv. Novellák. Budapest, 1914. – Kömíves Kelemen. Színmű. Nemzeti Színház: 1916. (A népballada drámai feldolgozása Vajda László színpadtechnikai részvételével.) – Három régi esztendő. Regény. Budapest, 1918. – A bihari remete. Novellák. Budapest, 1920. – Aquamanile. Regény. Budapest, 1922. – A nyolcadik pohár. Regény. Budapest, 1927. – A bagoly. Novellák. Budapest, 1936.
KEMÉNY JÁNOS báró (szül. 1903. Pittsburgh, Amerika), erdélyi földbirtokos, református lelkész. – Különös érdemeket szerzett azzal, hogy áldozatosan támogatta a királyhágóntúli országrész magyar irodalmát. Az Erdélyi Helikon írói 1926-tól kezdve az ő marosvécsi kastélyában gyűltek össze nyarankint, hogy tanácskozzanak célkitűzéseikről. Ez a szellemi csoport a konzervatív-nacionalista irányú írókon kívül valamennyi más tehetséget iparkodott a maga körébe vonni. Az européerek, a transzszilvanisták, a székelyek egyformán megtalálták itt a maguk eszményeinek támogatását. Maga Kemény János százezer lejes pályadíjat tűzött ki egy új szempontú magyar irodalomtörténet megírására. (Szerb Antal könyve.) – Munkái: Kákoc Kis Mihály. Regény. Kolozsvár, 1930. – Kutyakomédia. Regény. Kolozsvár, 1934. (Regényeiben kényes témához nyúlt: a magyar-román nemzetiségi kérdéséhez. Problémáját a kölcsönös szeretet, türelem és béke szellemében oldotta meg. Akik évszázadok óta együtt élnek, azok között ne legyen gyűlölködés, a konkolyhintőket le kell csillapítani, vallás és faj találjon egymásra. Ezeket a tanulságokat egy falusi bíróválasztás derűs történetébe ágyazta be az író. A külső történet felszínéről nem ereszkedett nagyobb mélységekbe, annál elfogulatlanabbul tájékoztatta a távolabbállókat Erdély népének hétköznapjairól. A falu urai és parasztjai nem törnek egymásra bősz gyűlölettel, a kisemberek a politikai irtóhadjáratok idején is a megszokott formában élik a maguk munkás életét.) – Ítéletidő. Történetek és rajzok. Budapest, 1938.
KÓBOR TAMÁS (szül. 1867. augusztus 28. Pozsony), családi nevén Behrmann Adolf, hírlapíró, az Újság szerkesztője. – Zsidó kisiparos-családból származott, gyermekéveit a fővárosban töltötte, középiskolai és jogi tanulmányainak elvégzése után a Magyar Általános Hitelbank szolgálatába lépett, de hivatalnoki pályáját csakhamar fölcserélte a hírlapírással. Alig indult meg a Hét, máris feltűnt írói tehetségével és szerkesztői hivatottságával; sógora, Kiss József mellett szerencsésen irányította az új folyóirat sorsát. Később a Tisza István eszméit támogató Az Újság egyik főerőssége lett, politikai cikkei és társadalmi kritikái sok szolgálatot tettek a negyvennyolcasokkal élet-halál-harcot vívó hatvanheteseknek. A világháború után Az Újság a magyarországi zsidóság erős szellemi támasza volt, s az maradt akkor is, amikor betiltása után 1925-ben átalakult Újsággá. A lap szerkesztése terén Kóbor Tamás bámulatosan termékeny munkát végzett. Publicisztikai működésében filozófus-újságíró volt: különös egyéni érveléssel magyarázta a politikai eseményeket, a társadalom jelenségeit, az ember önző természetét. Minél bonyolultabb dolog került ítélőszéke elé, annál irónikusabb életbölcselettel pillantott bele a tettek indítékaiba és következményeibe. Mindíg a liberális álláspont szemszögéből ítélte meg a világ folyását, minden betűjével ellentmondott a zsidóság visszaszorítását célzó törekvéseknek. Az Újság híres rovatát, az előző nap politikai eseményeihez fűződő Rovást, ő írta napról-napra. Ebben a jelenségkommentárban kíméletlen szatirával szolgálta a Tisza-párti politika, később a szabad gondolat ügyét. Rendkívüli arányú cikkírása mellett nem feledkezett meg a szépirodalom műveléséről sem. – Munkái: Muzsika és parfüm. Regény. Budapest, 1893. – Aszfalt. Tárcák. Budapest, 1894. – Fagy. Novellák. Budapest, 1894. – Marianne. Regény. Budapest, 1895. – A félisten. Mesék a hónapos szobából. Budapest, 1896. – Hoffmann meséi. Modern fantazmagóriák. Budapest, 1897. – Ő akarta. Novellák. Budapest, 1898. – A csillagok felé. Regény. Budapest, 1899. (A színészélet rajza reális megfigyelésekkel, vigasztalan igazságkereséssel, leverő tanulságokkal.) – Budapest. Regény. Budapest, 1901. (A pesti aszfalt sötét árnyalású erkölcsrajza, a szegénységtől irtózó leányok a nagyvárosi élet szerelmi vásárában.) – Idegenek. Regény. Budapest, 1907. – Munka. Novellák. Budapest, 1908. – Egy test, egy lélek. Dráma. Nemzeti Színház: 1910. (Hőse szereti a feleségét, mégis megcsalja, mert nejének szépségei már nem hatnak érzékeire.) – Ki a gettóból. Regény. Budapest, 1911. (Az író ifjúkori emlékeinek regényes földolgozása. Hogyan lesz a Szentírás elzárkózott népéből neológ zsidóság és entellektüel kereszténység, mikép alakul ki a régi keleti hagyományokat odahagyó fiatalságból egy új fővárosi faj?) – Hamupipőke őnagysága. Regény. Budapest, 1911. (Az előbbi regény folytatása.) – Komédiák. Novellák. Budapest, 1911. – Furcsa tragédiák. Novellák. Budapest, 1913. – Cognac-idillek. Novellák. Budapest, 1914. – Aranyhajú Rózsika. Regény. Budapest, év nélkül. – A halál. Regény. Budapest, 1918. – Ő akarta. Regény. Budapest, 1918. – Agáta nővér. Színmű. Budapest, 1920. – Furcsák klubja. Budapest, 1921. – Pók Ádám hetvenhét élete. Regény. Budapest, 1923. – Szidi. Regény. Budapest, 1924. – Kóbor Tamás válogatott munkái. Tizenkét kötet. Budapest, 1930. – Hamlet az irodában. Regény. Budapest, 1934. (A családi, szerelmi, üzleti erkölcsök átváltozása a világháború után, különbség a tegnap és a ma között, a szülők és a gyermekeik felfogásának szembekerülése. A regény hőse, az öreg cégvezető, nem tud kibékülni a fiatalság új életformáival, de ezek az idősebb nemzedék beleegyezése nélkül is megtalálják boldogságukat. A modern Hamlet hiába töpreng, egyedül marad régi elveivel, az élet elzúg feje fölött.) – Hat hónap. Színmű. Nemzeti Színház: 1935. (A férfi és a nő szerelmi harca különös helyzetekben.)
KÓS KÁROLY (szül. 1883. december 16. Temesvár), építészmérnök, erdélyi kisbirtokos, az Erdélyi Helikon szerkesztője. Már a háborús összeomlás előtt föltűnt sokoldalú művészi tehetségével. A budapesti Állatkert épületeinek tervezése, számos iskola, templom, múzeum fölépítése, iparművészeti gondolatok valóra váltása hirdették alkotóképességének egyre szembetűnőbb izmosodását. Erdély elszakítása után megvált a budapesti Iparművészeti Iskolában viselt tanári állásától, hazament szántóvetőnek, mert úgy érezte, hogy ott a helye szorongatott helyzetben levő vérei között. A kolozsmegyei Sztána helységben házat épített családjának, gazdálkodott és iparosmunkát végzett, résztvett a politikai élet szervezésében, fölállította kis házi nyomdáját, kéziratainak maga volt a betűszedője, nyomtatója, könyvkötője. Írótársai könyveinek kiadására megalapította az Erdélyi Szépmíves Céhet. Nevéhez számos szellemi kezdeményezés fűződött, ellenzéki hajlama nem merült ki meddő kritizálgatásban. Ezermester volt polihisztori hajlamokkal. Közéleti szereplését az erdélyi öncélúságért való vezérgondolat irányította, állást foglalt azon elgondolás mellett, hogy az erdélyi magyarok, szászok és románok egy történeti és táji népegység egymásra utalt csoportjai, nem pedig különböző külső anyanemzetek alárendelt függelékei. – Munkái: Attila királyról ének. Budapest, 1909. (Régies nyelvű verses munka stílusos rajzokkal) – Erdély kövei. Sztána, 1923. (Erdély építészeti emlékeinek bemutatása: templomok, várak, kastélyok, kúriák, polgárházak, jobbágyviskók rajzai.) – Varjúnemzetség. Regény. Kolozsvár, 1925. (Az erdélyi szépirodalmi munkák közül ez a regény jelent meg először második kiadásban is: Kolozsvár, 1929.) – Erdély. Kultúrtörténeti vázlat. Kolozsvár, 1929. (Tartalmi szempontból műkedvelő történeti visszapillantás, stílus dolgában nehézkesen megírt elmélkedő szöveg, de mégis fontos könyv. Azzá teszi a szerzőnek a magyar anyaországgal szemben tanúsított hálátlansága a transzszilvanista gondolat védelmében. Az irányzatos fejtegetések szerint az erdélyi magyar egészen más lelki alkatú, mint a többi magyar, s Erdély akkor volt boldogabb, amikor az ottani magyarság magára hagyatva élhetett a románok és szászok társaságában. A szerző azoknak írta könyvét «akik Erdélyt vallják egyetlen hazájuknak». Magyarország és Erdély 1848. évi egyesüléséről kiemeli, hogy nemcsak a szászság és a románság, de még az erdélyi «magyar és székely nemzet sem volt egész tömegében híve az uniónak, még kevésbbé a Magyarországgal minden feltétel nélkül való egyesülésnek». Mikor az 1867-es kiegyezéskor Erdély újra összeolvadt Magyarországgal, az «1868-tól 1918-ig eltelt félszázados magyarországi kormányzatnak gondja volt arra, hogy Erdélynek nemcsak régi politikai fogalmát, de még a nevét is kigyomlálja a magyarság tudatából. Erdély neve eltűnt az iskolakönyvekből, és e föld hivatalos neve geográfiailag Délkeleti Felföld, politikailag Királyhágóntúli Kerület lett».) – A Gálok. Kolozsvár, 1930, (Elbeszélések.) – Kalotaszeg. Kolozsvár, 1932. (Novellák, történeti rajzok, népéleti megfigyelések.) – Az országépítő. Regény. Kolozsvár, 1934. (A regényt nagy elismeréssel fogadták bírálói. Különösen kiemelték történeti levegőjét, jól megmintázott alakjait, meséjének életszerűségét, előadásának balladai stílusát, nyelvének találó régiességét.) – Budai Nagy Antal. Történeti tragédia. Vígszínház: 1937. (Az erdélyi huszita forradalom a tizenötödik századbon. Hőse a lázadó jobbágyvezér. A vérontásban szerelmi idill, a küzdelmek végén Budai Nagy Antal halála. Az erdélyi színdarabot a napisajtó gyöngéd előzékenységgel bírálta, csak a Nemzeti Ujság tiltakozott a szerző történeti szemlélete ellen: «Kós Károly a katolikus egyházról és annak papságáról a leggyűlölködőbb elfogultság vak szenvedélyével szól, és elképesztően hamis történelmi képet fest. Művében minden népbutító, szájas, uszító, kóbor demagóg mint misztikus szent jelenik meg, de minden katolikus pap alávaló, jobbágyégető, vérszopó szörnyeteg. Ami történelmi valóság, azt sohasem kivántuk se takargatni, se szépíteni. De a történelemhamisítás ordító esetei ellen tiltakozunk. Elmúltak már a régi szép idők, mikor Magyarországon mindenki belédöfhette a pennáját a béketűrő katolicizmus köpönyegébe. Csak a színház tájékozatlanságának tulajdoníthatjuk, hogy a színpadon ilyen felháborító sértések sorozatát követhették el a magyar katolikus egyházzal szemben. Nem is szólva a legnagyobb sértettről: a történelmi igazságról.»)
KÖRMENDI FERENC (szül. 1900. február 12. Budapest), hírlapíró. – A budapesti sajtó akkor vett tudomást tehetségéről, amikor Budapesti kalandjával megnyerte három angol könyvkiadó nemzetközi regénypályázatát. A versenyen bármilyen nyelvű kézirattal részt lehetett venni, a magyar pályamunka ezernyolcszáz regény között érkezett be az első helyre. A londoni mérkőzésen hirtelen föltűnt budapesti író világsikerére jellemző, hogy könyvét két év alatt tizenkét nyelvre fordították le. (Angol, olasz, német, holland, svéd, norvég, dán, francia, spanyol, cseh, lengyel, héber.) – Munkái: Mártír. Novellák. Budapest, 1921. – Budapesti kaland. Regény. Budapest, 1932. (Két iskolatárs története: az egyik Budapesten marad és elpusztul, a másik kivándorol Délafrikába és milliomos lesz. Az ezerfontos nemzetközi díjjal kitüntetett regény magyar kiadása negyvenezer példányban kelt el a hazai könyvpiacon. A ragyogó siker egyik magyarázata, hogy az író a saját nemzedékének történetét a problémák és jelenségek időszerű megérzésével írta meg, és rendkívüli mesebőségével nagy meglepetést okozott. A világháború utáni kor fiataljainak erkölcsi keresztmetszetét nemzetközi viszonylatban is elfogadható egyetemességgel mutatta be. A harmincévesek más országokban is hasonló helyzetben s ugyanolyan életelvekkel vergődtek, mint nálunk. Lesujtó erkölcsi mélységek, csekély örömek. Az életből kitűnően átültetett normális típusok zsákmányra leső, kalandortermészetű, haszontalan egyének társaságában jelentek meg a regény lapjain. Csupa éhes férfi és nő, az anyagi érvényesülésért mindenre képes siserahad. Zsidók, félzsidók, keresztények vegyesen. Jövőjük előtt feneketlen mélység.) – Ind. 7.15. Via Bodenbach. Regény. Budapest, 1932. (Egy mérnök szerelmi kalandja a vasúton. A csekély meseanyag mellett sok elmélkedés. A szerző elbeszélőmódja, csakúgy, mint előbbi regényében, hasonlít a filmstílushoz: elharapott kifejezések, gyorsmozgású mondatok, szaggatott beszéd.) – A boldog emberöltő. Regény. Budapest, 1935. (Ez sem untató mű, de itt-ott kilép az irodalomból, és hol a nagyszabású riport, hol a jó értelemben vett ponyva határszéleit súrolja. Háttere a világháború kora. Tárgya egy pesti karriér története.) – Bűnösök. Regény. Budapest, 1935. (Két hőse: a gazdag gyáros és a gyilkos munkásfiú.) – Tóparti muzsika. Novellák. Budapest, 1935. (Fővárosi életképek, pesti alakok.) – A tévedés. Regény. Budapest, 1938. (Házasság, szerelem, válás.)
KRUDY GYULA (szül. 1878. október 21. Nyíregyháza; megh. 1933. május 12. Budapest), hírlapíró. – Eleinte vidéki újságíró volt, 1896-ban a fővárosba költözött, s az itteni szerkesztőségekben dolgozott. Írói törekvéseit mindaddig alig vették észre, amíg a nyírségi tájakról és a felvidéki városokról írt, de a vállveregető kritikát egyszeriben fölváltotta a szenzáció lármája, amikor A vörös postakocsi megjelent. (1913.) Az érzéki részletek többi regényében is megtették hatásukat. Munkáit a kiadók szívesen bocsátották közre, a bírálók lelkesen magasztalták, a közönség örömmel olvasta. A pesti éjtszakák hírhedt alakjainak dicsőítése, a laza erkölcsökkel való játszogatás, a sikamlós dolgok érzelmes kiteregetése széles körökben tetszett. Még azt is megbocsátották, hogy az író nem tud épkézláb mesét szőni, minden drámai feszültséget meglazít lírai bőbeszédűségével, folytonosan ismétli krónikás mesélgetéseit. – Munkái: Szöktetés a kaszárnyából. Novellák. Esztergom, 1896. – Üres a fészek. Novellák. Budapest, 1897. – Ifjúság. Rajzok. Budapest, 1899. – A víg ember bús meséi. Novellák. Budapest, 1900. – Az álmok hőse. Novellák. Budapest, 1906. – A podolini kísértet. Regény. Budapest, 1906. – Pajkos Gaálék. Novellák. Budapest, 1906. – Andráscik örököse. Regény. Budapest, 1909. – Francia kastély. Regény. Budapest, 1912. – Szindbád utazásai. Novellisztikus visszaemlékezések. Budapest, 1912. – Zoltánka. Színmű. Magyar Színház: 1913. (Petőfi Sándor özvegyének és fiának története. Hosszadalmas novella párbeszédekbe tagolva s eléggé kegyeletsértő földolgozásban.) – A vörös postakocsi. Regény. Budapest, 1913. (Az 1890-es évek félvilági életének rajza.) – Aranykéz-utcai szép napok. Novellák. Békéscsaba, 1916. – Szindbád feltámadása. Novellisztikus visszaemlékezések. Budapest, 1916. – Napraforgó. Regény. Budapest, 1918. – Pesti album. Rajzok. Budapest, 1919. – Álmoskönyv. Budapest, 1920. – A betyár álma. Novellák. Budapest, 1920. – N. N. Regény. Budapest, 1922. – Ál-Petőfi. Regény. Budapest, 1922. – Hét bagoly. Regény. Budapest, 1922. (A pesti íróvilág a kiegyezés kora után.) – Rózsa Sándor. Regény. Budapest, 1923. – A tegnapok ködlovagjai. Novellisztikus visszaemlékezések. Budapest, 1925. – Ady Endre éjtszakái. Emlékek. Budapest, 1925. – Mohács. Regény. Budapest, 1926. – Válogatott munkáinak tízkötetes kiadása 1928-ban jelent meg. – Boldogult úrfikoromban. Regény. Budapest, 1930. – Festett király. Regény. Budapest, 1931. – Az élet álom. Novellák. Budapest, 1932. – Az első Habsburg. Regény. Budapest, 1933.
KUNCZ ALADÁR (szül. 1886. Arad; megh. 1931. június 24. Budapest), állami gimnáziumi tanár. – Budapesten tanított, 1914-ben mint Párizsban tartózkodó magyar állampolgárt nem engedték vissza Magyarországba, internáltságából csak a világháború befejezése után szabadult meg. Egy ideig Budapesten folytatta tanári működését, azután átment Kolozsvárra, s az erdélyi magyar irodalom kiépítése érdekében baráti munkára csoportosította az ottani írókat. Derűs egyéniségének nagy része volt abban, hogy a kolozsvári szerkesztőségek tagjai, sőt a távolabbi írók is a bizalmas munkaközösség jegyében egyesültek egymással. Mint az Ellenzék napilap szerkesztője sok szolgálatot tett a szellemi életnek, később az Erdélyi Helikont is buzgó lelkes munkakészséggel szerkesztette. A régibb nemzedék tagjai nem nagyon lelkesedtek irányító tevékenységéért, mert a nyugatos eszmék radikális szellemű híve volt, de az új nemzedék annál nagyobb hódolattal csoportosult személye köré. Negyvenöt éves volt, amikor egy budapesti klinikán elhúnyt. – Munkái: Toldy Ferenc. Budapest, 1907. (Irodalomtörténeti értekezés.) – Fekete kolostor. Följegyzések. Kolozsvár, 1931. (A novellisztikus memoár fordításai a külföldi irodalmakban is nagy hatást tettek.) – Felleg a város felett. Regény. Kolozsvár, 1931. (Ez a könyve is, mint az előbbi, halála évében jelent meg. Többé-kevésbbé kulcsregény.)
LACZKÓ GÉZA (szül. 1884. december 3. Budapest), leánygimnáziumi tanár, utóbb a Pesti Napló szerkesztője. – Bírálói a műfaji újítók és nyelvművészeti alkotók közé sorolták; dícsérték klasszikus ötvözésű novelláit, ötletes tanulmányait: méltán, mert az író és a tudós szerencsésen találkozott alkotásaiban. – Munkái: A porosz levél. Novellák. Budapest, 1910. – Noémi fia. Regény. Budapest, 1916. – Német maszlag, török áfium. Regény. Budapest, 1918. – Sátán Trismegistos olvasója. Novellák. Budapest, 1926. – Szent Iván tüze. Regény. Budapest, 1932. – Sánta Ámor. Novellák. Budapest, 1936. – Királyhágó. Regény. Budapest, 1938.
LAKATOS LÁSZLÓ (szül. 1882. július 17. Budapest), hírlapíró. – Kiábrándult mosolyú, kesernyés hangú, tépelődő író. Mindenben hazugságot lát. A történelem hőseit éppen olyan gúnyos örömmel rántja le az apró emberek sorába, mint amilyen fanyar humorral veszi sorra a fővárosi élet szemfényvesztő alakjait. Szatira, paradoxon, aforizma: ezek írói megjelenésének legjellegzetesebb megnyilatkozásai. Leleplező hajlama valóságos szenvedéllyé alakul, amikor lipótvárosi zsidó alakjait vezeti olvasói elé. – Munkái: Mély húron. Novellák. Budapest, 1913. – Tavaszi játék. Regény. Budapest, 1914. – Egy pesti leány története. Regény. Budapest, 1914. – A halhatatlan hercegnő. Novellák. Budapest, 1914. – Egy válópör története. Regény. Budapest, 1918. – A fakír. Dráma. Budapest, 1921. – Nehéz idők. Rajzok, jelenetek. Budapest, 1924. – A teve. Regény. Budapest, 1925. – Angora-macska. Könyv a nőről. Budapest, 1929. – Lipótváros. Színmű. Vígszínház: 1931. – Fiatalember a békében. Írás az emberekről. Budapest, 1933. – A gazdag ember. Vígjáték. Magyar Színház: 1935.
LÁZÁR ISTVÁN (szül. 1881. december 13. Gyergyószentmiklós, Csík megye; megh. 1936. május 28. Budapest), fővárosi hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Munkái: Dalok egy aranyhajú leányról. Versek. Budapest, 1903. – Híres földön, székely földön. Versek. Budapest, 1906. – Jézus. Drámai költemény. Budapest, 1908. – Sátán. Regény. Budapest, 1911. – Betulia virága. Regény. Budapest, 1912. – Hágár. Regény. Budapest, 1913. – Eszter. Regény. Budapest, 1915. – A fekete grófné. Regény. Budapest, 1915. – Ruth. Regény. Budapest, 1918. – Erdély. Novellák. Budapest, 1920. – A vörös számum. Regény. Budapest, 1920. – A nap lelke. Regény. Budapest, 1921. – Krisztus. Regény. Budapest, 1925. – Istenek harca. Regény. Budapest, 1925. – A múmia. Regény. Budapest, 1925. – A Nílus rózsája. Regény. Budapest, 1926. – Aranykapuk városa. Regény. Budapest, 1927. – Szent Gellért. Regény. Budapest, 1930. – Omlik az udvarház. Erdélyi emlékek. Budapest, 1933.
MAKKAI SÁNDOR (szül. 1890. május 13. Nagyenyed), kolozsvári teológiai tanár, 1926-tól erdélyi református püspök, 1936-tól debreceni egyetem hittudományi karának tanára. – Mint gondolkodó, mint szónok és mint tanulmányíró a legkülömb székelyek közül való. Igehirdetésének sugalló ereje, tudományos értekezéseinek eszméltető hatása és irodalmi tanulmányainak előkelő stílusa méltán kötelezte elismerésre kortársait. Csupán ítélőerejét lehetett kétségbe vonni. Ady Endre vallásosságáról szóló fejtegetései ingerült hangú irodalmi pert támasztottak, és rajongó Ady-kultusza ellen zúdították a keresztény-nacionalista kritikát. – Munkái: Számadás. Versek. Kolozsvár, 1912. – Kapu előtt. Regény. Kolozsvár, 1921. – Élet fejedelme. Novellák. Kolozsvár, 1924. – Megszólalnak a kövek. Novellák. Kolozsvár, 1925. (Történeti hősei: Bethlen Gábor, Apáczai Csere János, Apafi Mihály. Szimbolista meséiben jelképes túlzások: Öntudat király, Hit királyné, Képzelet királyfi.) – Ördögszekér. Regény. Kolozsvár, 1925. (Az 1929. évi Péczely-díjról szóló akadémiai előadói jelentés rámutatott arra, hogy az Ördögszekér jogot formálhatna a komoly mérlegelésre, de «a regény erkölcsi világa nem a miénk, s Akadémiánk már ismételten állást foglalt az ellen, hogy akadémiai koszorút juttassunk olyan műnek, amely sérti az erkölcsi érzéket».) – Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete. Kolozsvár, 1927. (A szerző az egyik református diákszövetség fölkérésére írta meg könyvét, és mintegy lelkiatyai minőségben szállt szembe «a hivatalos irodalom» Ady-értékelésével. «Az ifjúság vád alá kerül azért, hogy prófétájául fogadta ezt a költőt, hogy könyveit mohón olvassa, és pedig a régebbi nagy nemzeti költők elhanyagolásával és lebecsülésével, hogy ideáljának, mintaképének tekinti a Halál Rokonát, akit életében is követni akar.» Hogyha az ifjúság nevelői, úgymond, egy költőt az ifjúságra nézve veszedelmesnek tartanak, ezt a veszedelmet semmiképpen el nem pusztíthatják a költő agyondorongolásával vagy olvasásának eltiltásával; ellenkezően, arra kell törekedniök, hogy alaposan és megértően ismertessék a költőt. Lehet-e Ady a magyar ifjúság követendő mintaképe? «Világos, hogy nem lehet, nem is akart az lenni, és nem is volt az soha. De tragikus életében és költészetében a magyar lélek olyan válságai, bűnei és szépségei nyiladoztak ki, melyek együttvéve hatalmas életformáló tanulsággá tömörülhetnek egy öntudatos nemzedék lelkében. Ezt a tanulságot elzárni a jövendő elől senkinek nincs joga, de senkinek nincs hatalma se, mert az a tanulság azért küldetett, hogy hasson és neveljen.» A püspök több helyen gúnyosan nyilatkozik a sallangos hazafiság színesen dörgő frázisairól s az erkölcs diadaláért lelkesülő pedagógusokról. Adyt, az önző és másokkal nem törődő zsenit, nem lehet a mindennapi emberek mértékével megítélni. Ha Ady életéből és költészetéből «pedagógiai következtetéseket vonunk le, akkor szegény Ady nagyon rosszul jő ki a dologból. Csakhogy egészen más, ha a tanító úr önző és nem törődik a családjával, mint ha Ady Endre nem ad példát az önzetlenségre és szép családi életre. Mert a tanító úr nem zseni és neki nem az a végzete, mint Ady Endrének.» Az effajta pedagógusokból nem kér a püspök; tegyük hozzá, hogy a keresztény hívők sem kérnek az olyan lelkipásztorokból, akik kétféle lelki mértékkel osztogatják az isteni igazságot az emberek számára. A könyv a magyar anyaországban erős ellenérzést váltott ki, Szász Károly tanulmányszerű bírálatban utasította vissza a püspök állításait, de Erdély tapsolt a Makkai-elveknek. Ez nem csodálható. Az ottani legnépszerűbb folyóirat, az Erdélyi Helikon, a Nyugat hagyományaiból táplálkozott, az erdélyi líra az adyzmus és a transzszilvanizmus keveréke volt, s magában Ady Endrében az erdélyi embert védték a királyhágóntúli magyarok.) – Ágnes. Regény. Kolozsvár, 1928. – Magunk revíziója. Előadások. Kolozsvár, 1931. – Erdélyi szemmel. Tanulmányok. Kolozsvár, 1932. – Harc a szobor ellen. Tanulmányok. Kolozsvár, 1933. – A táltoskirály. Regény. Kolozsvár, 1933. – Sárga vihar. Regény. Kolozsvár, 1934. – Az élet kérdezett. Tanulmányok. Budapest, 1935. – Holttenger. Regény. Budapest, 1936. (Egy erdélyi református lelkipásztor küzdelme az elmaradt falusi néppel. Igen jó társadalmi rajz. Az író fájdalmas szeretettel tekint hősére és a falusi népre.) – Magyarok csillaga. Regény. Budapest, 1937. (A pogányság és kereszténység összeütközése Szent István király korában.) – Magyar nevelés, magyar műveltség. Tanulmányok. Budapest, 1937. – Tudománnyal és fegyverrel. Tanulmányok. Budapest, 1939.
MARKOVITS RODION (szül. 1888. Kisgérce, Ugocsa megye), ügyvéd, hírlapíró. – A világháború idején hadifogságba került, hazatérése után Szatmáron megnyitotta ügyvédi irodáját, mint újságíró a szatmári és kolozsvári lapokba dolgozott. Később Szatmárról Budapestre, innen a Temesvári Hirlap szerkesztőségébe került. – Munkái: Szibériai garnizon. Kollektív riportregény. Budapest, 1928. (Először a kolozsvári Keleti Ujság hasábjain jelent meg folytatásokban. Budapesti kiadásának rendkívüli könyvsikere volt, rövid időn belül hatvanezer példány fogyott el belőle, lefordították német, angol, holland, francia, olasz, spanyol, román nyelvre is. Mivel a szerző nem számított ilyen sikerre, a magyar kiadás jogát kétezer pengő örökárért adta el szerencsés kiadójának. A regény angol fordításáról a Times Literary Supplement angol irodalmi szemle 1930. évfolyamában azt olvassuk, hogy a könyvet «metsző szellemessége és humora, nemkülönben a mi szemléletünktől való merő különbözősége, kiváló jelességű háborús regénnyé avatják. Kérdés, mennyire élethívek egyes jelenetei. Ha a szerző nem torzította el ezeket azon a mértéken túl, amely minden szatirikusnak joga, szörnyű vádat jelentenek a magyar hadsereggel és különösen a magyar tisztikarral szemben. Semmi ehhez foghatót nem találunk angol, francia és német könyvekben. A hivatásos magyar tisztek, akik e lapokon megjelennek, szinte érthetetlenül rossz katonák. Mintha teljesen híján volnának mindenféle ismeretnek, legénységük iránt semminemű érdeklődésük nincsen, harci vágyuk nagyon csekély. Kicsinyes szertartásosságuk, haditörvényszék-játékuk, kihívásaik olyan párbajokra, miket a háború befejezte után fognak megvívni, nevetségesek.») – Aranyvonat. Budapest, 1929. (Az előbbi regény folytatása, helyesebben kiegészítése. A könyvek sorsára jellemző, hogy ezt a regényt már hidegen fogadta a közönség. Nem tetszett a kritikának sem, bár tárgya szélesebbkörű volt, meséje izgalmasabb és színesebb, mint a Szibériai garnizoné.) – Sánta farsang. Regény. Budapest, 1933. (A falu szerelmi élete a világháború idején, amikor a férfiak a harctereken küzdenek.)
MÁRAI SÁNDOR (szül. 1900. április 11. Kassa), hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság tagja. – Publicisztikai működésével a polgári szabadelvűség eszmekörét szolgálta, vezércikkeinek nagy olvasóközönsége volt. Széles távlatokat átölelő európaiságát, tartalmi magasrendűségét, kritikai szemléletének merész megnyilvánulásait még ellenfelei is dícsérték. Tetszett különös lírája, zörejtelenül ömlő és mégis ellenállhatatlanul sodró stílusa. Vallomásai és emberelemzései mindenkit megleptek. – Munkái: Emberi hang. Versek. Kassa, 1921. – Bébi vagy az első szerelem. Regény. Budapest, 1928. (Egy öregedő tanár naplója. A magába vonuló férfi beleszeret osztályának egyik leánynövendékébe, s tragikomikus szenvedélye kiforgatja lelki egyensúlyából.) – Mint a hal vagy a néger. Versek. Budapest, 1929. – A zendülők. Regény. Budapest, 1930. (Ultramodern ifjak beteg világa. Öt diák szövetkezik a felnőttek ellen, föl akarnak szabadulni erkölcsi gúzsbakötésük alól, zsarnokinak látják az egész társadalmat.) – Idegen emberek. Regény. Budapest, 1930. (Egy magyar fiú élményei Párizsban. Mint minden jövevény, ő is örökre idegen marad a franciák között, hiába imádja Párizst.) – Műsoron kívül. Cikkek. Budapest, 1931. – Csutora. Regény. Budapest, 1932. (Emberi vallomások egy eb természetrajzán keresztül. A kutya története allegória. Az író így tudja legvértezettebben elmondani szabad véleményét a világháborús korszak új emberfajtáiról és idegéletéről.) – A sziget. Regény. Budapest, 1933. (Egy elmebajos tanár története. A beteg ember gyilkolással csillapítja le emésztő belső nyugtalanságait, lelkifurdalása nincs, úgy érzi, új törvényt fedezett föl: az embert nem a jóság váltja meg, hanem a bűn.) – A szegények iskolája. Elmélkedések. Budapest, 1933. – Bolhapiac. Alakok és jelenségek az életből. Budapest, 1934. – Egy polgár vallomásai. Két kötet. Budapest, 1934–1935. (A regényes önvallomásoknak nagy hatása volt, a mű közel tízezer példányban terjedt el.) – Válás Budán. Regény. Budapest, 1935. (Egy orvos feleséggyilkossága.) – Napnyugati őrjárat. Budapest, 1936. (A regényes útirajz három főállomása: Bécs, Párizs, London.) – Kabala. Jelenetek, jellemrajzok, elmélkedések. Budapest, 1937. – A féltékenyek. Regény. Budapest, 1937. – A négy évszak. Hírlapi cikkek, vázlatok, jegyzetek. Budapest, 1938. – Istenek nyomában. Útirajzok. Budapest, 1938.
MOHÁCSI JENŐ (szül. 1886. március 28. Mohács), hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság külső tagja. – Az ember tragédiáját szerencsés ihletéssel fordította németre. Számos sikerült operaszöveget írt. – Munkái: Hamu. Színmű. 1908. – Janus lelke: Versek. Budapest, 1909. – A fejedelmi hajó. Színmű. 1912. – Stella. Novellák. Budapest, 1928. – Lidércke. Életrajzi regény. Budapest, 1935. (Hőse Madách Imre boldogtalan életű neje: Fráter Erzsi. Az író inkább menti, semmint elítéli a megrázó emlékű asszonyt. A történeti hűséghez ragaszkodik, a kényes helyeket tapintatosan hidalja át. Könyve Harsányi Zsolt Madách-életregényének értékes párja.)
MOLNÁR ÁKOS (szül. 1895. december 10. Budapest), tisztviselő. – Társadalmi regényeinek indítékai jórészt a freudi tételek gondolatvilágában gyökereznek. Történeti regényírásának hősei jól választott alakok. – Munkái: Gyereknek lenni. Novellák. Budapest, 1926. – Végre egy jó házasság. Regény. Budapest, 1929. (Egy szalmaözvegy-kishivatalnok tragikomikus szerelmi kalandja az írók klikkéletének szatirikus rajzával. Mikszáth-regénydíj.) – Jóslat. Novellák. Budapest, 1932. – Tizenkét lépés. Regény. Budapest, 1933. (Az erkölcsi ellenállóképesség drámája egy tanár szerelmi életében.) – A császár dajkája. Regény. Budapest, 1935. (Varga Katalin erdélyi nemesasszony története az 1848-as szabadságharc előtt. A rajongó nő tragikus eredménytelenséggel küzd a zalatnai román bányamunkásokért, védi az igaztalanul szenvedőket, együtt harcol a kizsákmányolt jobbágyokkal. Forradalmár-szellem, de egyben a keresztény emberszeretet megtestesítője.) – A hitehagyott. Regény. Budapest, 1937. (Fortunatus Imre tizenhatodik századi zsidó kalandor története.) – A kínai lány. Novellák. Budapest, 1939.
MOLTER KÁROLY (szül. 1890. december 2. Óverbász, Bács-Bodrog megye), a marosvásárhelyi református gimnázium tanára. – Elbeszélő köteteinek az irónikus humor a legjellemzőbb vonása. Ez csillan elő szépirodalmi kritikáiból is. – Munkái: Harambasák. Színmű. Marosvásárhely, 1920. – Majdnem hősök. Novellák. Marosvásárhely, 1925. – Özvegyország. Színmű. Marosvásárhely, 1926. – Metania R. T. Regény. Kolozsvár, 1929. (Swifti nyomokon haladó szatirikus mű.) – Tibold Márton. Regény. Budapest, 1937. (Hogyan lesz a magyarországi német fiúból lelkes magyar ember? Én-regény, sok érdekes részlettel.)
MOLY TAMÁS (szül. 1875. január 27. Budapest), hírlapíró. – A detektiv-regény első tehetséges művelője irodalmunkban. A Sherlock Holmes-féle külföldi betörő-történetek fordításai nálunk is népszerű olvasmányokká váltak, a magyar szerző azonban az Arsene Lupin-féle típus felfogásával dolgozott, azaz a kedélyes kalandor-históriák receptje szerint mesélt a detektívek és szélhámosok küzdelmeiről. Másik kedvelt tárgyköre volt a színészvilág és artistaélet. Ezekbe a látszólag könnyű fajsúlyú témákba belevitte a komoly elbeszélő írói becsvágyát. – Munkái: Vörösbegy kalandjai. Regény. Budapest, 1918–1920. – Box. Novellák. Budapest, 1919. – Szegedi Emma színésznő. Regény. Budapest, 1920. – Kalandok és kalandorok. Novellák. Budapest, 1920. – Álarcos játék. Regény. Budapest, 1921. – Karnevál. Novella. Budapest, 1925.
NAGY ENDRE (szül. 1877. február 5. Nagyszöllős, Ugocsa megye; megh. 1938. május 5. Budapest), nagyváradi hírlapíró, utóbb Budapesten több politikai napilap belső munkatársa, 1907. után színigazgató. – Méltán nevezhető a magyar kabaré atyjának: az első igazi irodalmi tarkaszínpadot ő alapította meg és tette népszerűvé a fővárosban. A színpadi apróságok, gúnyos párbeszédek, évődő monológok műfajában iskolát teremtett. – Munkái: A birsai vándorforrás. Regény. Budapest, 1905. – A Geödhyek. Regény. Budapest, 1906. – Apostol a Hódságon. Regény. Budapest, 1907. – A misokai földkirály. Novellák. Budapest, 1908. – A zseni. Tragikomédia. Vígszínház: 1911. (A M. T. Akadémia Vojnits-díjával jutalmazott színmű.) – A polaji győző. Novellák. Budapest, 1912. – A miniszterelnök úr. Vígjáték. Magyar Színház: 1912. – Szeplőtlen asszony. Regény. Budapest, 1916. – Gróf Mách Zsigmond. Regény. Budapest, 1919. – Lukits Milos kalandjai. Novellák. Budapest, 1927. – A kabaré regénye. Budapest, 1935. (A tarkaszínpad eszméjét és gyakorlatát Nagy Endre nem a franciák nyomán valósította meg, hanem a maga leleményéből tervezte ki. Sajátosan helyi ízű kabaréja egészen más volt, mint a párisi irodalmi kocsma. Mások nem tudtak zöld ágra vergődni a külföldi stílus meghonosításával, ő a maga elgondolását sikerre vitte. Személye és közönsége között pajtáskodóan bizalmas viszony fejlődött, népszerűsége egyre nőtt, műsorszámait viharos tetszés kísérte. Az új irodalmi törekvések kibontakozása sokat köszönhetett munkásságának.)
NÉMETH LÁSZLÓ (1901–). – Tanulmányírói munkásságáról: a kritikusok között. – Szépirodalmi munkái: Gyász. Regény. Budapest, 1935. (Egy özvegységre jutott fiatal parasztasszony sorsa.) – Bűn. Regény. Budapest, 1936. (Események egy budai ház építése körül.) – Villámfénynél. Színmű. Nemzeti Színház Kamaraszínháza: 1938. (Egy vidéki körorvos lelki vívódásai.) – Kocsik szeptemberben. Regény. Budapest, 1938. (Jó Péter parasztfiú története.) – Alsóvárosi búcsú. Regény. Budapest, 1939. (Az előbbi regény folytatása.) – VII. Gergely. Dráma. Nemzeti Színház: 1939. (A Pápaság és a császárság harcának dramatizálása.) – Papucshős. Színmű. Nemzeti Színház: 1939. (Egy rabszolgalelkű férj családi komédiája.) – Szerdai fogadónap. Regény. Budapest, 1939. (Jó Péter történetének harmadik része.)
PEKÁR GYULA (szül. 1867. november 8. Debrecen; megh. 1937. augusztus 19.), országgyűlési képviselő, egy időben közoktatásügyi államtitkár, a Petőfi-Társaság elnöke, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – A bírói pályára készült, de irodalmi sikerei után lemondott a budapesti törvényszéknél viselt hivataláról. Beutazta Európát és Amerikát, éveket töltött Párizsban. Mint politikus Tisza István híve volt. Sikereivel együtt nőtt ellenségeinek száma. Konzervatív-nacionalista irodalompolitikáját elkeseredetten támadták, munkásságának értékéről a napisajtó minél rosszabb véleményt iparkodott kelteni. A szívós sajtóhadjárat nem tántorította el keresztény-nemzeti eszményeitől. A proletárdiktatúra idején az ellenforradalmi szövetség egyik vezére volt, a vörös uralom bukása után a hazafias erőfeszítéseket teljes lélekkel támogatta. A megszálló hatalmakkal folytatott tárgyalásokon mint összekötő miniszter vett részt. Utóbb az irodalmi társaságok és társadalmi egyesületek egész serege választotta meg elnökévé, a nemzeti ideálok megalkuvást nem tűrő szellemét képviselte valamennyi testületben. Különösen a Petőfi-Társaság élén szerzett kitűnő érdemeket remekíróink kultuszának terjesztésével, új tagokat avató beszédeivel és bátorszellemű elnöki megnyitóival. Írói vezérkara élén bejárta az országot, a nemzeti irodalom eszméjének tömegeket nyert meg, mindenütt élesztette az irodalom szeretetét. A világháború után a magyar szellemnek ő nyitott először kaput Franciaország felé: az ellenséges érzelmű Párisban Petőfi-ünnepet rendezett. Írói pályáját a Petőfi-Társaság 1935-ben a Jókai-nagydíjjal tüntette ki. – Ez a pálya az 1890-es években másfelé indult, mint ahová később érkezett. Pekár Gyulát eleinte világpolgári vonások jellemezték. Érzékcsiklandó franciásság áramlott irodalmunkba munkáin keresztül. Szerelmi történetei bizonyos értelemben megütközést keltettek. Regényeiben és novelláiban az ellenállhatatlan nőcsábítók egész sokasága rajzott föl, többnyire donjuani hajlamú kapitányok, főhadnagyok, hadnagyok és kadétok, élükön Dodó főhadnaggyal. Az író éles szemmel figyelte a huszártiszteket, romantikus alakjaira görögtüzes megvilágítást szórt. Aranysujtásos katonái csodálatosan szép férfiak, vakmerők, félelmesek, hidegvérűek és lángolók; társaságbeli hölgyei igéző leányok és vulkanikus pillantású asszonyok. A tisztek gúnyos megvetéssel néznek a tintavérű civilekre, a gyámoltalan férjekre és egyéb alkalmatlan emberekre; a hölgyek élnek-halnak ördöngős gavallérjaikért. A kaland vége rendesen az, hogy a tiszt szeretőjévé teszi a férjes asszonyt. Ha az író bengáli tüzét kioltjuk, elég szomorú társaság bontakozik ki előttünk: katonatisztek, akik a zsidókat megpofozzák, a keresztényeket összevagdalják, közkatonáikat és altisztjeiket kínozzák. Életük a dorbézolásban, iszákosságban, kártyában, táncban, dulakodásban s mindenekfölött a férjes asszonyok iparszerű elcsábításában merül ki. Ez az osztrák-magyar katonai típus a távolabb állókban nem kelthetett jó véleményt a tisztikarról, az írónak azonban megvolt a maga hatásos egyéni stílusa, szerelmi históriáit érzéki tűz fűtötte át, mesemondása színes volt. Innen indult ki pályája, a huszártörténetekből, hogy később hatalmas kanyarodással forduljon érdemesebb tárgyak felé. – Munkái: Dodó főhadnagy problémái. Novellák. Budapest, 1894. – Homályban. Novellák. Budapest, 1894. – Lavina. Regény. Budapest, 1895. – Az aranykesztyűs kisasszony. Novellák. Budapest, 1896. – Hatalom. Regény. Budapest, 1897. – A szoborszép asszony. Novellák. Budapest, 1897. – Délen és északon. Útirajzok. Budapest, 1898. – Don Juan. Tanulmány. Budapest, 1899. – Livió főhadnagy. Regény. Budapest, 1899. – Dodó főhadnagy. Vígjáték. Vígszínház: 1899. – Spanyolország. Útirajzok. Budapest, 1900. – Manőver-szerelem. Novellák. Budapest, 1902. – Pasztellek. Novellák. Budapest, 1902. – Rokokó-idillek. Novellák. Budapest, 1903. – A liliomos asszony. Regény. Budapest, 1903. – Mátyás és Beatrix. Színmű. Nemzeti Színház: 1904. – Vitézi románcok. Novellák. Budapest, 1907. – Atalanta csókja. Novellák. Budapest, 1908. – Tatárrabság. Regény. Budapest, 1908. (A M. T. Akadémia Péczely-díjával kitüntetett mű.) – A frígiai sapka. Novellák. Budapest. 1909. – A kölcsönkért kastély. Novellák. Budapest, 1910. – Drághy Éva esküvője. Színmű. Nemzeti Színház: 1911. – A Szerechenek összeesküvése. Novellák. Budapest, 1913. – A kölcsönkért kastély. Vígjáték. Nemzeti Színház: 1914. (A M. T. Akadémia Vojnits-díjával kitüntetett mű.) – A szép Pongráczné krinolinja. Novellák. Budapest, 1917. – A mezitlábas grófkisasszony. Novellák. Budapest, 1918. – Magyar költők szerelmei. Tanulmányok. Budapest, 1920. – A bresztováci szent. Novellák. Budapest, 1920. – Topáz királyné. Novellák. Budapest, 1920. – Az amazonkirálynő. Regény. Budapest, 1920. – Danton. Dráma. Nemzeti Színház: 1920. (A M. T. Akadémia Vojnits-díjával kitüntetett mű.) – Lord Burlington arcképe. Regény. Budapest, 1925. – Bizarr percek. Novellák. Budapest, 1926. – Az ezüsthomlokú vándor. Regény. Budapest, 1926. – A tízezer mérföldes sárkány. Regény. Budapest, 1929. – Az ördög az Ámen árnyékában. Novellák. Budapest, 1933. – Attila. Regény. Budapest, 1935. – A talizmán. Regény. Budapest, 1937. – Ultima canzone. Novellák. Budapest, 1939.
REMÉNYI JÓZSEF (szül. 1891.), amerikai magyar író, az ottani magyar és angol lapok munkatársa, a clevelandi egyetemen az egyetemes irodalomtörténet tanára. – Első írásai a Hétben jelentek meg. A világháború előtt az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, konzulátusi tiszviselő volt osztrák-magyar szolgálatban. Utóbb hírlapírással kereste kenyerét, 1926-tól kezdve egyetemi tanszéket nyert. – Elbeszélő kötetei a mesetartalmon kívül részben érdekes riportok is Angol-Amerika életéről, sok önelemzéssel, gondolatokkal, szemlélődéssel. – Munkái közül kiemelhetők: Éjféli emberek. Pozsony, 1913. – Amerika. Novellák. New-York, 1915. – A sárga szekfű. Novellák. 1916. – Jó hinni. Regény. Budapest, 1922. (A regénytrilógia első része: Barth János útnak indul egy felvidéki városból az Amerikai Egyesült Államokba.) – Emberek, ne sírjatok. Regény. Berlin, 1926. (A regénytrilógia második része: Barth János az amerikai élet küzdelmeiben.) – Élni kell! Regény. Kassa, 1931. (A regénytrilógia harmadik része: Barth János szerelmi kalandja és házassága.) – Idegenben. Verses életregény. Budapest, 1934. (Az amerikai élet hangulatainak megnyilatkozása az intellektuális lélek tükrében.) – Szerelmesek voltak. Regény. Budapest, 1936. (Tükörkép az amerikai magyar családok életéből, egy szerelmespár tragikus története.) – Amerikai írók. Tanulmányok. Budapest, 1937.
SAS EDE (szül. 1869. december 23. Budapest; megh. 1928. június 27. Budapest), a Nagyvárad napilap szerkesztője, a nagyváradi Szigligeti-Társaság elnöke, a háborús összeomlás után budapesti hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Számos elevenszellemű regényt írt. Meseötleteit ügyesen szélesítette ki fordulatos tárcákká. Sikerült írói fogása volt, hogy egy-egy prózai embert mesebeli lényekkel, tündérekkel, bűvölőkkel hozott össze, s kiaknázta a furcsa helyzet komikumát. – Munkái: Álarc nélkül. Novellák. Nagyvárad, 1892. – Házasságok. Novellák. Budapest, 1895. – Klára szerdái. Novellák. Budapest, 1896. – Mesék a valóságról. Versek. Budapest, 1900. – Mai hősök. Novellák. Budapest, 1902. – Aratás. Versek. Budapest, 1902. – Én vagyok az élet. Regény. Budapest, 1903. – Mai tündérek. Elbeszélő kötet. Budapest, 1905. – Desdemona leánya. Regény. Budapest, 1906. – Az utolsó állomás. Regény. Budapest, 1908. – A bölcs meg a bolond. Elbeszélő kötet. Budapest, 1912. – A fehér város. Versek. Budapest, 1917. – Bolond Istók. Daljáték. Városi Színház: 1923. – A nagy láz. Regény. Budapest, 1926. – A megújrázott élet. Novellák. Budapest, 1927.
SÁRKÖZI GYÖRGY (szül. 1899. január 22. Budapest), hírlapíró. – Vallásos szellemű lírai költeményeivel vonta magára a figyelmet, később Mednyánszky-regénye keltett érdeklődést. Az élet valóságaitól elvonatkozó, borongó alaphangú lírikus volt. Mint regényíró, a magára maradt lélek céltalanságának részvéttel teljes figyelője. – Munkái: Angyalok harca. Versek. Budapest, 1926. – Váltott lélekkel. Versek. Budapest, 1928. – Mint oldott kéve. Regény. Budapest, 1931. (Báró Mednyánszky László tragikus élete. A felvidéki fiatal arisztokrata az 1848-as szabadságharcban mint katolikus tábori főpap működik, a világosi fegyverletétel után külföldre menekül, az emigrációból Ausztráliába sodródik, végül öngyilkos lesz.) – Szilveszter. Novellák. Budapest, 1934. – Viola. Regény. Budapest, 1935. (A Pesti kispolgári lakások eseménytelen életének bemutatása. Hősnője kötelességtudó leány, távol minden kalandos szerelmi vágytól. Hétköznapi élete úgy úszik el a jelentéktelen családi dolgok felszínén, mint ezer és ezer más robotos társáé.) – Dózsa. Történeti dráma. Budapest, 1939.
SCHÖPFLIN ALADÁR (szül. 1872. október 4. Maniga, Nyitra megye), a Franklin-Társulat irodalmi titkára, a Kisfaludy-Társaság tagja. – Szépirodalmi munkáiban nemcsak egyes jellegzetes személyek és érdekes helyzetek éles megfigyelője, hanem a lelki vívódások gondos elemzője is. Ízléses regényei vidéki emlékeinek képeit újítják meg, vagy eredeti mozgású fővárosi alakokat vetítenek olvasói elé. Meséit a színpad számára akként dolgozta át, hogy nem puszta dramatizálást nyujtott, hanem a képzeletét foglalkoztató indítékokat új megoldásban építette föl. – Munkái: A pirosruhás nő. Regény. Budapest, 1921. – Mossóczy Pál szép nyara. Regény. Budapest, 1922. – Kitli János szerencséje. Regény. Budapest, 1925. – Vége a szép nyárnak. Színmű. Kamara Színház: 1925. – A pirosruhás nő. Színmű. Nemzeti Színház, 1926. – Balatoni tragédia. Regény. Budapest, 1927. – Vihar az akváriumban. Regény. Budapest, 1939.
SIPOS DOMOKOS (szül. 1892. augusztus 4. Dicsőszentmárton, Kisküküllő megye; megh. 1927. december 22. Dicsőszentmárton városi hivatalnok, utóbb vármegyei tisztviselő, a román uralom idején az egyik dicsőszentmártoni nyomda igazgatója és a Kisküküllő című erdélyi hetilap szerkesztője. – Írói pályája korai halála miatt hamar lezárult, írásai értékes igéretek maradtak. Az elmúlás gondolata reménytelenül gyötörte, bánatos hangulatának költői erővel adott kifejezést. Kis versgyűjteménye igazi halál-líra. – Munkái: Istenem, hol vagy? Novellák. Kolozsvár, 1922. – Vágtat a halál. Versek. Szentimrei Jenő bevezető életrajzával. Kolozsvár, 1927. – Vajudó idők. Novellák. Kolozsvár, 1928.
SURÁNYI MIKLÓS (szül. 1882. február 16. Felsőmindszent, Baranya megye; megh. 1936. június 23. Budapest), hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Dunántúli katolikus gazdatiszti családból származott, a pécsi cisztercirendi gimnáziumban végezte tanulmányait, egy évvel előbb tett érettségi vizsgálatot, mint az ugyanoda járó Babits Mihály. Mivel szülei Pécsett laktak, beiratkozott a pécsi jogakadémiára, bár hajlamai inkább a budapesti egyetem esztétikai és művészettörténeti előadásai felé vonták. Később sikerült feljutnia a fővárosba, bekerült a Magyarország szerkesztőségébe, de újságírói tapasztalatai csakhamar elvették kedvét a zsurnaliszta-élettől. Biztosabb állás után nézett. Máramaros főispánja kinevezte vármegyei levéltárosnak, kényelmes hivatala mellett a főispán titkárja volt, és lapot szerkesztett Máramarosszigeten. Első regényével a világháború zajában, 1916-ban keltette föl a figyelmet. Időközben kinevezték vármegyei főlevéltárnokká, 1918-ban nyugdíjazását kérte, s felköltözött Budapestre. Ettől kezdve az irodalomnak szentelte egész erejét. 1924-ben a Nemzeti Ujság munkatársa, majd a Budapesti Hirlap szerkesztője lett, utóbb visszavonult a hírlapírástól. Mint szabad író, sokkal nyugodtabban áldozhatott tervei megvalósításának. – Munkái: A trianoni páva. Regény. Budapest, 1916. (Az író ezzel a könyvével tűnt föl harmincnégy éves korában. A regény tárgyára Petrovay Miklós máramarosszigeti főlevéltáros hívta föl figyelmét. A tömérdek régi anekdotát tudó vármegyei nemesúr valóban megtörtént eseményt mondott el az írónak: egyik előde házasságának históriáját. A regényt először A Hét közölte.) – A szent hegy. Regény. Budapest, 1917. (A regényt az 1919. évi akadémiai Péczely-díj odaítélésére kiküldött bizottság a megelőző két év legjobb elbeszélő munkájának jelentette ki, de jutalmat mégsem javasolt számára, annyira egészségtelennek találta erkölcsi levegőjét. Az előadói jelentés szerint a szerző hajszolja az érzékiséget, életfölfogásával sérti az olvasók erkölcsi érzékét, a középkori apácakolostorok életét nem a történetíró tárgyilagosságával nézi, hanem a kereszténység ellenségeinek torzító szemüvegén át. Idegizgató erotikum, fékevesztett testiség árad regényéből; a szerelmi botrányok rajzaiban egyformán vét a történeti hűség, lélektani igazság, erkölcs és jóízlés ellen.) – Floriche. Novéllák. Budapest, 1918. (Az író ekkor Budapestre költözött Máramarosszigetről.) – Kantate. Regény. Budapest, 1918. (A regényt Heinrich Gusztáv az Irodalomtörténet 1921. évfolyamában szigorúan bírálta. «A szerző nagyon hajlik a pornografiához, noha hangsúlyozandónak tartom, hogy piszkos érzéki helyzetek rajzolásába nem téved: a részletek kiszínezését az olvasónak eléggé felizgatott képzeletére bízza. De asszony és újra asszony, szerelem és újra szerelem, néha minden ok és cél nélkül!») – Domoszlay. Regény. Budapest, 1920. (Hőse, a kiéltségében is sajnálatot keltő utolsó Domoszlay, a világháborút követő forradalmi idők áldozata.) – A mester. Regény. Budapest, 1921. (Egy nagy művész változatos sorsa, annak igazolására, hogy az élet puszta szerencsejáték.) – A gyujtogató. Regény. Budapest, 1922. (Egyik igen érdekes alakja Gundy Miklós, az Anatole France bölcselkedő abbéjára emlékeztető dunántúli plébános.) – A mindenható asszony. Regény. Budapest, 1923. – Elíziumi mezőkön. Tanulmányok. Budapest, 1924. – A nápolyi asszony. Regény. Budapest, 1924. (A M. T. Akadémia Péczely-díjával jutalmazott mű. Néhány év leforgása alatt öt kiadása jelent meg. Az író ezzel a regényével aratta legnagyobb sikerét.) – A halhatatlan ember. Dráma. Nemzeti Színház: 1925. (A Mátyás király korában játszó romantikus történeti színdarab hőse Galeotto Marzio.) – A szörnyeteg. Regény. Budapest, 1926. (Társadalmi háttere Kairo nemzetközi világa: itt lesz szerelmének és embergyűlöletének áldozata egy visszataszító külsejű, beteg magyar orvos.) – Noé bárkája. Regény. Budapest, 1928. – Ketten. Novellák. Budapest, 1928. – Csodavárók. Regény. Budapest, 1929. (A csodavárók a történeti származásukkal és társadalmi előkelőségükkel büszkélkedő dzsentri-ivadékok: várják a sorsukat magasba lendítő csodát, de sem magukért, sem az új Magyarországért nem tesznek semmit, mert faji erejük már elernyedt, gyakorlati érzékük nincs, álmodozva tekintenek az új életformákra. A multból élnek, úri mivoltuk átérzésében élik ki magukat, nem vesznek tudomást a megváltozott viszonyokról, az idők sodra elpusztítja őket. A regényíró nem irányzatosan beszéli el történetüket, inkább szánja őket, mint egy letűnt kor figyelmet érdemlő emlékeit.) – Tömeg és lángész. Tanulmányik. Budapest, 1932. (Az író a magyar esszé-irodalomnak is egyik kiváló művelője. Bölcselő szellemű, előkelő stílusú fejtegető. A társadalmi kérdéseket épen olyan mélyenjáró elemzéssel világítja meg, mint az irodalmi problémákat.) – Aranybástya. Színmű. Nemzeti Színház: 1934. (A M. T. Akadémia Vojnits-érmével kitüntetett mű. A szerző erősen hangsúlyozta hírlapi nyilatkozataiban, hogy távol áll tőle minden antiszemitizmus vagy filoszemitizmus, csak irodalmilag akart felelni arra a kérdésre, milyen a zsidóság helyzete a keresztény Európában, miért izgatja az emberiséget a zsidókérdés, mi az oka annak, hogy amíg hatalmas nemzetek elsüllyedtek a világtörténelem óceánjában, a társtalan zsidóság ma is itt él közöttünk egy föld nélkül való eszmei országban és egyre növekedő hatalmú nemzeti közösségben. Felfogása szerint mind a zsidóban, mind a keresztényben tisztelni kell az embert, annak ellenére, hogy a keresztény és zsidó életszemlélet összeolvadása lehetetlenség.) – Egyedül vagyunk. Regény. Budapest, 1936. (A regényes életírás nagy fölháborodást keltett, mert a szerző részletesen tárgyalta Széchenyi István szerelmét sógornője, Karolina iránt. A legnagyobb magyar tisztelői úgy fogták föl a dolgot, hogy a Karolina-ügy előrántása Széchenyi István emlékének súlyos meggyalázása. Hiába védekezett a szerző azzal, hogy a Karolina-esetet a maga léha kalandszerűségéből nagy emberi szenvedéllyé alakította át, a Karolina-komplexumban nem láttak egyebet cinikus írói eljárásnál. A mű, panaszolták, a gróf nemi életének megdöbbentő föltárása. A gróf erkölcsi mocsárban fetreng, nem más tudatlan és lelkiismeretlen mágnásnál, tivornyázó nőbolondnál, hiába akarja a szerző később kiemelni bűnei posványából. Ha egy nemzetközi kalandorról írt volna így a szerző, vitatták a felszólalók, akkor a beteg idegeknek ez a pornográf rajza talán menthető lett volna, de minden magyar ember személyes jóbarátját és nemzeti jótevőjét ilyen színben festeni: az érzékiség botránykrónikája. Az esettel kapcsolatosan Sopron megye egyik 1936. évi törvényhatósági gyűlése tiltakozott az életrajzi regényeknek azon fajtája ellen, amely az érzékiség mocsarában hempergeti meg a történeti nagyságokat s a közönség idegingerlése céljából a kéjelgés buja rajzát tűzi ki céljául, még a történelem meghamisítása árán is. A soproniak megállapították, hogy Surányi Miklós Széchenyi-regénye megmételyezi a magyar ifjúság lelkét, s ezért azzal az egyhangúlag elfogadott határozattal fordultak a közoktatásügyi kormányzathoz, hogy a megbélyegzett munkát tiltsa ki valamennyi iskolából. Az országgyűlés felsőházában gróf Széchenyi Aladár a Széchenyi-nemzetség nevében nyilvánosan tiltakozott a Széchenyi-naplók effajta felhasználása ellen: «Borzalommal és undorral értesültem ennek a regénynek a tartalmáról, mert a legválogatottabb erkölcstelenségek gyűjteménye ez. Olyan cselekedetekről ír az író, amelyek sohasem történtek meg. De ha igaza lenne is, akkor sem lett volna szabad egy magyar embernek a legnagyobb magyar emlékét bemocskolni.»)
SZÁNTÓ GYÖRGY (szül. 1893. Vágújhely, Nyitra megye), festőművész. A világháború idején a budapesti műegyetemről a harctérre került, sebesülése következtében félszemét elvesztette, a háború után Bécsben egy ideig még számos képet festett, azután elvesztette másik szeme világát is. Vaksága nem fosztotta meg akaraterejétől. Visszavonult Aradra s szépirodalmi munkáinak írásában talált tragikus sorsára enyhülést. – Regényeiben a mese száguld, a képek peregnek, színfoltok váltogatják egymást. Eseménye, színtere, alakja tömérdek. Rapszodikus stílusú riportregényein és heves iramú filmregényein kívül magasabb becsvágyú elbeszélő munkái is vannak. Térben és időben távoleső dolgokat egymás közelébe röpít. Az események belső rugóinak magyarázatában, lélekrajzban, jellemfestésben feltűnően gyenge, ízlése is messze elmarad mesélő szenvedélye mögött. – Munkái: Sebastianus útja elvégeztetett. Regény. Arad, 1924. (Megvakulásáról szóló önéletrajzi regény.) – A kék lovas. Novellák. Arad, 1924. – Schumannal a karneválban. Versek. Arad, 1925. – Mata Hari. Regény. Kolozsvár, 1928. (Hőse a világháború egyik hírhedt kémnője.) – Bábel tornya. Regény. Budapest, 1929. (Egy magyar építőmester a tatárjárás korában.) – A bölcső. Regény. Budapest, 1929. (Kőrösi Csoma Sándor élete és kora.) – A földgömb. Regény. Budapest, 1929. (Hőse Marlowe, a tizenhatodik századi angol drámaíró.) – Utolsó hajnal, első hajnal. Regény. Budapest, 1930. (Kleopatra királynő és kora.) – Az élő mult. Regény. Budapest, 1933. (Orosz földön játszó szerelmi történet.) – Stradivári. Regény. Budapest, 1933. (Egy mesterhegedű tulajdonosainak története harmadfél évszázadon keresztül. A pőre mezítelenségektől hemzsegő, szemérmetlenül érzéki regényt Bartha József a Cél hasábjain keményen megrótta: «Hogy pedig ez a szépirodalmi világító fáklya az erdélyi véka alá ne rejtessék, és általa a csonka anyaország olvasó fiatalsága is nemesedjék: nemcsak Kolozsvárott adták ki 1934-ben, hanem egy zsidó kiadó részvénytársaság által a következő évben Budapesten is megjelentették. Többször szóba került már az irodalomban a külön erdélyi félfogás: a transzszilvánizmus. Nos hát, ha ilyen a külön erdélyi szellemnek a virága, akkor csak hadd maradjon ott a Királyhágón túl. Mi nem kérünk belőle, mert itthon is van az efféle zsidó-magyar dísztermelvényekből éppen elegendő.») – Fekete éveim. Budapest, 1935. (Naturalista önéletrajz, az író világtalanságának története. Érzelmesség vagy kétségbeesés nincsen vallomásaiban, ellenkezően, bámulatos, milyen nyugalommal tekint vészesen közeledő vaksága felé. Magánügyeinek föltárása az ízlés és erkölcs durva áthágása. Alantas érzékiség fűti, az erkölcsi elveken nevet, a szemérem parancsairól fogalma sincs. Szerelmi kalandjainak leleplezésével elképeszti mindazokat, akiknek szivéből még nem halt ki a jóérzés.) – Aranyágacska. Regény. Budapest, 1935. (Kun László és III. Endre király kora.) – Sátoros király. Színmű. Nemzeti Színház: 1939. (Kun László király tragédiája.) – Meléte. Regény. Budapest, 1938. (Az ógörög kor, a napoleoni kor és a mai kor különös összetalálkozása Málta szigetén. Az író a hármas cselekvény szálait közös mesébe sűríti, a történelem tényeit romantikus elképzelésekkel teszi színessé. Mitosz, história, film.)
SZEKULA JENŐ (szül. 1880. december 29. Kula, Bács-Bodrog megye), hírlapíró. – Változatos színterű elbeszélő köteteivel vonta magára a figyelmet. Bemutatta Akvinkum római világát, izgalmas kalandregényeket írt, fölhasználta bácskai életének és háborús szenvedéseinek emlékeit. – Munkái: A fekete báró. Regény. Budapest, 1913. – Dr. Pokol. Novellák. Budapest, 1919. – Ezüst álarc. Regény. Budapest, 1919. – Bolondvár. Regény. Budapest, 1920. – Akvinkum. Regény. Budapest, 1922. – A zombori százszorszép kisasszony. Regény. Budapest, 1922. – A faltörő kos. Regény. Budapest, 1924. – A négykezűek. Regény. Budapest, 1925. – Éden a pokol fölött. Regény. Budapest, 1926. – A római nő és a rabszolga. Regény. Budapest, 1926. – Kóbor rémek. Regény. Budapest, 1927. – Tűzhenger. Regény. Budapest, 1928. – Szerencsecsillag. Regény. Budapest, 1928. – Az elszabadult lélek. Regény. Budapest, 1929. – Az eszkimó lány. Regény. Budapest, 1930. – A hajóroncs. Regény. Budapest, 1931. – A palánkai vadludak. Regény. Budapest, 1935.
SZENTELEKY KORNÉL (1893–1933) nagybecskereki orvos. – Az idő előtt elhúnyt író a jugoszláviai magyar irodalom egyik életrekeltője volt. Maga köré toborozta írótársait, folyóiratot teremtett, megindította a vajdasági könyvkiadást. A délvidéki magyar írók még nehezebb helyzetben vergődtek, mint az erdélyiek és a felvidékiek: kiadók és könyvvásárlók nélkül dolgoztak a dicsőségért. Ha akadt is olvasójuk, nagyon kevés volt. A közönség közömbösségének megtörésében Szenteleky Kornél szerezte a legnagyobb érdemeket. Őmaga apai ágon szerb származású volt, családi nevén Stankovits, de gondolkodásában, érzelmeiben, tollában lelkes magyar. A bácskai és bánsági írók a magyar irodalom Kazinczyjának nevezték, annyira kitűnt önzetlen szervező munkájával. – Munkái: Isola bella. Regény. Kolozsvár, 1931. (Egy magyar újságíró és egy dán szocialista nő szerelme Olaszországban.) – A fény felgyúl és ellobog. Dráma. (Bölcselő szellemű mű a lét legnagyobb kérdéseiről.)
SZEŐ DEMETER (szül. 1867. június 2. Nagyberezna, Ung megye; megh. 1936. március 16. Budapest), családi nevén Gróh István, középiskolai rajztanár, utóbb az Iparművészeti Főiskola igazgatója, a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének elnöke. Hatvankilenc éves korában halt meg. – A magyar iparművészet egyik legkiválóbb értéke volt, érdemes festőművész, középkori falfestmények feltárója, régi templomok helyreállítója. Szépirodalmi könyveinek legnagyobb része családi nevén jelent meg, zsidó-regényét Szeő Demeter néven bocsátotta közre. – Munkái: Nobel Árpád kalandjai. Regény. Budapest, 1912. – Két farkas. Regény. Budapest, 1925. – Az idealista Perbetei. Regény. Budapest, 1925. – A harsányi Vénusz. Regény. Budapest, 1926. – Zsidó vagyok. Regény. Budapest, 1933.
SZÉKELY MÓZES, családi nevén Daday Loránt, erdélyi földbirtokos. Meglepetésszerűen tűnt föl első regényével, második regénye miatt a kolozsvári román hadbíróság félévi börtönre ítélte. – Munkái: Zátony. Regény. Budapest, 1930. (A regényben Erdély siralma zendült meg. Egy magyar százados a flandriai harctérről megvakulva kerül haza szülőfalujába, átszenvedi a román megszállással járó viszontagságok minden gyötrelmét, földbirtoka tönkremegy, lelke összeroppan, végső elkeseredésében öngyilkos lesz. Az író nem valami szerencsés gondolata, hogy a történetet a tragikus sorsú földbirtokos-katonatiszt kutyájával beszélteti el. Sok elemi hiba van a regényben, a könyv nem az íróművész, hanem a tehetséges naturalista munkája, de mint korjellemző bizonyíték annál inkább beletartozik az irodalomtörténetbe, mert faragatlanságai ellenére is figyelmet érdemlő természetes erő tör elő lapjairól. Az erdélyi magyarság kétségbeesett lelkiállapotát, a magyar-román falu lakosságának nyugtalanságát, a törvényes rend megszűnését, a ragadozó vérszomjat lángoló színekkel festi. A regény megjelenését nagy könyvsiker követte, a kritika is méltányló hangon emlékezett meg az akkor még ismeretlen személyű, álnevű szerző tehetségéről.) – Csütörtök. Regény. Budapest, 1935. (Az erdélyi románok kiábrándulásának megvilágítása. Fölszabadítóként várják az óromániai testvéreket, s nekik is szenvedniök kell a regáti szellem miatt. A fajszeretet szembeállítja őket a magyarokkal, az új idők lesujtó tapasztalatokkal rontják meg életüket. A regény néhány példánya a magyar fővárosból Erdélybe is elkerült, az írót a román csendőrség letartóztatta. Államellenes izgatással és fölszabadító lázítással vádolták meg, ügyét a polgári bíróságtól hazaárulás címén áttették a katonai törvényszékhez, s bűnösnek mondták ki a terhére rótt cselekvényben. A tanuk között Vajda-Vojvoda Sándor volt román miniszterelnök a vádlott javára vallott. Az író bírálatát tárgyilagosnak ismerte el, s hivatkozott arra, hogy hasonló politikai beállítások bármelyik román népgyűlésen is elhangzanak. «Én – úgymond – az írót nem büntetném meg azért, mert munkáiban tükröt tart elénk, amelyben megláthatjuk saját hibáinkat. Ez a könyv egy magyarnak a panasza, s bár nálunk a kisebbségeknek jobb dolguk van, mint bárhol másutt, nem követelhetjük a magyaroktól, hogy szeressenek bennünket.»)
SZINI GYULA (szül. 1876. október 9. Budapest; megh. 1932. május 18. Budapest), hírlapíró. – Stilizáló hajlamú, finomságokat kereső novellista. Eszményképe: a forma előkelősége, az előadás csiszoltsága, a halkan zenélő mondat. Gondosan kidolgozott munkáiban sok a jelképes tartalom, meseszerűség, álmodozás. Lágy színek, tompított hangok, a valóság és látomás kergetőzése. – Munkái: Trilibi. Novellák. Budapest, 1907. – Lelki kalandok. Novellák. Budapest, 1908. – Egy sápadt asszony. Regény. Budapest, 1910. – Vándortáska. Tanulmányok, útirajzok. Budapest, 1911. – A rózsaszínű hó. Novellák. Budapest, 1913. – Pára. Novellák. Budapest, 1916. – Tűzfészek. Regény. Budapest, 1916. – A fekete pásztor. Színmű. Belvárosi Színház: 1917. – Profán szerelem. Regény. Budapest, 1914. – Porcellán muzsika. Regény. Budapest, 1918. – A smaragd. Novellák. Budapest, 1919. – A bűbájos. Regény. Budapest, 1921. – Marion. Regény. Budapest, 1921. – Irói arcképek. Budapest, 1922. – Dr. Homo kísérlete. Regény. Budapest, 1927. – Jókai. Egy élet regénye. Budapest 1928. – Spinét és szakszofón. Regény. Budapest, 1932.
SZITNYAI ZOLTÁN (szül. 1893. május 27. Selmecbánya, Hont megye), győri tisztviselő, utóbb fővárosi hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Munkái: Bolondok tornya. Novellák. Békéscsaba, 1927. – Élni akarok. Regény. Budapest, 1929. – Az ég, a tó. Novellák. Budapest, 1929. – Lángoló hegyek. Regény. Budapest, 1931. – Hodinai Hodinák. Regény. Budapest, 1936. – Benn a bárány. Novellák. Budapest, 1937. – Tánc. Regény. Budapest, 1938. – A bocs. Regény. Budapest, 1939. – Ember nélkül. Regény. Budapest, 1939. – A kegyelmes úr rokona. Regény. Budapest, 1940.
SZŐLLŐSI ZSIGMOND (szül. 1872. augusztus 15. Tiszaszőllős, Heves megye), hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Fínom ízléssel, előkelő stílussal dolgozott egész pályáján. Bölcselő szellemű író volt, a gyámoltalan emberek védője. Hírlapi elmélkedései magasan kiemelkedtek az újságcikkek tengeréből, novelláiban az elbeszélő hang és a mesélő lelemény frissen áradt. – Munkái: Az Ollenburg-dinasztia. Novellák. Budapest, 1899. – Közönséges halandók. Novellák. Budapest, 1902. – A híres Bodolay. Novellák. Budapest, 1905. – Palma di Palma. Novellák. Budapest, 1908. – György úr. Vígjáték. Budapest, 1909. – A férfi szerelme. Novellák. Budapest, 1910. – Hihetetlen történetek. Novellák. Budapest, 1912. – Párbaj a korzón. Novellák. Budapest, 1918.
SZOMAHÁZY ISTVÁN (szül. 1864. február 28. Veszprém; megh. 1927. november 10. Budapest), hírlapíró. – Egyrészt a pesti zsidóság specialistája volt, másrészt franciás könnyedségű, ötletes elbeszélő. Nem akart többet elérni a mulattatásnál, szórakoztatni azonban jól tudta közönségét, unalmas részek ritkán akadtak könyveiben. A modern nagyváros új típusait, különösen a kenyérkereső emancipált nőt, eszményi megvilágításban mutatta be. Olyan alakokat keresett ki, akik hirtelen nőttek bele a főváros társadalmába. A dolgozó nők, a doktorkisasszonyok, az írógépes hivatalnokleányok az ő elbeszéléseiben és regényeiben versenytárs nélkül álló, bámulatos pályasikerű, aranyos és élelmes hölgyek. Nagyvárosi romantikáját derűs humor és enyhe irónia tette még népszerűbbé. – Munkái: Mesék az írógépről. Regény. Budapest, 1905. – A méltóságos asszony. Regény. Budapest, 1906. – Dr. Kaposi Márta. Regény. Budapest, 1909. – Lila test, sárga sapka. Regény. Budapest, 1909. – Kolonics házassága. Regény. Budapest, 1910. – Prof. Villányi. Regény. Budapest, 1914. – Januári rege és más komédiák. Egyfelvonásos színművek. Budapest, 1925.
TABÉRY GÉZA (szül. 1890. július 17. Nagyvárad), nagyváradi hírlapíró. – Az elcsatolt Keletmagyarország irodalmi életében jelentős helyet töltött be. Az erdélyi színpadokon több színművét játszották. – Munkái: Néma harc. Regény. Békéscsaba, 1911. – Klematiszos udvar. Novellák. Békéscsaba, 1914. – Veszta Flagelláns. Novellák. Békéscsaba, 1917. – Át a Golgotán. Regény. Békéscsaba, 1917. – Forradalmi versek. Békéscsaba, 1918. – Mimikri. Színmű. Kolozsvár, 1921. – Álomhajó. Színmű. Nagyvárad, 1922. – A kolozsvári bál. Színmű. Kolozsvár, 1923. – Szarvasbika. Regény. Kolozsvár, 1925. – Tűzmadár. Regény. Kolozsvár, 1926. – Vértorony. Regény. Kolozsvár, 1929. – Emlékkönyv. Az erdélyi irodalomról. Kolozsvár, 1930. – Októberi emberek. Regény. Kolozsvár, 1934. – Fekete ablak. Regény. Budapest, 1936.
TÉREY SÁNDOR (szül. 1886. október 1. Debrecen), debreceni ügyvéd. – Mint lírikus a francia parnasszusi költők tanítványa. Baudelaire- és Verlaine-fordításai az eredeti költemények hangulatát fínoman tolmácsoló versek. Franciára fordította és Franciaországban közrebocsátotta Ady Endre válogatott lírai remekeit. Regényeiben a lelki fejlődés rajzára vetette a legfőbb súlyt. Egyik hőse egy kiváló zeneművész, a másik egy börtönőr fia, a harmadik egy szomorú sorsú parasztember. – Munkái: Feltámadás. Versek. Budapest, 1920. – Magányos ember. Versek. Budapest, 1922. – Visszatérés. Regény. Budapest, 1924. (A Kisfaludy-Társaság pályadíjával jutalmazott mű.) – Berg Kristóf lelkiismerete. Regény. Budapest, 1929. – A föld lelke. Regény. Budapest, 1932.
TÖRÖK GYULA (szül. 1888. július 16. Simánd, Arad megye; megh. 1918. október 20. Budapest), kolozsvári hírlapíró, utóbb több budapesti napilap belső munkatársa. – Váratlanul tűnt föl, s hirtelen húnyt el a világháború idején. Halálakor mindössze harminc éves volt. – Munkái: Szerelmes szívünk. Novellák. Budapest, 1917. (A szerelmi történetek mellett néhány mástárgyú elbeszélés is.) – A porban. Regény. Budapest, 1918. (Először a Magyar Hírlapban jelent meg, könyvalakú kiadását a kritika elismeréssel fogadta.) – A zöldköves gyűrű. Regény. Budapest, 1918. (A dzsentri-probléma eszmeköre. Kortársai ezt a regényét is méltánylással üdvözölték.) – Fehér virág. Novellák. Budapest, 1919. (Halála után megjelent kötet.) – A halszemű három fia. Novellák. Budapest, 1919. (Halála után megjelent kötet.)
TÖRÖK SÁNDOR (szül. 1904. február 25. Homoróddaróc, Udvarhely megye), hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. – Az 1920-as évek végén Erdélyből menekült a magyar anyaországba, tehetségével hamar figyelmet keltett, néhány év alatt a beérkezett írók közé került. – Munkái: Egy eszelős fickó, s ami körülötte akad. Regényes korkép. Budapest, 1929. – Az idegen város. Regény. Budapest, 1932. – Bankett a Kék Szarvasban. Regény. Budapest, 1933. – Vidéken volt primadonna. Regény. Budapest, 1933. – Szegény embert még az ág is húzza. Regény. Budapest, 1934. – Az idegen város. Színmű. Nemzeti Színház: 1934. – Bankett a Kék Szarvasban. Színmű. Nemzeti Színház: 1934. – És mégsem forog a föld. Regény. Budapest, 1935. – Április. Színmű. Nemzeti Színház: 1936. – A komédiás. Színmű. Nemzeti Színház: 1936. – Valaki kopog. Regény. Budapest, 1937. – Örök vasárnapok. Regény. Budapest, 1939. – Fabriczi, a kötéltáncos. Novellák. Budapest, 1939.
VASZARY GÁBOR (szül. 1897. június 7. Budapest), festőművész, hírlapíró. – Mankai Monpti. Regény. Budapest, 1934. – Monpti. Életkép. Kamara Színház: 1935. – Ő. Regény. Budapest, 1935. – Csak te. Regény. Budapest, 1936. – Vigyázz, ha jön a nő. Regény. Budapest, 1936. – Szerelemről szó sincs. Bohózat. Royal-Színház: 1937. – Ketten Páris ellen. Regény. Budapest, 1937. – Hárman egymás ellen. Regény. Budapest, 1938. – Szegény fiatalok. Regény. Budapest, 1938. – A szőkékkel mindig baj van. Regény. Budapest, 1939.
VIRTER FERENC (szül. 1875. február 19. Hódság, Bács-Bodrog megye; megh. 1924. március 6. Budapest), hírlapíró, az Uránia Színház igazgatója. – Bekalandozta az Egyesült Államokat, résztvett a spanyol-amerikai háborúban, jól ismerte az Újvilág angol társadalmát s abban a kivándorolt magyarok helyzetét. Novellái közül nem egyben megdöbbentő történetet mondott el, olyanformán, mint Kálnoki Bedő Béla a maga afrikai elbeszéléseiben. Ezek a délszaki históriák jól éreztették az amerikai tájak hangulatait. – Munkái: Atlanti történetek. Novellák. Budapest, 1901. – Párisi elbeszélések. Budapest, 1906.
ZILAHY LAJOS (szül. 1891. március 27. Nagyszalonta), hírlapíró, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Tanulmányait a nagyszalontai, erzsébetvárosi és máramarosszigeti gimnáziumban végezte, Nagyszalontán ügyvédi irodában dolgozott, Budapesten jogi vizsgákat tett, a világháború idején bevonult katonának és súlyosan megsebesült. Ekkor adta ki első könyvét: költeményeinek gyűjteményét. A kötethez Beöthy Zsolt írt előszót, ő mutatott rá először a fiatal író tehetségére. Zilahy Lajos azontúl már csak ritkán írt verset, különféle szerkesztőségekben dolgozott, a színházak népszerű szerzője lett. – Munkái: Versek. Budapest, 1916. – Az ökör és más komédiák. Kis színművek. Budapest, 1920. – Halálos tavasz. Regény. Budapest, 1922. (Később a szerző filmre is földolgozta. A filmváltozat 1940-ben rendkívüli sikert aratott.) – Szépapám szerelme. Regény. Budapest, 1923. – Hazajáró lélek. Színmű. Nemzeti Színház: 1923. – Az ezüstszárnyú szélmalom. Novellák. Budapest, 1924. – Süt a nap. Színmű. Nemzeti Színház: 1924. (A M. T. Akadémia Vojnits-érmével kitüntetett mű.) – Csillagok. Színmű. Nemzeti Színház: 1925. – Zenebohócok. Színmű. Nemzeti Színház: 1925. – Két fogoly. Regény. Budapest, 1927. (A regénynek rendkívüli könyvsikere volt. Rövid időn belül. 20,000 példány fogyott el belőle. Lefordították több idegen nyelvre is.) – A fehér szarvas. Színmű. Nemzeti Színház: 1927. – A világbajnok. Bohózat. Vígszínház: 1927. – Szibéria. Színmű. Nemzeti Színház: 1928. – Valamit visz a víz. Regény. Budapest, 1928. – A tábornok. Színmű. Nemzeti Színház: 1928. (A M. T. Akadémia Vojnits-érmével kitüntetett mű.) – Zilahy Lajos összegyűjtött munkái. Tíz kötet. Budapest, 1929. – Leona. Színmű. Nemzeti Színház: 1930. – A szökevény. Regény. Budapest, 1930. – Tűzmadár. Színmű. Belvárosi Színház: 1932. – A lélek kialszik. Regény. Budapest, 1932. – Fehér hajó. Novellák. Budapest, 1935. – A fegyverek visszanéznek. Regény. Budapest, 1936. – A szűz és a gödölye. Színmű. Magyar Színház: 1937. (A M. T. Akadémia Vojnits-érmével kitüntetett mű.) – A földönfutó város. Regény. Budapest, 1939.
ZSOLT BÉLA (szül. 1898. január 8. Komárom), hírlapíró. – Fínoman megírt költeményekkel indult meg pályáján, csakhamar mint publicista tört előre. Vezércikkeivel a polgári radikálizmus eszmekörét szolgálta, regényeiben a nagyvárosi zsidó kispolgárok szépirodalmi rajzára törekedett. Közönséges alakjairól sok rosszat mondott el, pletyka és szellemesség keveredett írásaiban. Kritikusai Lewis Sinclaire amerikai regényíróhoz hasonlították, mert vele egyező felfogással vezette olvasói elé riportszerűen megfigyelt társadalmát. – Munkái: Hiába minden. Versek. Budapest, 1921. – Igaz könyv. Versek. Budapest, 1923. – Vadvizek. Versek. Budapest, 1925. – Házassággal végződik. Regény. Budapest, 1926. – A hajléktalan lélek. Regény. Budapest, 1927. – Erzsébetváros. Színmű. Művész Színház: 1929. – Gerson és neje. Regény. Budapest, 1930. – Bellegarde. Regény. Budapest, 1931. – A királynő családja. Regény. Budapest, 1932. – Oktogon. Színmű. Magyar Színház: 1932. – Kínos ügy. Regény. Budapest, 1935. – Villámcsapás. Regény. Budapest, 1937. – A Wesselényi-utcai összeesküvés. Regény. Budapest, 1937. – Kakasviadal. Regény. Budapest, 1938.
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Lázár Béla: A tegnap, a ma és a holnap. Kritikai tanulmányok. Két kötet. Budapest, 1896–1900. – A Péczely-jutalomról szóló akadémiai jelentések. Akadémiai Értesítő. 1900. évf.-tól. – Kárpáti Aurél: Cholnoky Viktor. Új Élet. 1912. évf. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története 1900-ig. Budapest, 1913. – Deák Viktor: Biró Lajos színdarabjai. Magyar Kultúra. 1914. évf. – Karinthy Frigyes: Irások írókról. Békéscsaba, 1914. – Cholnoky László: Cholnoky Viktor. Nyugat. 1916. évf. – Gulyás Pál. Magyar szépirodalom idegen nyelven. Budapest, 1917. – Schöpflin Aladár: Magyar írók. Budapest, 1917. – Kárpáti Aurél: A búsképű lovag. Budapest, 1920. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Két kötet. Budapest, 1920. – Harsányi Zsolt: Török Gyula fertálymágnás és költő. Nyugat. 1922. évf. – Alszeghy Zsolt: Összefoglaló könyvszemle. Irodalomtörténet. 1923–1930. évf. – Gyergyai Albert: Schöpflin Aladár. Nyugat. 1924. évf. – Zoltvány Irén: Erotika és irodalom. Budapest, 1924. – Rédey Tivadar: Surányi Miklós irodalmi tanulmányai. Napkelet. 1925. évf. – Babits Mihály: Karinthy Frigyes. Nyugat. 1926. évf. – Bartha József: Két nemzedék magyar irodalma. Budapest, 1926. – György Lajos: Az erdélyi magyarság szellemi élete. Budapest, 1926. – Kardos László: Karinthy Frigyes. Nyugat. 1926. évf. – Kéky Lajos: Erdélyi elbeszélők. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Keller Imre: Irodalmi mozaikok. Kassa, 1926. – Kiss Ernő: Erdélyi regények. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1926. évf. – U. az: Gyallay Domokos. Pásztortűz. 1926. évf. – Ványi Ferenc: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1926. – Benedek Marcell: Irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Farkas Gyula: Az elszakított Felvidék magyarságának szellemi élete. Budapest, 1927. – Zulawski Andor: Az új magyar irodalom problémái. Budapest, 1927. – Biczó Ferenc: Az elszakított Erdély és Felvidék irodalmi élete. Kaposvári egyesületi leányliceum értesítője. 1928. – Karácsony Sándor: Zilahy Lajos. Protestáns Szemle. 1928. évf. – Kristóf György: Esztétikai becslésünk a mai közszellem hatása alatt. Kolozsvár, 1928. – Nánay Béla: Bánffy Miklós, Szabó Mária, Tabéry Géza. Debreceni Szemle. 1928. évf. – Oláh Gábor: Makkai Sándor. Debreceni Szemle. 1928. évf. – Ruzitska Mária: Zilahy Lajos. Budapest, 1928. – Szentimrei Jenő: Kós Károly. Debreceni Szemle. 1928. évf. – Szondy György szerkesztésében: Kelet, észak, dél. Arcképek és vázlatok a kisebbségi magyar irodalomból. Debrecen és Budapest, 1928. – Várkonyi Nándor: Török Gyula. Híd. 1928. évf. – Alszeghy Zsolt: Krudy Gyula. Irodalomtörténet. 1929. évf. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. Két kötet. Budapest, 1929–1930. – Boross István: Karinthy Frigyes. Mezőtúr, 1929. – Harsányi Kálmán: Emberek, írások, problémák. Budapest, 1929. – Újvári Péter: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. Pécs, 1929. – Bisztray Gyula: Törpe nagy regények. Magyar Szemle. 1930. évf. – U. az: Szibéria a magyar irodalomban. U. o. 1930. évf. – Kováts József: Török Gyula élete. Kolozsvár, 1930. – Kristóf György: Tíz év az erdélyi magyarság irodalmi életéből. Irodalomtörténet. 1930. évf. – U. az: Bethlen Gábor és a magyar irodalom. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Mályusz Elemér: Történeti regények történelem nélkül. Magyar Szemle. 1930. évf. – Az Erdélyi Helikon emlékszáma Kuncz Aladár halálakor. 1931. évf. – Gyergyai Albert: Ambrus Zoltán. Nyugat. 1931. évf. – Halász Gábor: Regényeink társadalmi szemlélete. Magyar Szemle. 1931. évf. – Hein Tádé: Zilahy Lajos. Pannonhalmi Szemle. 1931. évf. – U. az: Surányi Miklós. Soproni Katolikus Köri Almanach. 1931. – Kristóf György: Kritikai szempontok Erdély irodalmi életében. Kolozsvár, 1931. – Zsoldos Jenő: Kóbor Tamás regényköltészetének zsidó tartalma. Magyar Zsidó Szemle. 1931. évf. – Németh László: A Nyugat elődei. Tanú. 1932. évf. – Olasz Péter: A serdülő fiú a magyar regényben. Szeged, 1932. – Possonyi László cikkei a Korunk Szava 1932. évf.-ban. – Schöpflin Aladár: A hírlapíró Ambrus Zoltán. A Sajtó. 1932. évf. – Az Erdélyi Helikon ünnepi száma Kós Károly tiszteletére. 1933. évf. – Halasy-Nagy József: Surányi Miklós. Győri Szemle. 1933. évf. – Kosztolányi Dezső: Karinthy torzító művészete. Nyugat. 1933. évf. – Tolnai Gábor: Erdély magyar irodalmi élete. Szeged, 1933. – Alszeghy Zsolt: Szépirodalmi Szemle. Katolikus Szemle. 1934. évf.-tól. – Dávidné Angyal Paula: Ambrus Zoltán. Budapest, 1934. – Deér József: Újabb történeti regények. Magyar Szemle. 1934. évf. – Halmi Bódog: Írói arcképek. Budapest, 1934. – Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kolozsvár, 1934. – Kristóf György: Az erdélyi irodalom multja és jelene. Kolozsvár, 1934. – Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Kolozsvár, 1934. – Tóth Ervin: Nyirő József. Hajdúnánás, 1934. – Csiszár Béla: Ambrus Zoltán. Budapest, 1935. – Halmi Bódog: Kóbor Tamás, az író és az ember. Budapest, 1935. – Jékely Zoltán: Az erdélyi magyar irodalom kezdetei a háború után és Kuncz Aladár. Budapest, 1935. – Lázár Béla: Az Amazonkirálynő. Koszorú. 1935. évf. – Balogh Jenő: Egyedül vagyunk. Surányi Miklós Széchenyi-regényéről. Budapesti Szemle. 1936. évf. – Faragó Erzsébet: Cholnoky Viktor. Budapest, 1936. – Gockler Imre: Szent István király a magyar irodalomban. Budapest, 1936. – Kállay Miklós: Surányi Miklós. Katolikus Szemle. 1936. évf. – Rass Károly: A mi regényirodalmunk. Múzeum. 1936. évf. – Vetéssy Géza: Attila alakja a XX. század magyar irodalmában. Pallas Debrecina. Szerk. Zsigmond Ferenc. Debrecen, 1936. – Zsoldos Jenő: Cholnoky Viktor és a sémi kultúra. Libanon. 1936. évf. – A Petőfi-Társaság közlönyének, a Koszorúnak, Pekár Gyula-emlékszáma. 1937. évf. – Bóka László: Csáth Géza novellái. Budapest, 1937. – Farkas Lajos: Szini Gyula. Budapest, 1937. – Halasy-Nagy József: Surányi Miklós. Budapest, 1937. – Halmi Bódog: Fejek. Budapest, 1937. – Komlós Aladár: Írók és elvek. Budapest, 1937. – Miklósy Lajos: A modern magyar regény. Pécs, 1937. – Lázár Béla: Pekár Gyula. Budapest, 1937. – Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Budapest, 1937. – Szegedi Emil: Szenteleky Kornél, a vajdasági magyar irodalom Kazinczyja. Láthatár. 1937. évf. – Falus Lilla: A világháború a magyar regény- és memoire-irodalomban. Budapest, 1938. – Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1939-től. – Lázár Béla: Pekár Gyula. Budapest, 1939. – U. az: Pekár Gyula párizsi évei. Pap Károly emlékkönyv. Debrecen, 1939. – Lengyel Imre: Török Gyula, az író. U. o. 1939. – Várkonyi Nándor: Harsányi Zsolt. Pannonia. 1939. évf. – U. az: Márai Sándor. U. o. 1940. évf.
