HERCZEG FERENC ÉLETE.
HERCZEG FERENC ÉLETE.
«A FÖLDNEK itt varázsereje van.» Herczeg Ferenc elődei német eredetűek voltak, s a nagy íróban mégis elemi erővel bontakozott ki nemzetünk szelleme. A Délvidék szülötte a történeti magyarság megszemélyesítőjévé fejlődött. Jókai Mór és Mikszáth Kálmán után a magyar regényírásban ő vette át a vezéri kardot, Szigligeti Ede és Csiky Gergely nyomában ő teremtette meg az európai színvonalú magyar drámát. Munkáiban a millenium korának előkelő társadalma és a huszadik század első harmadának széles elágazódású magyar világa merész íveléssel bontakozott ki. Szellemének csillogása, meseszövő fantáziája, alakrajzoló biztossága, egyéni stílusa az elsőrangú íróművészé.
Herczeg Ferenc 1863. szeptember 22-én született Versecen, Temes megyében. Atyja Versec város polgármestere volt. Középiskoláit Temesvárt, Szegeden és Fehértemplomban végezte, a jogot a budapesti egyetemen. Az ügyvédi pályára készült, de írói sikerei új irányba vitték. Rákosi Jenő 1891-ben meghívta a Budapesti Hirlap szépirodalmi munkatársának, neve ettől kezdve országosan ismert lett, tárcáit nagy érdeklődéssel olvasták, színdarabjai fényes sikereket arattak. Szépirodalmi hetilapja, az Új Idők, a közönség körében rendkívül elterjedt. 1893-ban a Kisfaludy-Társaság tagja, 1896-ban szülővárosának országgyűlési képviselője, 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1904-ben a Petőfi-Társaság elnöke. 1911-től kezdve Tisza Istvánnal együtt több éven át szerkesztette a Magyar Figyelőt. A világháború után visszavonult a politikától, de a nemzeti törekvések tüzét továbbra is nagy hatással táplálta. A békevilágban sokat utazott a külföldön, hajózott az Adrián, járt Oroszországban, a világháború óta ritkábban hagyta el az ország határait. Hűvösvölgyi házából szívesen járt le pihenni badacsonyi kúriájába. A népszerűsködést megvetette, a legnehezebb körülmények között is talpig férfi maradt. Igazi előkelő magyar úr módjára élte le életét, s néma megvetéssel nézett el azok feje fölött, akik időközönkint irigykedve csipdesték személyét. Ötvenéves írói jubileuma, 1936-ban, az egész magyarság ünnepe volt.
«Beszéljünk az emberről, aki egy nem túlságosan nagy, de kényelmes és tágas villában lakik, fenn a város felett, ahonnan mégis be tud szaladni gépkocsiján Budapest szívébe, a mikor és ahányszor csak akar. Nagy jövedelme és józan mértékletes úri életmódja lehetővé teszi, hogy nemcsak kényes igényeit, de luxusvágyait és szeszélyeit is kielégíthesse. Lakása jóval felette van a polgári kényelemnek, minden szoba tele komoly, értékes, művészi becsű bútorral. És ahol nem lóg a falakon kép, ott mindent beborítanak a roskadásig megtelt könyvespolcok. A székelykapus, pirosfedelű, magyar stílű házban sokszor reggeltől estig dolgozik a munka szent hevületével és a dolgos ember roppant munkabírásával. Arra a kérdésre, hogy a nap melyik szakában szeret leginkább dolgozni, így felelt: „Azelőtt inkább éjtszaka dolgoztam. Ez akkor volt, amikor napközben nagyon igénybe vett a társadalom, a politika, a kaszinói vagy a magánélet. Most sohasem éjtszaka, hanem mindíg nappal, délelőtt vagy délután, sokszor egész nap, a szerint; hogy mennyire kötnek le a gondolataim, vagy hogy mennyire érdekel egy téma kidolgozása. Maga az írás sokszor nagyon kifáraszt, és mert minden írásomat legalább kétszer írom le sajátkezűleg, néha valóságos írógörcs fogja el a kezemet. A kéziratokon olykor még változtatok, és csak azután gépelem le. Ebben a formában aztán végleges a szöveg. Egy-egy regény megírására egy-egy hónapra van szükségem, de akkor naponta tizennégy órát is dolgozom.” – Háromszor írja le a kéziratait! Ez is klasszikus módszer, a műgond és az írói lelkiismeret módszere, és csak így válik lehetővé, hogy az írás igazán végleges legyen. És pedig a halhatatlanság értelmében végleges. Azaz örökkévaló. (Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925.)
Adatok Herczeg Ferenc életéhez:
1863. – Herczeg Ferenc születésének éve. Szeptember 22-én születik a temesmegyei Versecen. (Ősei Mária Terézia királynő uralkodásának elején Sziléziából vándoroltak a délvidéki Bánságba. Apai és anyai ágon egyaránt német eredetű. Erre nézve a következőket írja Emlékezéseiben: „Nacionalista német lapok néha renegátnak neveztek. Hidegen hagyott. Az én családom kétszáz esztendővel ezelőtt jött ki Németországból, egy német fejedelem elől menekült, olyan időben, mikor az őshazában a nemzeti érzés még ismeretlen fogalom volt. Ezt az érzést itt ismerték meg Magyarországon, alattvalókból itt lettek polgárokká. Nekem különben az a meggyőződésem, hogy a kapásember lehet sváb vagy tót, kultúrember azonban Magyarországon csak magyar lehet. Ha ezért renegát vagyok: annyi baj legyen. Zrínyi Miklós és Petőfi Sándor társaságában vagyok az.” Apja: Herzog Ferenc gyógyszerész, utóbbi verseci polgármester; anyja: Hoffmann Lujza, tehetős építész-család gyermeke; mindketten katolikus vallásúak. Az író testvérbátyjával és testvérnénjével együtt gondtalan anyagi jólétben nevelkedik. Eszes, bátor, erős fiú. Környezete német. Versecen ekkor még nincs magyar tanintézet. Az iskolákban németül vagy szerbül tanítanak.)
1874–1876. – Herczeg Ferenc a temesvári kegyesrendi gimnáziumban. („Temesváron úgy tanultuk akkor a magyar nyelvet, mint a latint: iskolában és könyvből, de a gimnáziumon kívül mindenütt németül karatyoltunk.” A szülők elhatározták, hogy Temesvárról igazi magyar helyre küldik két fiukat: Szegedre. «Odalenn a Bánságban 1848, óta regényes nimbusz ragyogta körül a magyarságot, amelyet szemtől-szembe nem igen láttak, de amelynek érezték vonzóerejét, én meg épenséggel olyasmit képzeltem, hogy a szegedi gimnáziumban a vörössapkások és a Hunyadihuszárok fiaival fogok egy padban ülni, és velük közösen hőstetteket elkövetni.»)
1876–1878. – A szegedi kegyesrendi gimnáziumban. («Temesváron még németül szerettem olvasni, de Szegeden már rákaptam a magyar könyvekre. Azt hiszem, gondolkozni is ott kezdtem magyarul. Eleinte az akkor kapós ifjúsági ponyvairodalmat faltam, de mikor fölkelt előttem Jókai Mór csillaga, nem kellett többé Tatár Péter füstös faggyúgyertyája. Egy Magyar Nábob volt az első Jókai-könyvem. Szent részegséggel, mint a bachans Dionysos ligetében, úgy botorkáltam Jókai csodakertjében. Életem egyszerre forró és színes lett.»)
1878–1881. – A fehértemplomi állami gimnáziumban. (Az ifjúsági önképzőkör üléseinek buzgó látogatója. Humoreszket, tankölteményt, verses elbeszélést ír. Irodalmi kísérletei között van egy víg éposz másfélezer hexameteres verssorral.) Tizennyolc éves korában érettségi vizsgálatot tesz, s a Versecen töltött boldog vakáció után, 1881. őszén, beiratkozik a budapesti egyetem jogi karára. («A jogtudomány eleinte közömbösen hagyott, később elriasztott könyörtelen szárazságával és meghatározásainak kihegyezett szabatosságával. Nekimentem azonban azzal a titkos fenntartással, hogyha egyszer a magam ura leszek, akkor majd megtalálom azt az írótollat és azt az ív papírt, amelyre szükségem lesz.») Hónapos szobában lakik, anyagi gondjai nincsenek, vágyódva gondol a katonai pályára. (Özvegy édesanyja nem egyezik bele, hogy katona legyen. Családjának az a terve, hogy az éleseszű fiatalember később majd átveszi a verseci takarékpénztár ügyészi állását. A részvények többsége a rokonok és jóbarátok kezén van.)
1881–1884. – Budapesti jogász. («A jogi fakultáson nagyobbrészt olyan ifjakat találtam együtt, akik semmiféle tudomány iránt nem érdeklődtek, hanem csak érvényesülni akartak az életben. A fakultáson hihetetlen állapotokba cseppentem bele. A jogászok még mindig azt hitték, hogy időközönkint lármás utcai tüntetésekkel kell megmenteniök a magyar hazát. Az ellenzéki politikusok pedig lelkesen pártolták ezt a pedagógiai rendszert. A Borsszem Jankóban Ágai Adolf Bukovay Abszenciusz alakjával gúnyolta az egyetemi ifjúság léhaságát, ezek azonban hízelgőnek találták a szatirát, és a torzképből ideál lett, amelynek sületlenségeit terjesztették és utánozták. A tanáraink semmiféle közösséget nem tartottak velünk. Fényes elmék, tudós emberek voltak, de nem tanítók. A fiúk teljesen magukra voltak hagyatva. Sem az egyetem tanácsa, sem a főváros, sem az állam nem törődött a magánéletükkel. Odukban laktak, kurta korcsmákban vagy kifőzőhelyeken ettek, drágán és rosszul. Mivel szállásaik kietlenek és télen többnyire fűtetlenek voltak, az idejük javát kávéházban töltötték. Rákaptak a billiárdra és a kártyára, mind a két szórakozásból hazárdjátékot csináltak. És valamennyi szenvedélyes újságfaló lett.») A jogász-ifjúság üres élete nem tudja kielégíteni. Budapestet nem szereti, sokat időzik Versecen. (Résztvesz a helyi mulatságokban, föllép mint műkedvelő színész a verseci úri társaság jótékony célú előadásaiban, barátkozik a honvédtisztekkel.)
1885. – Ügyvédjelölt Budapesten, utóbb Versecen és Temesvárt. (Kötelességét megteszi, de semmi kedve sincs az ügyvédi pályához.)
1886. – Huszonhárom éves. Irói fellépése a Pesti Hirlapban. A napilap szerkesztője, Kenedy Géza, közli néhány cikkét és novelláját. Ügyvédjelölti gyakorlatát egy ideig Kenedy Géza irodájában folytatja. (Főnöke megelégedéssel szemléli működését, tehetséges jogásznak tartja, de fölismeri benne az igazi írót is; biztatja, nem volna-e jó számot vetnie azzal, hogy ügyvédi tervei megvalósítása helyett író legyen.)
1887. – Versecen kardpárbajt vív egy katonatiszttel, ellenfele a párbaj színhelyén meghal. (A lovagias ügyet a katonatiszt kihívó magatartása idézi elő, a halálos kimenetelű párbaj a verseci honvédkaszárnyában megy végbe. «Ma, amikor már semmiféle közösséget nem érzek azzal a fiatalemberrel, aki huszonhárom éves koromban voltam, mikor óceánok választanak el az izgága lovagiaskodás világától, amelyben akkor minden kortársammal együtt éltem: ma is úgy látom, nem tehettem máskép.») Párbajvétsége miatt a fehértemplomi törvényszék egy esztendei államfogságra (téli, az ítélőtábla helybenhagyja az ítéletet, a kúria négy hónapra szállítja le büntetését. (A kúria megokolása szerint a vádlott kényszerhelyzetben volt, mert meg kellett oltalmaznia egy védtelen úrileányt a tiszt «galádul» sértő fellépése ellen.)
1889. – A váci államfogházban belekezd Fenn És Lenn című regényének megírásába. («Olvastam a lapokban, hogy az Egyetemes Regénytár kiadója, a Singer és Wolfner-cég, pályázatot hirdet társadalmi regényre. A díj: ezer arany frank. Elhatároztam, hogy pályázni fogok. A pásziánszjáték egy neme lesz ez, amellyel próbára teszem magamat és az isteneket. Ha megnyerem, akkor író leszek; ha elesem tőle, akkor mindenkorra hátat fordítok az irodalomnak.») Háromhavi fogság után szabadlábra helyezik. Lakást bérel Budán, befejezi regényét. (Kéziratát elküldi a Singer és Wolfner-céghez. «A díjat nem kaptam meg, nem adták ki egyik pályaműnek sem, de lanyhán megdícsérték a Fenn és lenn-t, amelynek, a jelentés szerint, a díj azért nem volt kiadható, mert a terjedelme nem felelt meg a pályázati feltételeknek.» Wolfner József könyvkiadó fölkeresi lakásán, ezer forintért megveszi kéziratát, kiadói előzékenységével új kedvet önt lelkébe.)
1890. – Huszonhét éves. Megjelenik első könyve: a Fenn és lenn. (A regény nagy föltűnést kelt. Az érdeklődést még jobban fokozzák a hirtelen előbukkanó író tárcanovellái.)
1891. – Megválasztják a Petőfi-Társaság tagjának. A Budapesti Hirlap belső munkatársa lesz. (A szerkesztőség tárcaírói szobájában együtt dolgozik Rákosi Viktorral s Tóth Bélával. Vasárnapról-vasárnapra megjelenő elbeszéléseit Rákosi Jenő szerkesztő ötven forintjával fizeti: fényes tiszteletdíj egy-egy tárcáért. Mikor a Magyar Hirlap szerkesztősége még előnyösebb ajánlatot tesz az írónak, a Budapesti Hirlap száz forintra emeli egy-egy Herczeg-elbeszélés honoráriumát. Jókai Mór és Mikszáth Kálmán mellett hirtelenében Herczeg Ferenc lesz a legnépszerűbb magyar elbeszélő.)
1892. – Megjelenik második könyve: a Mutamur. («Azokból az elbeszélésekből, melyeket a Hétnek és a Budapesti Hirlapnak írtam, Singer és Wolfner összegyűjtött egy kötetre valót, és kiadta Mutamur címen. A kötetnek meglepő nagy visszhangja lett, összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a Fenn és lenn-nek.» Gyulai Pál Budapesti Szemléje is elismerően foglalkozott a kötettel. A folyóiratnak «olyan nagy és általános volt a tekintélye, hogy én a cikk hatását rögtön megéreztem írótársaim megváltozott modorán. Tudomásul kellett vennem, hogy már Valaki vagyok a kollégák szemében.»)
1893. – A Kisfaludy-Társaság tagja. («A Kisfaludy-Társaság is tagjává választott, Vadnay Károly ajánlatára. Vadnay előzetesen levelet küldött nekem, hogy a választásig ne keressem fel, hadd mondhassa, csak az írásaim után ismer. A Kisfaludy-Társaság szépirodalmi kérdésekben királyi Kúria módjára ítélkezett: nem lehetett ellene fellebbezni. Gyulai, az elnök, az én szememben imponáló mintaképe volt a férfinak. Nagytudású, bátor és becsületes író volt.») Erre az évre esik A Gyurkovics leányok és A dolovai nábob leánya nagy sikere. (Az író egyrészt nagyvilági életet él, másrészt az újságírók köztársaságában tölti napjait. «Akkor még kötelező volt a Murger-féle bohémtípus, és egy fiatal író, aki reggel kilovagol, délután zsúrokra jár szükségképen nyegle és nagyzoló benyomást tett. Nekem azonban a budapesti bohémélet csakugyan ellenszenves volt, mert kietlen módon üresnek találtam. Átaludt nappalaival és a kávéházban átdisputált éjszakáival a pincében való vegetálás egy neme volt ez, amely kikapcsolta az írókat a való életből. Azt hiszem, elsősorban ez a képtelen életmód, nem pedig a sokat emlegetett szerkesztőségi robot volt oka annak, hogy annyi jólinduló tehetség idő előtt kiszáradt és elkallódott.»)
1894. – Az év vége felé a Singer és Wolfner-cég kiadásában megindítja az Új Időket. (Képes hetilapja háttérbe szorítja a többi szépirodalmi folyóiratot, annyira eleven a szerkesztése. Még a Vasárnapi Ujság és A Hét is súlyosan megérzi az új hetilap versenyét. A fővárosi és vidéki úri családok rajonganak az Új Időkért. A hetilap legnépszerűbb munkatársa maga a szerkesztő. Regényei itt jelennek meg először, legsikerültebb novelláit itt adja közre.) Az Új Idők megalapítása után megválik a Budapesti Hirlap szerkesztőségétől. («Békében és barátságban. A lapnál mindig igen jól bántak velem, nevemet a Budapesti Hirlap tette országosan ismertté. De utam most már elvált az övéktől, és ezen nem lehetett változtatnom. A szerkesztőségben azt mondtam, azért megyek, mert nem akarok többé újságírói munkát végezni, az igazi ok azonban más volt. Rákosi Jenő olyan erős és parancsoló egyéniség volt, hogy aki közelébe jutott, az vagy kegyelemre megadta magát neki, azaz az ő fejével gondolkozott, és az ő szívével érzett, vagy pedig fellázadt ellene. Én csak úgy tudtam védekezni mindent átható, mindent magához formáló és magával sodró befolyása ellen, hogy elszakadtam tőle.») A három testőr című bohózata miatt magára zúdítja a zsidó kritikusok haragját. («A darab hősét Pollacseknek kereszteltem, nevét egy vén Bach-huszártól vettem kölcsön, aki valaha Temesváron lakott és keresztény volt. Budapesten azonban azt hitték, hogy ezzel az alakkal a zsidókat akarom kigúnyolni. Pedig akkor az volt a törvény, hogy a zsidót csak zsidó író figurázhatja ki, az Goldstein Számi című bohózatot is írhat, amelyben a zsidó torzképét mutatja be, a kereszténynek ilyenektől óvakodnia kell, nehogy reakcionárius és antiszemita hírébe keveredjen. Keszler József, akkor a Nemzet nagytekintélyű műbírálója, a főpróbán föl is röpített egy baljóslatú szállóigét: „Wenn einer ein Antisemit ist, muss er bei mir mehr cselekmény haben!”»)
1896. – Az ezredévi ünnepségek éve. («Valamennyien úgy éreztük, rövid ideig kell csak türelemmel lennünk, akkor a gyorsan erősödő és növekvő magyar élet betölti ismét az Árpádok birodalmának kereteit, Magyarország nagy, erős és független nemzeti királyság lesz. A felfogásbeli különbség a jobb és baloldali pártok között csak annyi volt, hogy az ellenzékiekben kevesebb volt a türelem, mint a kormánypártiakban, ők haladéktalanul követelték a nemzeti nagyságot, nem akartak holnapig várni.») Szülővárosa megválasztja országgyűlési képviselőnek. (Ettől kezdve huzamos időn át a parlament tagja. Mint politikus a kormányt támogatja, ezért a negyvennyolcas ellenzék neheztelve pillant rá. Lassankint az egész országot aláássa az elvakult pártharcok sok súlyos következménye. «Az obstrukcióval együtt olyan elvadult hang kapott lábra a politikában, hogy művelt ember a polgári élet semmiféle körében nem élt olyan izgalmak és lealázó veszedelmek közt, mint a magyar képviselőházban. Nem egyszer kétségeim támadtak aziránt, hogy tisztességes ember lehet-e egyáltalában tagja ennek a háznak?»)
1899. – Harminchat éves. Megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. Rendes tag 1910-ben, tiszteleti tag 1914-ben. («Ami címet, kitüntetést, jutalmat a Tudományos Akadémia adhat, azt megadta nekem. Én ezért mindig a liberális sajtóban oly sokat szidott Akadémiát tekintettem igazi szellemi otthonomnak, az akadémikusokat igazi társaimnak. A legnagyobb kitüntetés akkor ért, mikor megbíztak, hogy emlékbeszédet mondjak Jókai Mór felett. Tíz évvel a költőkirály halála után, az 1914. évi nagygyűlésen olvastam fel beszédemet.»)
1901. – Az Ocskay brigadéros rendkívüli hatása a Vígszínházban. (A következő év regénysikere: a Pogányok.)
1904. – Jókai Mór halála után megválasztják a Petőfi-Társaság elnökévé. (A Nemzeti Színházban ez év tavaszán kerül színre a Bizánc.)
1905. – Vitorláshajóval az Adriai-tengeren. (Jachtján évről-évre nagy utat tesz meg a dalmát partvidéken. Itt piheni ki a politikai élet fáradalmait. A politikában Tisza István rendíthetetlen híve. Nemcsak a nemzeti eszmények fűzik a miniszterelnökhöz, hanem az igazi barátság kötelékei is. Kölcsönösen nagyrabecsülik egymást, férfias jellemek mind a ketten, céljuk is egy magyar haza nagyságának emelése.)
1906. – Feleségül veszi Grill Júliát. (Házasságuk eleinte boldog, a világháború idején elválnak egymástól.) Mint házasember elköltözik Budapestről, Vácra megy lakni, innen jár be a fővárosba. Hat évvel később visszaköltözik Budapestre. (A Hűvösvölgyben építtet házat, itt rendezkedik be.)
1911. – Tisza István nemzeti politikájának védelmére megindítja a Magyar Figyelőt. (Havi szemléje pompás cikkekkel harcol a radikális-szocialista törekvések ellen, de a korszellem nem kedvez a konzervatív-nacionalista felfogásnak.)
1914. – Ötvenegy éves. A világháború kitörésének éve. Tisza István miniszterelnök reá bízza a Hadsegélyző Hivatal vezetését. (A háború első hónapjaiban a hadbavonulás rendkívüli méretei miatt szinte megáll a polgári élet, mindenki a katonák számára dolgozik, az itthonmaradottak pótolni akarják a bevonulók millióinak munkáját. Herczeg Ferenc is önkéntesen vállalt hivatalában tölti minden idejét, segítséget nyujt az arra rászorultaknak, lelkesítő cikkeket ír.)
1915. – Mélységes bánata unokaöccse halála miatt. (Testvérbátyjának, Herzog József verseci gyógyszerésznek, katona-fia hősi halált hal az orosz csatamezőkön. «1915-ben szeptember 24-én csattant el a puskalövés Volhyniában, és egy simaképű, nyúlánk zászlós halk jajszóval térdre roskadt. Tíz perccel később, amikor a honvédek már szuronyrohammal nyomták vissza a támadó ellenséget, egy fényes szempár örökre lecsukódott, egy forró gyermekszív megszűnt dobogni.»)
1916. – Az Aranyhegedű megjelenése. (A következő évben Árva László király.) Hűvösvölgyi házában a régi zajos társasági élettől visszavonulva él. (Nejétől való elválása után édesanyja veszi át háztartása vezetését.)
1919. – A proletárdiktatúra levéteti nevét az Új Idők éléről, folyóiratát szocializálják, azaz a munkások közös tulajdonába veszik. (Az internacionalista direktórium vezércikke szerint «Új szerkesztőség ült a régi helyébe, s az bejelenti, hogy Magyarországon a kormányzást bátor, elszánt és tettrekész szocialista kezek vették át, és minden hatalom a munkás-, katona- és paraszttanácsoké. Kalapácsa a vörös gárda, prófétikus erejű mozgatója Lenin, eszköze a proletárdiktatúra ennek az új világrendnek.») Áprilisban a kommunisták börtönbe hurcolják. (Hűvösvölgyi házából éjnek idején viszik el a Markó-utcai fogházba. A fegyveres munkások, durva vörösőrök, elvetemült terroristák vele sem bánnak jobban, mint a többi védtelen polgárral «Olyan nagyszabású fegyveres erőt mozgósítottak tiszteletünkre, mintha nem is békés és gyáva burzsujok, hanem vérengző oroszlánok csapatai lettűnk volna.» A vörös uralom bukása után újra átveszi folyóiratát. A román cenzúra nem támaszt nagyobb nehézségeket a szerkesztés elé. Most jelenik meg: Az élet kapuja; most arat nagy sikert: A fekete lovas. (A szocialista-kommunista népköztársaság idején Lukács György közoktatásügyi népbiztos megtiltotta a színdarab előadását, és ráírta a kéziratra: «Nacionalista tendenciája miatt nem előadható.»)
1925. – Széchenyi-drámájának, A hídnak országos sikere. A Magyar Tudományos Akadémia előterjeszti a Nobel-díjra. (Ezzel a jogával először él most az Akadémia, mindenki reméli a világhírű nemzetközi jutalom megérkezését, de a svéd bizottság mást tüntet ki az irodalmi díjjal. Az ajánlás közvetlen alapjául szolgáló Herczeg-regény: Az élet kapuja.)
1926. – Írói munkásságának negyvenéves fordulója. (A nemzeti hála jeléül közrebocsátják munkáinak jubileumi gyűjteményét, a Nemzeti Színház sorozatosan felújítja színdarabjait, a budapesti egyetem filozófiai kara tiszteletbeli doktorrá avatja, Debrecen városa díszpolgársággal tünteti ki, Szeged városa aranytollat küld számára. Bár elhárít magától minden ünneplést, az egész országban megemlékeznek érdemeiről.)
1932. – Mint a magyar revíziós mozgalom vezére, október 6-ikán Budapesten felavatja Lord Rothermere-nek a nemzet számára küldött ajándékát: A Magyar Fájdalom Szobrát. (Nagy angol barátunk neve, úgymond, élni fog a magyarok között őrökké. «Nem felejtjük el, hogy ő volt az, aki világító fáklyával jelent meg közöttünk, mikor legsötétebb volt a mi éjtszakánk. Köszönjük neki, hogy visszaadta az emberiségbe, a jövőbe és az életbe vetett hitünket. Köszönjük, hogy rettegéssel töltötte el hóhéraink szívét, és barátokat támasztott nekünk mind a négy világtájon. És köszönjük a szobor fejedelmi ajándékát. Ércvonásairól leolvassuk a Lord gondolatát: Jöjjön el az idő, mikor ez lesz az egyetlen arc az országban, amely Trianonért szenved. Viszonzásul a nemzet egykor a szabaddá tett Kárpátok ormán fog Lord Rothermere-nek emléket állítani. Ezt megfogadjuk, és lesz, aki beváltja fogadalmunkat.»)
1933. – Hetven éves. Bár kitér minden társadalmi tiszteletadás elől, a nemzet hódolattal ünnepli. Horthy Miklós kormányzó az I. osztályú magyar érdemkeresztet adományozza számára, Budapest főváros megválasztja díszpolgárának, a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmával tünteti ki, a napilapok vezércikkekben emlékeznek meg munkásságáról, a közélet kitűnőségei magasztaló levelekkel keresik föl. (Résztvesz ünneplésében az olasz sajtó is. Osztrák és angol tisztelői melegen méltatják érdemeit.)
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 4. köt. Budapest, 1896. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc. Budapest, 1926. – Supka Géza: A földnek itt varázsereje van. Literatura. 1926. évf. – Futó Jénő: Herczeg Ferenc. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Halmi Bódog: Herczeg Ferenc, az író és az ember. Budapest, 1932. – A Pesti Hirlap Herczeg-emlékszáma. 1933. évf. 38. szám. – Az Új Idők Herczeg-emlékszáma. 1933. évf. 39. szám. – Herczeg Ferenc emlékezései. Két kötet. Budapest, 1933–1939.
