GÁRDONYl GÉZA ÉLETE.

Teljes szövegű keresés

GÁRDONYl GÉZA ÉLETE.
FENKÖLT gondolkodású, emberszerető, bölcselő író: a magyar irodalom egyik klasszikusa. Írásmódja nem rokon sem Jókai Mór, sem Mikszáth Kálmán, sem Herczeg Ferenc stílusával; egészen máskép ír, mint bárki a koráig föllépő elbeszélők és színműírók közül. Munkáiból mélabús költőiség árad, hangulata és bája van minden írásának, eredeti zenéje prózájának. Társtalan író volt, magános fa kartársai között. Szellemének gyökerei a magyarság ezeréves földjéből táplálkoztak, őserejű művészetét nem rontotta meg semmi idegenszerűség.
Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született Agárdon, Fejér megyében. Atyja szegénysorsú iparos volt, különféle uradalmakban vállalt gépészmunkát, gyermekeit nem neveltethette kedve szerint. A vallásos katolikus ifjú fiatalkorát nehéz anyagi küzdelmek tették borússá. Gimnáziumba Sárospatakon és Budapesten járt, tanítói oklevelét Egerben szerezte meg. 1881-től kezdve kisebb dunántúli falvak katolikus elemi iskoláiban tanított, 1885-ben győri hírlapíró lett, 1888-ban az egyik szegedi újság hívta meg szerkesztőségébe. Három évet töltött Szegeden, innen Aradra ment át újságírónak, 1891-ben Budapestre került a Magyar Hirlap szerkesztőségébe. Termékenyen dolgozott, de elégedetlen volt helyzetével; úgy érezte, hogy a fővárosi élet zajában nem tudja valóra váltani irodalmi terveit. Hat évi budapesti munkája után visszavonult a hírlapírástól, 1897-ben Egerbe költözött, ettől kezdve egészen az irodalomnak szentelte életét. Az egriek megbecsülték, nem vesztette el kapcsolatait a fővárosi írókkal sem. Időnkint fölrándult a fővárosba, találkozott barátaival, fölkereste kiadóit, tárgyalt a színigazgatókkal. Évről-évre kevesebb kapcsolat fűzte Budapesthez, Egerben is teljesen visszavonulva élt, csak írásaiból tudták, hogy állandó munkában telnek napjai. Átélte a világháborút, a forradalmakat. Csöndes egri házából az élettől már semmit sem kívánó meghiggadt ember nyugalmával szemlélte a világ folyását. Ötvenkilenc éves korában – 1922. október 30-án – halt meg Egerben.
Gárdonyi Géza élete az akaraterő ritka példája. Pályája szomorúan indult meg, fiatal korában sok csapás érte, írói ismeretlenségéből nehezen tudta magát kiverekedni. – Megpróbáltatásai elriasztották az emberektől, szótlan természete használhatatlanná tette a társaságokban, különc szokásait irónikus mosollyal szemlélték. «Már húsz éves koromban észrevettem, hogy engem ott szeretnek legjobban, ahol nem vagyok; ahol jelen vagyok, ott rendesen én vagyok a tizennegyedik.» Lelki alkata és testi szervezete egyformán érzékeny volt, az emberektől egyre jobban eltávolodott, csak írószobájában és kertjében érezte jól magát. Nem kellett neki sem a derűs baráti kör, sem a szerkesztőség, sem a színház. Ha időnkint rászánta magát, hogy körülnézzen a pesti életben, vagy kiutazzék a külföldre, csakhamar hazamenekült egri otthonába. Vidéki elszigeteltsége nehézzé tette helyzetét a fővárossal szemben. Ahol csak lehetett, visszaszorították. Annál is inkább nehezteltek rá, mert olykor zsidóellenes megjegyzéseket tett. A zsidókérdést nem a vallással vagy fajjal kapcsolatban emlegette, hanem azért, mert fájt neki néhány zsidócsoport nemzetietlen szelleme. Magáévá tette Ravasz Lászlónak a világháború idején kifejtett felfogását: «Mi a magyar szellemi életnek az etikai idealizmus alapján való szervezését követeljük. Tehát háborút viselünk minden léhaság, ideáltalanság és erkölcstelenség ellen. Nem csinálunk belőle titkot, hogy utálatosnak és magyar emberhez méltatlannak tartjuk azt a pökhendi, konfidens, bizalmaskodó és cinikus modort, amely eleink szemérmes és tisztességtudó érintkezési formáját kiszorítással fenyegeti. Őszintén megvalljuk, hogy a magyar nemzeti művelődés szempontjából nem tartjuk kívánatos elemnek sem a galíciai bevándorlót, aki pálinkával és hangyasavval kezdi, sem fiát, a vigécet, aki hadseregszállító és milliomos lesz, sem unokáját, a szociológust, aki „egy meglátásos és kéjszagú” filozófiát ír szét az ujságokba. Egyiket sem vallása miatt ítéljük el. Minden vallás olyan nagy, erős és szent dolog, hogy ha igazán komollyá válik, meg tud szentelni egy embert, és tömörré tud tenni egy férfi-jellemet. Mi azt mondjuk: bélyegezd meg a hitványt, még ha zsidó is!» Az ilyen álláspont a Galilei-kör fanatikus zsidó fiatalsága és türelmetlen pártfogóik szemében megtorlást érdemlő lázadás volt, s az egri remetének éreznie kellett a hírlapi bírálatokban elhelyezett tőrszúrásokat. De ő nem sokat gondolt a kicsinylésekkel, nem törődött a támadásokkal.
Adatok Gárdonyi Géza életéhez:
1863. – Gárdonyi Géza születésének éve. Augusztus 3-án születik a fejérmegyei Agárd pusztán, egy nádtetős gazdasági cselédházban. (Apai részről megmagyarosodott evangélikus német családból, anyai részről katolikus magyar családból származik. Apai nagyatyja Németországból költözött Nyugat-Magyarországba. Apja, Ziegler Sándor géplakatos, résztvett az 1848-as szabadságharcban, s 1860-ban vette nőül a nála húsz évvel fiatalabb Nagy Teréziát, egy somogymegyei földművelő árváját. Házasságukból hét gyermekük született. Ziegler Sándor erősen ragaszkodott elődei luteránus vallásához, de amikor katolikus nejét Somogy megyében oltárhoz vezette, kényszerűségből kötelezvényt adott az eskető szőllősgyöröki plébánosnak, hogy gyermekeit katolikusoknak keresztelteti. Erős értelmű nyugtalan ember volt, helyét állandóan változtatta, nem akart nagyobb urat ismerni magánál, vándorlásaival sok bajt okozott magának és családjának. Fia születésekor uradalmi kovács volt az egyik agárdi uradalomban.)
1870. – Gárdonyi Géza, akkor még Ziegler Géza, megkezdi elemi iskolai tanulását a borsodmegyei Sály faluban. (Atyja uradalmi gépész a falu mellett fekvő földbirtokon: A kis iparosfiú megszereti a parasztgyerekeket, a falusi emberek közt sok jó lelket talál.)
1874. – Ez év szeptemberétől kezdve a sárospataki református kollégium első gimnáziumi osztályának tanulója. (Elég gyöngén tanul, írása feltűnően rossz. Az egyik kollégiumi alkalmazott lakásán van szálláson. Az első osztályban hetvenkilencen vannak; a latint 8, a magyart 4, a számtant 4, a földrajzot 2 órában tanulják: a négy tárgynak egy tanára van. Tanulnak még hittant, rajzot, szépírást, éneket, tornát.)
1875. – Februárban kimarad a sárospataki iskolából és a budapesti református gimnázium tanulója lesz. (Atyja megkapja a budai Országos Tébolyda főgépészi állását, ezért megy a fiú Sárospatakról Budapestre. A negyedik gimnáziumi osztályt is a Kálvin-téri református gimnáziumban végzi. Elég gyönge tanuló. Atyja utóbb az óbudai hajógyárban, majd a hevesmegyei Kál községben vállal alkalmazást. A fiúnak is távoznia kell a fővárosból.)
1878. – Gárdonyi Géza szeptemberben beiratkozik az egri érseki katolikus tanítóképző-intézetbe. (Szüleinek nincs annyi pénzük, hogy továbbra is gimnáziumban taníttathassák. Új iskolájában sokat kell nélkülöznie, bár paptanárai számos jótéteményben részesítik. Édesapja meghal, édesanyja kétségbeejtő körülmények között él, a szegény képezdész-tanuló alig tudja magát fenntartani. Sokat olvas, apró történeteket írogat, gyöngén tanul. Egyik tanára, Répássy János katolikus pap, egy alkalommal megbuktatja magyarból, másrészt jó útbaigazításokat ad neki irodalmi törekvéseiben. Nem haragszik tanárára, később is tisztelettel emlegeti nevét, s amikor már híres író, a nyugalmazott plébánosnak hálás ajánló sorokkal küldi meg könyveit.)
1881. – Június folyamán befejezi tanulmányait az egri érseki tanítóképzőben. A somogymegyei Katád község katolikus népiskolájában segédtanítói és segédkántori állást kap. (A főtanítókántor mellett az egyházi szertartásokon is buzgón segédkezik. A született pedagógus lelkiismeretességével és gyermekszeretetével oktatja a gondjaira bízott elemi iskolásokat. A plébános, a bíró és a falu népe elégedetten figyeli működését, ez azonban kevés a megélhetésre. A fiatal segédtanítónak néhány forint havi fizetéssel kell beérnie. Siralmas fizetését elkölti élelmezésére, fűtetlen szobában lakik, még mosdótála sincs. Megkönnyebbülés számára, hogy váratlan mellékjövedelemhez jut: egy iparoslegényt havi egy forint díjazásért írni és olvasni tanít.)
1882. – Mint karádi kántortanító-segéd május végén Egerben képesítő vizsgálatot tesz, és megszerzi népiskolai tanítói oklevelét. (A vizsgálóbizottság tagjai «elégségesen» képesítik, ezen nagyon bosszankodik. Tantárgyai: hittan, magyar, német, számtan, mértan, történelem, alkotmánytan, földrajz, természetrajz, fizika, kémia, neveléstan, tanítási gyakorlat, gazdasági gyakorlat, ének, orgona, rajz, szépírás, torna.) Távozik Katádról. (Helyzete olyan reménytelen a faluban, hogy nem bírja ki tovább az ottlétet. Egyszer meghívják egy parasztlakodalomra, de nem fogadhatja el a megtiszteltetést, mert a rajta levő szürke ruhán kívül nincs másik öltözete. Minden gazdaembernek van fekete vagy sötétkék ünneplő ruhája, csak a néptanító szégyenkezik a maga egyetlen elnyűtt mesterlegényes kabátjában és nadrágjában.) Szeptembertől kezdve a veszprémmegyei Devecser község katolikus népiskolájában tanít. (Segédtanító most is. Magához veszi édesanyját. Nagy szegénységben élnek. Szabad idejét olvasással, írogatással és nyelvtanulással tölti. Belefog egy regény írásába. Novelláit hiába küldi a budapesti újságok és folyóiratok szerkesztőségébe, az ismeretlen kezdőt válaszra sem méltatják.)
1883. – Devecseri segédtanító. (Másfél évi működése után ezt a tanúsítványt kapja a devecseri iskolaszéktől: «Bizonyítvány arról, hogy Ziegler Géza róm. kat. vallású képesített tanító a devecseri tóm. kat. néptanodánál 1882. szeptember 1-től 1884. január 5-ig hivataloskodott. Egy osztályt önállóan vezetett. A vezetése alatt álló növendékekkel jeles eredményre jutott. Józan erkölcsű és kiválóan vallásos magaviselet által tükör gyanánt állt növendékei előtt.») Segédtanítói állásában annyit nyomorog, és elszigetelt helyzetében annyira megutálja a világot, hogy be akar lépni a ferencrendi szerzetesek közé. Kérelmét nem teljesítik. (A devecseri plébános meleghangú ajánló sorokat ír érdekében Pozsonyba a ferencrendi tartományfőnökhöz, s kiemeli levelében, hogy a húszéves ifjú búcsút akar venni a világtól, és Istennek akarja szentelni életét. «Elhatározta, a szentferenciek rendjében egyelőre mint orgonista felvétetéséért esedezni. Minthogy Főtisztelendő Úr a kérelmező ifjút nem ismeri, engedje meg, hogy őt, úgy, miként én ismerem, híven leírhassam. Ziegler Géza szép sikerrel képzett, hivatásos katolikus tanító, jeles orgonista és éneklész, ritka becsületességgel és nem köznapi Lelki tehetséggel megáldott, komoly, mondhatnám magába vonuló ifjú, ki eddigi magaviseletével is bármelyik szerzetnek becsületére válnék, Őt, mint mondani szoktuk, az Isten is szerzetesnek teremtette. Ő nem akar csupán az orgona mellett maradni, melyhez mesterileg ért, hanem nagyon óhajtana a felsőbb szerzetesrendekbe is beavattatni, hogy az Úr oltáránál is szolgálatot tehessen, és a hívek lelki üdve eszközlésében is részt vehessen. Nemcsak hiszem, hanem biztosan állíthatom, hogy a theologiai tanulmányokat is, ha arra neki alkalom nyujtatik, szép sikerrel és rövid idő alatt be fogja fejezni.» A ferencrendi provinciális rövid, elutasító válasza «A szerzetespapi pályáról elkésett, de ha hivatást érez magában, laicus fraternek beveszem, és pedig orgonista minőségben.» E szerint szolga-barátnak beállhatott volna, de szerzetes-miséspapságra nem találták alkalmasnak.)
1884. – Januártól kezdve a vasmegyei Sárvár község katolikus elemi iskolájának segédtanítója. (Itt is derekasan megteszi kötelességét a főtanító-kántor mellett. Néhány cikket ír a dunántúli helyi lapokba és a budapesti Néptanítók Lapjába.) Szeptemberben rendes kántortanítói állást kap a veszprémmegyei Dabrony község katolikus elemi iskolájában. (Háztartását édesanyja vezeti. Magához veszi egyik testvéröccsét is. Szűkösen élnek, sokszor nincs egy fillérjük sem.)
1885. – Huszonkét éves. Dabronyban tanít. Még ebben az évben győri hírlapíró lesz. (Dabronyból küldött cikkei feltűnnek a győri Hazánk szerkesztőjének, Pereszlényi János református lelkésznek, a dabronyi katolikus tanítót lapja főmunkatársául alkalmazza, s három hónapig családja körében látja vendégül.) Az író októberben megnősül. (Neje tizenhat éves árvalány: Molnár Mária, más néven Csányi Mária. Hamar kiábrándulnak egymásból.)
1886. – A Győri Közlöny munkatársa. (Regényt ír a lapba: Álmodozó szerelem.) Győrben megindítja iskolaügyi havi közlönyét: a Tanítóbarátot. Föl akarja hívni a közvélemény figyelmét a falusi tanítók elviselhetetlen nyomorúságára és megvetett társadalmi helyzetére. (A falusi iskolaszék – panaszolja – fizetett cselédnek tartja az iskolamestert; úgy tekinti, mint a kanászt, csőszt, baktert. Az állami tanító az adóhivatalból kapja a fizetését, a községi és vallásfelekezeti kántortanítót a falu díjazza nagy zsörtölődéssel. Ezen a megalázó helyzeten segíteni kell. «Nem akarunk a társadalom nyomorultjai lenni») Egyik népies színdarabját benyujtja a budapesti Népszínházhoz, de kéziratát visszautasítják. (Viszont a Budapesti Hirlap helyet ad három tárcájának.) Szeptemberben beiratkozik a polgári iskolai tanítóképző-intézetbe, a budai Pedagógiumba, de kellemetlensége támad egyik tanárával, s visszamegy Győrbe. Családi élete boldogtalan. (Ez év nyarán többek között a következőket jegyzi föl naplójában: «Mért nem kezdhetem elölről az életet, születnék bár koldusrongyok közé. A szívfájdalom ellen legjobb orvosság az ólom. Vajjon mért félnék a haláltól, hiszen a sírban csak nyugalom lehet. Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.»)
1887. – A Győri Hirlap, utóbb a Hazánk munkatársa. Folytatja a győri Tanítóbarát szerkesztését. (Tanítói szakközlönyében keményhangú cikkeket ír Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter ellen. Mindenre van pénz – jajdul föl – csak a népnevelőkkel nem törődik senki. Még a tanfelügyelőket sem a tanítók közül válogatják, hanem a jogvégzett dzsentri-atyafiság közül. A közvélemény nyugodtan tűri, hogy Trefort Ágoston miniszter egy bukott színigazgatót nevez ki tanfelügyelőnek. «Fel komédiások! Fel mezítlábas apostolai Thaliának! Tanfelügyelői állás van üresedésben, és Trefort nem talál rá embert huszonnégyezer tanító között.») Ponyvafüzeteket ad ki «Dr. Yang, a török szultán nyugalmazott háremorvosa» álnévvel. (Szerelem titkai, Szépség titkai, A hárem titkai, A családi élet titkai, A nászéj.)
1888. – A győri színtársulattal előadatja Divatgróf című bohózatát. (Színdarabja botrányosan megbukik.) Szerkeszti a Garabonciás Diák című győri élclapot. (Ebben már feltűnnek a Göre Gáborhoz hasonló tréfás alakok.) Győrből Szegedre megy hírlapírónak. Belép a kormánypárti Szegedi Híradó szerkesztőségébe. (Három emberből áll a szerkesztőség, az új munkatársnak vállalnia kell a vezércikkírást, a napi hírek egybeállítását, a bűnügyi csarnokot, a szerkesztői üzeneteket, a tárcarovatról való gondoskodást, szóval minden dolgot az újság egybeállításának munkájában. A fővárosi és vidéki lapokból való hír-kiollózásnak természetesen nagy a szerepe. Ilyen elfoglaltság mellett nehéz komoly írói munkát végeznie, viszont mint riporter nagy tapasztalatokat szerez a városházán, a rendőrségen és a törvényszéken.)
1889. – A Szegedi Híradó munkatársa. (A lap kiadója, Burger Gusztáv nyomdász, vele szerkeszteti a Szegedi Paprika című élclapot is. A megélhetés nehézségei arra késztetik, hogy ponyvatermékek írását is elvállalja. Így jelennek meg olyan névtelen füzetei, mint a: Hogyan élhetünk száz esztendeig? Magános élete, zárkózottsága, kedvetlensége feltűnik szegedi ismerőseinek. Bútorozott szobában lakik, szabad idejét otthon tölti olvasgatással, pipázással, festéssel, furulyázással. Inkább csak kényszerűségből megy el olykor hírlapíró-társai közé a kávéházba vagy kocsmába. Bár szelíd ember, hivatásával kapcsolatosan többször kerül a bíróság elé. Egyszer egy szegedi zsidó üzletemberrel van baja, mert a Szegedi Paprikában gúnyvers jelenik meg az illetőről, máskor párbajoznia kell egy ügyvédjelölttel, akit a Szegedi Híradó egyik cikkében komikus színben tüntetett föl.)
1890. – Május elején kilép a Szegedi Híradó szerkesztőségéből és átmegy a Szegedi Naplóhoz. (Júliusban súlyos kimenetelű párbajt vív a Szegedi Híradó munkatársával, Újlaki Antallal. Hírlapíró-kollégája sértőnek találja egyik cikkét, a párbajsegédek elmérgesítik a helyzetet, a fegyveres elégtételadás az egyik szállodában történik. Egyik fél sem tud vívni, Gárdonyi azonban olyan elszántan vagdalkozik, hogy még a segédeket is megsebesíti, Újlakit eszméletlen állapotban szállítják a kórházba. A szegedi törvényszék ezért a párbajért egy hónapi államfogházra ítéli. Büntetését a következő évben tölti ki.)
1891. – Nyár közepén távozik Szegedről, s az Arad És Vidéke belső munkatársa lesz. Az év végén már Budapesten van mint Feszty Árpád festőművész történeti körkép-vállalatának titkára. (Feszty Árpád figyelmét Bródy Sándor hívja föl a vidéki hírlapíró személyére. Bródy Sándorral kötött barátsága közös egri emlékeiken alapul.)
1892. – A Magyar Hirlap belső munkatársa. Nevét most kezdik szélesebb körökben megismerni. Legjobban a Göre-levelekkel nyeri meg a közönség tetszését. (Elismerésül kiosztják számára a parlamenti tudósító tisztségét. Politikai riporter lesz, naponkint eljár az országgyűlés üléseire, humoros karcolatokban számol be tapasztalatairól.)
1893. – Napjai a parlamentben, a szerkesztőségben, a kávéházi asztaloknál és mások elől gondosan elzárt otthonában. (Együtt lakik édesanyjával, felesége Győrben él. A válás gondolata egyre jobban gyötri, de a katolikus egyház nem ismeri el a válás jogosultságát, a polgári házasságról szóló törvény pedig még nincs meg. Szabolcska Mihálynak a következőket írja: «Poétaember nem lehet boldog házas, mert a házasélet próza. Magam túl vagyok rajta, s csak azóta tudok dolgozni, mióta magam vagyok. Én 22 éves fejjel ugrottam a házasságba, és 7 évig búslakodtam. Kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás, és víg ember nem leszek soha, kivéve ha írok.») Boldogabb órákat csak Feszty Árpád és neje, Jókai Róza irodalmi estéin tölt. A Feszty-ház nagy hatással van szellemi látókörének tágulására. (Az írók, művészek és politikusok között minden európai téma fölmerül, belemélyed a buddhizmusba, megismerkedik a spiritizmussal, kedvet kap a külföldi utazásokra. A vidám bohém-összejöveteleken ott van Jókai Mór is: reá különös áhítattal néz.)
1894. – Új szerződést köt a Magyar Hirlappal. Fölmentik a szerkesztőségi megbízatásoktól, mindössze négy tárcát és két Göre-apróságot kell írnia havonkint, ezért száz forint havi fizetést kap. (Ezenkívül Pósa Lajos gyermeklapja havi negyven forinttal díjazza.) A válása körül támadt nehézségek mély keserűséggel töltik el. Haragszik a katolikus papokra, könyörtelennek látja az egyházat, egész lelkével belemélyed Büchner német természetfilozófus materialista munkáiba. Életének ebben az ateista korszakában ideges izgalommal tárgyalja a vallási kérdéseket. (Még református pap-barátjának, Szabolcska Mihálynak, hitbeli érzékenységét sem kíméli leveleiben. Isten «ártatlanokat öl, megfojtja a gyermekeket, a boldogokat, a védteleneket, büntet a másvilágon, könyörtelen.» Ne haragudjál rám, úgymond, a magyar poétához írok s nem a paphoz. «Hogyan disputálnád belém azt, hogy Ő van, Ő jó és igazságos, Ő gondot visel reánk? Ha ő volna, akkor volna igazság a földön. Ha azonban pap volnék, ezeket tudva is pap maradnék, mert amit az Isten elmulasztott, hogy jóságot teremtett volna minden szívbe, az a pap kötelessége Isten nélkül is.» Az életnek nincsen semmi értelme, a vallás tanításai részint nevetséges, részint bosszantó dolgok. «Én pápistának keresztelt istentelen pogány vagyok.» Néhány ével később már módosítja régibb leveleiben igen erősen kiélezett nihilista nézeteit. «Mikor azt mondjuk nincs Gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi ésszel ítéljük. A felfoghatatlanul nagy erő tudja mit, miért foglalt a világrend kapcsába, s mert a meglevő célt nem ismerjük és nem értjük: meg kell benne nyugodnunk. Lehetetlen az is, hogy az élet célja a halál legyen.» Más alkalommal egyik barátja előtt így nyilatkozik: «Ha Isten valóban az a bosszúálló lény lenne, mint ahogy egyesek lefestik: gyermekeket öl, anyákat gyermeküktől megfoszt, hetedíziglen büntet, akkor az ilyen Isten előtt nem borulnék le. Nem lehet az a világ igazi rendje, hogy a harcsa csak azért éljen, hogy felfalja a halastóban a kisebb halakat. Kell, hogy az életnek legyenek magasabbrendű céljai is. Hogy ezek mik, azt én nem tudom.» Később, még ha ismeretlen pappal találkozott is, mindig levette a kalapját. Ezt a tiszteletadását azzal magyarázta, hogy köszönése nem a vele egyformán gyarló embernek szól, hanem Isten szolgájának. A legnemesebb eszmék hirdetőit tisztelte a papokban.)
1896. – Az ezredévi ünnepségek esztendeje. Felbuzdul Feszty Árpád millenáris körképének sikerén, szövetkezik Molnár Árpád festővel, s megcsinálják Dante vallásos eposza alapján a Pokol-körképet. A vállalat megbukik. (Ebből az időből való Dante-fordítása: A pokol. Ezért a prózában készült fordításáért két olaszországi tudományos társaság megválasztja tagjai közé.) Egyre kedvetlenebbül jár-kel a pesti írók között. (Legjobb barátai a fővárosi és a vidéki írók között: Szávay Gyula, Pósa Lajos, Szana Tamás, Szabolcska Mihály, Dankó Pista. Szávay Gyulához a hálás szeretet szálai fűzik még győri hírlapíró korából, Pósa Lajos gyermeklapjába számos ifjúsági cikket ír, Szana Tamással együtt utazik a külföldön, Szabolcska Mihállyal bizalmas levelezést folytat, Dankó Pistában a zeneszerző-cigányt és a ragaszkodó embert szereti. Fájlalja, hogy a hírlapírás elszigeteli a klasszikus értékű irodalmi munkától. (Szerinte az író és újságíró között az a különbség, hogy az újságíró előbb mártja meg a tollát, és csak azután gondolkozik, ezzel szemben az író előbb gondolkozik, és csak azután nyúl a tollhoz. Ő gondolkozni akar: menekülni robotmunkájától a vidék magányába. Egerre azért esik a választása, mert diákemlékei ide kötik, s innen van legközelebb édesapja sírjához.)
1897. – Harmincnégyéves. Budapestről Egerbe költözködik. (Érzi, hogy témái bőségét csak egy csöndes vidéki helyen tudja művészi módon földolgozni, másrészt egyre nagyobb kedvetlenséggel tekint a nagyváros rohanó életére. Egerben vesz egy kisebb parasztházat, átalakíttatja a maga igényei szerint, beleköltőzik édesanyjával. A város szélén csöndesen éldegél. Ha vendége akad, szívesen fogadja, ő maga alig érintkezik valakivel. Budapesti ismerősei elnevezik egri remetének, láthatatlan embernek, magyar Tolsztojnak. Telkén később egy újabb házat is építtet. Dolgozószobája különös hely. Nincsen ablaka, a szoba a tető felől kapja világítását egy üvegmennyezeten keresztül. Köröskörül a falak mellett több ezer könyv, magyar és idegennyelvű szépirodalmi és tudományos munkák gyűjteménye: Pázmány, Zrínyi, Shakespeare, Voltaire, Maupassant, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gorkij. Sok pipa, hangszer, festmény a szobában, hogyha az író kifárad az írásban és olvasásban, festhessen vagy hegedűljön. Édesanyját nagyon szereti. Vallomása szerint: annak idején «valahányszor az öngyilkosság vágya rohanta meg, mindig az ő kétségbeesett arcára gondolt» és erőt vett sötét gondolatain.)
1898. – Az én falum megjelenése. (Már készül az Egri csillagok megírására, s a törökök megismerése céljából ebben az évben Konstantinápolyba utazik.) A lapok szívesen fogadják, és szépen díjazzák elbeszélő munkáit. (Pesti Hirlap, Budapesti Hirlap, Magyar Hirlap, Új Idők.) Ez év végén a Petőfi-Társaság tagja lesz. (A választással kapcsolatosan lelkesedve írja Tóth Béla, hogy a magyar irodalomban Petőfi óta nincs nagyobb tehetség, s egyben nincs becsületesebb ember és művész, mint Gárdonyi. «Hiszek Gárdonyi Gézában.»)
1899. – Egyik elbeszélése első díjat nyer a párisi Journal irodalmi pályázatán. (A pályanyertes elbeszélés: Mari néni meg a Pista bácsi. A siker váratlanul éri, mert a jutalomért nem ő pályázik, hanem egy plagizátor, s csak a dicsőség kivívása után derül ki, hogy a franciára fordított novella az ő műve.). Eger városa a házával szomszédos közterület egy részét neki adományozza. (A városvégi Gárdonyi-ház környéke anyira zajlik a gyakorlatozó katonák, játszadozó gyerekek, éjtszakai részeg emberek és egyéb járókelők lármájától, hogy az író megfelelő összeg fejében a kellemetlen teleksáv átengedését kéri a várostól. A városi közgyűlésen a földművesek szószólója tiltakozik az ismeretlen pesti ember kérelmének teljesítése ellen: «Tisztelt közgyűlés! Ha Gárdonyi írnok kérését teljesítjük, akkor követelem, hogy az én fiamnak is juttasson a város telekbővítést. Az én fiam is van olyan írnok, mint ez a Pestről ideszakadt. Az én fiam legalább Eger városának dolgozik, nem Budapestnek, és még sem jutott eszébe, hogy telket merjen kérni a szülőföldjéből.» Az egri értelmiségnek más az álláspontja. A város tanácsurai kieszközlik, hogy Eger ingyen adja át a közterület megfelelő részét, a hetvenkét négyszögölet, a kiváló írónak. «Tisztelet, hála és szeretet – írja nemes föllángolássaI Tóth Béla – szép Eger városának! Az ő csendes, visszavonult, idegen lakójában igaz művész-érzéssel fölismerte az Istentől megajándékozott nagy tehetséget, a nagy magyar írót. Nem tudom, mennyit ér az a kis kertnek való föld. Csak azt mondom, hogy az én rendszerint sötéten néző szemem most könnybe lábad az örömtől, hogy látni adatott ez a gyönyörű, megható, fölséges példa, mikor egy dicsőmultú városunk dicsően cselekszik a jelenben, és babért ad a mi kedves költőnknek. Babért, mert babér lesz abban a kis kertben minden fa, akár meggy, akár alma, akár akác. Üdvözlégy nemes, szép Eger!»)
1900. – A Pesti Hirlapban befejezi az Egri csillagokat. Párisba megy. (Megismétlődő külföldi útjain sok anyagot gyűjt munkái számára. Hallgatja az utasok beszélgetéseit, figyeli az embereket. A következő években megfordul Olaszországban, Svájcban, Ausztriában. Különösen szereti Münchent.)
1901. – A Nemzeti Színházban március 29-én színre kerül A bor. (Gróf Keglevich István, az állami színházak főigazgatója, eleinte hallani sem akar róla, hogy az ország első színpadán «gatyás» darabot adjanak elő, de Beöthy László igazgató nagynehezen engedékenységre bírja a grófot. Mivel a szerzőnek antiszemita híre van a hírlapírói körökben, a napisajtó a bemutatóelőadás után kegyetlenül elbánik a «Göre-történettel». A zsidó színikritikusok minden erejüket megfeszítik, hogy lenéző, kicsinylő, gúnyos megjegyzéseikkel elriasszák a nézőket a színházból, de fáradozásuk hiábavaló: a közönség egyre jobban tódul A borelőadásokra. A Nemzeti Színház történetében mindaddig páratlan eset volt, hogy egy darabot egy esztendőn belül ötvenszer adjanak elő. Az újstílusú népszínmű háttérbe szorította a szalondarabokat; a szerző megmutatta, hogy paraszti életképe a maga költői üdeségével minden szenzáció nélkül is diadalt aratott, s Beöthy Lászlónak igaza volt, amikor az Otthon-körben rábeszélte a novellistát, hogy próbálkozzék meg a színműírással. A darab a főpróbán, a kritikusok jóvoltából, bukásra állt, az első előadásokon is csak mérsékelten indult meg, azután megkezdte hatalmas tömegsikerét.)
1902. – A Láthatatlan ember megjelenése. (Az író végkép elhatározza, hogy sohasem költözik el Egerből. Háztartását anyja gondozza, ő maga nagy szeretettel neveli két fiát. Leánya egyelőre Győrben él az édesanyjánál, később az egri elmekórházba kerül. A három gyermek is, anyjuk is túléli az írót.)
1903. – Negyven éves. Megválaszják a Kisfaludy-Társaság tagjává. (Már az előző évben jelölték, de Fiók Károly műfordítóval szemben kisebbségben maradt. Bukása általános bosszankodást keltett. 1903-ban vele együtt kerül be a Kisfaludy-Társaságba Ferenczi Zoltán és Fraknói Vilmos.)
1908. – Az Isten rabjai megjelenése. (Ez időtájt végre sikerül törvényesen is elválnia Győrben élő feleségétől. Házasságával kapcsolatosan különös mendemondák járnak szájról-szájra. Titkait nem mondja el senkinek, válóperes iratait elrejti a kíváncsi szemek elől. «Ha lelkében és írásaiban – írja igen helyesen Tordai Ányos – nem hagyott volna véres nyomokat ez a házasság, igazán nem érdemelné figyelmét az esztétikusnak. De mert hagyott, senkit sem az egyszerű kíváncsiság ösztönöz a kutatásra. Bizonyos Gárdonyi lelkét házassága megmérgezte, egy évtizedre papgyűlölővé, vallástagadóvá tette, és haláláig keserűséggel telitette.» Későbbi fejlődésében «alig van Isten-hívőbb, Mária-tisztelőbb, másvilágban bizakodóbb, tisztábbtollú és erkölcsösebb írónk Gárdonyinál, bár azt sem tagadhatjuk, hogy a tételes katolikus vallás abban a korban, mikor már öntudatossá és életirányítóvá kellett volna válnia, távol állott tőle. Pedig keresett-kutatott szíve utolsó dobbanásáig.»)
1910. – Megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. (Ajánlója: Szabolcska Mihály.)
1912. – Eger városa az egyik egri utcát Gárdonyi Gézautcának nevezi el. (Az író meleghangú levelet ír az egri képviselőtestülethez: «Köszönöm önöknek azt a szíves és mélyen megható figyelmet, hogy még életemben átnyujtották nekem azokat a rózsákat, amelyeket csak halotti szemfödelemre várhattam volna.»)
1914. – Ötvenegy éves. A világháború kitörésének éve. (Részlet naplójából: «A katonák milliószámra marsolnak. Lovasok elől és oldalt és hátul. Ágyúk közbül és szuronyerdő. Dalolnak. Harmatcsepp nem hull annyi egy éjjel a földre, mint amennyi könnycsepp az otthonmaradtak szeméből. És az éjnek nincs annyi feketesége, mint amennyi feketeség lesz látható egy év múlva az özvegyeken és árvákon.»)
1919. – Szenvedései a proletárdiktatúra idején. (A tanácsköztársaság kommunista agitátorai Egerben is megkezdik munkájukat, a köznép egy része úrgyűlölő lesz, a vörös jelszavakat fenyegető megmozdulások kísérik.)
1920. – Megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává. (Ajánlói: Pintér Jenő, Szinnyei Ferenc, Viszota Gyula.)
1921. – Pörösködése kiadójával, a Singer és Wolfner-céggel. (Azt hiszi, hogy írói tiszteletdíjainak elszámolásában félrevezetik, s a szerződésileg kikötött példányszámnál jóval többet nyomnak könyveiből. Súlyos sérelemnek tartja azt is, hogy az új kiadások közrebocsátásában nem veszik figyelembe szövegjavításait. Fiának, Gárdonyi Józsefnek észrevétele szerint: «A per oka: Gárdonyi bizalmatlan természete. E bizalmatlanság előtt a kiadója sem lehetett kivétel.» A pörösködés izgalmai erősen megviselték a betegeskedő írót. A következő évben végre sikerül felbontatnia szerződését.)
1922. – Ötvenkilenc éves. Az ősz beálltával egyre betegebb lesz. (A cisztercirendi gimnázium tanári testületéből Werner Adolf és Torday Ányos többször meglátogatják. Édesanyja és két fia is ott vannak körülötte. Egyik paptisztelője elő akarja készíteni utolsó útjára, fél óráig időzik szobájában, s megindulva jön ki a haldokló betegágyától: «Nagyon melegen, nagyon bizalmasan beszélgettünk. Folyton vallási kérdésekről. Ritka nyugodt lélek, Istenben bízó, szebb életet váró. De gyónni most nem akart. Ha szükségét érezném, meggyónnék, volt a válasza. Majd akkor hivatom.») Halála október 30-án következik be. (Az egri csillagok halhatatlan íróját Eger városa a maga halottjának tekinti, Torday Ányos indítványára elhatározzák, hogy a nagy halottat nem a temetőbe hantolják el, hanem az egri vár földjébe. Az egri érsek hozzájárul az elhatározáshoz, hivatalos szertartással megáldatja és temetővé avatja a sír helyét. November 1-én a város főterén a koporsó érseki beszentelése után a Budapestről és egyebünnen érkező küldöttségek elbúcsúznak az írótól.)
1923. – Budapesten megalakul a tanító– és tanárírókat egyesítő Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, Egerben megkezdi működését a hevesmegyei írókat és művészeket szervező Gárdonyi-Társaság. (Az előbbinek Simon Lajos, az utóbbinak Werner Adolf az első elnöke.)
1926. – Összes munkái egységes sorozatának megindulása. (A sorozatot nem régi kiadója, a Singer és Wolfner-cég, bocsátja közre, hanem fia és a budapesti Gárdonyi Géza Társaság bekapcsolódásával a Dante könyvkiadó vállalat.)
1931. – Gárdonyi Gézáné Csányi Mária halála. (A hatvanegy éves elvált asszony teljes visszavonultságban élt a győri külváros egyik magányos lakásában.)
1933. – Gárdonyi Géza szobrának fölállítása Budapesten. (A szobor költségeinek egybegyűjtésében az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság szerez legnagyobb érdemeket. A leleplezés ünnepségét a Társaság elnöke, Simon Lajos nyitja meg, Kiss Menyhért ódában magasztalja az írót, Herczeg Ferenc a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság, Pekár Gyula a Petőfi-Társaság nevében mond ünnepi beszédet. Az országgyűlés, a székesfőváros, a Szent István Akadémia, a Nemzeti Színház, a Pesti Hirlap koszorúit s számos más budapesti és vidéki testület és küldöttség koszorúját sorra elhelyezik a budai szobor talapzatára. Az ünnepi lakomán Móra Ferenc felavatja a Gárdonyi-emlékserleget.)
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 3. köt. Budapest, 1894. – Rákosi Viktor: Az egri remete. Budapesti Hirlap. 1901. évf. 89. sz. – Csoór Gáspár: A magyar Tolsztojnál. Új Idők. 1911. évf. – Rácz Lajos: Gárdonyi Géza tanulása Sárospatakon. Sárospataki Református Lapok. 1916. évf. – A Nép, Az Est, Az Újság, Budapesti Hirlap, Magyar Hirlap, Magyarország, Magyarság, Nemzeti Ujság, Pesti Hirlap, Pesti Napló, Szózat, Új Nemzedék, Világ és más lapok 1922. évfolyamának cikkei az író halála alkalmából. – Boros Ferenc: Apróságok Gárdonyi Gézáról. Élet. 1922. évf. – Tordai Ányos: Gárdonyi Géza utolsó napjaiból. U. o. 1922. évf. – Gopcsa László: Gárdonyi Géza élete és első írásai. Budapest, 1923. – Tóth Kálmán: A Gárdonyi-kúria. Élet. 1923. évf. – U. az: Gárdonyi Géza szülőföldje. Képes Krónika. 1923. évf. – U. az: Gárdonyi Géza édesanyja. Ország-Világ. 1923. évf. – Vértesy Gyula: A naptárcsináló Gárdonyi Géza. Szózat. 1923. évf. 67. sz. – Gopcsa László: Gárdonyi Géza tanítói munkássága. Katolikus Szemle. 1924. évf. – A Gárdonyi-Társaság első évkönyve. Eger, 1924. – Avar Gyula, Benkóczy Emil, Csermely Gyula, Dénes Szilárd, Gárdonyi József, Gopcsa László, Klobusiczky Kálmán, Kőrösi Henrik, Labancz Ida, Matlák József, Simon Lajos, Tóth Kálmán, Váth János és mások életrajzi és jellemrajzi adalékai az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság folyóiratának, a Magyar Családnak, 1–3 kötetében 1924–1926. évf. – Feszty Árpádné: A tegnap. Budapest, 1924. – Kéky Lajos: Gárdonyi Géza könyvtára. Magyar Bibliofil Szemle. 1925. évf. – Lendvai István: Gárdonyi-emlékek. Szózat. 1925. évf. 52. sz. – Supka Géza: A láthatatlan ember hagyatéka. Világ. 1925. évf. május 10. – Szabolcska László: Gárdonyi Géza élete és költészete. Temesvár, 1925. – Csoór Gáspár: Gárdonyirelikviák. Pesti Hirlap. 1926. évf. 76. és 243. sz. – Földes Géza, Hegyaljai Kiss Géza, Köveskuti Jenő, Matlák József, Móra Ferenc, Pintér Jenő, Simon Lajos ~és mások megemlékezései az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság Évkönyvének 1–2. kötetében. Budapest, 1926. és 1929. – Gopcsa László Gárdonyi mint gyorsíró. Néptanítók Lapja. 1927. évf. – Gulyás József, Hodossy Béla és Rácz László: Gárdonyi és Sárospatak. Sárospataki Hirlap. 1927. évf. – Kelemen Ferenc: Gárdonyi Géza szülei. Makói községi polgári leányiskola értesítője. 1927. – Bárány László: Gárdonyi Géza botanikai hagyatéka. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Erdősi József: Mozaik. Budapest és Törökszentmiklós. 1928. – Molnár Jenő: Hol ismerte meg Gárdonyi Géza a magyar parasztot? Budapesti Hirlap. 1928. évf. 76. sz. – Móra Ferenc: A szegedi Gárdonyi. A Literatura almanachja. Budapest, 1928. – Gopcsa László: Gárdonyi-emléktáblák. Néptanítók Lapja. 1929. évf. – Juhász Gyula: Holmi. Budapest, 1929. – Kelemen Ferenc: Az úszósziget lakói. Makói községi polgári leányiskola értesítője. 1929. – Váth János: Gárdonyi Géza életrajza. Szombathely, 1929. – Futó Jenő: Gárdonyi Géza. Hódmezővásárhely, 1930. – Gárdonyi József Hogyan tanult meg Gárdonyi Géza székelyül? Magyar Nyelvőr. 1931. évf. – Hofbauer László: Adalék Gárdonyi Géza élettörténetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – Tordai Ányos: Gárdonyi Géza útja az egri vár földjébe. Budapesti Hirlap. 1931. évf. április 5. sz. – Hofbauer László Gárdonyi Géza szegedi újságíróskodásának története. Debreceni Szemle. 1932. évf. – Avar Gyula, Berzeviczy Albert, Földes Géza, Havas István, Herczeg Ferenc, Móra Ferenc, Móra László, Pekár Gyula, Ravasz László, Simon Lajos és mások személyes emlékei és általános méltatásai Az egri remete című műben. Szerk. Simon Lajos. Budapest, 1932. – Payr Sándor: Gárdonyi apja és a Ziegler-család Sopronban és Nemeskéren. Az evangélikus Zieglerek és Gárdonyi vallásos lelkülete. Sopron, 1933. – Ifj. Gárdonyi Géza: Az élő Gárdonyi halott hitvese. Pesti Hirlap. 1934. évf. október 31. és november 3. sz. – Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi. Két kötet. Budapest, 1934. – Császár Elemér: Szabolcska Mihály levelesládájából. Irodalomtörténeti Közlemények. 1935. évf. – Gárdonyi József: Dankó Pista. Budapest, 1935. – Lendl Adolf: Gárdonyi és a mikroszkóp. Búvár. 1935. évf. – Tordai Ányos: Amit nem tudtunk Gárdonyiról. Magyar Kultúra. 1935. évf. – Móra Ferenc: Napok, holdak, elmúlt csillagok. Budapest, 1936. – Nagy József Béla: Gárdonyi a magyar nyelvről és a németről. Magyar Nyelv. 1936. évf. – Somos Lajos: Gárdonyi egri öröksége. Egri érseki tanítóképzőintézet értesítője. 1936.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT