A MŰFORDÍTÁS.
A MŰFORDÍTÁS.
A FORDÍTÓNAK elsősorban a tartalmi hűséget kell szem előtt tartania, forma tekintetében eltérhet az eredeti szövegtől, természetesen azzal az elgondolással: nehogy szabad átdolgozás legyen a műfordításból. A magyar irodalomban a műfordítás Kazinczy Ferenc föllépésével kezdődött; a nyelvújítás kora előtt igen nehéz dolga volt a műfordítónak, az akkor még fejletlenebb, kifejezésekben szegényebb nyelvre való átültetés keményebb munkát kívánt. Azóta a helyzet megváltozott: a mult század, különösen annak második fele sok nemes törekvésű és megoldású fordításnak volt tanuja.
A magyar műfordítás történetében a huszadik század első harmada igen nevezetes időszak. A világnézet dolgában kettészakadt magyar irodalom itt egységes arcvonalban dolgozott, legföljebb nehány külföldi költő kiválasztásában tűnt fel a nyugatosok nyugtalanabb szelleme. De közűlük is szívesen fordították a világirodalom klasszikusait, mint ahogyan a Kisfaludy-Társaság tagjai is készséggel fordultak a legmodernebb idegen költők felé, föltéve, hogy nem merészen erotikus vagy nem kihívóan antinacionalista versekről volt szó.
Egyenkint jellemezni a legkiválóbb műfordítókat körülbelül annyi volna, mint elmondani tíz-húsz költőről, hogy sikerrel oldották meg feladatukat mind a szöveghűség, mind a költőiség szempontjából. A hivatott műfordítók sorról-sorra megbirkóztak a legtömörebb idegen szövegekkel is, a nélkül, hogy az eredetinek akár értelméből, akár hangulatából nagyobb értékeket föláldoztak volna. Ebben az időben már olyan sokrétű volt a magyar nyelv, annyira gazdag a szókincs és kifejező a szóláskészlet, hogy egy-egy hajlékonyabb tollú műfordító sokkal kisebb fáradsággal jutott el azokhoz az eredményekhez, amelyeknek elérése az előbbi nemzedékek legkitűnőbb műfordítóinak is rendkívüli munkába és leleményébe került.
BABITS MIHÁLY Dantéja és angol költői, BÁN ALADÁR Kalevipoegje, CSENGERY JÁNOS görög és latin klasszikusai, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ külföldi költői, KOZMA ANDOR Faustja, PATAI JÓZSEF héber antológiája, RADÓ ANTAL nyugateurópai költői, SZABÓ LŐRINC francia és angol fordításai, SIK SÁNDOR magyar zsoltárai és középkori vallásos énekei, SZÁSZ BÉLA Horatiusa, VARGHA GYULA Schiller-balladái és francia lírikusai, VIETÓRISZ JÓZSEF Vergiliusa és Tranosciusa, VIKÁR BÉLA Kalevalája: különösen kiemelkedő teljesítmények ebből a korból. De említhetnénk másokat is: lírai remekek, elbeszélő költemények és verses színművek szerencsés ihletésű fordítóit.
Egyik-másik idegen költőt különös vonzalommal és feltűnően sokszor szólaltattak meg nyelvünkön. Homeros, Horatius, Dante, Shakespeare, Moličre, Goethe, Schiller, Heine, Lenau, Baudelaire, Verlaine erősen vonzották a magyar fordítókat. A Shakespeare-kultuszt a budapesti Nemzeti Színház állandó előadásain kívül semmi sem mutatja jobban a Kisfaludy-Társaság negyedévi folyóiratánál, a Magyar Shakespeare-Tárnál. Moličre születésének háromszáz éves fordulóját éppen olyan melegséggel ülte meg a magyarság, mint számos más külföldi nagy szellem pályájának nevezetesebb jubileumát. A műfordítók egyesítése céljából megalakult a Lafontaine-Társaság. Mások a Goethe-Társaságba csoportosultak.
Műfordítók:
BABITS MIHÁLY (1883–). – Költői munkásságáról: a pályáját méltató részben. – Életéről és munkáiról: a szépírók között. – Fényes sikerű verses fordításai a görög, latin, olasz, francia, angol és német irodalom klasszikus alkotásaihoz fűződnek. Gazdag kifejezéskészlete és pompás verselő tehetsége képessé tették a legnehezebb célkitűzések megoldására is. Itt-ott előbukkanó szövegmódosításai nem rontották az idegen strófák színét és illatát, a fordítás költői összbenyomása mindíg megfelelt az eredeti szöveg hangulatának. – Dante Komédiája. Három kötet. Budapest, 1913–1923. – Shakespeare: A vihar. Budapest, 1916. – Wilde Oszkár verseiből. Budapest, 1916. – Pávatollak. Műfodítások. Budapest, 1920. – Goethe: A napló. Budapest, 1921. – Erato. Műfordítások. Bécs, 1921. (Erkölcstelen tartalma miatt elkobozták.) – Baudelaire: Romlás virágai. Budapest, 1923. (Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal.) – Oedipus király és egyéb műfordítások. Budapest, 1931. (Sophoklestől kezdve Shakespearen és Goethén keresztül a modern lírikusokig számos költő remekeinek művészi leleményű fordítása.) – Amor Sanctus. Szent szeretet könyve. Középkori himnuszok latinul és magyarul. Budapest, 1933. (Az egységes római birodalom korától az ellenreformáció századáig félszáz latin vallásos ének szövege magyar strófákban. A középkori katolikus egyházi lírának legszebb darabjait teljes beleéléssel zendítette meg magyar nyelven a költő.)
BÁN ALADÁR (1871–). – Költői munkásságáról: a szépírók között. – A finn és észt költőknek és prózaíróknak számos remekét szólaltatta meg magyar nyelven. – Kanteletar. A finn népköltés gyöngyei. Budapest, 1902. – Finn költőkből. Budapest, év nélkül. – Kalevipoeg. Észt eposz. Budapest, 1929.
CSENGERY JÁNOS (szül. 1856. október 2. Szatmár) kolozsvári egyetemi tanár, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Nevéhez fűződik a három nagy hellén tragikus költő összes drámáinak teljes fordítása. Horatius és több más ókori klasszikus összes költeményeinek átültetésével gazdagon növelte műfordítói érdemeit. A görög-latin szövegeket kitűnően értő filológus lelkiismeretességével fordított, egyben a költő hangulatával is. Ha az eredeti verses formát a közönség számára nehéznek találta, szívesen választott megfelelőbb rímes szerkezetet. – Catullus versei. Budapest, 1880. – Tibullus elégiái. Budapest, 1886. – Goethe Iphigeniája. Budapest, 1890. – Propertius költeményei: Budapest, 1897. – Aischylos drámái. Budapest, 1903. – Goethe Tassoja. Budapest, 1909. – Euripides drámái. Három kötet. Budapest, 1915–1919. – Sophokles drámái: Két kötet: Kolozsvár, 1918. – Horatius költeményei. Két kötet. Szeged, 1922. – Pindaros. Budapest, 1929. – A görög líra gyöngyei. Szeged, 1933. – Homeros. Két kötet. I. Ilias. II. Odysseia. Budapest, 1937.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ (1885–1936). – Költői munkásságáról: a pályáját méltató részben. – Műfordító-társai sorában kitűnő helyet foglalt el. Csillogó verselő készsége mellett megvolt nem mindennapi stílusátültető tehetsége is. Nyelvművészete játszva birkózott meg a legnehezebb feladatokkal. Attól kezdve, hogy megszólaltatta magyarul Maupassant összes verseit (1909), a különféle irodalmakból vett fordításainak gazdag sokasága jelent meg. A költői hangulat minél tökéletesebb éreztetése kedvéért olykor cserbenhagyta a pontos szöveghűséget, legtöbbször azonban az eredetivel teljesen egyenrangú módon váltotta át a külföldi remekeket magyar értékekké. – Maupassant összes versei. Budapest, 1909. – Modern költők. Külföldi antológia. Budapest, 1914. – Shakespeare: Téli rege. Budapest, 1925. – Wilde: Összes költemények, Budapest, 1926. – Kínai és japán versek. Budapest, 1932.
KOZMA ANDOR (1861–1933). – Költői munkásságáról: a szépírók között. – Mint műfordító a tartalmi hűséget és a formai könnyedséget egyaránt szem előtt tartotta. Mesteri verselése nagy könnyebbsége volt fordítói művészetének. – Goethe: Faust. Két kötet. Budapest, 1925–1926.
KŐRÖSI ALBIN (szül. 1860. január 16. Selmecbánya, Hont megye; megh. 1936. április 8. Budapest) kegyesrendi áldozópap, budapesti gimnáziumi tanár, a Szent István-Akadémia és Petőfi-Társaság tagja. – Versben és prózában számos spanyol írót szólaltatott meg magyar nyelven, behatóan foglalkozott a spanyolországi és délamerikai szellemi mozgalmakkal, hiszpanológiai buzgalmáért a spanyol irodalmi és tudományos társaságok számos kitüntetésben részesítették. Az első spanyol Petőfi-antológiához ő írta az előszót, ez a versgyűjtemény Barcelonában jelent meg, s tízezer példány fogyott el belőle. – A spanyol költészet gyöngyei. Budapest, 1895. – G. A. Becquer dalai. Budapest, 1902.
PATAI JÓZSEF (1882–). – Költői munkásságáról: a szépírók között: – A középkori és újkori zsidó költészet remekeit irodalomtörténeti tervszerűséggel ültette át magyarra. – Héber költők. Öt kötet. Budapest, 1922.
RADÓ ANTAL (1862–). – Költői munkásságáról: a szépírók között. – Szász Károly és Csengery János mellett a legtermékenyebb magyar műfordító. Munkássága a tizenkilencedik és huszadik század között egyforma értékkel oszlott meg. Keleti és nyugati, ókori és újkori költőkből művészi lélekkel fordított. (Ada Negri, Annie Vivanti, Ariosto, Coppée, Dante, Firdúszi, Leopardi, Musset, Petrarca, Schiller, Shakespeare, Wilde.)
SZABÓ LŐRINC (1900–). – Költői munkásságáról: a szépírók között. – Omár Khájjám verseit, Shakespeare szonettjeit, Goethe líráját, Villon balladáit, Baudelaire és Verlaine költeményeit sok más nyugati remekkel együtt művészi módon fordította.
SZÁSZ BÉLA (szül. 1868. március 21. Budapest; megh. 1938. augusztus 7 Budapest), közigazgatási bíró, a Kisfaludy-Társaság tagja. Atyja: Szász Károly református püspök, a költő és műfordító. – Eredeti költeményei több kötetben jelentek meg. (Ezer év, 1896. Versek, 1909. Versek, 1928.) – Német, francia és angol költők verses munkáit szerencsés stílusérzékkel ültette át magyarra. Horatius-fordításai minden más fordításnál közelebb hozták a római lírikus ódáit a magyar olvasók érdeklődéséhez. Rímes-időmértékes versekben zendítette meg nyelvünkön Horatiust, nyugateurópai modern formája jobban megfelelt a mai ízlésnek, mint az antik szabású verselés. – Heine dalaiból. Budapest, 1909. – Horatius ódái és epodosai. Budapest, 1913. – A verses Edda. Budapest, 1938.
VARGHA GYULA (1853–1929). – Költői munkásságáról: a szépírók között. – Műfordításai formaereje teljességében mutatják költői kivalóságát. Az eredeti szöveg tisztelete mindig benne élt lelkében, az idegen költő kifejezéseihez a lehetőség szerint ragaszkodott. A stílus minden jellemző mozzanatát, a mondatok hangulatának valamennyi árnyalatát hűséges együttérzéssel adta vissza. (Heine, Goethe, Schiller, Verlaine, Heredia és más lírikusok.)
VIETÓRISZ JÓZSEF (1868–). – Költői munkásságáról: a szép írók között. – Vergilius összes költeményeit lefordította zengzetes hexameterekben. Az eredeti versmértékben remekül fordította Horatiusnak a Pisokhoz intézett híres verses levelét. Műfordítói pályájának legnagyobb értéke: Tranoscius-fordítása. A felvidéki és alföldi tótajkú evangélikusok a XVII. századtól kezdve napjainkig Tranoscius György liptószentmiklósi lelkipásztor nagyszabású énekeskönyvéből énekeltek istentiszteleteiken, ezt a költői kincsesbányát szólaltatta meg magyarul a fordító. Ezerszázötvenhét költeményt ültetett át magyar versekre. Amilyen szépsége Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításának az ódon zengzetesség, olyan értéke ennek a magyar Tranosciusnak a szentírási hangulat, a szívhez szóló magyar nyelv, a lüktető verselés. – Tranovszky György: Cithara Sanctorum. Régi és új egyházi énekek. Budapest, 1935.
VIKÁR BÉLA (szül. 1859. április 1. Hetes, Somogy megye), az országgyűlési gyorsíró-iroda főnöke, a M. T. Akadémia tagja. – Mint tudományos kutató legszívesebben a magyar népköltés termékeinek gyűjtésével és magyarázatával foglalkozott. A népies dallamokat 1896. óta ő gyüjtötte először fonográffal a magyar parasztság ajkáról. Az 1900. évi párisi nemzetközi folklór-kongresszus tagjai meglepetéssel vették tudomásul, hogy a magyarok a beszélőgép ének-megrögzítéseivel megelőzték a külföldet, s a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának már kétezerre menő beszélő hengere van. Népmesegyűjtéseinek külön értéke, hogy szövegei gyorsírással betűszerint lejegyzett népmesék, szemben a régibb gyűjtőknek akaratlanul is irodalmian árnyalt népmeséivel. A műfordítás munkájának tervszerű irányítása céljából a világháború után megalapította a Lafontaine-Társaságot. Verses fordításai közül a Kalevala keltett legnagyobb elismerést: a finn eposz naív hangját a népköltő természetességével varázsolta olvasói elé. A Kalevalát őelőtte már Barna Ferdinánd lefordította, de inkább csak a tudós szöveghűségével, s nem egyúttal a költő művészetével. Vikár Béla fordítása népiesebb nyelvű és költőibb együttérzésű. A gruz nép legnagyobb költőjének, a XII. században élő Rusztavellinek, a párducbőrös lovagról szóló eposzát is sikeresen szólaltatta meg magyar nyelven. – Kullervo énekei. Műfordítás finnből. Budapest, 1908. – Kalevala. Finn eposz. Budapest, 1909. – Tábortüzek. Műfordítások. Budapest, 1915. – Tariel, a párducbőrös lovag. Műfordítás georgiai nyelvből. Budapest, 1917. – Lafontaine összes meséi. Budapest, 1926. – Kalevala. Átdolgozott jubileumi fordítás. Budapest, 1935.
Számos más műfordítót lehetne még elismeréssel említeni. – Ágner Lajos (kínai költők). – Áprily Lajos (német költők, Ibsen). – Balogh Károly (német költők, Martialis). – Barát Ármin (Heine, Lenau). – Bardócz Árpád (német, román és japán költők.) – Benedek Marcell (franciák és angolok). – Darvas János (tót költők). – Feleki Sándor (Lenau). – Franyó Zoltán (nyugati költők). – Gábor Andor (Moličre, Mistral). – Gábor Ignác (Eddadalok). – György Oszkár (Baudelaire, Verlaine). – Gyulai Ágost (német költők). – Hajdu Henrik (svéd, norvég, dán költők). – Harsányi Kálmán (spanyol költők). – Harsányi Zsolt (Byron). – Kacziány Géza (francia és angol költők). – Kádár Imre (román költők). – Kállay Miklós (német és francia költők). – Kiss Arnold (zsidó költők). – Kőrös Endre (német költők). – Lehr Albert (német költők). – Mészáros Gyula (török költők). – Mészöly Gedeon (latin költők). – Mikes Lajos (angol költők). – Moldován Gergely (román költők). – Patthy Károly (spanyol és norvég költők). – Pásztor Árpád (angol költők). – Reményik Sándor (német költők). – Révay Károly (román költők). – Sajó Sándor (latin, német és francia költők). – Schöpflin Géza (tót költők). – Sebestyén Károly (németek és norvégek). – Sik Sándor (zsoltárok, középkori latin egyházi költők). – Somkun, családi nevén Zolnai Gyula (finn költők). – Szalay Károly (holland költők). – Szigethy Lajos (német költők). – Tamedly Mihály (Wieland). – Telekes Béla (nyugati költők). – Térey Sándor (Baudelaire, Verlaine). – Thaly Loránt (német, francia, angol költők). – Tóth Árpád (Baudelaire). – Turóczi-Trostler József (Goethe). – Vajthó László (német költők). – Varga Bálint (Roland-ének). – Vértesy Dezső (görög költők). – Vértesy Jenő (Homeros, Victor Hugo). – Zempléni Árpád (francia és olasz költők). – Zigány Árpád (Shakespeare). – Zoltán Vilmos (Rabindranath Tagore).
Irodalom. – Radó Antal: A fordítás művészete. Budapest, 1909. – Kapori József: Dante Magyarországon. Budapest, 1911. – Morvay Győző: Byron Magyarországon. Budapest, 1913. – Radó Antal: Magyar Homér-fordításokról. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Bán Margit: Heine hatása a magyar költészetre. Budapest, 1918. – Nagy Anna: Heine balladaköltészete és hatása a magyar balladára. Budapest, 1919. – Benedek Marcell szerkesztésében: Irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Ványi Ferenc szerkesztésében: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Újvári Péter szerkesztésében: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Dézsi Lajos szerkesztésében: Világirodalmi lexikon. Három kötet. Budapest, 1930–1934. – Halász Gábor: Babits műfordításai. Magyar Szemle. 1931. évf. – Avigdor Haméiri: A magyar irodalom élete Palesztinában. Az Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. Budapest, 1932. – Bakos József: Martialis a magyar irodalomban. Debrecen, 1933. – Kállay Miklós: Amor Sanctus. Magyar Szemle. 1933. évf. – Bán Aladár: Vikár Béla Kalevala-fordításának új kiadása. Budapesti Szemle. 1935. évf. – Csekey István: A Kalevala jubileumi magyar kiadása. Napkelet. 1936. évf. – Földvári Erzsébet: A magyar Béranger-kultusz. Pécs, 1936. – Koltay-Kastner Jenő: Leopardi Magyarországon. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1937. évf. – Lengyel Katalin: Baudelaire magyar kritikusai és fordítói. Budapest, 1937. – Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1939-től.
