MIKSZÁTH KÁLMÁN REGÉNYEI ÉS NOVELLÁI.

Teljes szövegű keresés

MIKSZÁTH KÁLMÁN REGÉNYEI ÉS NOVELLÁI.
TIZENÖT éves volt, mikor élénkebben kezdett érdeklődni a magyar irodalom iránt. A rimaszombati főgimnázium önképzőkörének emlékkönyve megőrizte három versét, ugyanitt jutalmat nyert egyik költeményével. A selmecbányai főgimnázium önképzőkörében is sokat szerepelt: vallásos énekeket, hazafias ódákat, elbeszélő költeményeket és humoreszkeket írt. Abba az ifjúsági érdemkönyvbe, amelybe annak idején Petőfi Sándor is belemásolta legelső költeményeinek egyikét, az ő versei közül is belekerült néhány.
1869-től kezdve az Igazmondóban, Szabad Egyházban, Fővárosi Lapokban és Nógrádi Lapokban számos kisebb-nagyobb dolgozata jelent meg: filozófiai csevegések, karcolatok, rajzok, elbeszélések, elbeszélő és lírai költemények. Ami a lelket megmérgezi című novellájával 1871-ben megnyerte azt a tíz aranyas jutalmat, amelyet az Igazmondó hirdetett egy népies elbeszélésre, de azért írói tevékenysége még akkor sem ébresztett figyelmet, amikor 1874-ben átvette a Magyar Néplap szerkesztését. Ebben az évben jelent meg Elbeszéléseinek két kötete. Első novellasorozatát a maga költségén nyomatta ki, de gyűjteményének nem volt sikere. Elhitető tehetségben, ízlésben, stílusban egyaránt gyöngének mutatkozott. Nyers megfigyelései kezdetlegesen kapcsolódtak kitalált helyzeteihez. Tapogatódzó Jókai-utánzónak tűnt fel. A népies iránytól – a nógrádmegyei kisnemesség és a tót-palóc parasztság rajzától – továbbra sem tért el, amint ezt a Fővárosi Lapokban, Magyarország És A Nagyvilágban és a Petőfi-Társaság Lapjában megjelent tárcái tanusítják.
Négy helyről gyűjtötte tapasztalatait: szülőföldjéről, Rimaszombatból, Selmecbányáról és Budapestről; ehhez járult 1878-tól kezdve Szeged vidéke. Rendkívüli akaraterővel dolgozott, környezetét éles szemmel figyelte, kéziratainak szövegét újra és újra átdolgozta. Stílusának kiforratlanságából csak nehezen tudott kibontakozni. Ötletessége, humora, szatirája politikai arcképeiben tűnt fel szembeszökőbben; ezeket Még újabb fény és árnyképek címmel 1878-ban adta közre. Közéleti jellemképeinek másik részét Tisza Lajos és udvara Szegeden címmel 1880-ban nyomatta ki. Jól tudta azonban, hogy napi érdekű röpiratokkal nem sokat használ irodalmi súlyának; érezte azt is, hogy a vidéken nincs jövője; ezért törekedett a fővárosba, ezért gyűjtötte egybe legjobb elbeszéléseit két újabb kötetbe. Végre sikerült magára vonnia a figyelmet.
A tót atyafiakban (1881) négy novella, A jó palócokban (1882) tizenöt elbeszélés foglalt helyet: egyszerű falusi emberek rajzai, idilli jelenetek, szomorú szerelmi történetek. Az író csupa idealizmus, szereti a mélabús hangot, szívesen alkalmazza a tragikus mese-megoldásokat. Hőseit ábrándosan stilizálja, szomorú eseteiket rokonérzéssel mondja el. A tót juhászok és a palóc parasztok mellett most még csak a háttérben mozognak a vármegyék tipikus alakjai: a szolgabíró, hajdú, földesúr, mesterember; uzsorás zsidó. Az iró célja elsősorban a hangulatkeltés, érzelmessége úgyszólván valamennyi történetén nyomot hagy, de azért a későbbi Mikszáthot főbb írói jellemvonásaiban már megmutatja mind a két kötet. Egyik-másik elbeszélése a népköltészet üde termékeire emlékeztet. Tud hangulatot ébreszteni, bizonyos színárnyalatai eddig hiányoztak a magyar novellairodalomból.
A két kötet megjelenése után évről-évre számos rajzot és novellát írt. Elbeszélő ereje egyre nőtt, érdeklődésének köre szélesedett, humora elmélyült. Az ujságok és folyóiratok tárcarovataiban közreadott elbeszéléseit időnkint kötetekbe gyűjtötte. (Az apró gentry és a nép, A tekintetes vármegye, Urak és parasztok, Tavaszi rügyek, Pipacsok a búzában, Öreg szekér fakó hám, Mikor a mécses már csak pislog, Világít este a szentjánosbogár is, Töviskes látogatóban.) Ezekben a novellás kötetekben sok eredeti alak lépett a közönség elé: vidéki magyar urak, megyei tisztviselők, földbirtokosok, parasztok, iparosok, polgárok, papok, katonák, politikusok, diákok. A történetek egy része anekdótajellegű, de a pompás kidolgozás megadja nekik az irodalmi értéket. Az iró derűs hangon szórakoztatja olvasóit, a szomorúbb jeleneteket megnyugtató kedvességgel meséli el, bőven merít élményeiből, egyik-másik motívumát megismétli, néhány alakját többször is föllépteti. Mestere a magyaros ízű humoros novellának.
Nagyobb elbeszélései közül Lapaj, a híres dudás vonta különösen magára a figyelmet. Felvidéki tót történet, rövid mesével, mély jellemrajzzal. Hőse, a garamparti öreg csősz, rideglelkű ember, de egy elhagyott gyermek vergődése megváltoztatja. A tót paraszt lelki átalakulásának rajza éppen olyan költői, mint az egész novellán elömlő mélabú. – A Nemzetes uraimékban az elparasztosodott magyar kisnemesség szerepel, élén a nagyerejű hőssel. Mácsik, a bocskoros nemes, életre-halálra pörösködik s fatalista erőpazarlással küzd olyan célért, amelyet sohasem tud elérni. – A lohinai fű egy falusi leány tragikus története: a leány több ízben felgyújtja faluját s mikor a gyujtogatáson rajtaveszt, leveti magát a mélységbe, bár megmenekülhetne, ha elfogadná a szolgabíró szerelmi ajánlatát. – A beszélő köntös jóhumorú história a török hódoltság korából. Színhelye Kecskemét. – A galamb a kalitkában kettős elbeszélés a régi emberek tisztességének és a mai emberek becstelenségének megvilágítására; az első elbeszélés a középkori Veronában játszik, a második elbeszélés a mai Budapesten. – Az eladó birtok egy fiatal pár szerelmének rajza: a férfi érdekházasságot akar kötni, hogy megvehesse a kiszemelt birtokot, de véletlenül megismerkedik egy szegény leánnyal s hirtelen föllobbanó szerelme legyőzi földéhségét. – A Kísértet Lublón félelmes történet talpraesett megoldással: egy XVIII. századi kárpátalji népmonda költői feldolgozása. Színtere a Szepesség, hőse Kaszparek Mihály, a sírjából hazajáró lublói polgár. – Prakovszky, a siket kovácsban vonzó felvidéki életképek és jellegzetes megjelenésű falusi emberek sorakoznak egymás mellé, a háttérben bánatos szerelmi történet. A siket kovácsnak van egy hadnagy fia, ebbe a fiúba szerelmes egy szép leány, de nem lehetnek egymáséi, mert a hadnagy Milanóban agyonlövi magát; a végzetes pillanatban a szerencsétlen apa a templomban énekel, onnan hirtelen kiszalad a szabadba, mert csodálatos módon meghallja a fia életét kioltó fegyver hangját. Humor és mélabú csillog a művészi tollal megírt könyv minden lapján. – A gavallérokban föllépnek az elszegényedett sárosmegyei nemesurak; mosolyt keltő nagyzolásukat pompás szatirával jellemzi az író. – A fekete kakas egyszerű falusi történet, az író humorának egyik legművészibb megnyilvánulása, a gyöngédség költészete. – Akli Miklós története I. Ferenc osztrák császár udvari mulattatójának regényes históriája. – A vén gazember hőse egy öreg grófi kasznár, akiről csak holta után derül ki, milyen nemes jellem volt.
Ezekben a novellákban mind megvannak Mikszáth Kálmán jellemző írói tulajdonságai: az érdekes mesemondás, a stílus egyéni művészete, az eredeti ötletekben való gyönyörködése, a humoros életbölcsesség, a bőbeszédű adomázás. Ha az írónak tréfás gondolata támad, nem tudja megállni, hogy tetszetős elmefuttatásait – főtörténete mellőzésével – olvasói elé ne vigye; inkább holt pontra juttatja meséje szövését, de az adomázó részleteket nem ejti el. A furcsa históriák, sajátságos fordulatok, eredeti alakok nagy kedvelője. A bogaras, agyafúrt, félszeg figurák egész sora vonul fel novelláiban.
Nagyobb novellái lassankint átvezették a regényíráshoz. Már negyedszázados írói munkásságra tekinthetett vissza, mikor közrebocsátotta első regényét: a Szent Péter esernyőjét. (1895.) Egy csodálatos falusi história kapcsolódik össze a regényben két fiatal lélek szerelmi történetével. Gregorics Pál besztercebányai polgár egy vörös esernyő nyelébe rejti el azt a bankutalványt, amelyre átváltotta fia örökségét; halála után az esernyő egy tót faluba kerül és szerencsét hoz a falu plébánosának. Mikor később Gregorics Pál fia nyomozni kezd elkallódott öröksége után, megismerkedik a plébános hugával, oltár elé vezeti a szép leányt; az örökség ugyan nem kerül elő az esernyő nyeléből, de Veronika szerelme ér annyit, mint az eltűnt bankutalvány. – Az égi adomány hitében álló esernyő históriája kissé meseszerű, a regény nem mutatja az író későbbi elbeszélő remeklését, mesemondása azonban kétségtelenül kedves és vonzó. A felvidéki élet találó képei és a tót néplélek rajza mellett sok eleven jelenet sorakozik egymás mögé. Emberszerető szív, világos elme, bölcs humor ontja sugarait az emberi törekvések gyarlóságára.
Beszterce ostromának (1895) egy felsőmagyarországi földbirtokos, gróf Pongrácz István, a hőse. A bogaras mágnás a XIX. század második felében él, de nem akar tudomást venni arról, hogy már vége az ököljognak. Várát középkori mintára rendezi be, fegyveres csatlósokat tart maga körül s egyszer csak elhatározza, hogy haddal támadja meg Besztercebánya városát. Egy züllött komédiásasszony elmenekül várából, ennek a szökevénynek visszahurcolása céljából fegyverkezik Besztercebánya ellen. Néhány jóembere csellel próbálja visszatartani a támadástól; ezek a közvetítők Besztercebánya nevében átadnak neki kezesül egy fiatal leányt, Pongrácz István várába viszi foglyát, beleszeret Apolkába, de az erőszakosságoktól még ez a szép túsz sem tudja visszatartani. Végre maga ellen zúdítja az egész vármegyét; félig őrült állapotában öngyilkos lesz. – A regény meséje igaz történeten alapul. Az eszelős vágvidéki várúr esete annak idején országos szóbeszéd tárgya volt; halála után maga a grófi család tájékoztatta Mikszáthot a modern Don Kihóte hóbortos cselekedeteiről. A regényíró szerencsés ihletéssel dolgozta fel meséjét, csak munkája vége felé tette a regényt kissé krónikaszerűvé. Hősét elevenen jellemezte, dolgait nem helyezte ellenszenves világításba, környezetét vonzó tréfálkozással mutatta be. A regényes képzelgéseinek élő hős elkeseredetten küzd a mai világrend ellen; alapjában véve nemes lovag, sorsa megindító. Burleszk alakok mozognak körülötte. Maga a történet fölötte gazdag humoros részekben, eleven jelenetekben, érdekes fordulatokban.
Az Új Zrínyiász (1898) is hasonló összeütközést mutatott be a letűnt századok szelleme és a modern társadalom felfogása között: Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, társaival együtt feltámad sírjából s belevegyül a mai kor küzdelmeibe. A rettenthetetlen hős eleinte sehogysem tudja magát beletalálni az új világba, de később levetkezi középkori szokásait és bankdirektor lesz. Mikor pénzkezelése körül bajok merülnek föl, az egész ország lázban ég, végül a király döntését is bele kell vonni a kínos ügybe. – A regény a legmulattatóbb politikai és társadalmi szatirák egyike. Kitűnő korkép, a mai élet ferdeségeinek éleselméjű bírálata, Históriai szereplői nem elvont nevek, hanem igazán élő emberek, sorsukat leleményesen bonyolítja az író. Mulattató jeleneteket eszel ki, az országosan ismert politikusok alakjait biztos kézzel rajzolja meg; igaz, hogy a történeti multtal szemben kíméletlen, a kegyeletet hírből sem ismeri.
Mindvégig kedvelte a sajátságos témákat, szertelen embereket. A Különös házasságnak (1900) gróf Buttler János a hőse. A rejtélyes magatartású arisztokrata válópöréről a XIX. század első felében sokat beszéltek. A regényíró elbeszélése szerint a dúsgazdag fiatal grófot báró Dőry István zemplénmegyei földbirtokos bezárja kastélyába s erőszakosan összeesketi leányával, Dőry Mariskával; a báró később azt állítja, hogy a gróf beleegyezett a házasságba, viszont Buttler János felháborodva tiltakozik a gyalázatos eljárás ellen. Évekig húzódik a pör, végre a papi törvényszék úgy dönt, hogy a házasság érvényes. Buttler János beleőszül a sok zaklatásba, vele együtt szenved hűséges menyasszonya, Horváth Piroska is; azután eltűnnek hazájukból, abból a szomorú országból, ahol a tekintély őrei megfojtották az igazságot. – Ezt a regényes történetet rendkívül érdekesen dolgozta fel az író. Megeleveníti a régi magyar nemesi világot, rokonérzéssel áll a nagy pör szenvedő hőse, gróf Buttler János mellett. Lebilincselő mesemondásával hihetővé teszi, hogy az eseménynek úgy kellett történnie, ahogyan a Buttler-rokonság állította: a Dőry-család plébánosa szerelmi viszonyt folytatott a bárókisasszonnyal s a kétségbeesett apa a gyanútlan ifjú gróf nyakába varrta a bárókisasszonyt. A regény lélekrajznak és korrajznak egyaránt értékes. Optimista életfelfogása ellenére is keserű vádirat a régi társadalmi rend ellen. Főkép a katolikus papság szívtelen magatartását kárhoztatja; visszataszító színben mutatja be a házassági pörben döntő papok emberi gyarlóságait. Vannak a regénynek fölösleges részletei, a főhős viselkedése lélektanilag nincs kellően megokolva, gyámoltalan magatartásával olykor szinte el is veszti rokonszenvünket, de a jellemrajz hibái ellenére is nyilvánvaló, hogy a szerző elsőrangú mesemondó és lebilincselő humorista. Hogy meséje nem egyezik a történeti igazsággal, ez a kisiklás főkép azoknak a vétke, akik az élőszó túlzásaival irányzatosan tájékoztatták az írót a Buttler-esetről.
A Tisza Kálmán korabeli vármegyék nemesi társadalmát sötét színezéssel mutatja be: A Noszty fiú esete Tóth Marival. (1908.) Egy léha dzsentrifiú, Noszty Feri, eleinte a katonai pályán próbál szerencsét, de egy hamis váltó körül olyan bajai támadnak, hogy apja, a tekintélyes vármegyei úr és országgyűlési képviselő, csak nagy bajjal tudja átvezetni a polgári életbe. A család a tönkrejutás szélén áll, a fiúnak gazdagon kell nősülnie. Összeül az egész nemesi atyafiság s egész hadi tervet készít, hogy meghódíthassa az ujdonsült szolgabíró számára Tóth Marit, a milliomos Tóth Mihály leányát. Tóth Mihály hajdanában iparos volt, nagy vagyonát Amerikában szerezte; most alkalmasnak látszik arra, hogy polgári tőkéjével föllendítse az adósságokban vergődő Noszty-família sorsát. De Tóth Mihálynak van esze. Keresztüllát a vármegyei nemesurak cselszövésein, kikutatja a Noszty-fiú előéletét, megbizonyosodik a dölyfös család hozományvadászatáról s nem adja oda leányát Noszty Ferinek. A Noszty-atyafiság elképed, de hiába minden erőfeszítés, a kérő kénytelen szégyenszemre visszavonulni. – A terjedelmes regény lehangoló képet fest arról, hogy erkölcsi tekintetben mennyire lecsúszott a magyar földbirtokosnemesség. Az országos politika, a társadalmi szereplés, a megyei közigazgatás olyan emberek kezére jutott, akikben nincs semmi nemesebb lelki tartalom. Az érdekszövetkezetekbe tömörülő dzsentrivel szemben a regényíró a maga erejére utalt dolgozó polgárnak ad igazat. Mesemondása túlságosan terjengő, egy-egy jelenet mellett hosszasan elidőzik, párbeszédeit kényelmes bőbeszédűséggel szövi, egyes részletek egészen kiesnek kompozíciójából; de szembetűnnek jelességei is: emberismerete, elméssége, humora, érdekes mesemondása, stílusának könnyedsége, előadásának bája, hangjának közvetlensége. Hőseit eredeti módon jellemzi, egyiknek-másiknak alakjára a szokottnál is több különc vonást halmoz.
Utolsó nagyobb munkája, A fekete város (1910), történeti regény. A kurucvilág korában élő Görgey Pál szepesmegyei alispán hirtelen haragjában lelövi Lőcse város bíráját s ezzel magára vonja a lőcsei polgárok engesztelhetetlen gyűlöletét. A polgárok bosszút fogadnak bírájuk meggyilkolása miatt s egy érdekesen bonyolódó történet végső jeleneteként Fabricius Antal lőcsei bíró kivégezteti a rettegett megyei urat. Csak a halálos ítélet végrehajtása után derül ki, hogy Görgey Pál leánya Fabricius Antal titkos szerelmese; a magyar nemesúr álnéven neveltette Lőcsén leányát, Rozáliát s a fiatal német bíró nem tudja, hogy a város gyűlölt ellensége az ő eszményképének édesatyja. A szerelmi idill megrázó befejezéssel ér véget. – A regény meséjének magva történeti igazság; a krónikás följegyzésekben megőrzött eseményt leleményes képzelettel dolgozta fel az író. Ezúttal beható kortörténeti tanulmányokat végzett, hogy igazi históriai levegőt varázsoljon alakjai köré. Egyes részletekben csakugyan sikerült művészi megérző képességgel felújítania a múlt idők szellemét, de nagyobbára mégis csak a XIX. század első felének nemesvilágát és városi életét vetítette vissza a XVIII. század elejére. Tulajdonképeni történetét a regény kompozíciójából nagyon is kieső részekkel tarkázza; s ha valahol egy tetszetős ötlete támad, az útjába kerülő mesecsirát terjedelmes epizóddá fejleszti. Régi alakjai, gondolatai, megfigyelései és helyzetei közül is feltámaszt nem egyet. De ha a főmese szálai csak lazán fűzik is egybe a novellaszerűen kiszélesedő mellékesemények csoportját, van számos remek epizódja s utánozhatatlanul verőfényes humora. A régimódi nemesurak, városi polgárok, falusi emberek alakjait művészi erővel teszi igazán élőkké. A nemesi rend és a polgári osztály haragosan néznek szembe egymással, a nemesek a hatalom alapjára helyezkednek, a polgárok a törvény betűivel védik a maguk igazságát; az író nem áll pártosan egyik fél mellett sem, erényeiket és gyarlóságaikat szeretettel figyeli. Polgárhőse, Fabricius Antal, már Jókai Mórnak a lőcsei fehér asszonyról szóló regényében is szerepel, csakhogy ott már tekintélyes főbíró, míg Mikszáth Kálmán regényében pályája elején álló, acélos jellemű fiatalember.
Kiadások. – Elbeszélések. Két kötet. Budapest, 1874. (A novellagyűjtemény az író költségén jelent meg, könyvárusi terjesztését a Wodainer-cég vállalta el. A novellák java részét utóbb ismét közrebocsátották a Hátrahagyott Iratok sorozatában.) – Tündérvilág. Válogatott mesék gyűjteménye az ifjúság számára kilenc képpel. Írta Kálmán bácsi. Budapest, 1875. (Húsz népmese a Légrády Testvérek kiadásában.) – Még újabb fény- és árnyképek. Írta Kákay Aranyos Nr. 3. Budapest, 1878. (Ellenzéki hangú politikai jellemrajzok. Régebben hasonló gyűjteményt adott ki Kákay Aranyos álnévvel Kecskeméthy Aurél, utóbb Kákay Aranyos Nr. 2. álnévvel Ábrányi Kornél. A harmadik Kákay Aranyos ezekhez a mintákhoz igazodott. Írói arcképek is vannak könyvében: Szana Tamásról, Tóth Edéről, Vadnai Károlyról és másokról.) – Az igazi humoristák. Szeged, 1879. (Adatgyűjtés a magyar nép humorának megnyilvánulásához: anekdóták, tréfás alakok, gyermekkori emlékek.) – Szeged pusztulása. Írta Kákay Aranyos Nr. 3. Szeged, 1879. (Képek a nagy árvíz idejéből.) – Tisza Lajos és udvara Szegeden. Fény- és árnyképek. Írta egy ismeretlen. Budapest, 1880. (A szegedi kormánybiztos munkatársainak irónikus jellemzése.) – Tót atyafiak. Elbeszélések. Budapest, 1881. (A kötetet az egyik szegedi nyomdász adta ki s egy budapesti könyvárus vette át bizományba. A négy elbeszélés közül egy már megjelent a Petőfi-Társaság Lapjában, három a Szegedi Naplóban. A kötet nevezetes elbeszélése: Lapaj, a híres dudás. Mikszáth ezt a novellát először a Vasárnapi Ujságnak ajánlotta fel közlésre, de Nagy Miklós szerkesztő csak úgy volt hajlandó elfogadni, ha az író beleegyezik az ő nagyarányú kurtításaiba. Mikszáth visszakérte kéziratát, a novella a Szegedi Napló 1880. évfolyamában jelent meg, innen került az író 1881. évi kötetébe.) – A jó palócok. Tizenöt apró történet. Budapest, 1882. (A Légrády Testvérek kiadásában 1881 végén jelent meg, körülbelül négy hónappal az előbbi kötet után. Tóth Ede színműírói feltűnése óta nem volt a magyar irodalomnak hasonló meglepetése. Ebben a kötetben foglaltak helyet: A néhai bárány, Bede Anna tartozása, A Péri-lányok, Szegény Gélyi János lovai, Az a pogány Filcsik. Az elbeszélésgyűjtemény ötödik kiadását 1898-ban bocsátották közre. Lefordították, német, francia, angol, svéd és cseh nyelvre is.) – Frivol akta. Brézói ludak. A saját ábrázatomról. Bevezetéssel Jókai Mórtól. Budapest, 1882. (Az első elbeszélés szerelmi történet a vármegyei életből, a második elbeszélés hőse egy kedves parasztlány. Az írónak önmagáról írt sorai a kötet Mikszáth-arcképéhez kapcsolódnak.) – Herceg Eszterházy Miklós kalandjai szárazon és vízen. Budapest, 1882. (Verses elbeszélés a Jó Könyvek című népies vállalat füzetei között.) – Az ördög orsója vagy a tolpányi boszorkány históriája. Budapest, 1882. (Jó Könyvek.) – Jókai Mór vagy a komáromi fiú, ki a világot hódította meg. Budapest, 1883. (Jó Könyvek.) – Herceg Eszterházy Miklós további kalandjai. Budapest, 1883. (Jó Könyvek.) – Kavicsok. Elbeszélések. Budapest, 1883. (Ifjúkori novelláinak gyűjteménye a Petőfi-Társaság kiadásában.) – Az apró gentry és a nép. Harminc kis elbeszélés. írta Scarron. Budapest, 1884. (Ebben a kötetben jelent meg: Milyen a magyar iparos, Bagi uram frakkban.) – Nemzetes uraimék. Regény. Budapest, 1884. (Első regénye inkább csak terjedelmesebb novella. Mellékcíme: Mácsik, a nagyerejű. Hősének alakját egy nógrádmegyei kurtanemesről mintázta az író. Könyvében, írja Várdai Béla, valami bánatos szeretet van a pusztuló dzsentri iránt, ebből a szeretetből fakadt munkája: a magyar kisnemesség Don Kihóteizmusának maradandó becsű ábrázolása. Mácsik, az elparasztosodott kurtanemesek vezére, az író legeredetibb humoros alakjai közül való. Sikerült a műben a miliő-rajz is. Mácsik varázsos egyénisége igézete alatt tartja a Laczkó-hadat; a pörösködő família tagjai mind fantaszták, Mácsikok lesznek kicsiben.) – A tekintetes vármegye. Elbeszélések. Budapest, 1885. (Az első illusztrált Mikszáth-könyv. A rajzok tárgyát maga az író jelölte ki s nem bízta a rajzoló szeszélyére. Felül is bírálta Mannheimer Gusztáv illusztrációit s nem volt hajlandó minden képet elfogadni. A könyvet a Révai-cég feltűnést keltő nyomdai köntösben bocsátotta közre; ezt a figyelmet, a tetszetős külsőt, mindig megkívánta az író. Ezerkétszáz példány kelt el a könyvből: nagy siker abban az időben. Egy példány ára három forint volt, tehát a legdrágább könyvek közé tartozott. Az író tiszteletdíja is kétszerese volt az akkori honoráriumoknak: négyszáz forint.) – A lohinai fű. Elbeszélés. Budapest, 1886. (Herczeg Ferenc Mikszáth-emlékbeszéde szerint: «Ebben az elbeszélésben Mikszáth íróművészete már teljesen magára eszmélt. Most már remekül tudja azt, ami rajta kívül senkinek sem sikerült ennyire: gyönyörködtető, bájos formában megrázó, tragikus történetet mondani.») – Urak és parasztok. Elbeszélések. Budapest, 1886. (Hőseit élő személyek után mintázta, csak más neveket adott nekik elbeszéléseiben. Meséi is többnyire megtörtént valóságok.) – A két koldúsdiák. Mesés történet az ifjúság számára. Budapest, 1886. (Apafi Mihály és II. Rákóczi Ferenc korában játszó ifjúsági regény.) – A tisztelt ház. Politikai karcolatok. Budapest, 1886. (Karcolatai, írja Mikszáth-emlékbeszédében Herczeg Ferenc, hatalommá tették az írót a képviselőházi folyosón és a klubban. «Ő kegyeket tudott osztani, újonc politikusokat ki tudott emelni a névtelenség homályából, néhány vonással komikummá tudta torzítani a honatya pátoszát; gyakran jószívén vagy rosszmáján múlott, hogy valaki a politikai élet szereplője vagy pedig figurája lett. A barátai, és voltak rajongó barátai, azt mondták: egy félbenmaradt magyar Bismarck; megkarmolt ellenfelei azt mondták: a kormány bérence. Ő pedig, egy cseppnyi kaján megvetéssel a szívében, tovább rágta a szivarja végét.») – Club és folyosó. Politikai ötletek és rajzok. Budapest, 1887. (Kisebb történetek.) – Otthon és a zöld mezőn. Budapest, 1888. (Verseskönyv kis gyermekek számára. Ezenkívül is több gyermekkönyve jelent meg: versek és mesék vegyesen.) – A beszélő köntös. Regény. Budapest, 1889. (Valójában: terjedelmes novella. A törökvilág korát a romantikus és humorista képzeletével szemléli, egyik motívuma Kecskemét ősi versengése Nagykőrössel. A derűs történet más világításba helyezi a borzalmas kort, mint a tudományos história komor igazsága.) – Magyarország lovagvárai regékben. Budapest, 1890. (Érdeme: a készen kapott mondai anyag átköltése.) – Tavaszi rügyek. Elbeszélések. Budapest, 1890. (Hevesi Sándor színpadi átdolgozásában 1919-ben három Mikszáth-egyfelvonásos került a közönség elé; a Tavaszi rügyek, a Frivol akta és a Grisics hitelbe vesz bort.) – Pipacsok a búzában. Tizennyolc elbeszélés. Budapest, 1890. (Ebben kitűnő rajza: A kétezeréves ember.) – Mikszáth Kálmán munkái. Budapest, 1890-től. (A Révai Testvérek kiadása. A sorozat idővel harmincnégy kötetre szaporodott.) – Országgyűlési karcolatok. Budapest, 1891. (A Pesti Hirlap hasábjain 1882-től kezdve számolt be képviselőházi megfigyeléseiről. Az ujságírói riportmunkát irodalmi színvonalra emelte. A parlamenti vezérférfiak és a politikai kisemberek évődő humorú csipkedésében új iskolát teremtett.) – A galamb a kalitkában. Két elbeszélés. Budapest, 1892. (A kettős elbeszélésben feldolgozott téma s az iró világszemlélete felbosszantotta Gyulai Pált. A Budapesti Szemle 1893. évfolyamában megtámadta a szerzőt: «Mit tükröztet hát vissza a két elbeszélés? Azt, hogy a középkorban az emberek mind becsületesek voltak, kivált Olaszországban, az újkorban pedig mind hitványak, kivált Magyarországon. De ha nem egymáshoz viszonyítva s nem a korfestés szempontjából tekintjük is a két elbeszélést, úgyis meglehetősen léha művek. Az emberek bennük jók az ostobaságig minden emelkedés nélkül, és gonoszak a kedvtelésig minden küzdelem nélkül, a szerző pedig nem éppen jó óráiban összeirt tíz ívet minden komolyság nélkül.») – Pernye. Elbeszélések. Budapest, 1893. (A kötet egyik különösen népszerű elbeszélése: Huszár a teknőben. Pompás rajza: Aeskulap az Alföldön.) – Az eladó birtok. Páva a varjúval. Két elbeszélés. Budapest, 1894. (Az eladó birtokból készült Hubay Kálmán és Meskó Barna énekes játéka Fráter Loránd zenéjével; ez a darab 1926-ban került színre a Városi Színházban.) – A kis prímás. Történeti elbeszélés. Budapest, 1894. (Hőse Hyppolit, a kis olasz herceg, Esztergom érseke Mátyás király korában.) – Szent Péter esernyője. Regény. Budapest, 1895. (Megjelent német, holland, angol, svéd, francia, olasz, román, cseh, lengyel és horvát nyelven is. Bakonyi Károlynak és Martos Ferencnek a regényből írt színművét 1907-ben mutatta be a Magyar Színház. A színpadi Mikszáth-átdolgozások sorozata ezzel a dramatizálással indult meg.) – Beszterce ostroma. Egy különc ember története. Budapest, 1895. (A regény forrásaira nézve az iró előszava és a Vasárnapi Ujság 1896. évf. 5–8. száma nyujt felvilágosítást; az utóbbi folyóiratban: Mikszáth Kálmán, Lehoczky Vilmos, Marcziányi György és Csik-Volecz Sándor cikkei.) – Kísértet Lublón. Elbeszélés. Budapest, 1896. (A Kaszparek-monda híres volt a Szepességen, Kaszparek Mihály különös esetét még Bél Mátyás történetíró is följegyezte 1723-ban. Történeti tény, hogy a lublóiak kiásták sírjából és elégették a holta után hazajáró kereskedő tetemét, annyira féltek a kísérteties lélekjárástól. Mikszáth természetes úton oldja meg a rejtélyt: nem Kaszparek a hazajáró lélek, hanem féltestvére, a hozzá csalódásig hasonló krakkói kereskedő; ez látogatja Kaszparek alakjában az elhunyt lublói polgár szép feleségét.) – Nagyságos Katánghy Menyhért képviselő úr viszontagságos élete, kalandjai, szerencsétlensége, szerencséje és művei. Budapest, 1896. (A képviselőben a léha politikusok típusát személyesítette meg; sajnos, nem akadt egyetlen elitélő szava sem ezzel a típussal szemben, amikor belevilágított a millenniumi korszak erkölcsi hinárába. Nem az volt a baj, hogy silány alakot vett a tollára, hanem az, hogy teljes közömbösséggel pillantott a közéleti huncutságokra.) – Prakovszky, a siket kovács. Elbeszélés. Budapest, 1897. (Színhelye az egyik felvidéki falu az 1860-as években. A novella tele van élményi elemekkel, az iró gyermekkorának bánatos emlékeivel.) – A gavallérok. Ne okoskodj Pista. Elbeszélések. Budapest, 1897. (Az első történetben a pénznélküli sárosi dzsentri nagyúri hivalkodását, a második történetben a csábításra készülő házibarát felsülését mutatja be jóízű humorral.) – Új Zrínyiász. Társadalmi és politikai szatirikus rajz. Budapest, 1898. (Herczeg Ferenc találó észrevétele szerint a regény ötlete pompás, feldolgozása szikrázóan szellemes, de «mi jobban szerettük volna, ha más történelmi alakot tesz meg szatirája hősévé. A honfoglalás óta szakadatlanul folyt a magyar vér a harctereken, de ezer esztendő óta a legszebb, a legmonumentálisabb katona-halál gróf Zrínyi Miklósnak jutott osztályrészül. Az ő mártírságának pátosza semmi alakjában nem bírja el a tréfát. A könyvnek azonban igen nagy sikere volt.») – Egy választás Magyarországon. A demokraták. Két elbeszélés. Budapest, 1898. (Az első elbeszélés a választóközönség éretlenségének szatirája; a második elbeszélésben lerántja a leplet arról, hogy Magyarországon nincs demokratikus gondolkodás, a magyar úr egyenlőségi elve puszta frázis.) – Különös házasság. Regény. Két kötet. Budapest, 1900. (A regény sötét világításba helyezi a katolikus papságot: az egyház csak azért, hogy egy papi szerelmi botrányt leplezzen, gróf Buttler János erőszakkal kikényszerített házasságát érvényesnek mondja ki s ezzel lehetetlenné teszi számára igaz szerelmen alapuló új házasságát. Az író annak idején azt állította, hogy munkája elejétől végig valóságos események írásba foglalása, Dőry Ferenc történettudós azonban később kiderítette, hogy a könnyelmű gróf története máskép történt, mint ahogyan Mikszáth, az egyik felvidéki család közlése alapján, olvasói elé tárta. Buttler János meggondolatlan lépését az egyházi hatóságok semmi módon sem tehették jóvá, tehát nem a papi szűkkeblűség volt az oka kérlelhetetlen állásfoglalásuknak.) – A szelistyei asszonyok. Elbeszélés, Budapest, 1901. (Mátyás király egyik szerelmi kalandjának elmés feldolgozása.) – A fekete kakas. Elbeszélések. Budapest, 1901. (Az első elbeszélés jólelkű öreg emberei fölötte vonzó alakok.) – Öreg szekér, fakó hám. Elbeszélések. Budapest, 1901. (A novellagyűjtemény egyik pompás darabja: Grisics hitelbe vesz bort.) – A fészek regényei. Elbeszélések. Budapest, 1901. (Öt novella a családi élet köréből.) – Akli Miklós cs. kir. udvari mulattató története. Elbeszélés. Budapest, 1903. (A romantikus históriát Siklóssy Pál dramatizálásában 1931-ben játszották el a Nemzeti Színház művészei a Kamara Színház színpadán.) – A vén gazember. Elbeszélés. Budapest, 1906. (A regényírónak ez a munkája is színre került. Harsányi Zsolt írt belőle színdarabot fényes sikerrel. A hatásos Mikszáth–Harsányi dramatizálást 1924-ben játszották először a Nemzeti Színházban.) – Mikor a mécses már csak pislog. Elbeszélések, Budapest, 1906. (Ebben: a Sipsirica és a Mindenki lépik egyet.) – Világít este a szentjánosbogár is. Elbeszélések. Budapest, 1906. (Ebben A fahuszár és a Szontagh Pál kutyái.) – Jókai Mór élete és kora. Két kötet. Budapest, 1907. (Jókai-életrajzával mestere iránt érzett nagyrabecsülésének adott kifejezést. Élővé tette az embert, szeretettel jellemezte az írót. Herczeg Ferenc szerint: «Mikszáth irodalmi ősének tekintette Jókait, könyvével háláját és kegyeletét kívánta leróni. De az az ambíció is fűtötte, hogy annyi száraz életrajzi és irodalomtörténeti adat felhalmozása után, annyi üres és túlzó panegírikus után, végre megelevenedjen a miliő, amelyben élt és alkotott. Ez a szándéka teljesen sikerült. A gyönyörű munkának azonban van valami fogyatkozása. Bár minden ecsetvonása mesteri, az arckép nem befejezett, nem is meggyőző hatású. Az iró bemutatja az alkotó titánt és bemutatja a szánalmasan gyönge embert. A két alakhoz külön színeket használ, a két színcsoport szép és igaz, de nincs, ami összekötné a kettőt. Önkénytelenül megszólal a kétkedés: Ilyen nagy költő hogyan lehetett ennyire gyönge ember? Ilyen gyönge ember hogyan lett ekkora nagy költő?») – Az én kortársaim. Visszaemlékezések. Budapest, 1908. (Játszi hang, csevegő forma. Az író apró vonásokat helyez egymás mellé, ezekkel kelti életre alakjait.) – A Noszty fiú esete Tóth Marival. Regény. Három kötet. Budapest, 1908. (Ebben a regényben, mondja Várdai Béla, már nem a középnemesség végvárául szolgáló vármegye egykori glorifikálója áll előttünk, hanem az erkölcseiben összeomlott történeti osztály bűneinek szatirikus bemutatója. Meséje «mintha kicsiben a dzsentri és polgárosztály küzdelme volna, amelyben a világrend becsületes diadalmául az utóbbi aratja a győzelmet.» A könnyed bájtól, színes humortól, érett bölcsességtől áthatott előadás a szerzőt ereje teljességében mutatja. «Méltán tekinthetjük e művet Mikszáth előadásbeli legtökéletesebb tükörképének.» A hozományvadász dzsentri-fiú fanyar históriáját Harsányi Zsolt 1926-ban derűsen dramatizálta; a szerelmi bonyodalom a színpadon házassággal végződik; a vígjátékot néhány hónap leforgása alatt száznál többször játszották a Vígszínház művészei.) – Mikszáth Kálmán munkái. Harminckét kötet. Budapest, 1910. (Ezt a kiadást az iró negyvenéves jubileumára alakult országos bizottság megbízásából a Révai-cég bocsátotta közre.) – A fekete város. Regény. Három kötet: Budapest, 1911. (A regényt a M. T. Akadémia 1913-ban a Péczely-jutalommal tüntette ki. Ferenczi Zoltán előadó jelentése sok egyéb jelesség mellett nagy méltánylással emelte ki a regény történeti hátterét. Ez a háttér «rendkívül plasztikus, érdekesen jellemző, csodálatosan eleven és hű; gondolatom szerint a régi magyar városi élet egyetlen magyar költői műben sincs ily találóan, ily szemléltetően, ily kimerítőn, ily változatosan és ily egyénítő erővel rajzolva. Mikszáth itt kiváló szerencsével állítja elénk nemcsak a kor képét, hanem az eredeti és változatos jellemek egész sorát. Néha csak pár vonást vet oda s kész az alak. A főcselekmény mellett az élesen megrajzolt groteszk és bájos, megindító és furcsa jelenetek egész csoportja található a regényben. A szerző nem igyekszik mértani egyenességgel célja felé. Meg-megáll, kitér, néha mintha elkalandoznék, hogy egy-egy bizarr, furcsa jelenetet részletezzen, kiszínezzen.») – Töviskes látogatóban. Elbeszélő kötet. Budapest, 1912. (Itt jelent meg töredékben maradt regénye: Az amerikai menyecske. A regény meséjét egy detektív-kutatás köré akarta fűzni s arra gondolt, hogy az Amerikában játszó történet kapcsán magyarázatot ad a külföldnek a magyar közjogi viszonyokról. Később a regényt fia, Mikszáth Albert, befejezte és közrebocsátotta: Az amerikai menyecske. Budapest, 1918.) – Mikszáth Kálmán hátrahagyott iratai. Tizennyolc kötet. Budapest, 1914-től. (A jubileumi kiadás befejező sorozata. A könyvalakban még meg nem jelent hírlapi dolgozatokat és a jubileumi kiadásból kimaradt elbeszéléseket, rajzokat, karcolatokat foglalja magában. A sorozatot Rubinyi Mózes rendezte sajtó alá.) – Mikszáth Kálmán hátrahagyott munkái. Budapest, 1914-től. (A Franklin-Társulat külön sorozata. Az író olyan szerződést kötött új kiadójával, hogy 1906 január 1-től kezdve minden megjelent munkája a Franklin-Társulat tulajdona. A Noszty fiú, A fekete város, Töviskes látogatóban: már Franklin-kiadványok,) – Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései. Budapest, 1922. (Számos kiadatlan Mikszáth-levél.) – Mikszáth Kálmán művei. Ötven kötet. Budapest, 1929–1931. (A Révai-cég teljes kiadása. Ebben a sorozatban benne vannak a Franklin-kiadványok is,)
Irodalom. – Szana Tamás: Újabb elbeszélők. Budapest, 1889. – Pintér Kálmán: Újabb elbeszélő irodalmunk. Budapest, 1897. – Sebők Zsigmond: Az adomázó Mikszáth. Vasárnapi Ujság, 1900. évf. – Vincze József: Mikszáth munkái. Budapesti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1900. – Bernáth Dezső: Gróf Buttler János története. Vasárnapi Ujság. 1901. évf. 6–8. sz. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VIII. köt. Budapest, 1902. – Egy történetbúvár: Gróf Buttler házassága. Vasárnapi Ujság. 1904. évf. 14. sz. – Egy jogász: A Buttler-meséhez. U. o. 1904. évf. 16. sz. – Beőthy Zsolt: Jelentés Mikszáth Kálmán írói munkásságáról. Akadémiai Értesítő. 1908. évf. – Réger Béla: Mikszáth, Herczeg, Ambrus, Szentgotthárd, 1908. – Heinlein István: Mikszáth Kálmán művei idegen nyelveken. Akadémiai Értesítő. 1910. évf. – Kiss Ernő: Mikszáth Kálmán. Kolozsvár, 1910. – Négyesy László: Mikszáth. Budapesti Szemle. 1910. évf. – Oláh Gábor: Írói arcképek. Budapest, 1910. – Rubinyi Mózes: Mikszáth Kálmán stílusa és nyelve. Budapest, 1910. – Szigetvári Iván: Mikszáth és a Gesta Romanorum. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Várdai Béla: Mikszáth Kálmán. Budapest, 1910. – Veress Samu: Mikszáth Kálmán a rimaszombati iskolában. Rimaszombati protestáns gimnázium értesítője, 1910. – Waczulik László: Népies elemek Mikszáth nyelvében. Budapest, 1910. – Gyöngyösy László: Mikszáth Kálmán. Budapest, 1911. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1911. – Miklós Elemér: Mikszáth Kálmán válogatott elbeszélései. Budapest, 1911. – Kéky Lajos: Az orvos alakja a magyar szépirodalomban, Schuschny-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Zempléni Árpád: Mikszáth Kálmán emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam, 46. köt. Budapest, 1912. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története 1900-ig. Budapest, 1913. – Radó István: Zsidó vonatkozások Mikszáth műveiben. Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. Budapest, 1913. – Beke Ödön: Mikszáth Kálmán forrásaihoz. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Gálos Rezső: Mikszáth forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. – Keleti Oszkár: Népies elemek Mikszáth Kálmán mondatszerkesztésében. Zólyom, 1914. – Nagy Sándor: Mikszáth humora. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Rubinyi Mózes: Mikszáth Kálmán írói hagyatéka. Budapesti Szemle, 1914. évf. – U. az: Jókai és Mikszáth: U. o. 1916. évf. – U. az: Sebők Zsigmond és Mikszáth Kálmán: Magyar Figyelő. 1916. évf. – U. az: Mikszáth Kálmán élete és művei. Budapest, 1917. – Schöpflin Aladár: Magyar írók. Budapest, 1917. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Két kötet. Budapest, 1920. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beőthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Zsigmond Ferenc: Mikszáth írói egyénisége, mint kortörténelmi dokumentum. Debrecen, 1924. – U. az: Mikszáth Kálmán. Budapest, 1927. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Herczeg Ferenc: Mikszáth Kálmán emlékezete. Budapest, 1928. – Leffler Béla: Hogyan lett egy Mikszáth-novellából svéd hexameteres költemény? Nemzeti Ujság. 1928. évf. 24. sz. – Rubinyi Mózes: Élő adatok a mesemotívumok vándorlásához. Irodalomtörténet. 1929. évf. – U. az: Mikszáth Kálmán álneveihez. U. o. 1929. évf. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1930. – Hankiss–Juhász: Panorama de la litterature hongroise contemporaine. Páris, 1930. – Kokas Endre: Az 1880-as évek irodalmi élete. Pannonhalma, 1930. – Heller Bernát: Mikszáth, Babrios. Ethnographia. 1930. évf. – Málly Ferenc: Mikszáth Kálmán a Galamb a kalitkában című novellájának forrása. Szegedi áll. Szent Erzsébet leánylíceum értesítője. 1930. – Dőry Ferenc: Gróf Buttler János házassága. Pécs, 1931. – Lőrinczy György: Mikszáth Kálmán. A Sajtó. 1931. évf. – Nagy Miklós: Mikszáth egy regénye a történelem megvilágításában. Magyar Kultúra. 1931. évf. – György Lajos: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdótáihoz. Irodalomtörténeti Közlemények. 1932. évf. – Kozocsa Sándor: Mikszáth Kálmán két ismeretlen levele. U. o. 1932. évf. – Olasz Péter: A serdülő fiú a magyar regényben. Budapest, 1932. – Remport Elek: Mikszáth és a Gesta Romanorum. Irodalomtörténeti Közlemények. 1933. évf.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT