JÓKAI MÓR REGÉNYEI ÉS NOVELLÁI.
JÓKAI MÓR REGÉNYEI ÉS NOVELLÁI.
JÓKAI Mórban korán felébredt az írói kedv. Kilenc éves volt, amikor Tóth Lőrinc kinyomatta egyik versét a Társalkodóban. Első szárnypróbálgatását az ifjúkori kéziratok hosszú sora követte, de közülük csak a Zsidó fiú emelkedik ki. Ezt a történeti drámáját tizennyolc éves korában fejezte be Kecskeméten. (1843.)
Itt kezdett bele első regényébe, a Hétköznapokba. Munkáját Komáromból 1845 tavaszán magával vitte Pestre. Petőfi Sándor elragadtatással olvasta a kéziratot, Vahot Imre szemelvényt adott belőle folyóiratában, Nagy Ignác kiadót szerzett a boldog szerzőnek: így jelent meg a regény 1846-ban. Jókai Mór a regényírásban ez időtájt a francia romantikusok tanítványa; Victor Hugo és Eugčne Sue hatása szembeszökő írói pályájának a szabadságharcig terjedő részén. Keresi a rendkívülit, szabad szárnyra bocsátja képzeletét, nem sokat törődik a valószínűséggel, meseszövésének elsietettségét és jellemfestésének fogyatkozásait előadásának érdekességével leplezi. Hol embergyűlöletének ad kifejezést, hol gondtalan szívvel humorizál. Rajongó természetszeretetét gyönyörű leírásokkal illusztrálja. Első regénye tele van hatásvadászó részekkel, egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetekkel, az olvasó megdöbbentésére szánt alakrajzokkal. Az egymással életre halálra viaskodó két magyar család történetét többnyire dagályos nyelven meséli el. Azzal, hogy ilyen rémhistória a XIX. század huszas éveiben nem játszódhatott le az Alföldön, éppen nem törődik.
Novellái közül a Nepean sziget tett szembetűnően nagy hatást kortársaira. Ez a novella még a Hétköznapok kinyomatása előtt jelent meg s izgalmat keltett a magyar irodalomban. Egyesek a Jókai-nevet álnévnek tartották, mások azt hitték, hogy a novella franciából készült fordítás. Az író már itt is jeleskedik az exotikus vidékek rajzában. Elmenekül a földgömb ismeretlen tájaira, csakhogy elkápráztathassa fantáziájával olvasóit.
Már első regényében és novelláiban előlépnek azok a jóízű alakok és feltűnnek azok a mulatságos jelenetek, amelyekből később egész gazdagságában kisarjadzik szeretetreméltó humora. Egyelőre humorizálásában is végletes. Rikító torzképeket rajzol, szeszélyes ötletekkel mulattat, a nevetséges elemet éppen úgy túlcsigázza, mint a komolyat. A komikus hatás előidézésére nagyokat mond, mint Petőfi Sándor a Helység Kalapácsában. Ez a tréfás elbeszélő költemény erősen hatott humoros stílusának kialakulására; világgyűlölő eszméi közül nem egy a Felhőkben gyökerezik. Tanult Vajda Pétertől, Kuthy Lajostól és Nagy Ignáctól is: az első főként keleti témáival és ritmusos prózájával, a második tájleírásaival és patetikus hangjával, a harmadik bizarr mókáival és parodizáló hajlamával hatott rá. Hugo regényei közül a Bug Jargal és a Notre-Dame, Sue regényei közül a Bolygó zsidó, Dickenséi közül a Pickwick-Club olvasgatásának nyomai látszanak elbeszélő prózáján. Byron és az idősebb Dumas munkáit is buzgón forgatta. A külföldi hatás nem egyes alakok és helyzetek másolásában nyilvánul regényeiben, hanem a romantikus ideologia és frazeológia rokonságában.
A szabadságharc alatt a közönségnek nem kellett semmiféle szépirodalom, Jókai politikai cikkeket írt a különböző pártállású ujságokba. Mikor a szabadságharc bukása után neje segítségével, 1850 elején, borsodmegyei rejtekhelyéről Pestre került, olyan reménytelennek látszott irodalmi jövője, hogy gondolkodni kezdett, ne menjen-e vidékre ügyvédkedni és gazdálkodni; de neje, a Nemzeti Színház művésznője, hallani sem akart a fővárosból való elköltözésről, inkább munkára serkentette. Jókai a lassankint éledezni kezdő hírlapokban, folyóiratokban, emlékkönyvekben, naptárakban csakhamar nélkülözhetetlen munkatárs lett.
Első történeti regénye, Erdély aranykora (1852), nagy érdeklődést keltett. Meséjét Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából merítette, bemutatott néhány érdekes török hőst és magyar urat, eredeti képet festett az erdélyi fejedelmi udvarról, regényes történetet szőtt Bánfi Dénes és Béldi Pál alakjai köré, szóval a Cserei Mihály erdélyi históriájában olvasható történeti adatokat csillogó mezbe öltöztette s részint humoros, részint megható epizódokkal bővítette. Tetszéssel fogadták a regény folytatását is: Törökvilág Magyarországon. (1853.) Az író régi történeti munkákat olvasott, bejárta Erdélyt, megfigyelte a tájak szépségeit, belemélyedt néhány földrajzi és néprajzi munkába. Élénk képzelőtehetségének nem volt szüksége alaposabb forrástanulmányokra; ha szerzett egy-két jellemző adatot, megalkotta belőlük a meséjét. Kortörténete nem jó, de hősei magukra vonják az érdeklődést; a történelemben kevésbé jártas olvasó úgy érzi, hogy most pillantott bele igazán a régi világ belső életébe.
Megkezdődött a közelmultból vett magyar tárgyú regényeinek sorozata is. Egy magyar nábobjában (1854) hatásosan átstilizálta a XIX. század első negyedének lehangoló társadalmi képét. A magyar nábob, az öreg Kárpáthy János, léha tivornyázással tölti napjait, egész udvart gyűjt maga köré a vármegye iszákos naplopóiból. Miközben ő Magyarországon dorbézolja át életét, egyetlen törvényes örököse, Abellino, Párisban mulat. A hitvány ifjú addig bosszantja öreg nagybátyját, hogy ez végül megnősül, fia születik s ezzel megsemmisíti a tönkrejutott unokaöccs minden örökösödési reményét. A nábob neje, Mayer Fanny, az egyszerű polgárleány, híven ragaszkodik az agg nemesúrhoz, bár szerelmes Szentirmay Rudolf grófba; fia születése életébe kerül, utána meghal öreg férje, gyermeküket Szentirmayék nevelik fel. A történet további menetét olvassuk a regény folytatásában: Kárpáthy Zoltánban. (1854.) Zoltán derék ifjúvá serdül, de Abellino és két gonosz jogtanácsosa alávaló módon mesterkednek, hogy örökségétől megfosszák. Még azt a rágalmat sem átallják belevenni a pöriratokba, hogy ő tulajdonképen Szentirmay Rudolf fia. Az igazság győzelmeskedik, a rágalmazók elnyerik méltó büntetésüket, Zoltán oltárhoz vezeti nevelőapja leányát, Szentirmay Katinkát. A regényben a XIX. század második negyede a meseszövésnek és előadásnak éppen olyan érdekességével tűnik elénk, mint a Magyar Nábobban. Mindkettőben sok a túlzás, de pompázó részletek díszítik mind a kettőt. A Széchenyi István fellépését megelőző és az utána következő kort egyforma elevenséggel rajzolja a szerző, hősei azonban korhűség szempontjából nem állják meg helyüket. A magyar asztaloslegény, aki Párisban a főrangú ifjak ellen ököllel védi meg a magyar származású színésznőt, itthon pedig párbajt vív Abellinoval, a mesék világából való dalia; Fanny anyja, a leányának testére alkudó kerítőnő, természetellenes elképzelés. Mindezek ellenére hősei élnek és pezsgő életet teremtenek maguk körül. Kárpáthy János és nemes-cimborái büszkék magyarságukra, de életük célja kimerül az eszem-iszomban; nagy a vagyonuk, de lelkük szegény; szeretnék a haza boldogulását, de irtóznak a komoly munkától. Abellino és mágnás-barátai szégyenlik magyarságukat, megvetik a haza földjét, pénzüket külföldön szórják szét, idegen műveltséget szednek magukra; cinikusak, erkölcstelenek, aljasak. A két csoport vigasztalan jelenéből Kárpáthy Zoltán fölserdülésével lassankint kinő az új nemzedék; ez átérzi, hogy az igazi nemesség nem a származásban és vagyonban, hanem az észben, szívben, munkában rejlik. Ilyen értelemben a munka irányregény, a hazafias író lelkes tanítása. Az elbeszélő részeket talpraesett elmélkedések, élénk leírások s a gondtalan tréfálkozás sziporkái teszik élvezetesekké. Az író mesemondó frissesége sehol sem lankad, elbeszélő leleménye mindenütt buzog; a korhűség ellen való vétségeit, erős torzításait, túlságos eszményítését elnézzük előadásának művészetéért és fantáziájának színes képeiért. Humorának gyöngyözése különösen vonzó.
A Szegény gazdagok (1860) meséjét a szabadságharcot megelőző korba helyezte, de hazafias célzatot nem vegyített elbeszélésébe, megelégedett olvasói szórakoztatásával. Ez a törekvése teljes mértékben sikerült. Alig akadt még valaki európai kortársai közül, aki egy rablóregénytémát hasonló költőiséggel dolgozott fel. Hőse, Hátszegi báró, kedvtelésből jár rablókalandokra: senki sem sejti, hogy személye azonos a győzhetetlen erejű és ügyességű banditával, Fatia Negrával. Az előkelő erdélyi úr nőül vesz egy finomlelkű úrileányt, de házassága után is folytatja titkos kalandjait, megmarad az erdélyi havasok rémének, végre mégis megbűnhődik kettős életéért. Csupa romantika a regény, a maga műfajában igen élvezetes olvasmány, leleményes tehetség műve.
Legjobb regényeinek egyike: Az új földesúr. (1863.) Egy nyugalmazott osztrák tábornok, Ankerschmidt lovag, birtokot vásárol Magyarországon és lassankint lelkes magyarrá lesz; leányát, Elizt, már magyar ember veszi nőül, Garanvölgyi Aladár; maga a tábornok benső barátja lesz Garanvölgyi Ádám földbirtokos-nemesúrnak, Garanvölgyi Aladár nagybátyjának. Az öregebb Garanvölgyi, a régiszabású földesúr, mély megvetéssel szemléli a Bach-korszak garázdálkodásait s igazán nagyot kell fordulnia a világnak, hogy Ankerschmidttel rokoni és baráti viszonyba lépjen; de a fiatalok szerelme, a két család szenvedései, a kölcsönös nemeslelkűség és az osztrák önkényuralom bukása meghozzák a lelki békét; a tiszamenti levegő magyarrá teszi a német családot, a hazafias ellenállás megveti a jobb jövő alapját. Ebben a regényében a magyar föld átalakító erejét hatásosan mutatja be az író. Vonzó alakokat fest, a jellemzésben csak itt-ott túloz, meséjét reális alapokra építi. Érdekes lélektani problémáját – hogyan lesz egy előkelő idegenből, a szabadságharc idején a magyarok ellen harcoló osztrák katonából, tüzes magyar hazafi – pompás megokolással fejti meg. Az osztrák rendszer ironikus rajza, az elnyomott magyarság keserűsége és az ötvenes évek politikai hangulatának ábrázolása kiváltságos értékűvé teszi a hatásos részletekben bővelkedő regényt.
A Politikai divatokban (1864) sok a romantika. Hősei között ott van maga a regényíró is Lávay Béla néven, anyját és nejét szintén beleveszi regényébe, szerepelteti Petőfit is, mint Pusztafit, a költőt. – Mire megvénülünk (1865) egy balsorstól üldözött úricsalád története a reformországgyűlések és szabadságharc korában. Az Áronffyakon tragikus végzet ül, a család elsőszülött férfitagjai öngyilkosok lesznek, alig tudja kikerülni a fátumát Loránd is, a nagyrahivatott ifjú. Szép regény, megindító részletekkel, hangulatos jelenetekkel. – A Szerelem bolondjai (1869) erősen romantikus történet annak igazolására, hogy a szerelem tönkreteheti a legfényesebb jövőjű embert s üdvözítheti a szeretett nő kedvéért mindent feláldozó férfit. Az elbeszélés időpontja az 1860-as évek első fele. – A kőszívű ember fiaiban (1869) a szabadságharc hősei közt föltűnik Tallérossy Zebulonnak, a tótos kiejtésű felvidéki nemesnek, ijedős alakja, hogy némi komikumot hozzon a három Baradlay-fiú komor történetébe, a szabadságharc és önkényuralom tragikus mozzanataiba. Baradlay Richárdot, Ödönt és Jenőt az öreg Baradlay, a tiszántúli nagyúr, szabadsággyűlölő szellemben neveli; de fenkölt szellemű anyjuk a forradalom kitörésekor mind a hármukat felszólítja a haza védelmére s a ragyogó pályafutás előtt álló fiatalemberek odadobják jövőjüket nemzetük boldogságáért. A szabadságharc dicsőítésében, a lelkesítő mozzanatok feltárásában, a katonai képek festésében önmagát múlja felül az író.
A Fekete gyémántok (1870) hőse, Berend Iván, a föld mélyében éppen olyan csodás dolgokat művel, mint a főrangú világ körében, tehetsége előtt megnyílik minden ajtó, mégis visszatér bányáiba, hogy boldoggá tehesse női eszményképét és magához emelje szegény munkásait. Csupa csoda a modern világban, félistenszerű férfi, kápráztató leírások. – Az Eppur si muove (1872) hősei az irodalmi megújhodás költői, színészei és tudósai. A magyar nyelv és művelődés apostolai lemondanak az élet minden kényelméről, csakhogy segíthessék elmaradt nemzetük ügyét. A főhősben, Jenőy Kálmánban, Kisfaludy Károly és Katona József pályáját egyesítette az író; az aszkéta utazónak, Barkó Pálnak, alakját Körösi Csoma Sándorról mintázta. – Az aranyember (1872) Timár Mihály története. A komáromi hajós kezében minden arannyá lesz, de ő mégis szerencsétlennek érzi magát, családi élete boldogtalan. Csak Noémi szerelme vigasztalja. Kedvese a Duna egyik elhagyott szigetén él, ott találkozik vele titokban, végre belefárad a kettős életbe, eldobja vagyonát, eltűnik az emberek elől s a Senki-szigetén boldogan él Noémival. Ez a regény az író egyik legsikerültebb alkotása. Itt nem csupán fantáziájából merített, hanem a maga élményeit is felhasználta eleven forrásul. – A jövő század regénye (1872) fantasztikus alkotás: színes fejezet Magyarország jövendő történetéből. Mivé fejlődik a világ és mi lesz a magyarságból száz év mulva, II. Árpád magyar király idejében, mikor az orosz veszedelem reázúdul az országra? Hősében, Tatrangi Dávidban, a győzhetetlen magyar ember alakja jelenik meg. – Tipikus Jókai-hős Áldorfay Ince is, az Enyim, tied, övé (1875) főszemélye; a szabadságharcban a közlegényi sorból az ezredesi rangig emelkedik, később mint emigráns Kaliforniában él, haditudósító a krimi háborúban, 1861-ben országgyűlési képviselő, utóbb amerikai tábornok, a kiegyezés után ismét képviselő, végül az őrültek házában fejezi be kalandos életét. Végzete a nő. – Az Egy az Isten (1877) színtere Olaszország és Erdély, időkora a szabadságharc és az önkényuralom, hősei romantikus eszményképek. – A Névtelen vár (1877) egy titokzatos francia hercegnő története, kapcsolatban a Napoleon ellen küzdő utolsó nemesi fölkelés eseményeivel. A királyhűségnek és az ideális szerelemnek ez a gyöngéd idillje a Fertő-tó vidékén játszódik le, itt él a Bourbon-sarj egyik várkastélyban. Az eszményi álomleány alakja mellett felbukkan a Fertő posványaiból Hany Istók riasztó alakja: félig ember, félig hal, a természet tévedése. – Szép Mikhál (1877) felvidéki történet a XVII. századból, sok izgató részlettel s a szokásos Jókai-jellemvonásokkal: a mese kitűnően indul, a kompozíció és jellemrajz egy darabig kifogástalan, azután a szerző elkezd ingadozni, az elbeszélés egységét megbontja, a lélekrajzot következetlenné teszi, személyeit hihetetlen kalandokba bonyolítja. – Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (1879): regényes korrajz, egy veszedelmesen ügyes szélhámos önéletrajza. Az érdekfeszítő mű lapjain az ellenreformáció korának minden bűnözése és rejtelme feltárul, az ördögimádástól kezdve a legrettenetesebb gyilkosságokig. Az író egy ideig magához bilincseli olvasóit, de elmulasztja azt a pontot, ahol szerencsésen be lehetne fejezni regényét; azután már nem fejleszti, hanem csak nyujtja hőse életírását; ereje fogy, hatása csökken, gondos színezése rikító tarkasággá válik. Munkája így is sikerült alkotás: a kalandorregény első jelesebb magyar terméke. – A Szabadság a hó alatt (1879) orosz földre vezet, Puskin Sándor kortársai közé, a cári uralom sötétségébe. Sok szép részlet van benne, meséje elejétől végig hatásos. A cárok és a szultánok népe állandóan foglalkoztatta az író képzeletét, testvéreinek tekintette az izlám híveit, félelmes ellenségnek az oroszt. A törököket mesés és vonzó megvilágításban mutatta be, az oroszokról mint a zsarnokság és rabszolgaság népéről írt. – A Rab Ráby (1879) II. József császár korabeli történet. Ráby Mátyás esetének elmondása kapcsán a császár és a vármegyék harca költői erővel bontakozik ki a regény hasábjain. Hőse nem képzelt alak, hanem igazi történeti személy az 1780-as évekből. A rajongó nemesúr szót emel a kizsarolt jobbágyság érdekében, a magyar hatóságok üldözőbe veszik, csak a császár tudja kiszabadítani börtönéből.
A szakadatlan munka az 1880-as években kifárasztotta a lázas gyorsasággal dolgozó regényírót. Lelkesebb hívei is úgy érezték, hogy kiírta magát s elgyöngült előadó ereje is. Két regényét azért sokat emlegették. A Szeretve mind a vérpadig (1882) hőse Ocskay László, A lőcsei fehér asszony (1885) hősnője Korponay Jánosné Géczy Julianna; áruló a kuruc brigadéros is, a lőcsei asszony is; de tragikus sorsukat lélektani megokolással világította meg az író. Ezúttal a korrajzra is nagyobb gondot fordított a szokottnál.
Újból megelevenedett régi művészete A tengerszemű hölgyben. (1890.) Leírta benne ifjúságának emlékeit, komáromi életét, borsodmegyei bujdosását, pesti rejtőzését. Első ideálja, Erzsike, szerelmes a regényíróba, de az élet eltávolítja szerelmesétől; több ízben férjhez megy, mindig csalódik, végül, mint férjének gyilkosa, börtönben fejezi be életét; itt látja őt utoljára a regényíró s ez a találkozás örök szemrehányásként nehezedik lelkére. A kompozíció és emberfestés hibái mellett nagy jelességek nyilatkoznak meg ebben a regényben. A korrajzi részletek elevensége, a leírások hangulatossága, a humor bája, egyes jelenetek megragadó kidolgozása az elbeszélő stílus ritka művészetével jelenik meg lapjain. – Fráter György (1893) is legjobb történeti regényeinek egyike; hősét, a lángeszű pálosrendi szerzetest, a hazaszeretet mártírjaként mutatta be. – Úgyszólván folt nélkül ragyognak írói jelességei a Sárga rózsában. (1893.) Ez a hasonlíthatatlan pusztai történet a magyar Alföld régi népvilágát, a hortobágyi pásztorélet rajzát és a tiszamenti parasztlegény alakját minden tudományos leírásnál jobban megőrizte az utókor számára. Decsi Sándor, a csikós, és Lacza Ferkó, a gulyás, egy leányt szeretnek: a hortobágyi csárda szépségét, Klárit; a két vetélytárs egymásnak támad, a csikós a pusztai párbajban leüti alattomos ellenfelét, azután nekivágtat a viharos rónának, otthagyja az ingatag leányt. A mesevázlat nem sejteti a pusztai regény szépségeit. Megragadó költészettel van átszőve minden része, mégis érezzük az elbeszélés igazságát; az író összegyűjti a való élet festői színeit s képzeletének gyémántporát hinti a hortobágyi tájakra.
Néhány híres novellája. – Nepean sziget: félelmes történet az óceáni gonosztevők telepéről. A deportált bűnösök telepére egy tisztalelkű pár kerül s csak hosszas vergődés után tud megmenekülni az elvetemült rablók és gyilkosok karmai közül. A borzalmakban gazdag elbeszélés 1845-ben jelent meg az Életképek hasábjain s egyszerre ismertté tette a húszéves szerző nevét. – Sonkolyi Gergely: egy urambátyám és nénémasszony tréfás históriája. Az Életképek 1846. évfolyama hozta. Humoros stílusával, magyar levegőjével, elbeszélő frisseségével nagy feltűnést keltett. – Shirin: keleti elbeszélés a szerelem mindent leküzdő hatalmáról. – Kalózkirály: hőse a mélabús tengeri rabló. – Kedves atyafiak: vidám és érzékeny jelenetek a magyar vidék életéből. – A Bárdy család: egy erdélyi magyar úricsalád gyászos sorsa a negyvennyolcas szabadságharcban. – A nagyenyedi két fűzfa: diáktörténet a kurucvilágból. – Melyiket a kilenc közül: az apai szeretet példája. – Oceánia: egy elsüllyedt világrész története. – A Magyar Faust: mondák Hatvani István debreceni tanárról. – A debreceni lunátikus: anekdóták a debreceni kollégium holdkóros diákjáról. – Két menyegző: a régi Debrecen világának feltámasztása egy részben humoros, részben tragikus történet kapcsán. – A legvitézebb huszár: Simonyi óbester vitézi tettei. – Apja fia: hogyan torolja meg a szepesi Kray Jakab atyjának vértanu-halálát egy német katonatiszten?
Kiadások. – Hétköznapok. Regény. Két kötet. Pest, 1846. (Első önállóan megjelent munkája. A regényt Nagy Ignác rábeszélésére Hartleben Konrád Adolf könyvkiadó vette meg a szerzőtől háromszázötven forintért. Sikere jelentékeny volt. Tóth Lőrinc az Irodalmi Őr 1846. évfolyamában beható elemzéssel mutatott rá arra, hogy a regénynek ifjú hibái és öreg érdemei vannak. «Hatalmas elemek, megrázó képek, képzeletdús, ragyogó előadás, erőteljes eredetiség, olykor valódi nagyszerűség, vegyítve ép, egészséges humorral; de gyarlóbb pszichológia, kevesebb műgond az összeállításban, hajlam a túlzásra s torzításra; itt-ott nyerseség a humorban s nyelvben.» Tóth Lőrinc szerint a fiatal szerző a Pesti Divatlap és Életképek hasábjain közreadott dolgozataival «meglepetést, mondhatni megdöbbenést okozott s örvendetes sejtelmeket, hogy benne regényirodalmunknak kitűnő bajnoka rejlik». A szerző főhibája, hogy jellemei következetlenek, borzalmas eleme sok, kompozíciója elnagyolt. Hatvan évvel később Mikszáth Kálmán így ír a regényről: «Kétségtelenül rossz regény, sőt nem is regény, összetákolt valami, cselekvénye kuszált, jellemei valószínűtlenek, találó megfigyelés váltakozik benne szertelenséggel, burleszk komikum szentimentalizmussal vegyül és mégis benne van már a nagy író, friss humor bugyog benne s az előadásnak valami különös vonzó kecsessége és zamatja van.») – Vadon virágai. Novellák. Két kötet. Pest, 1848. (Első elbeszélésgyűjteménye.) – Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből. Novellák. Két kötet. Pest, 1850. (Harmadik önállóan megjelent munkája. Ezt az elbeszélésgyűjteményét «Sajó» álnévvel bocsátotta közre.) – Egy bujdosó naplója. Novellák. Pest, 1851. (Sajó álnévvel.) – Jókai Mór újabb novellái. Három kötet. Pest, 1852. (Hangok a vihar után, A kétszarvú ember.) – Erdély aranykora. Regény. Két kötet. Pest, 1852. (Az erdélyi történeti témák iránt az 1850-es évek elején ébredt fel érdeklődése, még mielőtt ismerte volna a királyhágóntúli tájakat. Különösen Jósika Miklós regényköltészete és Cserei Mihály históriájának 1852-ben megjelent első kiadása hatott fantáziájára. Első erdélyi regényében Bánfi Dénes tragédiáját dolgozta fel. A történeti tények merész módosításától, a jellemek feltűnő megváltoztatásától legkevésbé sem óvakodott, képzelete különösen a török dolgokban csapongott teljes szabadsággal.) – Törökvilág Magyarországon. Regény. Három kötet. Pest, 1853. (Találóan mondja Jókai-életrajzában Mikszáth Kálmán, hogy az író milyen húsból-vérből való, eleven alakokat teremtett «Olvashatsz utána száz történelmet, Apafi vagy Teleki Mihály mégis csak az marad, aminek Jókai állította be». Regénye három részre tagolódik: Erdély története 1664-ben, Sturdza Mária oláh fejedelemnő sorsa és Béldi Pál összeesküvése. A részek összefüggése elég laza. Az író Cserei Mihály erdélyi históriáján kívül Bethlen János latinnyelvű történeti munkáját is szorgalmasan forgatta, több esemény és személy innen került regényébe. Leggazdagabban fizető forrása mégis Cserei Mihály volt: Béldi Pál és Teleki Mihály harcát az ő nyomán mutatta be olvasói előtt.) – Janicsárok végnapjai. Regény. Pest, 1854. (Törökország újkori történetének egyik mozzanatát ügyes technikával és a stílus pompájával dolgozta fel.) – Egy magyar nábob. Regény. Négy kötet. Pest, 1854. (Először a Pesti Naplóban jelent meg. A szerző az akkori viszonyokat tekintve nagy tiszteletdíjat kapott regényéért: ezer forintot. Meséje nem gazdag, kompozíciója laza, de epizódjai ihletett író alkotásai. Hőse Fáy András Bélteky Mátyásának közeli rokona.) – Kárpáthy Zoltán. Regény. Négy kötet. Pest, 1854. (Hőse hasonlít a Bélteky Ház ifjabb vezéralakjához, Bélteky Gyulához, csakhogy Kárpáthy Zoltán igazi csodagyermek, tipikus Jókai-hős. Ez a regény és az Egy Magyar Nábob a közvélemény szemében elvitázhatatlanná tette a szerző regényírói elsőségét. Vas Gerebent is kedvelték, de mi volt az ő korrajzainak szürkesége a Jókai-regények ragyogásához mérve. Zsigmond Ferenc szerint: «Vas Gereben egyszínű regényei mindig ugyanazt a nótát fújják s a szerzőnek igen sok unalmas tanítását kell lenyelnünk cserében azért a műélvezetért, melyet néhány tipikus jellemnek s egy-egy élénk jelenetnek jól sikerült rajza nyujt. Minden adomázása ellenére is milyen csenevész Vas Gereben képzeletvilága a Jókaiéhoz képest! Milyen szárazság, prózai józanság ott, milyen költőiség emitt!») – A magyar nemzet története regényes rajzokban. Pest, 1854. (Novellisztikus stílusú magyar történelme igen népszerű volt, több kiadásban jelent meg.) – Véres könyv. Novellák. Három kötet. Pest, 1855. (Csataképek az akkor folyó krimi háborúból és a kelet világából.) – Szomorú napok. Regény. Két kötet. Pest, 1856. (Háttere az 1831. évi kolerajárvány, a felvidéki jobbágyság lázadása, a Hétfalusy-család tragédiája. A regényben sok a borzalmas jelenet.) – A régi jó táblabírák. Regény. Négy kötet. Pest, 1856. (A szerző a régi nemesi világ megnyugtató jelenetei helyett ijesztő mesével szórakoztatja olvasóit. Hőse Krénffy Adolf, a gaz felvidéki földbérlő, sok ezer ember tönkrejuttatója.) – Népvilág. Novellák. Két kötet. Pest, 1857. (A magyar falu urainak és parasztjainak eszményítése vonzó elbeszélésekben. Az író lelkes előhangja szerint: «Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt nép! Jöjjetek felém ti rétek, mezők, délibábos rónák, csendes fehér házak, pusztai karámok.» A gyűjtemény legértékesebb darabja: a Kedves Atyafiak.) – Az elátkozott család. Regény. Két kötet. Pest, 1858. (A komáromi protestánsok és katolikusok küzdelmei a XVIII. században. Meséje abból indul ki, hogy Gutai Taddeus, a reformátusok lelkipásztora, szörnyű átkot mond a vármegye könyörtelen szívű katolikus alispánjára s az átok megfogan. A regény egyik hőse, Kadarkuthy Viktor, igazi ezermester; bámulatos könnyedséggel vágja ki magát minden nehéz helyzetből.) – Jókai Mór Dekameronja. Novellák. Tíz kötet. Pest, 1858–1860. (Történeti elbeszéléseiben itt is, később is, szívesen merít külföldi anekdótatárakból, emlékiratokból, életrajzokból. Hankiss János rámutatott arra, milyen szerencsésen aknázta ki például a szerelem történeti históriáinak francia lexikonát: az 1788-ból való s később ismételten kiadott Anecdotes historiques című anekdótagyűjteményt.) – Szegény gazdagok. Regény. Négy kötet. Pest, 1860. (Arany János elismeréssel írt a szerzőről a Szépirodalmi Figyelő 1861. évfolyamában: «A prózában Jókaié az elsőség, mintha újra tanulnók tőle a kedves anyai nyelvet.» Zsigmond Ferenc szerint: «Annyi bizonyos hogy az úgynevezett rablóregény műfaja terén a Szegény Gazdagok a legköltőibb terméke egész irodalmunknak.» A regény hősét egy valóban élő erdélyi földesúrról mintázta az író.) – Felfordult világ. Regény. Két kötet. Pest, 1863. (Meséje intelem az új nemzedéknek, hogy ne kövesse apái pazarló nemesúri életét, hanem a műszaki, ipari és kereskedelmi pályákon törekedjék a haza felvirágoztatására.) – Az új földesúr. Regény. Három kötet. Pest, 1863. (Először a Pesti Napló 1862. évfolyamában jelent meg. Hőse átalakulásának gondolatára Haynau esete vezette az írót; az átkos emlékű osztrák generális gyűlölte a magyarokat, utóbb mégis Magyarországon vásárolt földbirtokot és mindenáron barátkozni akart a magyar urakkal.) – Politikai divatok. Regény. Négy kötet. Pest, 1864. (Kulcsregény, de alakjai könnyen felismerhetők.) – Mire megvénülünk. Regény. Négy kötet. Pest, 1865. (Az író a debreceni Sárközy-család tragédiáját dolgozta fel regényében; ennek a családnak minden tagja agyonlőtte magát.) – Szerelem bolondjai. Regény. Négy kötet. Pest, 1869. (Az író a regényt személyesen adta át Erzsébet királynénak. Udvari fogadtatása boldoggá tette. Mikszáth Kálmán szavai szerint: «Mint ahogyan a napfény kicsalja a földből a mélyen benne rejlő csírákat, ez a leereszkedő kegyesség úgy húzott ki Jókaiból egy új gyengeséget: a hiperlojalitást. Ebből a betegségéből nem is fog többé meggyógyulni.» A regényt Gyulai Pál a Budapesti Szemle 1869. évfolyamában kegyetlenül megbírálta. Át nem gondolt terv, laza szerkezet, sok mesterkéltség, csekély valódi bonyodalom, sietség, túlzás, hamis érzelmesség, üres szónoklat, hatásvadászó szenvelgés, kevés önmérséklés, sok kapkodás, aránytalanság a részek között: «im e hírlapjainktól annyira magasztalt mű alkatrészei». Azonkívül: Jókainak nincs világismerete, lélektani botlásai nagyok, kidolgozásbeli könnyelműsége megbotránkoztató, fantáziája gyönge és egészségtelen, magasabb régiókba nem tud emelkedni, csak a külsőségeken kapkod, cselekvényét durván szövi, főhöse iránt nem kelt érdeklődést, mellékalakjai sem válnak érdekesekké, olvasóira nem hat igazán. Csak ennyi volt a kifogása Gyulai Pálnak, azt azonban nem tagadta, hogy a regénynek van néhány sikerült mellékalakja, egypár kitűnő s magában lélektani igazsággal megírt szakasza, itt-ott tiszta sugárban felszökellő humora vagy kedves naivsága és hogy előadása is általában vonzó.) – A kőszívű ember fiai. Regény. Hat kötet. Pest, 1869. (A regényt Zsigmond Ferenc prózában írt hőskölteménynek nevezi. «Az 1848–49-iki szabadságharc nagy eposza ez, hangja igen sokszor az eposzi invokációk ünnepélyes szárnyalását veszi fel s az egész koncepció kigondolásában van valami a népmesék és ősi hitregék apoteózisra hajló naiv világnézetéből.» Az író azonban gondoskodik arról, hogy «a főalakok káprázatos görögtűz-világítású színpada helyett természetes napsütésben, közelről is szemügyre vehessünk egyes élethű típusokat, egy-egy kedves meghittségű vagy egészséges humorú jelenetet.») – Fekete gyémántok. Regény. Öt kötet. Pest, 1870. (A regény hősének mindentudásáról gúnyosan, de nem igazságtalanul ír Péterfy Jenő. Azt azonban el kell ismernünk Jókairól, mondja Zsigmond Ferenc, hogy ennél kápráztatóbb regényt sohasem írt. «Valóságos kirakata ez a munka a Jókai-fantázia kábító sokféleségű fölszerelésének, melyben igazi gyémántok és színes üveg csecsebecsék egymással versenyezve sziporkáznak az átlagos ízlésű olvasóközönség elbűvölt tekintete előtt.») – Eppur si muove. És mégis mozog a föld. Regény. Hat kötet. Pest, 1872. (A Toldy Ferencnek ajánlott regényt Gyulai Pál a Budapesti Szemle 1873. évf.-ban keményen megtámadta. Még a címét sem találta helyesnek, magáról a munkáról azt állította, hogy az nem méltó a nemzethez: Jókai képzeletének lázbeteg álmait erőszakolja a multra, regénye alapján nem lehet megismerni a kort, főhősében semmi sincs a nyelvújítás időszakának nevezetesebb íróiból. Később Prohászka Ottokár felháborodva szólt a regényről és szerzőjéről: «Első fejezetei parasztos durvasággal telvék; úgy látszik, ő ott azt tartotta, hogy a magyaros írmodor csak oly specialitás, mint a kostök, szalonna, makrapipa, nadrágszíj, paprika, azután kálvinista káromkodások fűszerezik, hol malaszt, Krisztus, egy zsákba dobvák házasságtörő szépekkel, csókokkal. Egyetlen morális motívum nincs benne, ami az emberben nemes érzelmet ébresztene, mind aljasít; vigyorog mindenre s azért nincs előtte semmi, ami komoly, mert csélcsap képzelettel képtelen megérteni valamit.») – Az aranyember. Regény. Öt kötet. Pest, 1872. (A legkelendőbb Jókai-regények egyike volt a külföldön is. Mikszáth Kálmán Jókai legpoétikusabb regényének nevezi: «Olyan szép, mint egy hajnali álom.» Zsigmond Ferenc szerint az író poétai invenciója itt remekel legjobban, az üde költőiségnek ilyen hervadhatatlan virágpompája egyik Jókai-regényben sem gyönyörködtet bennünket ennyire. Jókai nyilatkozata: «Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem.» A regényt a színpad számára is feldolgozta a szerző, a színmű szintén erősen hatott a közönségre. Az író hőse valóban élt: dúsgazdag komáromi gabonakereskedő volt.) – A jövő század regénye. Kilenc kötet. Pest, 1872. (A későbbi kor sokat valóra váltott a költő álmaiból. Hősében megteremtette a fensőbb embert. Péterfy Jenő szerint: «Jókai eszménye az emberről délpontra jutott: Az ember a világ nyolcadik csodája lesz, mely minden korlátot, minden pragmatizmust nevetségessé törpít.» A regény egyik feltűnő jellemvonása, hogy szerzője erős vágásokat mér a katolikus vallás tanításaira és szervezetére. Az egyházi dolgokkal való mókázás és a papság csipkedése bőséggel árad egyéb munkáiból is.) – Enyim, tied, övé. Regény. Hat kötet. Budapest, 1875. (Alapgondolata: «Férfi sorsa az asszony.» Szerzeteshőse életét három nő irányítja végzetes erővel. Az első, az Enyém: a kalandos életű hős őrangyala; a második, a Tied: a hideg főrangú nő; a harmadik, az Övé: a hűtlen démon.) – Egész az északi pólusig. Két kötet. Budapest, 1876. (Verne-utánzat. Mikszáth Kálmán Jókai életrajzában olvassuk: «A Verne-utánzás miatt nemcsak rosszmájú kritikusai gúnyolódtak, hanem a tisztelői is bosszankodának. Hogy egy Jókai egyáltalában utánoz, bár egy Dickenst vagy Dosztojevszkijt, nagy önkicsinylésre mutat, de hátha még egy magánál messze kisebb írót utánoz! Az ilyen elhibázott lépések legtöbbször már eleve magukban hordják büntetésüket, úgy történt most is, mert ez az utánzat nem is sikerült s ő, aki oly magasan állott mint író Verne felett, akár a Mont-Blanc az Eiffel-toronyhoz viszonyítva, ebben az alantas műfajban mögötte maradt mintájának.») – Az élet komédiásai. Regény. Hét kötet. Budapest, 1876. (Egy tehetséges szerencsevadász története az 1860-as években.) – Egy az Isten. Hat kötet. Budapest, 1877. (Az érdekes mesemondás során az unitárius magyarok dícsérete.) – Névtelen vár. Regény. Három kötet. Budapest, 1877. (Az író egy német anekdótagyűjtemény titokzatos történetét ültette át a Hanság vidékére, alapforrásához több más históriai munkát is elolvasott, ezekből a kútfőkből formálta meséjét.) – Szép Mikhál. Regény. Két kötet. Budapest, 1877. (Meséjéhez egy XVII. századi kalandos regényből, az Ungarischer Simplicissimusból, merítette a motívumokat. A regényt 1877-ben a színpad számára is feldolgozta, de dramatizálása nem sikerült.) – Egy hírhedett kalandor a XVII. századból. Regény. Három kötet. Budapest, 1879. (A szerző Stramberg Keresztély német író Ehrenbreitstein című 1845-ben megjelent munkájából merítette érdekes tárgyát; a Baphomet-bálvány imádásáról szóló részben Hammer-Purgstall József nagynevű bécsi orientalista értekezései voltak a forrásai. Kalandorregénye ennek a műfajnak kiváló magyar terméke. Hőse, Hugó, maga beszéli el viszontagságos életét bírái előtt. A vakmerő tüzér a lengyelek, oroszok, tatárok, németek, franciák, hollandok között csodálatos dolgokba sodródik; harci események, haramiaélet, szerelem, házasság, rablás, gyilkosság, kínvallatás, templomgyalázás, kuruzslás, boszorkány szombat, bálványimádás, tengeri kalózkodás, keletindiai kalandok fonódnak személye köré. Hugó vallásos ember, de ez nem gátolja abban, hogy hol kényszerből, hol a maga jószántából részt ne vegyen a legnagyobb gazságokban. Az író érdekes fogása, hogy a hadi törvényszék előtt álló vádlott vallomásait két bírájának mulattató megjegyzéseivel kíséri: ez a keret-története módot ad humora csillogtatására s a XVII. század gondolatvilágának bemutatására.) – Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv. Regény. Négy kötet. Budapest, 1879. (Péterfy Jenőre olyan benyomást tett a regény, mint egy zenétlen opera: a költő görögtüzet gyujt, fantasztikus bábokat táncoltat és Puskin Sándort egy félelmesen komikus, groteszk történet középpontjává teszi. «Nem tudom, hol kalandosabb Jókai, ha új csillagot keresni a mindenségbe repül, vagy ha történetnyomozni idegen országokba száll. Ha meg is haragszanak, ki kell mondani: Jókai a kölcsönkönyvtár számára írta orosz rajzait. Azért nem állítjuk, hogy könnyen utánozni lehetne, hanem a genre, az mégis sokat levon ilyféle művei értékéből.») – Rab Ráby Regény. Három kötet. Budapest, 1879. (Forrása egy II. József korában élő magyar nemesnek, Ráby Mátyásnak, németnyelvű emlékirata 1797-ből. Mikszáth Kálmán rendkívül magasztalja a regényt s azt véli, hogyha a szerző kihagyta volna a mellékcselekményt, akkor olyan remeket alkot, melyet a biblia mellett kellene tartania minden magyarnak. «Érdemes volna átdolgozni a Rab Rábyt, illetve elválasztani a hozzá nem illő részektől, hogy a regények között is legyen olyan, melyet a nemzeti érzések átfonnak glóriával, mint aminő Bánk Bán a színművek, a Rákóczi-induló a zeneművek és a Szózat a költemények között.» Jablonkay Gábor szerint József császár uralkodásának Jókai-féle megvilágítása megtévesztő képet ad a korról és emberekről. Az író II. Józsefet, a protestáns Rábyt és a zsidó Rotheiselt szembehelyezi a zsarnokság képviselőjével, a magyar nemesi nemzettel. «A hibás nem az önkényesen uralkodó császár, nem az árulkodó Ráby, hanem az alkotmányához ragaszkodó nemzet.») – Páter Péter. Regény. Budapest, 1881. (Egy vágvidéki jezsuita regénye a XVII. század elejéről. Az író szerint elejétől végig igaz történet. Valójában tele van súlyos történeti tévedésekkel, a személyek és események meglepő összezavarásával, a szerzetesek dolgában való járatlansággal.) – Akik kétszer halnak meg. Regény. Négy kötet. Budapest, 1881. (Meséje a szabadságharc idején kezdődik, hősei néhány évtized kalandos megpróbáltatásai után még testi elmúlásuk előtt meghalnak maguk és a világ számára. A regényt Riedl Frigyes kedvezően bírálta a Budapesti Szemle 1882. évfolyamában.) – Asszonyt kísér, Istent kísért. Regény. Budapest, 1882. (Félelmes történet a pesti külvárosból; a borzalmas alakok között egy tisztalelkű szép leány. A Sue és Zola hatására utaló történetet egy országgyűlési képviselő beszéli el. «Kénytelenek vagyunk magát Jókait látni ebben a képviselőben. Kissé meglep bennünket az a körülmény, hogy ez a munka 1882-ben jelent meg; azt gondoltuk, csak később lettek a magyar honatyák olyanokká, amilyennek ez a tipikus képviselőalak van rajzolva. Mert ez az asszonyt kísérő, Istent kísértő honatya talán a legrealisztikusabban sikerült fénykép Jókai összes regényhősei közt:» írja Zsigmond Ferenc.) – Egy játékos, aki nyer. Regény. Két kötet. Budapest, 1882. (Hőse, a szerencséskezű dalmáciai játékos, tragikus véget ér, mielőtt céljait elérné. A regény meséje a XIX. század elejére esik.) – Szeretve mind a vérpadig. Regény. Öt kötet. Budapest, 1882. (Thaly Kálmán Ocskay-életrajza nyomán.) – Bálványos vár. Regény. Két kötet. Budapest, 1883. (Az árpádkori székelyek világa.) – A Damokosok. Regény. Két kötet. Budapest, 1883. (Erdély XVII. századi életéből.) – Minden poklokon keresztül. Regény. Négy kötet. Budapest, 1884. (Egy magyar várúr és hűséges neje a keresztes háborúk korában. Jablonkay Gábor szerint: «A korkép az, amin önkéntelenül megakad a gondolkodó ember szeme. Ami visszaélés, rajongás, nőcsábítás, kicsapongás, oktalanság csak előfordult az egyes hadjáratokban külön, azt körülbelül mind együtt találjuk a regényben, összetömörítve egy hadjáratban, úgy ahogy e hadjáratokat a XVIII. század illuminátusai óta szerették felfogni és megvilágítani.») – A lőcsei fehér asszony. Regény. Öt kötet. Budapest, 1885. (A regényhez Thaly Kálmán adta a történeti anyagot, de az író maga is ellátogatott a lőcsei levéltárba és egyes felvidéki helyekre.) – A cigánybáró. Regény. Budapest, 1885. (Bánsági történet Mária Terézia korából a szerencsés kincskereső és a szép cigányleány szerelmi históriája. Meséjéből Schnitzer operettet írt, szövegét Strauss megzenésítette. Első előadása 1885 őszén volt Bécsben. A darab bejárta egész Európát és nagy jövedelmet hozott a két osztrák szerzőnek.) – A kis királyok. Regény. Két kötet. Budapest, 1886. (Bonyodalmas vármegyei história az 1840-es évekből.) – A három márványfej. Regény. Három kötet. Budapest, 1887. (Érdekessége, hogy a szerző mindjárt kritikai jegyzetekkel is kíséri vadregényes elbeszélését.) – Lenci fráter. Regény. Budapest, 1888. (Egy tehetséges csínytevő kalandjai.) – A lélekidomár. Regény. Öt kötet. Budapest, 1889. (Romantikus történet a szegedi betyárvilágból. Leleményes hősének élő mintája a kiegyezés korában élő gróf Ráday Gedeon alföldi kormánybiztos.) – Utazás egy sírdomb körül. Budapest, 1889. (Bánatos elmélkedések és útirajzok neje halála után.) – Aki a szívét a homlokán hordja. Regény. Budapest, 1890. (Az izlám mesevilágából.) – Nincsen ördög. Regény. Két kötet. Budapest, 1891. (A könyvek kiszámíthatatlan sorsára jellemző, hogy ennek a gyönge regénynek nyolc kiadása jelent meg angolul.) – A tengerszemü hölgy. Regény. Három kötet. Budapest, 1890. (A M. T. Akadémia 1890-ben Beöthy Zsolt, Berczik Árpád és Vadnai Károly jelentése alapján a Péczely-díjjal jutalmazta. A jelentés kifejtette, hogy a mű szerkezetében és lélekrajzában hibák és hiányok vannak, de föllelhető benne az író fényes képzeletének, színes festéseinek és elbeszélő varázsának úgyszólván minden sajátsága is. Példátlan, hogy aki annyit és oly régóta írt, ennyire meg tudja őrizni kedélyének és képzeletének teljes frisseségét. Stílusában a művészit és természetest páratlan hatással olvasztja össze. Néhol epikus erejével lep meg, másutt humorával bájol el. A természet szépségeit ecset nem festheti szebben, mint az író tolla. Akadémiai Értesítő. 1890. évf.) – Gazdag szegények. Regény. Két kötet. Budapest, 1890. (A nagyvárosi élet akkori alakjainak rajzában nem nagyon szerencsés az író. Kanalas tót legénye Arany János Vojtina Mátyásától származtatja magát, Paczal János rendőr angolul beszél és Petőfi Sándorból idéz, amellett milyen ideális gondolkodású emberek ezek a pesti pincelakók valamennyien! A regény dramatizálása 1893-ban a színpadon is megjelent.) – Fekete vér. Regény. Két kötet. Budapest, 1892. (A Bach-korszakban játszó regényt 1898-ban a színpad számára is feldolgozta.) – Rákóczi fia. Regény. Három kötet. Budapest, 1892. (II. Rákóczi Ferenc kisebbik fiának, György hercegnek, kalandjai.) – Sárga rózsa. Regény. Budapest, 1893. (A M. T. Akadémia 1894-ben a Péczely-díjjal jutalmazta. A bíráló bizottság tagjai Beöthy Zsolt, Berczik Árpád és Gyulai Pál voltak. Az utóbbi a jutalmat Csiky Gergelynek szerette volna kiadni Sisyphus Munkája című regényéért. Beöthy Zsolt előadói jelentése szerint Jókai Mór munkája legjobb és legszebb elbeszélő munkáink közé tartozik. A magyar néplélek egész mélységében feltárul lapjain. Az író a pusztaság életét, lakóit, szokásait, felfogását, érzését, nyelvét a megfigyelés ritka erejével látta meg, a képzelet csodás elevenségével szőtte mesévé, az előadás jellemzetes módján mutatta be. A regény maradandó könyveink egyike lesz; tiszta költőiségével akkor is szítani fogja a magyar érzést, amikor a magyar sajátosságokat mind mélyebb és mélyebb réteg alá temeti a jövő. Akadémiai Értesítő. 1894. évf.) – Fráter György. Regény. Öt kötet. Budapest, 1893. (Munkája megírásában számos egykorú forrást és későbbi történeti feldolgozást forgatott; így Szerémi György latin krónikáját, Tinódi Sebestyén históriás énekeit, Bechet kanonok 1715. évi Martinuzzi-életrajzát, Horváth Mihálynak Fráter Györgyről szóló munkáját.) – A két Trenk. Regény. Két kötet. Budapest, 1893. (Mária Terézia és Nagy Frigyes vakmerő katonáinak története.) – Trenk Frigyes. Regény. Budapest, 1895. (Az előbbi regény folytatása. Mindkettő főforrása: Trenk Frigyes XVIII. századi emlékirata.) – A Kráó. Regény. Budapest, 1895. (Egy riasztó külsejű nő szenvedései.) – Tégy jót. Regény. Budapest, 1895. (Ebből a regényből írta Helvila című színdarabját 1897-ben.) – De kár megvénülni. Regény. Budapest, 1896. (Egy öregúr visszapillantása szerelmi viszonyaira.) – A barátfalvi lévita. Regény. Budapest, 1897. (Az Elátkozott Család folytatása. A lángeszű szélhámos ebben a regényben nemeslelkű református pap, híveinek jámbor pásztora, ellenségének megmentője.) – Öreg ember nem vén ember. Novella-ciklus. Budapest, 1898. (Négy meseváltozat annak bizonyítására, hogy a késői házasság mindig rosszra vezet.) – Az egetvívó asszonyszív. Regény. Budapest, 1902. (Hőse, a hitvesi hűségében ártatlanul meggyanúsított debreceni kálvinista asszony, bebizonyítja igazát, de belehal ügye diadalának örömébe.) – A mi lengyelünk. Regény. Budapest, 1903. (Két fenkölt lélek szerelmi boldogsága megsemmisül, mert a zsidó férfi nem változtatja meg vallását, a keresztény nő nem mehet nőül zsidóhoz; a férfi öngyilkos lesz, a nő lelke összetörik. A szinte anachronisztikusan romantikus befejezést, írja Zsigmond Ferenc, egészen sajátos érdekességüvé teszi a benne lüktető lírizmus: az agg írónak sajátmagán kellett tapasztalnia a zsidó házassággal járó társadalmi elszigeteltség átkát.) – Ahol a pénz nem Isten. Regény. Budapest, 1904. (Egy titokzatos férfiú él az Óceán egyik lakatlan szigetén, megútálta a civilizált világ szennyét, nem akar tudni az emberi társadalomról: «Van boldog ország Európában? Van ország, amelynek nevére az én szívem nagyot dobbanjon? Van egy eszme, amiért fel tudjak lelkesülni? Ki az a haza? A dobszóra felvonuló hadcsapatok? A huzakodó pártok? A munkaképtelen parlamentek? A gyűlöletszító nemzetiségek? Az elégedetlen munkástömegek? Vagy talán az agráriusok és merkantilisták? Vagy talán az egymást elátkozó vallásfelekezetek? Akik alatt mind mélyen és következetesen ássa aknamunkáját az anarchia, a nihilizmus, a hontagadás és égtagadás hatalmas szelleme? Európa ott van már a tenger színe alatt. Hatalma, gazdagsága már csak mesemondás. Alul kezdődik a süppedés, a néptömegeknél. Azok már szájig vannak a vízben.» A rejtélyes Capitano látogatója, a fiatal magyar tengerésztiszt, igazat ad a világgyülölő beszédnek, de mégsem kellene neki az óceáni boldog sziget: magyar ő, kis nemzetére éhes szomszédok agyarkodnak, életre-halálra védeni kell a hazát. «Hát nem kötelessége-e nemzetem minden tagjának, aki csak nem sánta, béna, nyomorék, hogy a kardot, puskát férfiúi alakja kiegészítő részének fogadja s ellentétben a szent törvényekkel azt kiáltsa: de ölj! A mennyországot megszerzi a hit és az erény; de a földi hazát nem tartja meg más, mint a hősi vitézség.»)
Irodalom. – Gyulai Pál és Péterfy Jenő bírálatai: szerzőik összegyűjtött munkái között. – A Péczely-díjról szóló jelentések: Akadémiai Értesítő. 1890. és 1894. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Chalupka Rezső: Jókai Mór a finn irodalomban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1892. évf. – Kováts Antal: Jókai mint regényíró. Katona József-Kör Évkönyve. Kecskemét, 1893. – Liberius azaz Kereszty Viktor: Utóhangok Jókai Mór irodalmi jubileumához. Magyar Sion. 1894. évf. – Kőrösy László: Jókai Mór. Budapest, 1894. – Névy László: Jókai Mór. Budapest, 1894. – Simonyi Zsigmond: Jókai mint nyelvművész. Magyar Szalon. 1894. évf. – Tolnai Lajos; Jókai jellemzése. Magyar Szemle. 1894. évf. – Vajda Emil: Jókai Mór. Székelyudvarhely, 1894. – Zoltvány Irén: Jókai legújabb regényei. Katolikus Szemle. 1895. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar irodalom kistükre. Budapest, 1896. – Kiss Ernő: Jókai újabb regénye. Magyar Nyelvőr. 1897. évf. – Sárffy Aladár: Jókai írói jellemzéséhez. Lőcsei áll. reáliskola értesítője. 1897. – Péterfy Jenő összegyűjtött munkái. I. köt. Budapest, 1901. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Szabó László: Jókai élete és művei. Budapest, 1904. – Vajda Béla: Jókai és a zsidóság. Losonc, 1904. – Versényi György: Jókai emlékezete. Erdélyi Múzeum. 1904. évf. – Bernstein Béla: Jókai Mór. Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. Budapest, 1905. – Garzó Béla: Jókai regénytárgyai. Kecskeméti ref. gimnázium értesítője. 1905. – Beöthy Zsolt: Beszéd Jókai Mór ravatalánál. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 39. köt. Budapest, 1905. – U. az: Jókai Mór emlékezete. U. o. 40 köt. Budapest, 1906. – Csűrös Ferenc: A debreceni lunátikus. Vasárnapi Ujság. 1906. évf. – Madarász Flóris: Jókai Mór regényei. Egri cisztercirendi gimnázium értesítője. 1906. – Oláh Gábor: Jókai és Debrecen. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – Beöthy Zsolt: Jókai Mór. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Két kötet. Budapest, 1907. – Thaly Kálmán: A lőcsei fehér asszony. Századok. 1909. évf. – Gálos Rezső: A magyar Simplicissimus. Temesvár, 1910. – Abaffy Béla: Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa, A peregrinus. Szeged és Budapest, 1911. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1911. – Kovács János: Sue hatása a magyar irodalomra. Kolozsvár, 1911. – Bittenbinder Miklós: Jókai Trenk-regényei. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Gálos Rezső: Jókai és Cserei. Erdélyi Múzeum. 1912. évf. – U. az: Bánfi Dénes csókja. Uránia. 1912. évf. – Kéky Lajos: Az orvos alakja a magyar szépirodalomban. Schuschny-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Madzsar Gusztáv: Jókai Mór: Népvilág. Szeged és Budapest, 1912. – Szemkő Aladár: Jókai Mór: Kedves atyafiak. Szeged és Budapest, 1912. – Viszota Gyula: Jókai Mór és a Teleki-pályázat. Akadémiai Értesítő. 1912. évf. – Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Leffler Béla: Magyar írók svéd nyelven. Irodalomtörténet. 1914. évf. – U. az: Magyar írók dán nyelven. U. o. 1914. évf. – Zsigmond Ferenc: Jókai mesemondása. U. o. 1914. évf. – Alapi Gyula: Ki volt az Aranyember? Komáromi Kalendárium. 1916. – Binder Jenő: Stendhal-hatás Jókaira. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1916. évf. – Suszter Oszkár: A magyar irodalom a külföldön. Zalaegerszegi áll. gimnázium értesítője. 1916. – Vértesy Jenő: Gibbon mint szépíróink forrása. Irodalomtörténet. 1916. évf. – Zsigmond Ferenc: Jókai írói munkássága a szabadságharcig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Borsos István: A peregrinus. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Két rész. Budapest, 1917–1920. – Leffler Béla: Magyar szépirodalom északi nyelveken. Könyvtári Szemle. 1917. évf. – Vértesy Jenő: Jókai hagyatéka a M. N. Múzeumban. U. o. 1917. évf. – Gulyás József: Jókai kacér női. Sárospatak, 1918. – Zsigmond Ferenc: A szabadságharc hatása Jókai írói egyéniségére. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum naptárgyűjteményében. Magyar Könyvszemle. 1919. évf. – Szendrey Zsigmond: Népbabonák Jókai műveiben. Ethnographia. 1919. évf. – Tolnai Vilmos: Jókai forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1919. évf. – Zsigmond Ferenc Jókai uralomrajutása irodalmunkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1919–1921. évf. – Révay Mór: Írók, könyvek, kiadók. Két kötet. Budapest, 1920. – Papp Ferenc: Gyulai Pál és Jókai Mór. Budapesti Szemle. 1921. évf. – Schöpflin Aladár: Jókai. Nyugat. 1921. évf. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Szendrey Zsigmond: Jókai tájszavai. Magyar Nyelv. 1922. évf. – Zsigmond Ferenc: Jókai regényhősei. Budapesti Szemle. 1922. évf. – Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Jablonkay Gábor: Jókai tendenciája. Magyar Kultúra. 1924. évf. – U. az: Jókai és a katolicizmus. U. o. 1924. évf. – U. az: Jókai humora és szellemessége katolikus szempontból. U. o. 1924. évf. – U. az: Jókai világnézete katolikus szempontból. U. o. 1924. évf. – Zsigmond Ferenc Jókai Mór élete és művei. Budapest, 1924. – U. az: Jókai. Budapest, 1924. – Alapy Gyula és Fülöp Zsigmond szerkesztésében: Jókai-emlékkönyv. Komárom, 1925. – Alapy Gyula: Jókai költői egyénisége. Új Auróra. Irodalmi almanach. Pozsony, 1925. – Baros Gyula: Jókai és Arany. Protestáns Szemle. 1925. évf. – U. az: Jókai a szépirodalomban. Magyar Könyvszemle. 1925. évf. – Berzeviczy Albert Jókai Mór emlékezete. Akadémiai Értesítő. 1925. évf. – Bognár Cecil Jókai és regényhősei. Új Auróra. Irodalmi almanach. Pozsony, 1925. Borbély István: Jókai emlékezete. Kolozsvár, 1925. – U. az: A magyar irodalom története. II. köt. Kolozsvár, 1925. – Csekey István: Jókai a rokon népek birodalmában. Magyar Bibliofil Szemle. 1925. évf. – Csüry Bálint: Jókai a világirodalomban. Pásztortűz. 1925. évf. – U. az: Centenáris Jókai-irodalom Erdélyben. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1925. évf. – Dézsi Lajos: Paskó Kristóf és a Kétszarvú Ember. Klebelsberg-emlékkönyv. Budapest, 1925. – Divald Kornél: Jókai lelke. A Szent István Akadémia Értesítője. 1925. évf. – Elek Oszkár: Jókai és az oroszok. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Ferenczi Zoltán: Jókai. Klebelsberg emlékkönyv. Budapest. 1925. – U. az: Jókai idegen nyelvekre fordított műveinek jegyzéke. Magyar Bibliofil Szemle. 1925. évf. – Gál János: Jókai élete és írói jelleme. Berlin, 1925. – Gulyás József: Jókai és a népdalok. Népélet. 1925. évf. – Gyalui Farkas Jókai két művének forrása. Pásztortűz. 1925. évf. – Incze Gábor: A mi barátfalvi lévitánk. Budapest, 1925. – Józan Miklós: Jókai és az Egy Az Isten. Unitárius Értesítő. 1925. évf. – Körösi Henrik szerkesztésében: Jókai-emlékkönyv. Budapest. 1925. – Kristóf György: Jókai Mór élete és művei. Kolozsvár, 1925. – Moesz Gusztáv: Jókai növényismerete. Természettudományi Közlöny. 1925. évf. – Nagy Sándor: Jókai. Brassó, 1925. – Négyesy László: Jókai költői és nemzeti értéke. Akadémiai Értesítő. 1925. évf. – Rass Károly: Jókai a jövő irodalmában. Pásztortűz. 1925. évf. – Ravasz László: Százados énekek. Budapest, 1925. – Rédey Tivadar: Jókai és a történelem. Századok. 1925. évf. – Révay Mór: Jókai és a magyar ügy a külföldön. Budapest, 1925. – U. az: Jókai a külföld irodalmában. Magyar Bibliofil Szemle. 1925. évf. – Sikabonyi Antal: Jókai és Komárom. Budapest, 1925. – Solymossy Sándor: A nemzetnevelő Jókai. Néptanítók Lapja. 1925. évf. – U. az: Jókai és a magyar nép. Népélet. 1925. évf. – S. Szabó József: A debreceni lunátikusjárvány. Debreceni Protestáns Lap. 1925. évf. – Szendrey Zsigmond Jókai, az etnografus. Népélet. 1925. évf. – Tolnai Vilmos: Jókai és a magyar nyelv. Magyar Nyelv. 1925. évf. – Törös László: Jókai regényírói művészete a Debreceni Lunátikus alapján. Nagykőrös, 1925. – Tormay Cecilia: Jókai. Napkelet. 1925. évf. – Velezdi Mihály: Jókai munkatársai. U. o. 1925. évf. – Voinovich Géza: Jókai. Budapesti Szemle, 1925. évf. – Zsigmond Ferenc: Jókai és Debrecen. Debrecen, 1925. – Borbély István: Irodalmi kis könyvtár. Kolozsvár, 1926. – Gulyás József: Dolgozatok. Sárospatak, 1926. – Jablonkay Gábor: A Jókai-centenárium után. Magyar Kultúra. 1926. évf. – U. az: Jókai és a magyar lélek. U. o. 1926. évf. – U. az: Jókai és a történelmi érzék. U. o. 1926. évf. – Keller Imre Irodalmi mozaikok. Kassa, 1926. – Kristóf György: Három jellemzés. Kolozsvár, 1926. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. II. köt. Budapest, 1926. – Bernfeld Magdolna: A németség Jókai Mór megvilágításában. Budapest, 1927. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Szalay József: A Szerelem Bolondjai. Széphalom. 1927. évf. – Tolnai Vilmos: Jókai Mór forrásaihoz. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Csekey István: Északi írások. Budapest, 1928. – Hankiss János: Jókai Mór és egy francia anekdótakincs. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Perényi József: Jókai Mór forrásaihoz. U. o. 1928. évf. – Siklóssy László: A Magyar Simplicissimus szerzője. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Szombathely Etelka: A táblabíró alakja a magyar irodalomban. Budapest, 1928. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk az abszolutizmus korának elején. Budapest, 1929. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1930. – Császár Elemér: Jókai és Győr. Győri Szemle. 1930. évf. – Csekey István: Jókai és a balti tengeri rabló, báró Ungern Sternberg. A Tenger. 1930. évf. – Herczeg Ferenc: Arcképek. Budapest, 1930. – Muzsnai Ágnes: Viktor Hugo hatása a magyar regényirodalomra. Pécs, 1930. – Dömötör Sándor: A debreceni lunátikus élettörténetéhez. Debreceni Szemle. 1931. évf. – Rajka László: Jókai Törökvilág Magyarországon című regénye. Erdélyi Múzeum. 1931. évf. – U. az: Jókai Kalandora. Kolozsvár, 1932. – Dömötör Sándor: Jókai adomagyűjtése. Debreceni Szemle. 1932. évf. Lám Frigyes: Német könyv a történelmi regényről és Jókairól. Irodalomtörténet. 1932. évf. – Mezey Gergely: Egy jezsuita-regény a XIX. században. Magyar Kultúra. 1932. évf. – Szinnyei Ferenc: Elbeszélőink egymásra hatása a Bach-korszakban. Irodalomtörténeti közlemények. 1932. évf. – Tolnai Vilmos: A budetini Katalin-monda Jókainál. Irodalomtörténet. 1932. évf. – Förster Rezső: A lőcsei fehérasszony történeti alakja. Budapest, 1933. – Vándor Gyula: Olaszország és a magyar romantika. Pécs, 1933.
