ÁBRÁNYI EMIL.

Teljes szövegű keresés

ÁBRÁNYI EMIL.
A NÉPJOGOKNAK ezt a törhetetlen harcosát a megalkuvást nem ismerő magyar hazafiság mellett az erős szociális érzék jellemzi.
Dicsőítő költeményt ír a zsákhordóról. «Akit poéta meg nem énekelt még: Szegény zsákhordó, rólad szól dalom!» Nem vagy gavallér, nem csaphatsz szelet a lóversenyeken, nincs váltó-hiteled, nem tudsz hitelre öltözködni, nem kártyázol művészi módon, de azért mégis becsüllek s magasztalom fajtádat, mert dolgozol s dolgozni keményen tudsz. Egész nap ott van a nyakadban a gabonazsák, úgy sétálgatsz föl és alá vele, mintha pehely volna benne; görnyedsz családodért s mégsem csügged parasztszíved; nem szabad kidőlnöd, hurcolnod kell nehéz keresztedet. Különb vagy százszor, mint a gazdag ősök pazarló sarjai, a kéjenc mihasznák, címeres herék. Igen, tudjátok meg naplopó barátaim, hogy egy ilyen szorgalmas zsákhordó többet ér ötszáz kékvérű kártyahősnél; vallom ezt, még ha párbajban leszúrtok is érte. (Zsákhordó)
Harangok hirdetik a királyok nászát, földi istenekként vonul a fenséges pár a főrangúak során át a templomba: vén, durva föld ne érintsd lábukat! Tóduljatok csak, bámuljátok őket! Én kimegyek a mezőre, vígan bolyongok az erdő magányában, köszöntöm a madarakat, merítek a forrásból, így érek el a legelső kunyhóig, ahol a szabad szívek igazán szeretnek s nem a trónok alkudott szerelmével ürítik ki az ürmöt aranypohárból. «Láttam menyekzőt én is; át a réten Rozzant templomba vezetett az út; A víg menyasszony mezei virágból Font dús hajára üde koszorút.» Nem ment utánuk cifra nászkíséret, fejük fölött galambpár röpdösött, mentükben őket rózsák üdvözölték, amerre mentek, ragyogott az égbolt, minden pacsirta nászdalt énekelt, falusi pap mondott fejükre áldást. Ez volt az esküvő! «Szegény királyok, sohasem lehettek Oly boldogok ti, mint e koldusok!» (Királyok násza.)
A költő fölkeresi a keresztrefeszítés emlékhelyét, találkozik egy csomó kacagó gyermekkel, az apróságok vígan kergetik egymást a szent halmon, nem tudják, hogy siralom helyén táncolnak, a föld most még merő gyönyör mindnyájuknak. Ugrálnak, szaladoznak, bujósdit játszanak a gyermekek a faragott szentek között, sapkájukat Krisztus keresztjének vérző sebére akasztják; majd hirtelen elmenekülnek, mert észreveszik a bús-mogorva költőt. «Tovább szaladtak s én magam maradtam, Ó játsszatok csak, kedves gyermekek! Csak játsszatok jókedvvel, szakadatlan, Nem látva mást: virágot, fényt, eget! Eljő a perc, hogy e halommal szemben Vergődve áll meg minden gondolat És sírni fogtok, mint az én szememben Most könnyre könny gyűl, gond s önvád alatt.» Ha majd látjátok, hogy a hitvány hogyan hág fel polcról-polcra s az égszülte lángész mint túrja lennt a port; ha szemetekbe ötlik, milyen büszkén zsebeli be árulása díját a Júdás lélek s a nagy embert hogyan köpdösi le a bitang csőcselék, belátjátok majd, hogy az egész élet bús kötelesség s az egész föld nem egyéb a keresztrefeszítés helyénél. (Gyermekek a Kálvárián.)
«A gálya reng s a méla tengerész Fáradt szemévet a magasba néz!» Vándormadár repül a borongó alkonyi ég alatt; hová, hová bolyongó kis madár? «Süvölt a szél, kel a vihar legott, Szállj árbocomra, jer, pihenj meg ott!» S a madár válaszol: jó tengerész, én nem pihenhetek, sietnem kell az óceánon át, hazámba vágyom. Száll a madár, elér a boldogság szigetéhez, ott is hívogatják: itt éden a világ, balzsam a lég, feledd hazádat, úgyis mostoha! Hazát feledni nem lehet soha!» Dús városokba tér, száz madár cseveg aranykalickában, marasztják a csüggedt vándort: «Bohó madár, nem kínoz a bilincs, Jutalma jólét és fájdalma nincs! Sivár honod mily boldogságot ad? Hisz koldus és zord! – Koldus és szabad!» Tovább, tovább! Vergődve repül a bujdosó madár, tétován tekint a hideg űrbe, el-elalél, aztán repül megint. És végre látja: ott a völgy, halom; mámorosan omlik le hazája földjére. «Szétnéz utolszor, észrevétlenül, Elhagyva, árván egy sírdombra ül, Ajkán rebegve végső dal fogan, Leejti szárnyát s meghal boldogan!» (Vándormadár.)
Az emberiség boldogítása, a haza szent ügye, küzdelem a zsarnokság ellen, az elnyomottak felszabadítása, részvét a szenvedők iránt, az egyenlőség és testvériség eszméi: ez a témakör ihleti a költőt legnagyobb erővel. Demokratikus köztársasági hangulatok mozgatják, de csak távolból, mert amikor érzelmeit versbe önti, akkor már mellőzi a napi politika alkalmi indításait. Egy elkésett negyvennyolcas romantikus és egy korai nemzeti szocialista hangulatvilága verődik össze költészetében, lírája azonban nem hány gyűlölködő tajtékot, a boldogabb jövőt áhítozó szív megbékül a panaszok ábrándos strófákbafoglalásával. Lelkesedik és lelkesít, nemes haraggal ostorozza a bűnöket, szónokias hangon ad kifejezést népimádásának.
Ábrányi Emil költői világát Petőfi szabadságköltészete és a francia romantika szelleme hatja át, lírájában és epikájában Béranger és Victor Hugo stílusa kísért. Még sem nevezhető utánzónak; a külső hatás nem egyetemes jellegű; s ahol feltűnik, ott is megvan a költőben a magyar eredetiség. A bérangeri szatira és refrén közös vonása Petőfivel, a király és a hóhér eszmeköre francia forradalmi örökség, bár a szolgaságot emlegető, kényurakat átkozó gondolatvilág nem egészen illett bele a kiegyezés után következő békés évtizedek valóságába. De a költő így látta a világot s vélt igazságának patétikus énekkel adott kifejezést. Egyik verseskönyvének előszava szerint: «Hallgathat egész világ. A költő szóljon! Félhet egész világ. A költő ne remegjen!» Áthágott hazája határain, fájt a lelke az egész földkerekségért, mit törődött azzal, hogy kozmopolitának gondolják! A szeretet és gyűlölet hangjai, a fájdalom és megbotránkozás sóhajai, a fenyegetés és átok felkiáltásai úgy áradtak lantján, mint a vulkanikus lelki tüzek kitörései Victor Hugo költészetében. A regényes lélek lázas álmodozása volt ez, az ifjúság eszményi rajongása; emberszerető lelkendezés, tapasztalatlan népkultusz. (A lakájok kardala, Krampusz király, Keresem az Istent.)
Csillogó szónokiassággal írt, hangzatosan verselt, költeményeit országszerte szavalták. Nem volt bennük soha nemtelen indulat. Epedő hangú szerelmi vallomásait későbbi nejéhez intézte, családi boldogságát zengő verseiben hitvestársának emelt emléket. Amilyen pesszimistának mutatkozott a társadalom igazságtalanságait ostorozó, nem egyszer világfájdalmas ódáiban, elégiáiban és elbeszélő költeményeiben, olyan meleg érzelmekkel zendítette meg dalait, ha szeretteiről szólt. A sötét elmélkedések és gyöngéd sóhajok meglepő ellentéttel kergették egymást lírájában.
Elbeszélő költeményeiben a szerencsétlenek poétája. Victor Hugo és Coppée hatása alatt festői nyelven, mesteri verseléssel énekli meg eszményített szegényeit, szánalmat kelt az elesettek iránt, lázong a háborúk véreskezű hadvezérei, az emberi holttestek százezrein tipró Napoleonok ellen. Művészi erővel fordítja magyarra Heine híres költeményét a két gránátosról, azután hozzáfűzi folytatását: saját versét A harmadik gránátosról. Nem becsületrend kell nekem – jajdul fel hőse, a csonka katona – hanem becsület; nem dicsőség, hanem jóság; nem kard és szurony, hanem kalász és rózsa. A legkisebb dolgozó parány is többet ér a vérben gázoló császárnál! «Császárotok, aki miatt Fél-Európa romban, Aki miatt koldusbotom És csonka beteg karom van.» Nem üvöltöm császárotok nevét, bőgjenek neki mások mennydörgő halleluját! «Ezer császárért nem adom a gyermekem kis ujját.»
Nagyobb verses elbeszélései közül A pap szerelme (1880) egy szegény fiú története: a kastély gazdag úrnője magához csábítja az ifjú lelkipásztort, azután lelketlenül hátat fordít neki, a pap a szerelem áldozata lesz. Teréznek (1884) egy bukott leány a hőse: a nemesérzésű leány a gróf karmai közül egy orvosnövendék karjai közé hull, szerelmében megtisztul, de multja miatt mégis bűnhődnie kell. Mind a két elbeszélő költeményben a lírai részek a legsikerültebbek, a költő érzelmes és szónokias, környezetrajzának alig van némi magyaros vonása.
Műfordítói stílusérzéke a legkitűnőbbek közül való. Byron és Rostand remekeit, több más idegen író munkáival együtt, olyan rokon szellemmel s a verses formának akkora művészetével ültette át irodalmunkba, hogy műfordítói iskolájába emberöltőkig járhatnak még tanulni költőink. (Don Juan, Cyrano.)
Hankiss János találóan mutatott rá Ábrányi Emil szociális irányú költeményeinek jellegzetes vonásaira. «Ábrányi abban a naiv meggyőződésben él, hogy a szociális kérdés vajúdásáért csak a királyok s a magasabb társadalmi rétegek megátalkodottsága a felelős. Mint költő hirdeti a testvériség eszméjét s szánalomra indít a nyomorgók iránt. De nem veszi észre, hogy a szociális kérdés bonyolult gazdasági és társadalmi probléma, amelynek megoldása nemcsak jóakaratot, nemcsak reformeszmét, hanem időt, türelmet, tehetséget is követel. Zola, akit ünnepel, megmutatta az érem másik oldalát; azt, hogy a nyomor sokszor erkölcsi süllyedést von maga után; Béranger, Coppée, Richepin idealizált vagy legalább is rokonszenvessé tett szegényei mellett ott vannak a Germinal és az Assomoir állatias arcképei. Mindkét látásmódban van valami igaz s mindkettőben sok a túlzás. Ábrányi a nagyok-nagyja, Petőfi szemüvegével nézve a világot és irodalmi mintáit, az idealizáló módszer mellett döntött s csak elvétve mutatott be bűnös és istentelen népet. (Ábrányi Emil és a franciák. Irodalomtörténet. 1923. évf.)
ÁBRÁNYI EMIL 1850. december 31-én született Pesten előkelő földbirtokos-családból. A pesti piarista gimnázium növendéke volt, hajlama a hírlapírói pályára vonta, anyagi ráutaltság nélkül is szívesen dolgozott a szerkesztőségek izgalmas levegőjében. Mint a Pesti Napló munkatársa, számos szépirodalmi folyóirat és napilap ünnepi költője, a liberális hazafiság dalosa évtizedekig élvezte a negyvennyolcas szellemű közönség kegyeit; az iskolákban a legnépszerűbb hazafias költők egyike volt. Politikai irányát a szabadság, egyenlőség, testvériség érzelmei vezették, csak élete végén fordult el tömegboldogító eszméitől, amikor a kommunizmus idején elszörnyedve kellett tapasztalnia, mit jelent a csőcselék uralma. A békeévekben sok dicsőségben volt része, a háborús összeomlás idején neki is sort kellett állnia az élelmiszerjegyekért, a proletárok diktatúrája őt is kegyetlenül meghurcolta. Reménytenül szállott sírjába, régi eszményeibe vetett hitét elvesztette, szociális érzelmektől áthatott lelkén a bolsevizmus halálos sebet ejtett.
Adatok Ábrányi Emil életéhez:
1850. – Ábrányi Emil születésének éve. December 31-én születik Pesten. (Nagyatyja, Lászlófalvi Eördögh Alajos szabolcsmegyei földbirtokos-nemesúr, 1843-ban változtatja át családi nevét Ábrányira; lakóhelye Ábrány faluban van, innen veszi új nevét. Atyja, idősebb Ábrányi Kornél, a nagynevű zeneművész és zenetudományi író, 1822-ben születik Ábrányban s fényes pályafutás után 1903-ban hal meg Budapesten. Testvérbátya, ifjabb Ábrányi Kornél regényíró és publicista, egy évvel idősebb nála. Zseniális, sok tekintetben szertelen vérmérsékletű család; még vallásában is az; idősebb Ábrányi Kornél unitárius, Ábrányi Emil katolikus.)
1866. – Ábrányi Emil első versének megjelenése. (Az anya álma című költemény a Fővárosi Lapokban. Az ifjú költő a pesti kegyesrendi gimnázium tanulója.)
1873. – Ettől az évtől kezdve a millenniumig a Pesti Napló belső munkatársa. (Sokfelé dolgozik, verseit és kritikáit egyre nagyobb érdeklődéssel olvassák, műfordítói készsége elismerést kelt.)
1876. – Megválasztják a Petőfi-Társaság tagjának. (Az akkor alakult Társaság legelső tagjai között van, az 1880-as években sokat fáradozik a Társaság érdekében.)
1885. – A Kisfaludy-Társaság tagja. (Ebben az időben a Fővárosi Lapok, Pesti Napló és Vasárnapi Ujság egyik legtöbbre becsült munkatársa s a Petőfi-Társaság támogatásával kiadott Koszorú szerkesztője.)
1889. – A pestmegyei keceli kerület országgyűlési képviselője függetlenségi párti programmal. (Később lemond képviselőségéről.)
1896. – Kiválik a Pesti Napló szerkesztőségéből, a Budapesti Napló belső munkatársa lesz. (Első sorban színi kritikus.)
1899. – Előszót ír Ady Endre első verses könyvéhez. (A debreceni költőnek, mint annyi más szabadságért rajongó ifjú poétának, ő az eszményképe. Ekkor még senki sem sejti, hogy az ismeretlen nevű tanítvány egy évtized leforgása alatt túl fogja szárnyalni hírneves mesterét.)
1904. – Braun Sándor társaságában megalapítja A Nap című hírverő lapot. (Az izgalmas eseményeket hajszoló ujságnak négy évig főmunkatársa.)
1908. – Írói munkásságának negyvenéves jubileuma. (Megválasztják a Petőfi-Társaság, Erdélyi Irodalmi Társaság, Debreceni Csokonai-kör és Kassai Kazinczy-Kör tiszteleti tagjának.)
1920. – Halála május 20-án, hetven éves korában, Szentendrén. (Neje: Ábrányiné Wein Margit operaénekesnő; fia: ifjabb Ábrányi Emil zeneszerző és karmester, egyidőben az Operaház igazgatója.)
Kiadások. – Európa költőiből. Pest, 1868. (Műfordítások Ábrányi Kornél társaságában. Ötven évet meghaladó írói pályáján rengeteg francia és angol munkát fordított magyarra. Különösen az operaszövegek fordításában volt méltán becsült mester.) – Költeményei. Budapest, 1876. (A folyóiratok közül a Fővárosi Lapok, Nefelejts és Vasárnapi Ujság közölték legszebb verseit.) – Újabb költeményei. Budapest, 1882. (A Pesti Napló, Koszorú s más hírlapok és folyóiratok hasábjain megjelent verseinek gyűjteménye.) – Teréz és kisebb költemények. Budapest, 1884. (Elbeszélő költeményében a társadalom boldogtalan áldozatának tünteti fel hősnőjét.) – Don Juan. Byron után. Budapest, 1884. (Az első hat ének fordítása.) – A végrehajtó. Vígjáték egy felvonásban. Budapest, 1886. (Első előadása a Nemzeti Színházban 1886-ban.) – Szabadság. Haza. Budapest, 1888. (Nemzeti szellemű költemények.) – Manfréd. Byron után. Budapest, 1891. (A drámai költemény fordítása.) – Don Juan. Byron után. Budapest, 1891. (A verses regény teljes fordítása.) – Toldi szerelme. Zenedráma három felvonásban. Arany János eposza után. Budapest, 1893. (Csiky Gergely társaságában írt operaszöveg Mihalovich Ödön zenéjéhez.) – Epilóg. Budapest, 1894. (Versek.) – Márciusi dalok és egyéb költemények. Budapest, 1899. (Hazafias versek gyűjteménye a Magyar Könyvtárban.) – Cyrano de Bergerac. Rostand után. Budapest, 1900. (A verses dráma fordítása. Újabb kiadása a Magyar Könyvtárban,) – A sasfiók. Rostand után. Budapest, 1902. (A verses dráma fordítása: Újabb kiadása a Magyar Könyvtárban.) – Lábán úr könnyei és egyéb elbeszélések. (Novellák gyűjteménye.) – Költeményei. Budapest, 1903. (Ezt a kötetét a következő évben legszebb verseinek olcsó kiadása követte: a legnépszerűbb magyar költeményes kötetek egyike.)
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. – Lázár Béla: A tegnap, a ma és a holnap. Kritikai tanulmányok második sorozata. Budapest, 1900. – Kéky Lajos; A magyar verses elbeszélő költészet a XIX. század második felében. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története. Budapest, 1913. – Hartmann János: Ábrányi Emil. Magyar Múzsa. 1920. évf. – Kosztolányi Dezső: Ábrányi Emil. Új Magyar Szemle. 1920. évf. – Szász Béla: Ábrányi Emil emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 54. köt. Budapest, 1922. – Hankiss János: Ábrányi Emil és a franciák. Irodalomtörténet. 1923. évf. – Gulyás Pál: Magyar életrajzi lexikon. Budapest, 1925-től. – Fejős Imre: Modern magyar romantikus költők Szekszárd, 1927. – Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. Pécs, 1929. – Kokas Endre: Az 1880-as évek irodalmi élete. Pannonhalma, 1930. – Rubinyi Mózes: Ábrányi Emil. A Sajtó. 1930. évf.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages