A BÁNK BÁN.
A BÁNK BÁN.
Az 1814. év fordulópont Katona József drámaírói pályáján: Ebben az évben Döbrentei Gábor serkentésére néhány hazafias erdélyi főúr ezer forintot adott össze egy szomorújátékra, hogy az épülőfélben levő kolozsvári állandó színházat eredeti magyar színdarabbal nyithassák meg. A pályázatot az Erdélyi Múzeum folyóirat közölte; az írók örömmel vették tudomásul, hogy az első díjra méltó pályamű hétszáz forint jutalomban részesül, a második díjra érdemes munka háromszáz forintot kap. A pályamunkáktól abszolút értéket követeltek s a határidőt utóbb meghosszabbították 1817-ig. A jutalomtételre tíz szomorújáték érkezett be. Katona József is a pályázók között volt Bánk bánjával, de éveken keresztül semmit sem tudott meg pályaműve sorsáról; elunta a várakozást, 1820-ban kinyomatta kéziratát.
Az ötfelvonásos tragédia meséje az árpádházi királyok korszakát eleveníti meg. Magyarország 1213-ban gyászos állapotban van: II. Endre király Galíciában hadakozik; neje, Gertrudis királyné, rosszul vezeti a kormányt. A nép szenved, a nemesek zúgolódnak, a királyi udvar az erkölcstelenség melegágya. Gertrudis a külföldi jövevényeket dédelgeti, a hivatalokat idegen udvaroncai között osztja szét, a magyar urakkal nem törődik. Az elégedetlen honfiak, élükön Petur bán bihari főispánnal, pártot akarnak ütni a dölyfös német asszony ellen. A királyné a családi élet megrontásától sem riad vissza s mikor öccse, Ottó merániai herceg, beleszeret Melindába, Bánk nádor feddhetetlen erkölcsű nejébe, elősegíti öccse csábító kísérleteit. Bánk éppen akkor érkezik haza, mikor a háló már ki van vetve Melindára; miközben a nádor, a hű és lovagias alattvaló, el akarja fojtani Petur bán összeesküvését, Ottó a királyi palotában erőszakkal hatalmába ejti Melindát. Bánk Gertrudist közvetlenül is részesnek hiszi az aljas cselekedetben s hosszas lelki küzdelem után leszúrja a királynét. Neje megtébolyodik, kis fiát idegenek kezére kénytelen bízni s a tulajdonképpeni gonosztevőn, a merániai hercegen, mégsem állhat bosszút, mert Ottó az utolsó pillanatban elmenekül. Nem sikerül Petur bán lázadása sem, II. Endre hazatérő vitézei elfojtják a zendülést, megölik Peturt. Bánk jogos bosszúérzetének tudatában rendületlenül áll, de elszántságát csakhamar mély kétségbeesés váltja föl: kiderül, hogy Gertrudis nem tudott öccse merényletéről, az ország nádora tehát alapos megfontolás nélkül ölte meg a királynét. Közönséges gyilkossá lett, becsületét elvesztette. A király megkegyelmez neki, de ő önvádtól gyötörve, megtörten néz maga elé s mikor Melinda holttestét elébe hozzák, összeomlik vele a világ. Élete tönkrement: «a büntetés már ennek irgalom».
A Bánk bán legnemzetibb drámáink egyike. Egy II. Endre korabeli történeti esemény kapcsán megrendítő kifejezést ad a magyar nemzet évszázados panaszainak a Habsburg-ház uralmával szemben. A magyarság I. Ferenc császár uralkodása alatt az idegeneknek éppen olyan szabad zsákmánya volt, mint II. Endre király idejében; csakhogy a XIII. század elején tudott magán segíteni, a XIX. század kezdetén reménytelennek látta a jövőt. Katona József elkeseredett hazafisága izzó hangulatot öntött a tragédiába.
Hogy milyen szerencsésen választotta meg tárgyát, a külföldi feldolgozások is bizonyítják. Bánk nádor története Bonfinius latinnyelvű históriája nyomán korán átszivárgott a világirodalomba; a francia, olasz, angol feldolgozásokon kívül több német Bánk-történet ismeretes. Grillparzer, a híres osztrák költő, körülbelül Katona Józseffel egyidőben írta meg a maga Bánk-tragédiáját. Ez a tragédia szépség dolgában vetekedik a magyar drámaíró szomorújátékával.
Katona József, meséje feldolgozásában, nem Bonfiniusra támaszkodott, hanem elővette Katona István, Fessler Aurél és több más történetíró históriai munkáit. Mivel történeti tudásával ritka meglátó erő párosult, tragédiájából a régi magyar világ szelleme valószerűen sugárzik elő. Korrajzi megvilágítása bizonyos fokig romantikus, de históriai szelleme erősen reális.
A jellemrajzolás módját Shakespearetől sajátította el, drámai dikcióján több helyen megérzik a brit költő hatása. Othellót és főként Hamletet buzgón tanulmányozta. Bánk nádor jelleme hasonlít a dán királyfi jelleméhez; őt is családi körülményei kényszerítik a végzetes küzdelembe; habozása, határozatlansága, tépelődése, küszködése, vívódásai mind megtalálhatók Hamletben: Ezek azonban inkább a helyzetből folyó hasonlóságok s éppen nem jogosítanak fel arra, hogy a Bánk Bánban Skakespeare-utánzatot lássunk.
Más írók kevesebbet hatottak a magyar drámaköltőre. Schiller drámáit tanulsággal forgatta, Veit Weber német elbeszélő munkái (Sagen der Vorzeit, 1787–1798) kedves olvasmányai voltak, máshonnan is ki lehet mutatni kisebb szövegszerű egyezéseket. Eckartshausen könyve (Der Prinz und sein Freund, 1789) felvilágosodott szellemével és szociális irányzatosságával ragadta meg. Egyébiránt a maga erejéből szőtte meséjét, a maga képzeletével öntött lelket minden alakjába.
Hősei kitűnően egyénített férfiak és nők, cselekedeteik jellemükből folynak. Jellemzés tekintetében Katona Józsefet egy régebbi drámaírónk sem múlja fölül. Lelkében úgyszólván átviharzottak a hősei lelkét tépdeső indulatok. Különösen Bánk nádort jellemezte megindító erővel. Bánkra – a nemzet atyjára, az igazság őrére, a hű alattvalóra, a nemes lovagra, a szerető férjre – mindenki büszke lehet: nemzete és királya, családja és barátai; de Bánkot nejének gyászos esete és igazságos bosszúvágya semmivé teszi: Magyarország nádorából felségsértő, törvénytipró, lázadó, nőgyilkos lesz. Mikor irtózatos lelki küzdelem után megöli Gertrudist s nem sokkal utóbb kiderül a királyné ártatlansága, erkölcsileg megsemmisül, mert most már nemcsak családi boldogságát sirathatja, hanem nemzetségének szörnyű zuhanását is. A megsértett társadalom sohasem bocsáthat meg neki. Erkölcsi létének alapja megdőlt.
A tragikus főhős mellett Petur ragadja meg leginkább a figyelmet: hazafias és becsületes összeesküvő, hazája alkotmányát szenvedélyesen védi, bátor magyar nemes. Hű a királyhoz és mégis forradalmár, erőszakoskodik, de az igazságért harcol. Az idegenek elkeseredett gyűlölője, a törvények szilaj őrzője, tüzes beszédű, vakmerőségig elszánt. Bánk bán a középkor magyar arisztokratája, Petur a «nyolc századok vérzivatarjainak» magyar nemesura. Melinda egészében szintén sikerült alak, de azért mégis az ő jellemrajzában lehet a legtöbb kivetni valót találni. Ártatlansága, tapasztalatlansága, tőrbeesése nem egészen természetes, magatartása hihetetlenül naiv. Két bátyjának, Simonnak és Mikhálnak, lelkirajza éles körvonalú; Tiborc meg egyenesen utólérhetetlen parasztalakja a magyar történeti drámának. Gertrudis megjelenése félelmet kelt és gyűlöletet támaszt: keményszívű, hiú, ravasz asszony, uralomra vágyó királyné, önző és elbizakodott. Izidóra ábrándos német leány, egyike a darab legérzelmesebb vonásokkal ábrázolt alakjainak. Ottó herceg gőgös és gonosz, amellett gyáva és ostoba. Biberach haszonleső sehonnai, kiszámíthatatlan cselszövő. Bánk bán köre – Melinda, Mikhál, Simon, Tiborc, Petur – és Gertrudis csoportja – Ottó, Biberach, Izidóra – mellett a király és néhány hű embere meglehetősen háttérbe szorul, de ez így helyes a végső kifejlődés logikája szerint. Az olvasó kénytelen belátni, hogy II. Endre a körülmények kényszere alatt szinte nem is tehet másképpen, mint ahogyan cselekszik. A király lelki tusájának megjelenítése igazán hatásos része a darabnak.
A tragédia legköltőibb részletei Bánk bán, Petur bán és Tiborc magánbeszédeiből és párbeszédeiből sugárzanak. Attól a ponttól kezdve, hogy Bánk feljajdul: «De hát, Melinda! Ó a haza! Itten Melindám, ottan a hazám! A pártütés kiáltoz, a szerelem tartóztat» egészen a befejezésig: «Engedd meg illendően eltemettetnem»: a marcangoló jelenetek egész sora fonódik a nádor alakja köré. Petur felkiáltásai a nemzet lelkének felhördülései: «Ó, a nemzet! Ahány fő, szintannyi ész; kényes becsülete, mint a köntöse; sértsd meg csak, összetörni kész, de adj neki hirtelen vagy egy jó szót s világot teremtve összerontja ellenségidet». Szent előtte a király, de nem akar engedelmeskedni a német királyasszonynak: «Tulajdonunkat elvevé s odadta a hazájabéli cinkosainak, kihúzta a szegény magyarnak a kezéből a kenyért s azt megette a meráni fegyveres. Lerontá atyáink várait s meráni fegyverest rakott oda. Ha egyszer ő rabló, királyném is megszűne lenni». Meg kell erősíteni a magyar szabadságot vagy, ha a haza üdve kívánja, hát töröljük el ősi jussainkat, mindaddig azonban, míg áll az ősi törvény: «Mindaddig azt fogom kiáltani: Üsd az orrát, magyar, ki bántja a tied!» Isten fölkentje Endre, a magyar király, és nem Gertrud, a német rabló: «Azért csak érjem el, torkon fogom s királyi széke kárpitjának a zsinórival fojtom beléje lelkét. Mint vízözön zúgok mindenfelé s ahol találom, ottan rontom össze ez asszony annyit átkozott fejét». Az elszánt magyar nemes mellett felsír az éhező jobbágy panasza: a királyi udvar németjei már a bőrt is lenyúzták a boldogtalan parasztság testéről s a királyasszony márványos házakat építtet magának. «Ő csordaszámra tartja gyülevész szolgáit, éppenséggel mintha minden hajszála egy őrzőt kívánna s mi egy rossz csőszt alig tudunk heten fogadni. Ő táncmulatságokat ád szűntelen, úgy mintha mindig vagy lakodalma vagy keresztelője volna és nekünk szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy a tartozás mindjárt eszünkbe jut.» Hogy ficánkolnak az idegenek pompás lovaikon s nekünk feleségeinket és porontyainkat kell igába fogni, ha lenni akarunk; ők játszanak, zabálnak szüntelen; mi éhen veszünk. «Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad; s ha egy beteg feleség vagy egy szegény. himlős gyerek megkívánván, lesujtunk egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek; és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszeritett.»
A remek jelenetek és lélekbemarkoló mondatok nemes ízét keserűvé teszi a tragédia visszataszító főtémája: a nemi erőszakosság. A kor irodalmi túlzásaiból is maradt itt-ott ízleltető egyes jelenetekben: személyei olykor érzékeny szívvel könnyeznek, mintha a szentimentális világáramlat szenvedő betegei volnának; máskor vérben forgó szemekkel pattannak fel minden kijelentésre, hasonlóan a lovagdrámák hőseihez. Egyébiránt nemcsak a tragikus eszme, a hangulatábrázolás és a jellemfestés kitűnő ebben a tragédiában, hanem a cselekvény megindítása, bonyolítása és kifejtése is. A cselekvény két szálból – Bánk családi szerencsétlenségéből és Petur lázongásából – indul ki, de a kettős mese eseményei egymást erősítik, végezetül egybefonódik mind a két szál. Az érdeklődés a katasztrófáig mindegyre fokozódik, a végső jelenetekben az összes előző mozzanatok egységbe olvadnak.
A magyar drámai stílus fejlődésének szempontjából hatalmas lépést jelent a mű. Az író a német lovagdrámák és polgári színművek áradozó prózáját tömör dialógusokkal és a szenvedély erejét híven tükröző jambusos versekkel váltotta fel. Nem volt jó verselő, nyelvéből hiányzott a hajlékonyság, tragédiája költői előadás tekintetében mégis hatásos.
Katona József kerüli a bőbeszédűséget. Töredezett, darabos, szűkszavú. Alakjainak lakonikus beszéde, szaggatott vallomásai, izgatott felkiáltásai, titokzatos célzásai jól illenek a megrázó történethez, a sötét háttérhez. Meg kell vallanunk, hogy számos mondata, nem egy kifejezése nehézkes fogalmazású, homályos értelmű. Sok helyen balladás sejtelmességgel beszélteti személyeit. A beszéd világosságában nem emelkedik Kisfaludy Károly mellé. Szövege magyarázó jegyzetekre szorul, stilizáló módja az olvasóra és a színészre egyaránt nagy munkát ró. De azért rossz ritmusa és zord nyelve ellenére is helyenkint igazán költői nyelven szólal meg, egyes jeleneteiben gyöngéd és megindító. A nyelvújítás mesterkélt szavaitól és finomkodó kifejezéseitől idegenkedik. Az a hármas körülmény, hogy nem tartozott a harcos nyelvújítók közé, hogy nyelvét nem csiszolgatta, hogy jambusait nem szedte szoros mértékre: semmiesetre sem használt költői népszerűségének.
Bánk nádor tragikus története Bonfinius történeti munkája nyomán korán fölkeltette a külföldi írók figyelmét. (Az ujabb történetírók felfogása szerint Melinda esete mendemonda: a kényes szerelmi históriát csak később koholták és csatolták Bánk nádornak és Petur bánnak Gertrud királyné ellen irányuló összeesküvéséhez. Gertrud királyné megölése pusztán politikai megtorlás műve volt és nem függött össze Bánk nádor családi dolgaival; a nádor a merénylet után még évekkel később is előkelő királyi tisztségeket viselt, ellenben Petur csanádi főispán, a német erőszakot gyülölő nemzeti párt vezére, halállal bűnhődött a királyné meggyilkolásáért, birtokait II. Endre király részben a maga javára foglalta le, részben a ciszterci szerzeteseknek adományozta.) – A mesetárgy első drámai feldolgozója, Hans Sachs nürnbergi költő, Bonfinius szövegét csekély leleménnyel szedte párbeszédekbe. (1561.) – Bonifinius szövegén alapult az angol Lillo György drámája is. (1739.) – Leithold német Iró regényben dolgozta fel a tetszetős Bonfinius-részletet, ezt a regényt Csery Péter magyarra fordította. (1812.) – Legsikerültebb a külföldi feldolgozások közül Grillparzer tragédiája. (1830.) – Katona József a külföldi Bánk-történetek közül egyedül Csery Péter fordítását ismerte; ez a munka akkor jutott kezébe, mikor már drámája elkészült.
Nem volt szerencséje művével. Felbuzdulva Kisfaludy Károly sikerein, még kéziratban elküldte drámáját a székesfehérvári szintársulatnak, de a budai cenzúra nem járult hozzá színrehozásához, mert úgy látta, hogy a tragikus hős nagysága homályt vet a királyi család méltóságára. A kinyomatást megengedte a cenzor. Ez nem csekély jóindulat jele volt, a könyvvizsgálattal megbízott királyi tisztviselő szinte az állásával játszott, mikor hozzájárult egy olyan munka kiadásához, amelynek lapjain a nemzeti keserűség az idegengyűlölettel, a kiváltságos osztályok feddése a királyné-gyilkossággal párosult. Lehet, hogy a fiatalon elhúnyt Trattner János Tamás könyvkiadó is közbenjárt az engedély megszerzése érdekében, a tragédia az ő költségén látott napvilágot. – A könyv megjelenése után Kultsár István hírlapja néhány sorban buzdította a szerzőt, hogy csak haladjon tovább pályáján: «Dícséretes igyekezet volt Katona úrtól ezen pályán megindulni, amelyre minden tehetős ifjú tudósokat a hazai nyelv dísze hathatósan buzdít». (Hazai Tudósítások. 1820. évf. nov. 28.) – A kecskeméti városi tanács száz forinttal jutalmazta tiszti alügyészét. Az akkori egyetlen magyar folyóirat így emlékezett meg erről az irodalompártolásról: «A magyarlelkű és a hazának becsületére váló Kecskemét városa legelső példát adott arra, mit kellene a hazai nyelv előmozdítására s a nemzeti fény gyarapítására a nagyoknak s a tehetősebb községeknek tenni – tudniillik a tudósokat tiszteletben is tartani és meg is jutalmazni – midőn Katona József urat, aki Bánk Bán nevű színjátékát azon város jeles tanácsának ajánlotta, nemcsak fiskálissággal megtisztelte, hanem 100 forint pénzbeli ajándékkal is megjutalmazta: Óhajtanók, ha azon szép beszéd, melyet a tanács gyűlésében történt megjutalmaztatása alkalmával az eleveneszű szerzőnek Kun János főjegyző úr a hazai nyelvnek szeretetéről mondott, kinyomtattatnék; de óhajtjuk egyszersmind azt is, hogy Kecskemét városának szép példáját mások is kövessék». (Tudományos Gyűjtemény. 1821. évf. februári kötet.)
Katona József írói fölfedezése akkor kezdődött, mikor a pesti Nemzeti Színház 1839 március 23-ikán színrehozta Bánk Bánját. Az előadás figyelmet keltett, Vörösmarty Mihály színi kritikát írt róla. Az első színpadi benyomás közvetlensége alatt sok tekintetben hiányos és némileg vad, de erővel teljes színdarabnak ítélte a tragédiát. Személyei közül legkevésbé sikerültnek tűnt fel előtte Bánk ingadozó karaktere. Gertrud, szerinte, nem egészen érthető. A negyedik felvonás ellen az a kifogása, hogy lassú és fárasztó. Egyébiránt; «Drámai, sőt színi hatás tekintetében a mű ritka tünemény, ha meggondoljuk, hogy akkor íratott, midőn a dráma kevés, a színház bujdosó volt s hogy a szerzőnek első munkája». (Bánk Bán. Athenaeum. 1839. évf.) – A következő évben Erdélyi János már magasztaló hangon ír a tragédiáról: «A pesti magyar színház megnyitása óta a drámaközönségnek alig volt szebb estélye, mint mult évi március 23-ikán, midőn Bánk Bán eredeti szomorújáték Katona Józseftől adatott Egressy Gábor javára. A mű egyetlenünk a maga nemében; legalább ha komoly színdarabjainkra kerül a szó, van mit például felhozni». (Emlék Katona Józsefre. Társalkodó. 1840. évf.) – A színpadi kritikák egyre magasztalóbb hangon szóltak a költő tehetségéről. (Az első nagyobb elismerő bírálatot Gyurmán Adolf írta Sebeshelyi Gábor álnéven: Életképek. 1845. évf. Greguss Ágost remek műnek nevezte a tragédiát: Pesti Napló. 1854. évf. Székely József még lelkesebben üdvözölte: Szépirodalmi Közlöny. 1858. évf.) – Az irodalomtörténetírás is nagy elismeréssel fordult a tragédia felé, különösen az 1860. évtől kezdve, amikor Gyulai Pál behatóan méltatta szépségeit. Gyulai Pál szerint Katona József műve az egyetlen mű drámairodalmunkban, melyet a külföld jobb drámái mellé lehet állítani. Ha Goethe vagy Schiller drámáit nem összesen vesszük, hanem egyenkint, Bánk Bánra nézve nem fog kedvezőtlenül kiütni a verseny. A Bánk Bán valódi tragédia, sőt legjobb tragédiánk. «Mindamellett ez nem azt teszi, hogy Katona tragédiája minden hibától ment. Nyelvéhez drámaisága mellett is sok szó férhet, a jellemrajznak és szerkezetnek is vannak hibái, azonban a kritikának éppen olyan kevéssé tiszte méltányolni az alapjukban elhibázott művek egyes szépségeit, mint elítélni a valóban sikerült műveket egyes hibáik miatt.» (Katona József és Bánk Bánja. Budapesti Szemle, 1860. évf. Első önálló kiadása: Budapest 1883.) – Feltűnő Toldy Ferenc ítélete: «Egy tragédiánkban sem egyesülnek nagy hibákkal oly nagy erények, mint Bánk Bánban. Egyfelől kettős cselekvény: Petur összeesküvése s a Bánk családi szerencsétlensége, melyek egymásba játszanak ugyan, de anélkül, hogy egyik szükségképpen támogatná a másikat, mindenik függetlenül magára bonyolódván s fejlődvén ki. Másfelől a főbb jellemek hibás koncepciója: az érthetetlen Gertrud; az örökké habozó Bánk, ki még feleségének sem hisz, egy politikai Hamlet, kit határozatlansága örökös passzívitásra kárhoztat s kinek bosszútette is csak a perc által parancsolt önvédelemnek tűnik fel; a gyanússágig szenvedőleges Melinda, ki mégis egyetlen odavetett szótól rögtön megőrül; a vízeszű s mégis szerencsés csábító s mégis hármas gyilkos Ottó, aki még tolvajjá is tétetik; az ostoba intrigáns Biberach, ki magamagát minden ok nélkül elveszti; a nevetségig gyenge Endre király. De másfelől néhány éles és határozott egyéni jellem mellett a szenvedélyek erőteljes kibélyegzése, a lélektani fejlesztések szigora egyes momentumokban s a valódi, nálunk páratlan drámai dikció teljes méltánylást érdemel, bár ez a dikció is gyakran az érthetetlenségig szaggatott és homályos; míg a nyelv mind hibátlanság, mind csín tekintetében még korától is elmarad; a vers pedig kortársaiénál semmivel sem jobb. Bánk Bán egészben kétségkívül magas tehetséget bizonyít, de inkább megrázkódtató, mint vonzó, mert fenség nélküli mű: hiányozván benne azon emelő hatás, melyet a tragikum a külsőleg bukó, de erkölcsileg győző erény által hoz elő». (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873.) – Arany János behatóan foglalkozott a tragédiával, akadémiai székfoglalójának szánta Bánk Bán-tanulmányát, de mikor megtudta, hogy Gyulai Pál is ugyanazt tervezi, félretette jegyzeteit. Az 1850-es évek végéről való töredék csak később jelent meg. Kitűnik belőle, hogy Arany János nagyra becsülte Katona József drámáját. (Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Gyulai Pál és Arany János magyarázatait Beöthy Zsolt egészítette ki becses lélektani elemzésekkel. Középiskolai kézikönyve nyomán teljesen átment a köztudatba. hogy a Bánk Bán a legjobb magyar tragédia. (Színműírók cs színészek. Budapest, 1882. A tragikum. Budapest, 1885. A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – A főhős tragikumához Rákosi Jenő érdekes megjegyzéseket fűzött. Gyulai Pál és Beöthy Zsolt úgymond, azt tanították, hogy Bánk Bán tragikuma egy jellemnek különböző összetételéből, egymásra és a világra való hatásábúl származik; hogy Bánk nádor, midőn bosszút áll, egyszersmind meggyalázza mindazt, amin addig becsülete nyugodott; hogy midőn a nádorból felségsértő, a törvény őréből törvénytipró, az alkotmányos államférfiúból forradalmár, a lovagból nőgyilkos lesz s elbukik: a költői igazságszolgáltatás teljes, a tragikum pedig olyan erős, hogy megrázóbb már alig lehet. Mindenre van gondja e tragikai felfogásnak, mondja Rákosi Jenő, csak arra nincsen, ami legjobban facsarja a néző szívét; hagyján a nádor, az államférfiú, a lovag; a vihart a férj, a szerető Bánk indítja lelkünkben; a tragédia a szerelmes Bánkból került ki. Bánk nádor lénye rokon Hamletével, látszólagos passzívitásban van, de ez csak a képtelen helyzettel és a lehetetlen feladattal szemben keletkező látszat. A költő bonyolítása a lélektani mozzanatokat olyan mesterien szövi, hogy hasonlót csak Shakespeare remekeiben találunk. Az emberi lélek örvényeinek fenekére kevés halandó nézett le úgy, mint Katona József. (A tragikum. Budapest, 1886. Katona József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – Más volt a véleménye Palágyi Menyhértnek. Helyeselte Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc ridegebb álláspontját, túlzást látott Gyulai Pál és Beöthy Zsolt magasztalásaiban. Szerinte Katona József művében Peturt kivéve nincs egyetlen egységes karakter sem, leggyöngébb a főhős jellemzése, ez okozza a színmű kompozíciójának romlását is a drámán olyan disszonancia sivít keresztül, mintha például egy szerelemtől áradó dalban a hazafias pátosz uralkodnék. A szerző nem tudta összeegyeztetni a férj tragédiáját a lojális főúr tragédiájával. (Katona Bánk Bánjáról. Irodalom. 1887. évf.) – Szigorú kritikával elemezte Bánk Bán tragikumát és jellemeit Zoltvány Irén. Szerinte a főhős vétsége nem jelleméből folyik, hanem helyzetéből. Bánkot saját hibáján kívül éri az iszonyú családi csapás, a körülmények ragadják magukkal. Bánknak, mint tragikus hősnek, jelleme nincs jól koncipiálva; jellemfestése elhibázott, lelki fejlesztése nem természetes: a nádor folytonosan ingadozik, lágy magatartást tanúsít, mintegy kényszeredve hajtja végre bosszúját. A költői igazságszolgáltatás sem olyan teljes, mint Gyulai Pál állítja, sőt a mellékalakokban is vannak jelentékeny lélekrajzolási hibák. (Katona József Bánk Bánja. Katolikus Szemle. 1889. évf.) – A Bánk Bánról szóló irodalom úgyszólván évről-évre gazdagodott. Bayer József a színpadtörténeti kapcsolatokra is figyelemmel volt s eléggé kiemelte régi nagy színészeinknek az elfeledett darab feltámasztása körül szerzett érdemeit. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.) – Az idegen hatások nyomozásának munkája során Alexander Bernát behatóan kutatta Shakespeare hatását. (Shakespeare és Katona József. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 36. köt. Budapest, 1903.) – Még több Shakespeare-nyomot mutatott ki Harmos Sándor. (Hamlet és Bánk Bán. Alexander-emlékkönyv. Budapest, 1910. Katona József Bánk Bánja. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910–1912. évf.) – A magyar drámaírónak megvolt a maga egyéni dolgozásmódja és önálló stílusa, amint erre Vértesy Jenő nyomatékosan utalt. Szerinte a Bánk Bán koronája a második felvonás: a békétlenek éjszakája. A magyar drámairodalomnak nincs több olyan megható és fenséges jelenete, mint amikor a nádor még Peturt is meghajlítja. (A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913.) – Tolnai Vilmos felhívta a figyelmet Gertrudis királyné alakjának fontosságára. Gertrudis hatalmasabb és cselekvőbb egyéniség a nádornál, tragikuma önmagából ered, holott Bánkot az események akaratán kívül állítják megoldhatatlan feladatok elé. Gertrudis, a drámai helyzetek teremtője, olyan mint III. Richárd, Bánk inkább a tépelődő Hamletre emlékeztet. A tragédia cselekvényének csirája a királyné és a nádor között lappangó ellentét. Gertrudis belátja, hogy nagyratörő tervei érdekében el kell távolítania útjából hatalmi törekvéseinek egyetlen gátlóját, a nádort, ezért vet tőrt neki férji becsületében. Így fejlődik a dráma a királyné tragédiájává s csak másodsorban Bánk tragédiájává. (Gertrudis. Budapesti Szemle. 1918. évf.) – Badics Ferenc arra mutatott rá, hogy költői intuíciója mellett milyen tudatosan válogatott a drámaíró a történeti források egymástól eltérő adataiban. (Adalékok Bánk Bán történelmi forrásaihoz és magyarázatához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf.) – Horváth János a Bánk Bán lassú érvényesülésének okát kutatta. Az ok magában a remekműben rejlik. Lélektani részletezése tanulmányszerű belemélyedést kíván, drámai szerepei csak kiváló színészek kezébe valók. Katona Józseffel szemben a kortársakból hiányzott a különösebb jóindulat, nem vállalkoztak kedvéért elmélyedőbb olvasásra, ezt pedig az ő munkája megkívánja. Legtöbbet ártott magának 1821-ben közreadott dramaturgiai értekezésével: egyik célzása sértő volt Kazinczy Ferencre, a recenziókról szóló panasza megbántotta Kölcsey Ferencet, indulatos megjegyzései elidegenítették személyétől Kisfaludy Károlyt. (Jegyzetek Bánk Bán sorsáról. Napkelet. 1926. évf.) – Galamb Sándor szerint a tragédia főhősének elsősorban azért kell összeomlania lelkében, mert a maga elé tűzött erkölcsi célt nemcsak, hogy el nem érte, hanem ezzel egészen szembenálló pólusra jutott el; jelleme annyira ellentéte lesz mindannak, amit magától várt, hogy sorsa megoldásának is igazodnia kell ehhez az ellentéthez. (A Bánk-probléma. Budapesti Szemle. 1928. évf.) – Waldapfel József a drámaíró munkásságát filológiai szempontok szerint vizsgálta át, így jutott értékes eredményekhez, különösen az irodalmi források dolgában, nemcsak Bánk Bánt, hanem a szerző egyéb munkáit illetően is. (Értekezései az Irodalomtörténeti Közlemények 1929–1931. évfolyamaiban.) – Négyesy László. szerint Katona József egész szelleme a monumentalitásra volt beállítva. «Külön lélektani és fejlődéstani probléma, honnan vett ösztönt és ihletet a homokbuckák szülötte arra, hogy gránitból építkezzék és ciklopszi falakat rakjon?» Műve kissé darabos, nyelve avultas, de drámai erejénél fogva elsőrendű kincse költészetünknek. Szimbolikus jelentése is igen mély: bele van sűrítve a magyar történelem sok küzdelme, fájdalma, mártíriuma. Szerzőjének kivételesen nagy érzéke volt az emberi szenvedélyek és küzdelmek rajza iránt, tragédiájában a remekül megalkotott egyének és típusok gazdag képtárát alkotta meg, lélekrajzoló módszere mesteri jellemvonásokat mutat. (Emlékezés Virág Benedekre, Katona Józsefre és Kisfaludy Károlyra. A Szent István Akadémia Értesítője, 1930. évf.) – Horváth János szerint: «Ha a magyar költészet egynéhány legnagyobb és legmagyarabb lángelméjét nevezni akarjuk, Katona neve nem hiányozhat a ragyogó sorból. Ott áll ő is – Vachott Sándor epigrammájának szavaival élve – «a sasok orma felett», de valamennyi nagy társánál máig talányosabban, hozzáférhetetlenebbül, elfátyolozottan. Érdes sziklás külső alatt egyénisége is, mint remekműve, bonyolult, finom lélektant rejteget s képzelhetni-e vonzóbb tanulmányt, mint amely e rendkívüli magyar lángelme jobb megismerésére, szívvel-lélekkel való teljesebb felfogására törekszik?» (Katona-emlékek. Napkelet. 1930. évf.) – Hevesi Sándor szerint a Bánk Bán a mi legkomorabb drámánk, nagyrészt ezért is nem tudott úgy a színházi közönség szívéhez férkőzni, mint megérdemelné. A szerzőnek nincs mosolya, szeme a magyar végzeten függ, lelke az örök magyar válságtól vonaglik. Drámája ritka tünemény abban a tekintetben, hogy négy emberöltön keresztül sem kopott el belőle semmi, száz esztendő után is egészen friss, a divatja-multság kérdése nem merülhet fel vele szemben. Nincs kivételesebb valami, mint egy olyan drámaírói karrier, mely a szerző halála után indul el a teljes ismeretlenség homályából a népszerűség útjain: Katona József pályája ilyen ritka pálya. Viharos sikerű színpadi munkák régen a sírba hulltak, a legtöbb színdarab még színházi virulása idején sem vált be olvasmánynak, a Bánk Bánnak megvan mind a két örökléte: színpadi halhatatlansága és irodalmi halhatatlansága is. (Katona József száz esztendeje. Katona József új síremlékének felavatási ünnepélye. Kecskemét, 1931.)
A színpad számára Udvarhelyi Miklós (1790–1864) fedezte föl a Bánk Bánt. A jónevű színész az 1810-es évek elején a pesti magyar szintársulatnál játszott, később, mint színigazgató, bejárta a fél országot, Kassán és Kolozsvárt jelentékeny sikerei voltak, 1835-ben a budai színtársulat kebelében működött, 1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették. Hogy kassai színjátszása idején milyen, alapon merte előadatni a Bánk Bánt, rejtély; a vidéki színtársulatoknak ugyanis csak olyan darabot volt szabad eljátszaniok, amelyek a budai helytartótanács könyvvizsgáló hivatalától kapták meg az előadás jogát. – A Bánk Bán előadásához a cenzúra voltaképpen sohasem járult hozzá. Mikor 1845-ben újjászervezték a cenzori intézményt, a budai új központi könyvvizsgáló-szék észrevette a régebbi ellenőrzés fogyatékosságát s fölterjesztést tett a tragédia betiltása ügyében azzal az észrevétellel, hogy nem vállalhatja a felelősséget egy olyan darab előadásáért, amely telítve van féktelen pártütési elvekkel s a külföldiek ellen gyűlöletet szít: József nádor és az elnöklete alatt álló helytartótanács ekkor már nem tartotta alkalmasnak az időt a tragédia betiltására, csak arra utasította a Nemzeti Színház igazgatóságát, hogy bizonyos szövegrészeket törüljön és módosítson. A hazafias közönség ezekben az években az ellenzéki politika nézőpontjából ünnepelte a tragédiát, forradalmi szellemet érzett ki belőle, a színészek a magyarság lelkéből szavaltak az elnyomók ellen. A Bach-korszak cenzúrája ezért tiltotta ki a Bánk Bánt a Nemzeti Színházból, vidéki városokban is csak óvatos módosításokkal játszhatták szövegét. – A tragédiának az 1867. évi kiegyezés után a színpadi érvényesülésért erősen kellett küzdenie, tömegsikert sohasem aratott, színpadi előadásaiban csak a történeti műveltségű és esztétikai hajlamú nézők gyönyörködtek igazán. Ez a jelenség a színházi emberekben felébresztette azt a gondolatot, hogy Katona József remekét erős változtatásokkal kellene eljátszani. 1928-ban nagy felzúdulást keltett Hevesi Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának, az a terve, hogy korszerű dramaturgiai módosításokkal, jelenetek átcsoportosításával és szövegfelülvizsgálattal, alkalmazza színre a tragédiát. Eszméje ellen különösen Négyesy László szólalt fel hatásosan. Nem lehet csodálni, úgymond, ha egy nagybecsvágyú színigazgató, miután annyi író kéziratát színre igazította, azt hiheti, hogy minden élő és holt szerző műve csak anyag a rendező kezében s a hatás kedvéért joga van minden színművet átgyúrni, végigszabdalni, újjáalakitani. De a Bánk Bánhoz hasonló alkotásokkal szemben az ilyen vállalkozás tilos, a színigazgató nem javíthatja meg a maga felfogása szerint a tragédiát, a rendező nem avatkozhatik a mű megalkotásába. Katona József nem kérte fel Hevesi Sándort, hogy művébe beledolgozzon, a modern író nem tisztelheti meg a száz éve meghalt költőt azzal, hogy szerzőtársául ajánlkozzék. A szellemi tulajdonjog megmarad, a tragédia Katona Józsefé; az volt életében, az marad holta után mindenkorra. Ebből a szent letétből nem lehet egy Katona-Hevesi-féle új darabot csinálni. Ha ma az egyik színigazgató átalakítja Bánk jellemét, holnap egy másiknak eszébe jut kijavítani Gertrudisét, egy harmadiknak Melindáét. A nemzeti közvagyonból közpréda lesz. A színpadi technika szempontjából a lélektani szerkezet kára nélkül szabad itt-ott törülni a darabból, szabad némely jeleneteit átcsoportosítani, de itt azután meg is kell állania a javító szándéknak. «Vannak a Bánk Bánnak hiányai, ki tagadná? De most már hagyjuk a művet úgy, amint van. Ne tegyük se jobbá, se rosszabbá. Ha jó szándékkal nyúlunk is hozzá, a kegyeletből kegyeletsértés lehet. Sokan akár szentségtörésnek is mondhatják.» (Budapesti Hirlap. 1928. évf. okt. 27.) – A közvélemény nyomása olyan erős volt, hogy a Bánk Bán továbbra is a költő eredeti kidolgozásában került színre. «Hol venném én azt a bátorságot, írta válaszában Hevesi Sándor, hogy Katona József művét átírjam, átdolgozzam vagy akár egy sort is beleírjak? Az egész kérdés abból a mélységes és évtizedeken át le nem küzdött szomorúságomból fakadt, hogy Bánk Bánnak nincs meg a színpadi sikere, amelyet megérdemel.» (A vita anyagának ismertetése: Irodalomtörténet. 1928. évf.) – Hevesi Sándor fejtegetései szerint a tragédiában a költői genialitás állandóan keveredik a színpadi kezdetlegességgel, ezért az előadás formájának kérdését meg kell oldani, ilyen módon a régi mű és az új közönség között elevenebb kapcsolatot teremthetünk. A mai rendező nagy küzdelmet folytat a modern közönséggel, hogy elfogadtassa a mult értékeit; a Bánk Bán színpadi hatását is csak úgy lehet nagyobbá tenni, ha elsimítjuk a darab érdességeit s eltávolítunk belőle egyes részeket. A kétarcú főhős szerepével nem tudott megküzdeni egyetlen színészünk sem, Petur mindig elvitte a pálmát Bánk elöl. A kegyelet és hagyomány nem kívánhatja, hogy merev követésük miatt mindig csak félsiker kövesse a színmű előadását. A hamleti és otellói ornamentikával teleaggatott tragédiában sok a fölösleg, az ismétlés, a fárasztó részlet, az unalmas hely. Ha a szerző látta volna ifjúkori műve színpadi próbáit, bizonyára ő maga is rájött volna a dramaturgiai simításokat követelő zökkenőkre s tekintetbe vette volna a nézőközönséget. A szövegen ma sem kell változtatni, csak el kell ejteni a fölösleges részeket, a retorikát drámaisággal kell kicserélni. (Bánk Bán-problémák. Nyugat. 1930. évf.)
Kiadások. – Katona József drámái közül a szerző életében csak fő munkája jelent meg: Bánk-bán. Dráma öt szakaszban. Szerzette Katona József. Pesten, Trattner János Tamás betűivel s költségével. 1821. – A kötetet már 1820 őszén könyvárusi forgalomba adták, előszava 1819-ben kelt. Az előszóban többek közt a következőket írja a szerző: «Ötödik éve, hogy készítettem e darabot, mikor az Erdélyi Múzeumban a kolozsvári leendő játékszíntől felszólítás hirdettetett. Nem volt-e pénz vagy amit szégyen volna hinni, nem találtatott valamire való munka és így a neszt csak az idővel akarták meghallatni? De valójában a híre el is némult vagy legalább én nem tudok róla. Részemről elegendő hálát nem adhatok, hogy így esett, mert megvallom, hogy gyengét irtam: mindazonáltal ezzel nem azt céloztam, hogy most egy phoenixet mutatok elé, nem, hanem csak jobbat. Édes szemek olvasgatták és figyelmetessé tettek a szépre úgy, mint a rútra; most is gyönyörködve olvasom Bárány Boldizsár úr akkori barátomnak írásban adott rostáját. Mindenkori szíves emlékezetem legyen köszönetül». – A tragédiának eszerint két kidolgozása volt: a régibbet a költő az Erdélyi Múzeum pályázatára küldte be (1815), az újabbat kinyomatta. (1821.) Az újabb kidolgozás 1821-tól 1930-ig, egy évszázadon át, harminchárom kiadást ért. (A kiadások, fordítások és az íróra vonatkozó irodalom teljes egybeállítása Hajnóczy Iván bibliografiájában: Katona-emlékkönyv. Kecskemét, 1930.) – Az első kiadás szövegét Nagy Ignác nyomatta ki újra: Bánk Bán. Eredeti történeti dráma öt felvonásban. Itta Katona József. Buda, 1840. (Nagy Ignác Színműtárának I. kötete, az egyetemi nyomda betűivel.) – Harmadszor Horváth Döme adta ki a tragédiát: Bánk Bán. Dráma öt felvonásban. Írta Katona József. Kecskemét, 1856. (A kiadó Kecskemét városának egyik legérdemesebb szülötte volt, Horváth Cyrill egyetemi tanár testvéröccse, az 1840-es években szülővárosának tiszti ügyésze, 1861-ben és 1865-től kezdve több cikluson át országgyűlési képviselő, 1875-ben a debreceni királyi tábla tanácselnöke, 1891-ben a tőle kezdeményezett Katona József Kör elnöke.), – Azontúl számos kiadása, így Abafi Lajosé: Katona József összes művei. Három kötet. Budapest, 1880. (A Bánk Bán hetedik kiadása.) – Péterfy Jenő magyarázatos kiadása: Katona József Bánk Bánja. Budapest, 1883. (Jeles Irók Iskolai Tára. Újabb kiadásai: 1897, 1908.) – Beöthy Zsolt kiadása: Bánk Bán. Budapest, 1897. (A Magyar Könyvtár 1. száma.) – Katona József Bánk Bánja Arany János jegyzeteivel és tanulmányával. Budapest, 1898. (A második magyarázatos szövegkiadás.) – Katona József: Bánk Bán. A Pesti Napló ajándéka előfizetőinek. Budapest, 1899. (Csók István illusztrációival és számos szövegképpel közrebocsátott díszkiadás. Jókai Mór megírta benne a dráma méltatását, Zilahi Kiss Béla a drámaíró életrajzát, Tábori Róbert a Nemzeti Színház Bánk Bán-előadásainak történetét.) – Hevesi Sándor magyarázatos kiadása: Katona József Bánk Bánja. Budapest, 1901. (Iskolai Könyvtár.) – Rákosi Jenő kiadása: Katona József és Teleki László. Budapest, 1905. (Magyar Remekírók.) – Bayer József kiadása: Katona József válogatott munkái: Budapest, 1907. (Remekírók Képes Könyvtára.) – Vozári Gyula magyarázatos kiadása: Katona József: Bánk Bán. Budapest, 1908. (Segédkönyvek.) – A tragédia régibb kidolgozásának szövegét Császár Elemér adta közre: A Bánk Bán első kidolgozása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1913. évf. (Ha összehasonlítjuk a kéziratban maradt régibb kidolgozást az 1821-ben megjelent kiadással, azt látjuk, hogy a két szöveg között igen sok az eltérés. A szerző az első fogalmazást alaposan átdolgozta. Javításai nem érintik ugyan a tragédia felépítésének lényegét, de azért az újabb kidolgozásban számos kihagyás, betoldás, szövegmódosítás található.) – Mészöly Gedeon kiadása: Katona József: Bánk Bán. Budapest, 1920. (A száz év előtt megjelent első kiadás betű utánnyomása.) – Váry Rezső magyarázatos kiadása: Katona József; Bánk Bán. Budapest, 1922. (Magyar Jövő Toldy-Könyvtára.) – Hevesi Sándor kiadása: Bánk Bán és a Kegyenc. Budapest, 1928. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.) – Kecskemét városának jubileumi emlékkiadása: Bánk Bán. Az 1821. évi editio princeps alapján sajtó alá rendezte Hajnóczy Iván. Kecskemét, 1930. (Ez a harmincharmadik Bánk Bán-kiadás.)
A Bánk Bán első fordítása: Bánk Bán. Drama in fünf Acten von Joseph Katona. Aus dem Ungarischen metrisch übersetzt von Adolf Dux. Lipcse, 1858. – Dux Adolf úttörő fordítását több más követte: Breiner József német (1888), Gauss Viktor olasz (1897), Bigault de Casanove francia (1908 és 1910), Vészi József német (1911) fordításai.
Irodalom. – A Katona-kiadásokhoz csatolt magyarázatokon kívül az értékes bírálatok és tanulmányok hosszú sora foglalkozik a Bánk Bánnal. – Vörösmarty Mihály: Magyar játékszíni krónika. Bánk Bán. Athenaeum. 1839. évf. (Az első értékes színi kritika. Újból: a költő összes munkáinak gyüjteményeiben.) – Erdélyi János: Emlék Katona Józsefre. Társalkodó. 1840. évf. (E cikk hatása alatt adta közre a folyóirat ugyanezen évfolyamában Csányi János kecskeméti tisztviselő Katona József rövid életrajzát és jellemzését.) – Sebeshelyi Gábor: Bánk Bán. Életképek. 1845. évf. (A beható drámaelemzés szerzője: Gyurmán Adolf pesti hírlapíró. Cikkének újabb kiadása Csányi János Katona-életrajzával együtt: Katona-emlékkönyv. Szerk. Hajnóczy Iván. Kecskemét, 1930.) – Greguss Ágost: Katona József. Pesti Napló. 1854. évf. – Székely József: Bánk Bán szépségei. Szépirodalmi Közlöny. 1858. évf. – Gyulai Pál: Katona József és Bánk Bánja. Budapesti Szemle. 1860. évf. – Bárány Boldizsár: Bánk Bán rostája. Előszóval és jegyzetekkel közli Lipóczy György. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 3. köt. Pest, 1869. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873. – Ifj. Szinnyei József: A magyar és német Bánk Bán. Életképek. 1876. évf. – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. – Heinrich Gusztáv: Bánk Bán a német költészetben. Budapest, 1879. – Csiky Gergely: Az angol Bánk bán. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 15. köt. Budapest, 1880. – Beöthy Zsolt: Színműírók és színészek. Budapest, 1882. – Gyulai Pál: Katona József és Bánk Bánja. Budapest, 1883. – Heinrich Gusztáv: Katona József és Bánk Bánja. Írta Gyulai Pál. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1883. évf. – Ferenczi Zoltán: Észrevételek Bánk bán jelleméről. Erdélyi Múzeum. 1883. évf. – Rakodczay Pál: Bánk bán vétsége. Magyar Szemle. 1884. évf. – Beöthy Zsolt: A tragikum. Budapest, 1885. – Rákosi Jenő: A tragikum. Budapest, 1886. – Palágyi Menyhért: Katona Bánk Bánjáról. Irodalom. 1887. évf. – Bayer József: A nemzeti játékszín története. I. köt. Budapest, 1887. – Zoltvány Irén: Katona József Bánk Bánja. Katolikus Szemle, 1889. évf. – Pór Antal: Bánk Bán Melindája. Erdélyi Múzeum. 1890. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Érdújhelyi Menyhért: Petur és Bánk bán összeesküvése. Újvidék, 1893. – Pauler Gyula: A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt. II. köt. Budapest, 1893. – Pór Antal: A Bánk bán kérdéshez. Erdélyi Múzeum. 1893. évf. – Kecskeméti nagy képes naptár az 1893. évre. (Hornyik József, Kováts Antal, Pintér Kálmán cikkei.) – Kováts Antal: Párhuzam Katona József és Kisfaludy Sándor Bánk Bánja között kecskeméti Katona József Kör évkönyve. 1896. – Sajó Sándor: Katona és Grillparzer. Újverbászi községi gimnázium értesítője. 1896. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Wertner Mór: Meráni Gertrud gyilkosai. Erdélyi Múzeum. 1897. évf. – Gombocz Zoltán: Bánk bán egy ismeretlen francia feldolgozása. Budapesti Szemle. 1899. évf. – Heinrich Gusztáv: A Bánk bán-regény. U. o. 1901. évf. – Katona Lajos: Egy olasz Bánk bán novella. Irodalomtörténeti Közlemények. 1901. évf. – Alexander Bernát: Shakespeare és Katona József. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 36. köt. Budapest, 1903. – Gombocz Zoltán: Még egyszer a francia Bánk Bán-regényről. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1903. évf. – Bayer József: Egy Bánk bán-tárgyú német dráma és magyar színlapjai. U. o. 1904. évf. – Dudás Gyula: Petur bán és Peturváradja. Századok. 1906. évf. – Kropf Lajos: Bánk bán az angol irodalomban. Budapesti Szemle. 1904. évf. – Rakodczay Pál: Dugonics hatása Katonára. Uránia. 1904. évf. – U. az: Kisfaludy Károly hatása Katonára. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – Janovics Jenő: A magyar dráma irányai. Budapest, 1907. – Rakodczay Pál: Bánk Bán szépségei. Uránia, 1907. évf. – Rákosi Jenő: Katona József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Mátyás Flórián: Népmondák és történeti adatok Gertrud királyné erőszakos haláláról. Századok. 1907. évf. – Négyesy László: Szülőhelyi elemek Katona Bánk Bánjában. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Harmos Sándor: Hamlet és Bánk Bán. Alexander-emlékkönyv. Budapest, 1910. – U. az: Katona József Bánk Bánja. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910–1912. évf. – Rakodczay Pál: Egressy Gábor és kora. Két kötet. Budapest, 1911. – Pickel Ferenc: Katona és Grillparzer. Erzsébetvárosi áll. gimnázium értesítője. 1911. – Pollák József: Katona József stílusa és nyelve. Budapest, 1911. – Riedl Frigyes: A Bánk Bán bukása Berlinben. Budapesti Szemle. 1911. évf. – Schöpflin Aladár: A Bánk Bán berlini bukása. Nyugat. 1911. évf. – Dobóczki Pál: Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt. Budapest, 1912. – Harmos Sándor: Két jegyzet a Bánk Bánhoz. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Császár Elemér: A Bánk Bán első kidolgozása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1913. évf. – Vértesy Jenő: A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913. – Hajnóczy Iván: Pótlások a Bánk Bán első szövegéhez. Irodalomtörténet: 1914. évf. – Tolnai Vilmos: Bárány Boldizsár Katona Bánk Bánjáról. U. o. 1915. évf. – Zolnai Béla: Bánk Bán filmen. Nyugat. 1915. évf. – Riedl Frigyes: Shakespeare és a magyar irodalom. Budapest, 1916. – Szász Károly: Színházi levél. Bánk Bán. Uránia. 1916. évf. – Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Négyesy László: Shakespeare és a magyar költői lélekrajz. A Szent István Akadémia Értesítője. 1917. évf. – Trostler József: A Bánk Bán német tárgytörténetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Tolnai Vilmos: Katona József és Fessler. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. U. az: Gertrudis. Budapesti Szemle. 1918. évf. Rexa Dezső: Bánk Bán első előadása. Vasárnapi Ujság. 1921. évf. – Lábán Antal: Kortörténeti titkos jelentések Bécsből a száz év előtti magyarságról. Századok. 1922. évf. – Pataki József: Bánk Bán. Nyugat. 1922. évf. – Tolnai Vilmos: Bánk Bán I. felv. 12. jelenetének hibája. Irodalomtörténet. 1922. évf. – Badics Ferenc: Adalékok Bánk Bán történelmi forrásaihoz és magyarázatához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf. – Barta János: Bánk és Melinda tragédiája. Napkelet. 1925. évf. – Tolnai Vilmos: Katona József Bánk Bánjának régies személynevei. Magyar Nyelv. 1925. évf. – Horváth János Jegyzetek Bánk Bán sorsáról. Napkelet. 1926. évf. – Lám Frigyes: Győri adalékok a cenzúrához és Bánk Bán történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Csahihen Károly: Drámaíróink. Budapest, 1927. – Dézsi Lajos: Magyar történelmi tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Kárpáti Aurél: A kételkedő kritikus. Budapest, 1928. – A Bánk Bán-vita. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Galamb Sándor: A Bánk-probléma. Budapesti Szemle, 1928. évf. – Papp Zoltán: Fessler Ignác Aurél és a magyar romantikusok. Pécs, 1928. – Schöpflin Aladár szerkesztésében: Magyar színművészeti lexikon. Négy kötet. Budapest, 1929–1931. – Fóti Lajos: A Bánk bán ófrancia meséje. Budapesti Hirlap. 1930. évf. 139. sz. – György Lajos: Adatok a Bánk Bán tárgytörténetéhez. Erdélyi Múzeum. 1930. évf. – Hajnóczy Iván szerkesztésében: Katona-emlékkönyv. Kecskemét, 1930. (Ebben különösen a szerkesztő teljes Katona-repertóriuma: Katona életének és műveinek bibliografiája.) – Herczeg Ferenc: Katona József halálának százéves fordulóján. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Hevesi Sándor: Bánk Bán-problémák. Nyugat. 1930. évf. – Horváth János: Katona-emlékek. Napkelet. 1930. évf. – Kardos Albert: Honnan vette Vörösmarty Mihály «Zalán futása» elnevezést? Irodalomtörténet. 1930. évf. – Négyesy László: Emlékezés Virág Benedekre, Katona Józsefre és Kisfaludy Károlyra. A Szent István Akadémia Értesítője. 1930. évf. – Németh Antal szerkesztésében: Színészeti lexikon. Két kötet. Budapest, 1930. – Rédey Tivadar: Bánk Bán új szinre alkalmazása. Napkelet. 1930. évf. – Szerb Antal: Bánk Bán és egy olasz irodalmi vita. Széphalom, 1930. évf. – A Nemzeti Színház zsebkönyvei. 2. évf. Budapest, 1931. (Pataki József: Katona József és a Nemzeti Színház.) – A kecskeméti Katona József Kör kiadásában: Katona József új síremlékének felavatási ünnepélye halála évszázados fordulóján. Kecskemét, 1931. (Hevesi Sándor: Katona József száz esztendeje.) – Gyalui Farkas: A Döbrentei-pályázat és a Bánk Bán. Erdélyi Múzeum. 1931. évf. – Hajnóczy Iván: Bánk Bán a kolozsvári pályázaton. Napkelet. 1931. évf. – Kerecsényi Dezső: Katona József színi utasításai. Irodalomtörténet. 1931. évf. – Waldapfel József: Katona József és Veit Weber Tugendspiegele. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – U. az: Eckartshausen és Katona: U. o. 1931. évf. – U. az: Biberach és Tiborc neve. U. o. 1931. évf. – U. az: A Bánk Bán történetéhez. U. o. 1931. évf.
