A LEGRÉGIBB MAGYAR BIBLIAFORDITÁS.
A LEGRÉGIBB MAGYAR BIBLIAFORDITÁS.
A SZENTÍRÁS legrégibb magyar fordításának maradványait három XV. századi kódex őrizte meg: a Bécsi-kódex, a Müncheni-kódex és az Apor-kódex. Mind a három írott könyv csak másolata a fordítás szövegének. A fordítás ideje a XV. század első felébe tehető, a másolás időpontja az 1466. év tájára. A Bécsi-kódexben különböző ószövetségi részletek, a Müncheni-kódexben a négy evangélium, az Apor-kódexben a zsoltárok foglalnak helyet.
A fordítás nyelve nagyon nehézkes és épen nem magyaros. A latin szöveghez való tapadás nem vált hasznára a fordítás stílusának. A kifejező erő hiánya és egyes kifejezések esetlensége feltűnő. Ahol nem elbeszélő szövegrészt kellett a fordítóknak tolmácsolniok, ott a kifejezésekkel való küzdelem nyomai még szembeszökőbbek. A zsoltárok közt különösen sok a darabos, homályos, sőt értelmetlen szöveg.
A legrégibb magyar bibliafordítás szerzője egyúttal a legelső magyar nyelvújító is. A latin eredeti átültetése során többször előfordult, hogy a fordító nem találta meg a deák szónak megfelelő magyar szót. Ilyenkor új szó alkotásával segített magán.
A szöveg néhány feltűnőbb nyelvi sajátsága: üdő, küsded, földö, nevő, háromszer, hozjám, emlékezjél, értelm, lakodalm, uta, karimon; szabadoch, ehelyett szabadíts; fizetem valék, ehelyett fizetem vala; nem hatsz egy fürtöt fejérré tenned, ehelyett nem tehetsz egy fürtöt fehérré; láttonk tégedet éhezettet, ehelyett láttunk tégedet éhezve; látám a szelletet leszállata mennyből, ehelyett látám a lelket leszállva mennyből; kit én megesmervém elfuték, ehelyett kit én megismerve elfuték. A latin szöveg értelmezésére alkotott új szavai: a titulusra címerlet, az imperiumra császárlat, a tribunusra ezerlő, a tetrarchára negyedlő és negyedes fejedelem. Helyesírásában a nyílt e-t megkülönbözteti a zárt ë-től, az ö-t az ü-től; a cs hangot a mai L betűhöz hasonló jeggyel írja; az ly, ny, ty hangokat az l, n, t betűk felső részére helyezett vesszőcskékkel jelöli; a gy hangot g betűvel, a g hangot vesszős g-vel fejezi ki; az sz-et z-vel vagy vesszős z-vel írja.
Bár a szövegnek nyelvi szempontból sok az eredeti régies sajátsága, meglepő, hogy a Mátyás király korában élő magyarok nyelve – ez úttörő bibliafordítás tanusága szerint – értelem és kiejtés dolgában mennyire egyezik a mai magyar nyelvvel.
A Miatyánk legrégibb magyar szövege a Müncheni-kódex másolójának kiejtése szerint:
Mi atyánk, ki vagy mennyekben, szenteltessék te neved. Jőjön te országod. Legyen te akaratod, miként mennyen es azonként földön. Mi testi kenyerönk felett való kenyeret adjad mü nekönk ma. És bocsássad mü nekönk mü vétetönket, miként es mü bocsátonk nekönk vétetteknek. És ne vigy münket késértetbe. De szabadoch münket gonosztól. Ámen.
A latin szöveg, mely Máté evangéliumának ezt a halhatatlan részét megőrizte:
Pater noster, qui es in caelis; sanctificetur nomen tuum. Adveniat regnum tuum. Fiat voluntas tua, sicut in caelo, et in terra. Panem nostrum supersubstantialem da nobis hodie. Et dimitte nobis débita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem. Sed libera nos a malo. Amen.
A legrégibb magyar bibliafordítás szövegének másolói közül Németi György nevét ismerjük. Kéziratát, a Müncheni-kódexben megőrzött újszövetségi rész másolatát, Mátyás király uralkodásának nyolcadik évében fejezte be. Moldvában élt, Tatros városban, valószínűleg pap volt, mert világi ember ebben az időben nem foglalkozott egyházi célokat szolgáló kódexek másolásával. Nevének tanusága szerint valamelyik Németi nevű helyről származott. Moldvában, nem messze Tatros városától, volt egy Neamt azaz Német nevű vár; azonkívül a szerémségi Kamenic helység közelében is tudunk egy Németi elnevezésű helységről. Az első név szerint ismert kódexmásoló Hensel Imre fiának mondja magát: ez a családnév szász eredetre vall.
A legrégibb magyar bibliafordítással és három kódexével terjedelmes irodalom foglalkozik. A fordítást az egyháztörténeti hagyomány és a régebbi irodalomtörténeti felfogás ferences bibliának tartotta, a későbbi tudósok huszita bibliát láttak benne. Az utóbbi álláspont szerint a fordítás a magyarországi huszita mozgalmakkal kapcsolatos. Huss János, a cseh hitújító, nemcsak a dogmákban tanított újat, hanem a latin nyelvet is háttérbe szorította a nemzeti nyelvvel szemben. Tanításai Zsigmond király uralkodásának vége felé annyira elterjedtek Magyarországon, hogy néhány egyházmegye területét egészen ellepték a magyar husziták. A római szentszék megbízásából 1436-tól kezdve egy híres ferencrendi inkvizitor, Marchiai Jakab, irtotta a magyarországi eretnekeket. A huszitákra szomorú napok következtek. A szerémségi Kamenic község lakossága Tamás és Bálint papok vezetése alatt Moldvába menekült s példájukat az új valláshoz ragaszkodó magyarok ezrei követték. Tamás az oláh földön is megmaradt hívei között, de Bálint elhagyta társait, Törökországba ment, ott a szultán megölette. E huszita mozgalmak egyik gyümölcse – az imént említett felfogás szerint – az első magyar bibliafordítás.
Ez a felfogás nemcsak a legrégibb hagyományokat mellőzi, hanem elfelejt számot vetni azzal a valósággal, hogy az úgynevezett huszita bibliát a középkori magyar katolikus papok és apácák minden aggodalom nélkül használták. A protestantizmus beköszönéséig, némi kivétellel, minden szentírási szöveg visszavezethető erre az úttörő fordításra vagy származékaira. Hihető-e, hogy mikor a magyar kódexek szentírási szövegeinek végső forrása ez az állítólagos eretnek-biblia, akkor a katolikus egyház ne semmisítette volna meg minden legkisebb részletét. A legrégibb magyar bibliafordításban nincs is semmi olyan dolog, amely ellenkeznék a katolikus meggyőződéssel, ellenben néhány adata merőben ellentmond a huszita tanításoknak és szertartásoknak. A biblia naptára többek között megbecsüli a Huss Jánostól annyira gyűlölt pápákat, nem tartja elkárhozottaknak a szerzeteseket s a vörösbetűs ünnepek sorába iktatja a legjobban szidalmazott rendalapítók és szentek nevének ünnepét. A moldvai magyar husziták a cseh reformátor tanításait bizonyára teljes egészében elfogadták, el is készülhetett bibliafordításuk, de ez nem a Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex fordítása.
Megnyugtató módon egyik szerzetesrendhez sem lehet odakötni a legrégibb magyar bibliafordítás eredetét. Csak az bizonyos, hogy a szöveg nem husziták fordítása, hanem katolikus papoké. Az ismeretlen szerzetes-fordítók nem a teljes bibliát akarták a latinul nemtudó apácák és fráterek kezébe adni, hanem római katolikus szertartásos könyveket fordítottak magyarra. A Bécsi-kódex egy lectionariumnak, a Müncheni-kódex egy evangeliariumnak, az Apor-kódex egy psalteriumnak a töredéke. A latin könyvek a felszentelt szerzetespapok istentiszteletének rendjét szolgálták, a magyar fordítása munkástestvérek és az apácák áhitatának előmozdítására szolgált. A bibliai szövegek fordítását másutt is a liturgikus könyvekkel kezdték s csak később tértek át a Vulgata fordítására. Így legalább elértek annyit, hogy az isteni szolgálatokon elmondott latin szövegeket a csak magyarul tudó szerzetesek és apácák is megértették.
Tamás és Bálint bibliafordítása – amennyiben elkészült – épen úgy elkallódott, mint ahogyan nem maradt meg Bátori László XV. századi pálosrendi szerzetes bibliafordítása sem. A korunkra maradt legrégibb magyar bibliafordítás egyikkel sem azonosítható. Úgy látszik, hogy egyidejűleg többen is dolgoztak a Szentírás egyes részeinek magyar fordításán. A XVI. század első negyedéből már számos magyarnyelvű szentírási részlet maradt fenn régebbi szövegek másolatait őrző kódexeinkben.
Mivel a legrégibb magyar bibliafordítás ferences eredete csakúgy nem bizonyítható be, mint huszita származása, Timár Kálmán, a Müncheni-kódex naptárának premontrei vonatkozásaira támaszkodva, a biblia premontrei eredete mellett emelt szót (1924); míg Gálos Rezső a bencés eredetet vitatta (1926). Az előbbi szerint a naptárfordítóval azonos bibliafordító: premontrei szerzetes, akinek fordítása valamelyik dunántúli premontrei monostorban készült az 1415 utáni években; az utóbbi arra az eredményre jutott, hogy a fordítást a Szent Benedek-rend tagjai végezték, mégpedig abban az időben, amikor a legrégibb magyarnyelvű Ferenc-legenda szövege készült. A bencés eredet nem valószínű, de nem vehető bebizonyítottnak a különben tetszetős megokolással támogatott premontrei eredet sem. Még mindig a ferences jelleg mellett szól a legtöbb érv.
Bécsi-kódex. – A bécsi Nemzeti Könyvtáré. Hogy ide milyen úton-módon került, nem tudjuk, de 1723 előtt már ott volt. 162 levél Tartalmát Rut, Judit, Eszter, a Makkabeusok, Baruk, Dániel, Ozeás, Joel, Ámos, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Szofoniás Aggeus, Zakariás és Malakiás ószövetségi könyveinek magyar fordítása alkotja. Három másoló munkája. A másolók nevei ismeretlenek. A másolás helye valószínűleg Moldva. A másolás kora az 1466. év tájára tehető. Nevezik ezt az írott könyvet Révai-kódexnek is. Ez a név Révai Miklós emlékét őrzi. – A kódexre először Sándor István hívta fel a magyar közönség figyelmét: Sokféle. VI. darab. 1799. – Révai Miklós, Horvát István, Virág Benedek, Kazinczy Ferenc és Jankovich Miklós hozzászólásai után Döbrentei Gábor írt róla behatóbb tanulmányt a kódex első kiadásában: Régi magyar nyelvemlékek. I. köt. Buda, 1838. – Másodszor Volf György adta ki; Nyelvemléktár. I. köt. Budapest, 1874. – Harmadszor Mészöly Gedeon bocsátotta közre: Új nyelvemléktár. I. köt. Budapest, 1916. – A régebbi irodalom címjegyzéke Zolnai Gyula könyvében: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Békesi Emil Magyar írók az Anjouk és utódaik korában. Katolikus Szemle. 1899. évf. – Dingfelder Ede: Legrégibb bibliánk nyelvéről. Budapest, 1901. – Melich János: Jegyzetek a Müncheni- és a Bécsi-kódexhez Nyelvtudományi Közlemények. 1910. évf. – Szily Kálmán: Tamás és Bálint, a biblia első magyar fordítói. Magyar Nyelv. 1911. évf. – Erdélyi Lajos: Legrégibb bibliánk nyelvjárásához. Magyar Nyelvőr. 1912. évf. – Bogner Mihály: A Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex mondattana. Zsombolya, 1912. – Pünkösti Mária: A Bécsi-kódex e-féle hangjainak helyesírása. Budapest, 1913. – Timár Kálmán: Prémontrei kódexek. Kalocsa, 1924. – Gálos Rezső: Legrégibb bibliafordításunk. Budapest, 1926. – Timár Kálmán: Magyar kódexcsaládok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928–1929. évf. – Techert József: A Bécsi-kódex e-jelöléseinek kérdéséhez. Magyar Nyelv. 1929. évf.
Müncheni-kódex. – A müncheni Nemzeti Könyvtáré. 108 levél. A XVI. század közepén egy német tudós birtokában volt, innen jutott a bajorországi könyvtárba, ahol jelenleg is őrzik. Tartalma a négy evangélium fordítása és egy magyar naptár. Másolója, Németi György, a végső sorokban tett vallomása szerint 1466-ban végezte be a másolatát a moldvai Tatros városában. A kódex másik elnevezése Jászay-kódex, annak emlékére, hogy szövegét először Jászay Pál másolta. A kódexről egy Münchenben járó magyar ifjú, Fejérváry Miklós, tudósította először a M. T. Akadémiát 1834-ben. – Jászay Pál másolata után Döbrentei Gábor rendezte sajtó alá szövegét: Régi magyar nyelvemlékek. III. köt. Buda, 1842. – Másodszor Volf György Nyelvemléktár. I. köt. Budapest, 1874. – Békesi Emil: Adalékok a legrégibb magyar Szentírás korának meghatározásához. Magyar Sion. 1880. évf. – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Szily Kálmán: A Müncheni-kódex kora. Magyar Nyelv. 1907. évf. – Melich János: Jegyzetek a Müncheni- és a Bécsi-kódexhez. Nyelvtudományi Közlemények. 1910. évf. – Szily Kálmán: Tamás és Bálint, a biblia első magyar fordítói. Magyar Nyelv. 1911. évf. – U. az: A Döbrentei-kódex viszonya a Münchenihez. U. o. 1912. évf. – Bogner Mihály: A Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex mondattana. Zsombolya, 1912. – Mészöly Gedeon: A Döbrentei-kódex evangéliumai és a Müncheni-kódex. Magyar Nyelv. 1913. évf. – Barta Eszter: A Müncheni-kódex č és é jelölései. Nyelvtudományi Közlemények. 1918. évf. – Timár Kálmán: Prémontrei kódexek. Kalocsa, 1924. – Gálos Rezső: Legrégibb bibliafordításunk. Bpest, 1926. – Timár Kálmán: Magyar kódex-családok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928–1929. évf.
Apor-kódex. – A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumé. 93 levél. A Bécsi-kódex és Müncheni-kódex mellett ez az írott könyv a legrégibb magyar bibliafordítás szövegmaradványainak harmadik kódexe. Zsoltárok, himnuszok, imádságok és elmélkedések vannak benne. Három kéz másolása a XV. század második feléből. Neve egykori tulajdonosának, báró Apor Péternek, emlékét őrzi. – Volf György: Nyelvemléktár. VIII. köt. Budapest, 1879. – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Boros Alán: Zsoltárfordítás a kódexek korában. Budapest, 1903. – Frick József: A középkori magyar himnuszköltészet. Kolozsvár, 1910. – Simonyi Zsigmond: Az Apor-kódex. Magyar Nyelvőr. 1910. évf. – Bogner Mihály: A Bécsi-, Müncheni- és az Apor-kódex mondattana. Zsombolya, 1912. – Mészöly Gedeon: A Döbrentei-kódex zsoltárai és az Apor-kódex. Magyar Nyelv. 1914. évf. – U. az: A Döbrentei-kódex és az Apor-kódex második keze. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Timár Kálmán: Prémontrei kódexek. Kalocsa, 1924. – Gálos Rezső: Legrégibb bibliafordításunk. Budapest, 1926. – Timár Kálmán: Magyar kódex-családok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928–1929. évf.
Kiadások. – Döbrentei Gábor: Régi magyar nyelvemlékek. I. köt. Buda, 1838. (Bécsi-kódex.) III. köt. Buda, 1842. (Müncheni-kódex.) – Volf György: Nyelvemléktár. I. köt. Budapest, 1874. (Bécsi-kódex, Müncheni-kódex.) VIII. köt. Budapest, 1879. (Apor-kódex.) – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. (Szemelvények.) – Mészöly Gedeon: Új nyelvemléktár. I. köt. Budapest, 1916. (Bécsi-kódex.)
Irodalom. – Az imént említett kiadások magyarázatain kívül Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. I. köt. 3. kiad. Pest, 1862. – Békesi Emil: Adalék a legrégibb magyar szentírásfordítás korának meghatározásához. Új Magyar Sion. 1880 évf. – Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. I. köt. Budapest, 1889. – Balassa József: Kódexeink és a nyelvjárások. Hunfalvy-album. Budapest, 1891. – Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Melich János: A Bécsi- és Müncheni kódex irói. Magyar Nyelvőr 1898. évf. – Gerő János: A katolikus magyar bibliafordítások története. Budapest, 1901. – Szily Kálmán: Tamás és Bálint, a biblia első magyar fordítói. Magyar Nyelv. 1911. évf. – Erdélyi Lajos: Legrégibb bibliánk nyelvjárásához. Magyar Nyelvőr 1912. évf. – Bogner Mihály: A Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex mondattana. Zsombolya, 1912. – Gerő János: A cseh és tót középkori vallásos költészet története. Besztercebánya, 1913. – Gombos Albin: Marchia Jakab. Erdélyi Múzeum. 1898. évf. – Böröcz Marcell: Ferencesek a középkori magyar irodalomban. Pécs, 1911. – Szerecz Imre: Kódexeink párhuzamos szentírási töredékei. Budapest, 1916. – Mészöly Gedeon: Legrégibb bibliafordítóinkról. Magyar Nyelv. 1917. évf. – Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, 1917. – Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon. Két kötet. Budapest, 1922–1924. – Timár Kálmán: Prémontrei kódexek. Kalocsa, 1914. – Gálos Rezső: Legrégibb bibliafordításunk. Budapest, 1926. – Harsányi István: A magyar biblia. Budapest, 1927. – Waldapfel József; Legrégibb bibliafordításunk. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Timár Kálmán: Káldi György levele a legrégibb magyar bibliafordításról. U. o. 1927. évf. – U. az: Magyar kódex-családok. U. o. 1928–1929. évf. – Jakubovich Emil és Pais Dezső: Ómagyar olvasókönyv. Pécs, 1929.
