1. A magyar nemzet őskora. Réthy László

Teljes szövegű keresés

1. A magyar nemzet őskora.
Réthy László
A MAGYAR NEMZET az ural-altaji népcsalád nyugoti, úgynevezett finn-ugor ágából való, mely ősidők óta az Urál-hegység ázsiai és európai lejtőitől a mai Oroszországon át a Balti-tegner partvidékeig hosszú láncolatot képezett. E népek őstörténetébe, néhány gyérszavú hagyományokon kivül, egyedül a nyelvek s a középkor ethnografiai viszonyaiból merített következtetések segélyével pillanthatunk. Mindenekelőtt azt tanuljuk tőlük, hogy a finn-ugor népek mint halász-vadász törzsek a folyamok irányában terjeszkedve, már korán elszakadoztak, s nyelvükre, faji és míveltségi viszonyaikra nézve az Ob-Irtis, Volga, Ural, Káma, Dvina roppant területein egymástól külön-különválva fejlődtek, úgy hogy ma e népcsalád tagjai: a szorosabb egységet alkotó magyar, vogul és osztyák, továbbá a zürjén-votják, cseremisz, mordvin, szuomi (finn, észt, liv, karjalai), s lapp nyelvek és ágak olyan rokonsági viszonyban állanak egymáshoz, mint az indo-európai népek indiai, iráni, görög-latin, kelta, germán és szláv csoportjai.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem