A magyar vígjáték atyja
A magyar vígjáték atyja
E drámák, bár személyeik gyakran alig jutnak tetthez a szók árjától, bár nyelvöket néha-néha alig hajszál választja el a dagálytól és a mesterkéltségtől, majdnem mind hatással adattak a főváros és vidék színpadain; de még nagyobb és állandóbb sikert aratott Kisfaludy – vígjátékaival. Mint egész költői munkásságában, a színmű terén is elárúlja, hogy hívebben el tudja találni az enyelgő, mint az érzelmes hangot, hogy több ereje van az élet apró félszegségeinek rajzára, mint hatalmas szenvedélyek, tragikai összeütközések föltüntetésére. De vígjátékaiban nemcsak ezért több a természetesség és elevenség, hanem mert kettőnek kivételével (Mátyás deák, Hűség próbája) mindannyi a jelen társadalmából meríti tárgyát. Kisfaludy vígjátékírói legfőbb érdeme éppen abban áll, hogy korának magyar alakjait viszi a színpadra: ő mutatja be a külföldieskedő léha mágnást, Szélházyt (Kérők), és a parlagi magyar kurta nemest, Mokányt (Csalódások), a nyugalmazott magyar kapitányt, a folyton forgónyelvű, szókimondó fiatal leányt és a férjvadász aggszűzet, a latinoskodó ügyvédet, Perföldit (Kérők), a falu kántorát, nótáriusát és egész kupaktanácsát (Pártütők) stb., hogy aztán újra meg újra feltámadjanak regényekben, vígjátékokban és népszinművekben.
Inkább tipikus, mint egyéni alakok ezek, de magyarok, húsból és vérből valók, a kik természetesen éreznek és magyarosan beszélnek. Éppen a párbeszédek elevensége, jóizű humora, sőt gyakran szellemessége az a másik érdeme Kisfaludynak, melynél fogva őt az irodalomtörténet joggal nevezhette a magyar vígjáték atyjának, noha leleményeiben nem elég önálló, a cselekvény bonyolítását, a komikum eszközeit gyakran Kotzebuetól veszi kölcsön, megoldásul pedig kelleténél többet szerepelteti a deus ex machinát.
