Xuthus

Teljes szövegű keresés

Xuthus, Ξουϑος, a hellenek mythikus törzsatyáinak egyike, Hellennek Orseis nymphától született fia, Aeolus és Dorus testvére. Hesiod. fragm. 8. Tzetzes ad Lycophr. 284. Némelykor Amphictyont is X. testvérei között emlegetik (Roscher Ausführliches Lexikon, s. v. Hellen). Mikor testvérei Thessaliából kiűzték, Atticába jött és ott feleségül vette Erechtheus királynak leányát Creusát. Eből a frígyből sarjadtak Achaeus és Ion, az achaeusok és az ionok törzsökös ősei. Apollod. 1, 7, 3. A hősmonda, mely ez esetben ős-monda is, ezzel okolta meg azt a körülményt, hogy miért lakott X. Aegialusban, mely eleinte az ionok, később az achivusok fészke volt. Közelebbi okul erre a hagyomány szerint az szolgált, hogy Erechtheus fiai kiűzték sógorukat, a miért apjuk halála után a megüresedett athenaei trónt nem nekik szánta, hanem Cecropsnak. Pausan. 7, 1, 2. Hdt. 7, 94. X. mondáját utódaira nézve még változatosabban szőtte tovább az utókor, kivált a költészet. Achaeusról azt regélték, hogy Aegialusból megint csak visszatért ősi földjére Thessaliába, a hol Aeolus halála után uralkodott is, sőt északi Pthiotisban az egyik törzs egyenesen tőle származtatta magát. Ion mondáját viszont a költészet, kivált Euripides múzsája ruházta fel érdekes vonásokkal. Euripides tragoediája szerint Ionnak szülei Apollo és Creusa. De az anya kiteszi gyermekét, a kit Hermes megtalál, Delphibe visz és ott a kisdedet a papnőre bízza, azon czélzattal: neveljen belőle jámbor szolgát a szentély számára. Hermes akarata beteljesedik, Ion felserdül és már-már eléri a férfikort is. Időközben X. és Creusa, kinek házassága gyermektelen, Delphiben kérdést intéznek az iránt, vajjon miképen tehetnének szert gyermekáldásra. A jóslóhely azt ajnálja X.-nak, hogy fogadja fiának azt, a kivel a templomból kijövet, legelőször találkozni fog. Igy válik Ionból (ιοντι συνηντετο, Eurip. Ion 661. 831) X.-nak fogadott fia, a kit azonban Creusa meg akar mérgezni. Mikor ezen szándéka kisül, Ion bosszúja elől az isten oltárához menekül, a hol az ifjú fenyegeti és megölné, ha a kosárkáról, melyben egykor Iont kitették és a mely a papnőnél még megvolt, anya és fiú egymásra nem ismernének. Titkukat azonban X.-szal nem közlik, csak Athene hirdeti a darab végén a megbékélt családnak Erechtheus régi fényének az utódokban való megujhodását és az ionok leendő nagyságát. Más hagyomány szerint (Pausan. 1, 32, 2) Ion Helicét, Seleniusnak Aegialus királyának leányát ép akkor vette feleségül, a mikor Selinus ellen háborúra készült. Selinus így nyerte meg magának a harczias daliát, a kinek trónját is átengedte. Ion mint az aegialusiak királya egy új várost alapított, melyet feleségéről Helicének nevezett, míg Aegialus lakói azontúl már mint ionok szerepelnek. Az athenaeiek, a kik akkor háborút folytattak Eleusis ellen, Iont hivták segítségül, a ki Eumolpust legyőzte, sőt idővel magának Atenaenek is királya lett. Ott és akkor származtak tőle az ion phylék törzsökös hősei: Hoples, Geleon, Aegicores és Argades. Ion Athenaeben is halt meg, sirját is ott mutogatták a Potamus nevű demosban, Prasiae és Thoricus tájékán. Hdt. 5, 66. Pausan. 1, 31, 3. Ismét más változat szerint, mely az ősmondából az őstörténeti hagyományba is átment, X. Thessaliából jövet feleségül vette Erechtheus leányát és az attikai tetrapolisban telepedett meg. Innen aztán egyik fia, névszerint Achaeus, a ki gyilkosságba esett, Peleponnessuba menekűlt. Másik fia Ion Eleusisben legyőzte Emolpusnak (l. ezt) thraciai jövevényeit és olyan hírnévre jutott, hogy az athenaeiek rábizták országuk kormányzatát. Atticából ment aztán Aegialusba, melyet azontúl Ioniának neveztek. Strabo 8, 383. Ugyanezen hagyományok szerint ő tanította az athenaeieket vallásos dolgokra, csak úgy mint Deucalion a helleneket, Lycurgus a lacedaemoniakat, Numa a rómaiakat. Plut. adv. Colot. 31. És miként az európai görög földön minden ion teleppel kapcsolatosan fölmerül X. hős fiának emléke, úgy az ázsiai ion városok is szivesen kerültek vele hagyományos összefüggésbe. Vell. Paterc. 1, 4. Vitruv. 6, 1. L. Welcker, Gr. Trag. 2, 725. Preller, Griech. Mythol. 2, 752, 769 §§. Buttmann, Mythol. 2, 323. Müller, Dorier, 1, 237. 244. Kirchner, Attica et Peloponnesiaca, Greifswald, 1890, 13 skk. ll. L. M.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT