Vinum

Teljes szövegű keresés

Vinum οινος. A görögöknél a bor a legrégibb időktől rendes italul szolgált, s a Dionysus cultus továbbá a symposiumok bizonyítják kedveltségét. De mindig vízzel vegyítve itták, s rendesen nagyobb rész vízzel (ha οινος alatt színbort akartak érteni, odatették az ακπατος szót is). Melegen és hidegen itták, nyáron rendesen hóval hűtött vizzel vegyítve. Görögország hegyrajzi és éghajlati viszonyai nagyon kedvezők a bortermelésre, s a szőlőművelés nagyon el volt terjedve, különösen a szigeteken. A termelés és kezelés módja főbb vonásaiban olyan mint a rómaiaknál. – Míg Italia déli részeiben a szőlőművelés régtől fogva virágzott, addig Latiumban és Romában jelentéktelen volt, s ha voltak is a régi rómaiaknak szőlőskertjeik (vineae), a bor élvezete nagyon kiskörű volt, s a nőknek egyáltalán el volt tiltva. Plin. n. h. 14, 13. Midőn azonban a rómaiak, különösen Campania meghódítása után megismerkedtek a délitaliai és görög borokkal, a bortermelés nálunk is felvirágzott. A szőlőfajok száma Italiában idő folytán nagyon megszaporodott, s a termés gazdagságát és finomságát tekintve első sorban állott az Aminea, Nomentana, Allobrogica, Apiana. A borok közt az első helyet a Caecubum s Setinum, a második helyet a Falernum, a harmadik helyet a Massicum, Surrentinum, Albanum, Calenum, Fundanum foglalták el. Közönséges borok voltak a Trifolinum, Signinum, Sabinum, Nomentanum, a legsilányabbak a Vaticanum, Vejentanum, Paelignum, Caeretanum, Spoletinum. Kedveltek voltak a tartományok borai is, mint pl. a Raeticum, Massilitanum, s különösen a görög borok, mint a Chium, Lesbium, Sicyonium, Cyprium. Színre megkülönböztet Plinius fehér (album), sárga (fulvum), veres (sanguineum) és piros (nigrum, atrum), korra a keresettebb ó (vetus) és új (novum, recens) bort. A bor hamisítása (vina fictitia) gyakori volt, és pedig vagy finomabb borokkal való vegyítés útján, vagy úgy, hogy illatos és keserű anyagokat (aloë, sáfrán, myrrha, gyanta) tettek bele (murrina, murrata potio). Mesterséges volt a mulsum (l. o.) és a meleg bor neve sapa, defrutum, caroenum, aszalt szőlőből készült bor vinum passum. A második sajtolásból nyert bort (lora) csak a szegények és rabszolgák itták. A leszedett szőlőt (vindemia, szüret) lábaikkal kitaposták (culcare, mustum calcatum) s az így kitaposott szőlőt (scopi, folliculi) a prés (torcular, torculum) alá hordták. A must a lacus torculariusba, s innen rendesen a cella vinariában a földbe falazott doliumokba, vagy a seriae, cupae, calparia nevű edényekbe (l. Dolium és Vasa) vezettetett. Finomabb fajoknál a mustot egyenesen az amphorae, lagenae, orcae és cadi nevű edényekbe öntötték. A cella vinaria rendesen Északnak néző hűs kamra volt, melyben a boros edények jól bedugaszolva, szurokkal lepecsételve s a bor faját és az év consulainak neveit feltüntető jegygyel (tessera, nota) ellátva voltak elhelyezve. Ha a bort nagyobb edényekből lefejtették, úgy az apothecában helyezték el, mely rendesen az emeleten a fürdőszoba fölött volt, melynek füstjét azon keresztül vezették, hogy (véleményök szerint) a bor hamarább érjék és szelidebb legyen. Minthogy a bor ily kezelésnél mindig seprős volt, használat előtt vagy tojással (Hor. sat. 2, 4, 45) vagy szűréssel (a saccus vinariuson) megtisztították (defaecare, liquare, colare). A rómaiak is rendesen vízzel keverve (dilutum) itták a bort; a ki tiszta bort, keveretlenül (merum) ivott, részegesnek tekintetett. V. K.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT