Vandali, Vandili, Vanduli
Vandali, Vandili, Vanduli, Ουανδαλοι, Βανδηλοι, egyrészt a germán törzsek egy nagyobb csoportjának, másrészt (szükebb értelemben) egy kisebb népegységnek neve. Az első, tágasabb értelemben körülbelül azoknak a néptörzseknek összefoglaló neve, a melyeket a mai tudomány keleti germánoknak nevez s a melyek a keleti tenger és a mai Cseh- és Morvaország északi határai közötti területen laktak. Ily értelemben véve a V. nevét, Plinius (4, 99) hozzájuk számítja a Burgundiones, Varinnae, Charini és Gutones népeit is. Idővel azután szükebb értelemben használták a V. kifejezést; egy időben úgy látszik a Ligii (Lugii) törzsére értve azt (Müllenhoff, Deutsche Altertumskunde 4, 486), majd arra a népre, mely a Hasdingi v. Asdingi nemzetségnek fenhatósága alatt állott. A Kr. u. 2. században az Óriáshegység vidékén laktak, a hegységet róluk is nevezték el (Dio Cassius: τα Ουανδαλικα ορη). A Marcomanni és Quadi törzseivel együtt a rómaiak ellen harczoltak. A 3. században Daciában találjuk őket. Az 5. században Pannoniából (a hol a kereszténységre tértek) felkerekedve, Nyugat felé vonúlnak, 406-ban átkelnek a Rhenuson; déli Gallián át húzódva eljutnak a Pyrenaeus hegységhez s 409-ben átlépik ezt. Hispaniából 429-ben átkelnek északi Africába s ott Geisericus alatt birodalmat alapítanak. 439-ben elfoglalják Carthagót, majd Italiában teszik félelmessé nevöket, 455-ben megostromolják Romát is. Nemsokára azonban hanyatlásnak indúl a V. birodalma s 534-ben Gelimer meghódol Belisariusnak; a V. népe maga elenyészik Africában. A V. nép etymologiailag a ném. wenden (gót wandjan) igével függ össze s a nép mozgékonyságára, ügyességére czéloz. V. ö. Ludwig Schmidt, Geschichte der Vandalen, Leipzig, 1901. P. G.
