Peiso

Teljes szövegű keresés

Peiso, tó Pannoniában, Plinius (3, 24, 27) szerint határos volt Norciummal (Noricis junguntur lacus Peiso), úgy hogy inkább a Fertő mint a Balaton értendő alatta. De a Fertő időszaki tó s fenekén római sírokra akadtak. Ha Pliniusnak nem is volt a Dunántúl beljebb eső vidékéről tudomása, hallhatott a Balatonról. Ellenben Aurelius Victor (de Caess. 40) határozottan a Balatont érti) a Pelso alatt (melyben állott elő), azt írván Galerius császárról (292–311), hogy a Pelso vizét a Dunába vezettette le. A Balatonra vonatkozik nyilván 870-ből való okmányokban (Kenner, Noricum u. Pannonia, Mittheilungen11, 104. jegyzetben) a Pelissa inferior is, mely természetesen még egy másik, hasonló nevű tó létezésére enged következtetni. K. BÁ.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem