Latium

Teljes szövegű keresés

Latium, η Λατινη. – I. Geographiája. Középitalia nyugati tartománya, melyet egyesek Latinus király nevével hoznak kapcsolatba, mások a latere (lappangani) szóval (Ov. fast. 1, 238. Verg. A. 8, 222); de helyesebb a latura (πλατυς, lapályos vidék) gondolni. A legrégib időben egy 225 km2-nyi területre szorítkozott, melyet Északon a Tiberis, Délen a Numicus folyó, Nyugaton a tenger és Keleten a mons Albanus határolt. A latinus szövetség római fenhatóság alá jutván, L. területe megnagyobbodott és Latium vetus a Tiberistől Anxurig vagy Terracináig terjedt. A rómaiak 314-ig Kr. e. Latium novumot, t. i. a hernicusok, aequusok, volscusok és aruncusok földjét csatolták hozzá, úgy hogy a Liris folyó lett a k. b. 10.000 km2.-nyi tartomány déli határa. A nagyjában termékeny ország vulcanikus természetű síkság volt, eltekintve a tenger és az Apenninsusok között kiemelkedő mons Albanustól (l. o.), mely hajdan szintén nagy crater lehetett, s igen gazdag forrásvizekben. A régiek a hegységeit így különböztették meg: M. Albanus szorosabb értelemben (m. Monte Cavo), a hol a Feriae Latinaet tartották, a M. Algidus (m. M. Ariano) és a Tusculumi hegyek (m. Moti Tusculani vagy di Frascati). Északkeleten Tibur és Praeneste között voltak az Aequus hegyek (m. Monti d’Oleovano) és Ortona meg Privernum között a Volscus hegyek (m. M. Volsca v. dia Cora). A mons sacen egy külön álló domb az Anio jobb partján, a folyónak a Tiberisbe öntéséhez közel, 4 km.-nyire Romától, m. Monte Sacro. Liv. 2, 32. 3, 52. L. valamennyi folyója a Tyrrheniai tengerbe torkollik, ú. m.; a Tiberis (m. Tevere), Anio (m. felső folyása Aniene, alsó folyása Teverone), Numicus (m. Numico v. Ritorto), Astura (m. Stura), Amasenus (m. Amaseno), mely az Ufensszel (m. Ufente) együtt a Pomptinusi mocsarakon keresztül a tengerbe szakad; végül a Livis (m. Garigliano) meg Trerus (m. Sacco). A tavak között kiemelendők: az Albanus (m. Lago di Albano), a Nemorensis (m. L. di Nemi), a Gabinus (m. L. di Castiglione, 1838 óta kiszárítva), a történelmileg nevezetes Regillus Tusculum mellett (száraz medre prata Porci mellett). Antium és Anxur között voltak a Pomptinae-paludes (l. o.), melyek Kiepert szerint «egy az Astura, Amasenus és Ufens folyók iszapja által csak részben kitöltött hajdani öböl maradványai». A mesék országába tartozik, hogy ott ősidőkben 23 virágzó helység állott. A mocsarakon keresztül vezetett a Via Appia és egy csatorna. Strab. 5, 233. Az ország lakói, a latinusok (Λατινοι), a monda szerint az Aborigines és az őslakó siculusok meg pelasgusok egyesüléséből származtak. Még Alba Longa alapítása előtt megalakul a Prisci Latini néven ismeretes, 30 városból álló szövetség. Ily városok voltak (Liv. 1, 38): Corniculum, Ficulea Vetus, Cameria, Crustumerium, Ameriola, Medullia, Nomentum, a melyekhez még Laurentum, Ardea, Tibur, Aricia, Praeneste stb. tartozott. A monda szerint Alba, az Italiába költözött trójaiak alapította gyarmat ragadta később magáhoza főhatóságot, több gyarmatot alapított, egyebek között magát Romát is, mely Tarquinius Priscus és Servius Tullius idejében nemcsak hogy a szövetségbe befogadtatott, hanem magát a szövetséget is saját hatalmától tette függővé. Miután a latinusok a királyok kiűzetése után újra függetlenek lettek Romától, 334-ben újra meghódolni kényszerültek és az ú. n. jus Latiummal (l. alább) a római államszövetség tagjai lettek és 314 óta Latium a fenn említett nagyobb terjedelemmel szerepel. Nevezetesebb városai voltak É.-ról D.-re: Fidenae, egy tuffa sziklán a mai Castel Giubbileo mellett; Tibur (m. Tivoli) az Anio mellett egy magaslaton; Gabii, Castiglione mellett; Roma, a Tiberis két partjná, torkolatánál Ostia kikötővel; Tusculum, a mai Frascati mellett, Praeneste, m. Palestrina, meredek sziklán; Bovillae, a Via Appia mellett; Alba Longa, a Mons Albanus lejtőjén; Aricia, m. Ariccia; Velitrae, m. Velletri; Lanuvium, m. Civita lavinia; Laurentum, m. Cassale di Caspocotta; Lavinium, a mai Pratica mellett; Ardea, a Numicus mellett; Cora, m. Cori; Norba, m. romok Norma mellett; Setia, m. Sezze; Signia, m. Segni; Sulmo, az Ufens mellett, m. Sulmona; Suessa Pometia, a melytől állítólag a Pomptinusi mocsarak neve származik; Coiroli, a volscusok régi fővárosa; Antium, m. Porto d’Anzio, a tenger mellett; Satiricum, m. Conca. Latium novumhoz tartoztak az aequusok az Anio mindkét partján, a kiknek következő nagyobb városaik voltak: Carseoli, m. Carsoli, Ortona, Carbio, Bola, Sublaqueum, m. Subiaco; a hernicusok földjén, a Trerus és Liris folyók között volt: Anagnia, m. Anagni, Alatrium, m. Alatri, Ferentinum, m. Ferentino, Frusino, m. Frosinone, Verulae m. Veroli; a volscusok földjén a Liris mindkét partján voltak: Sora, Arpinum, m. Arpino, Fregellae, m. Ceprano, Aquinum, m. Aquino, Casinum, m. Monte Casino kolostor, Interamna Lirinas, Fabrateria, m. Falvaterra, Pviernum, m. Piperno Vecchio romjai, Astura, m. Torre d’Astura, Circeji, m. Circello, Tarracina, előbb Anxur, m. Terracina és Lautulae; az auruncusok földjén állott: Fundi, m. Fondi az ager Caecubuson, Amyclae, Formiae, Cajeta, m. Gaëta, Minturnae, Sinuessa, m. romok előbbi Fraetto, utóbbi Mondragone mellett, utóbbit gyakran Campaniához számították. Strab. 5, 288. A földrajzi nevekre vonatkozólag l. bővebben az illető czikkeket. – II. Latium közjogi helyzetét tekintve valószínű, hogy Alba Longa már a legrégibb időkben fenhatóságot gyakorolt a többi latinus város fölött, míg Albának Tullius Hostilius által történt meghódítása után e városok között bizonyos vallásos szövetség keletkezett. Közös tanásuk volt, melynek feje a dictator vala. L.-ot Romával ősidők óta foedus kötötte össze, mely időről-időre megszakítva, újra helyreállott. Roma valószínűleg Alba pusztulása után a latinus szövetségbe lépett és sok harcz után Servius Tullius v. Tarquinius Superbus alatt a hegemoniát magához ragadta. A királyok kiűzése után Latium fölszabadult és a Regillus tó melletti csata után Romával foedus aequumot kötött, mely kölcsönös civitast biztosított, a régi connubiumot megujította, azonkívül a harczban való szövetséget, közös vezényletet és arányos zsákmány-fölosztást meg bizonyos magánjogi kikötéseket tartalmazott. Nemsokára harmadikúl a hernicus nép is belépett a szövetségbe 486-ban. A gallus berohanáskor mindkét szövetséges Romát elhagyta, de 358-ban a szövetség újra föléledt (Liv. 7, 12. 8, 2), míg a 340–338-iki háború a latinusok vereségével végződött. A szövetség fölbomlott, néhány város megkapta a római civitast, mások meg függő sociusok lettek. Ezeket nomen Latinumnak, Latininek nevezték. Egyre joban simúltak Romához, a mi nekik nem egy előnyt biztosított, mely őket a többi sociitől lényegesen megkülönböztette és bizonyos középfokra emelte a cives és peregrini között (jus Latii v. Latinum). E városokból küldtek a rómaiak mindenfelé coloniae Latinae névvel nevezett gyarmatosokat, ámbár messze L. határán túl keletkeztek. E gyarmatok is a nomen Latinumhoz tartoztak, a melyhez hasonló jogi helyzetük volt, a mennyiben nem volt meg a jus connubii, de meg volt a jus commercii, a minek a peregrinusok híján voltak. Azonkívül az egyeseknek módjukban állott a teljes civitas elérése. A lex Julia által 90-en Kr. e. a latinus városok a teljes római jog birtokába jutottak, minek következtében a jus Latii Italiából teljesen kiveszett, de olykor megajándékoztak vele egyes városokat, pl. Gallia Transpadanában, sőt egész tartományokat is, mint Siciliát és Hispaniát. Ez a jus Latii az előbbivel valószinűleg azonos volt és Tiberius alatt a Latini Juniani (l. o.) jogviszonyának alapja lett. Caracalla korában a latinus községek megszüntek, de azért egyre keletkeztek Latinusok, pl. manumissio által stb. Csak Justinianus alatt szünt meg egészen a jus Latii. SZ. IS.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT