Hecate,

Teljes szövegű keresés

Hecate, Εχατη (a. m. «messzire világító»), trhaciai holdistennő, a ki az ókori görögöknél nagy népszerűségnek örvendett, habár csak a népnek alsóbb rétegeiben. A mythikus genealogiában mint különböző szülőknek gyermeke jelenik meg, jelesül mint Persesnek vagy Persaeusnak és Asteriának, mások szerint Zeusnak és Demeternek, ismét mások szerint Tartarusnak leánya, a kit a Hesiodusnál (theog. 411–452) betoldott hagyomány szerint az összes titanok tisztelnek. H. istenalakja egy régibb és egy újabb typust tüntet fel, egészen eltekintve attól, hogy lassankint más hasontermészetű istenségekkel (l. alább) keverték össze. A régibb typus határozottan a fényistenségnek, még pedig holdistenségnek jellegével bír, ebből fejlik hármas ábrázolása (τπιμοπϕος), mely a növekvő, telt és fogyó holdnak motivumára vezethető vissza. Régibb alakjában H. jótékony jelenség a halandókra nézve, szerencsét ad és győzelmet, bölcs belátást a törvényeknél és itélő biróságnál, sikert a vadászaton és tengeren, virulást az ifjaknak és szaporaságot a nyájaknak. Az orphikus tanok behatása alatt ez a jótékony istenasszony lassankint mystikus jelleget vett fel és ezen a réven bizonyos határig összeolvadt más mystikus istenségekkel (Demeter, Persephone, Rhea, Cybele). Látja Persephone elrablását, együtt keresi őt Demeterrel (Hymn. Hom. in Cer. 25. 52. 441), s az utóbbinak hűséges szolgálója. Ezen szerepével kapcsolatban fejlődik ki H.-nak újabb alakja, mely különösen a tragikus költők révén lép fel. Ezen alakjában H. alvilági istennő, istenasszonya a kisérteteknek és varázsló bűbájnak, a ráolvasásnak és boszorkánymesterségnek. A tragikus költők ezt az alvilági istenséget Cratoeisnek (Κραταις) nevezik, ő az, a ki az elköltözötteknek lelkeivel éjnek idején bolyongva felkeresi a keresztutakat (ενοδια v. εινοδια, τριοδιτις, τρινια, trivia); végigjárja a sirokat, melyek többnyire az utak mentén vannak τυμβιδια). Kiséretét képezik az alvilági (Styx-melléki) kutyák, melykenek közeledtére az igazi kutyák vonítanak és nyöszörögve elbújnak. Hozzá fohászkodnak a boszorkányok és varázslóasszonyok a kik holdas éjeken bűbájos erejű füveket gyűjtenek és ráolvasásokra készülnek. – H. tiszteletének főfészke és hazája Kis Ázsia, különösen Caria és a szomszédos tartományok; de a Cyclas szigeteken által eljutott a tulajdonképeni Görögországba is (Argolis, Arcadia, Salamis, Attica, Thessalia). Mindenütt a házak előtt és a keresztutakon kis kápolnákat és H.-oszlopokat (’Εχαταια) állítottak neki, továbbá minden új hónap elején a keresztutakon étkeket helyeztek el, melyeket a szegénysorsú emberek ettek meg. A tiszteletével kapcsolatos mysteriumok főünnepe holdujság idejére esett, melyet ünnepi dalokkal ültek meg. Áldozati állatai a kutyák, feketeszínű anyajuhok; természeti termények közül a méz. – A képzőművészeti ábrázolásoknál, melyek H.-t választották tárgyul, szorosan meg kell különböztetnünk az egyalakút (μονοπροσωπος) a háromalakútól. Amaz a régibb és eredetibb, jellemzetes példája egy athenaei terracotta dombormű a 6. századból. H. itt trónoló asszony szorosan testhez simuló öltönyben, hasonló az archaistikus Athena-szobrokhoz. Ugyancsak az egyalakú H. fordúl elő a vázaképeken, még pedig álló helyzetben és egy-egy fáklyával a két kezében. Érmek is akadnak, melyek H.-t ilyen felfogásban mutatják be, kivált a Thyatriából valók (a hajfürtök között kigyók, a fejen calathus, az istenasszony kocsin ül, melyet oroszlánok húznak, két kezében fáklya). Újabb és elterjedtebb a háromalakú H., mely ismét kétféle: a) háromtestű és háromfejű, b) egytestű és háromfejű. Amannak a felfogásnak legrégibb és kétségkívül legjelentősebb képviselője Alcamenes H.-ja, mely az athenaei várhegy bejáratánál állott. A 442. á. a Palazzo dei Conservatoriban látható bronzszobrocskát mutatja, mely szintén az alcamenesféle H.-ábrázolásra megy vissza. A felénk forduló alak mint Hades kapuinak őrzője kulcsot és kötelet tart kezében, fején discus van. A balfelől álló alak, mely a Mithrastól kölcsönvett phrygiai sipkával van ábrázolva, kigyót és tört tart, és ezek az Erinysektől átvett jelvények félelmetes voltát jelképezik, míg a jobbfelől álló alak fejdísze, a hold sarlója és a belőle kinövő lotusvirág, valamint jelvénye, a kezében levő fáklya, a hold istennőjét jellemzik vonatkozással Isisre. Az egytestű és háromfejű H. viszont a pergamumi gigantomachia frizein van meg, továbbá metszett és vésett köveken. Sajátszerű felfogása és lelőhelye miatt említendő a nagyszebeni H., a hol az istenasszonynak teste múmiaszerű. – H. attributumai a következők: fáklyák, kutyák, kígyók; korbács, kard és kulcs; kötelek, tálak és kancsók (a harmat symbolikus edényei); alma, phrygiai sapka és sugarak a fej körül. – Irodalom: Köppen, Die dreigesfaltete H. (Wien, 1823). Schoemann, De H. Hesiodea (Opuscula Academica 2, 215–249) .Welcker, Griechische Götterlehre, 1, 562–570. Petersen, Griechische Mythologie, 236–240. ll. Roscher, Lexikon d. Mythologie, 1885–1910. l. Baumeister, Denkmäler des klass. Alterth. 1, 631–634. ll. Petiscus-Geréb, Az Olympos, 92. l. L. M.

442. Hecate, bronzszobrocska (Palazzo dei Conservatori, Roma).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT