Ház,

Teljes szövegű keresés

Ház, οιχος, οιχια, δωμα, δομος, domus. Az antik ház lényegesen különbözik modern házainktól, nemcsak szerkezeti részletekben és díszítésében, hanem főkép alaptervében, elrendezésében. Míg a mi lakóházaink az utczára szolgálnak, homlokzatuk tág ablaknyílásokkal van áttörve, ezek és az ajtó révén állandó összeköttetésben, közlekedésben állanak az utczával: addig a görög és római ház lakóit úgyszólván elrekeszti a külvilágtól és a család egész életét a ház belsejében, egy belső udvar körül összpontosítja. Egyszóval udvarház. A modern építés gondot fordít a homlokzatra, azon fejti ki a díszítést; a régiek ellenkezőleg teljesen elhanyagolták a ház külsejét. Az elrendezésnek ezt a különbségét az éghajlat és az antik élet szokásai okozzák. Délen a lakóház ablak- és ajtónyilásait a lehető legkisebb számra redukálják, hogy a meleg és a napfény ellen védekezzenek. A görög nő társdalmi helyzete is maga után vonta a lakóház elzárását a külvilágtól. Az üveget csak nagyon későn, a római császárság korában használták föl az ablaknyílások elzárására és még akkor is fényűzési czikk számába ment. Ép azért legfölebb az emeleten alkalmaztak ablaknyílásokat az utcza felé, a ház földszintje az utcza felé eső oldalon teljesen ablaktalan maradt. A földszinti helyiségek belülről, az udvarra vagy egy napos középső terem nyíló ajtaikon át nyerték világításukat. Az alapterv elrendezésére döntő befolyást gyakorolt a lakóház helyiségeinek megvilágítása, melyet kétféle módon eszközöltek. Görög földön a szobákat, kamarákat stb. egy udvar körül csoportosították; Italiában viszont a ház különböző helyiségei egy középső nagy teremre szolgáltak, mely fölött tágas nyílást hagytak a tetőben. Később, a római császárság idejében az elrendezés ezen két módját egyesítve találjuk. – I. A görög ház. A görög lakóház reconstructiója nagy nehézségekbe ütközik egyrészt azért, mert magánházaknak alig maradtak számbavehető romjai, másrészt az irodalmi adatok eltérései, hézagossága és zavarossága miatt, amennyiben a különböző korok építés-módját összekeverik. A hősi idők lakóházának leirását Homerus őrízte meg számunkra, ki a királyoknak, különösen Odysseusnak ithakai házáról szól bővebben. Föltehetjük, hogy a nagyobb házak fölépítésükben és elrendezésükben egymáshoz hasonlítottak s ha a fejedelmeknek lakóházait a magánházaiknál fényesebbeknek és tágasabbaknak kell is képzelnünk, valószínű, hogy Odysseus házában az akkori idők építésének általánosan jellemő példáját szolgáltatta a költő. A homerusi fejedelmi házak, eltekintve az Alcinousétól, melyet a költő képzelete minden lehető díszszel ékesített föl, inkább gazdasági épületekkel ellátott mezei lakóházaknak felelnek meg, mint uralkodók palotáinak. Magukban állanak, magas kőfal vagy kerítéstől (ερχος, ερχιον, τοιχος, τοιχιον) övezve. A szegényebbeknek házai is minden bizonynyal majorszerűen voltak építve és nem sorakoztak utczábkan egymás mellé. Az úri ház (οιχος) 3 főrészre oszlott: udvarra, férfi- és asszonyházra. A két utóbbi egymással összefügg és együttesen teszi a tulajdonképeni házat (δωμα vagy δωματα, δυμος vagy δομοι). Az udvarra (αδλη) kapun át (ϑυραι αυλειαι, διχλιδες, προϑυρα) lépünk be; ott állott mindig a házvédő Zeus (Ζευς ερχειος) oltára; az udvart körülvevő fal mellett födött (sokszor emelettel biró) csarnokok (αιϑουσαι αυλης) húzódnak végig, melyekben a cselédség és a vendégek számára voltak szobák; ezekhez csatlakoztak egyéb gazdasági épületek, malmok, istállók stb. helyiségei. Ha az udvar elég tágas, külön kerek alaprajzú s kupolaszerűen épített éléskamrát és szerszámtárat (ϑολος), sőt egyéb helyiségeket is találunk benne. Odysseus házában pl. az udvar egy emelkedett helyén (περισχεπτω ενι χωρω) a bejárattól balra volt Telemachus szobája. Priamus házában az udvart övező csarnokok alatt voltak 50 nős fiának szobái és ugyanott lakott 12 leánya is férjestől. Az udvarban emelkedik a ház főrésze, a férfiterem (μεγαρον), itt esznek, isznak, tartózkodnak a nap legnagyobb részében a házigazda és vendégei. Bejáratát a kapúval szemben fekvő pitvar (αιϑουσα δωματος, προδομος) képezi. A jól ledöngölt földet nem födi padozat. A mennyezetet alkotó gerendák (δοχοι) keresztgerendákon (μεσοδμαι) nyugszanak, melyeket faoszlopok (χιονες) tartanak; közös alapzatuk emelkedést (μεγαχ ουδος) képez a szobában. A vályogból és fából épített falakat símára gyalult deszkák födik, néha (Alcinous palotájában) érczlemezek díszítik. A tágas teremben tűzhely (εσχαρη) áll, melynek füstje bekormosítja a szoba belsejét (αιϑαλοεις, μελαϑρον). A világosság a főajtón és a tető gerendái közt hagyott nyílásokon (οπαι, αναπαια) hatolt be, külön ablakok nincsenek, azért homályos (σχιοεν) a férfiszoba. A ház oldalfala és a külső kerítés között folyosó (λαυρη) húzódik, a melyen át a férfiterem mögött levő helyiségekből ki lehetett jutni az udvarra, anélkül, hogy a μεγαρον-t használták volna. Erre a folyosóra nyílik a férfiterem jobb részében levő mellékajtó, az οροσοϑυρπη. A férfiteremből ajtó szolgál a mögötte elterülő asszoyházba (ϑαλαμοι). Tágas főtermében (melyet szintén μεγαρον néven említ a költő) tartózkodik naphosszat a ház úrnője szolgálóival. Belőle lépcsőn (χλιμαξ) lehetett följutni az asszonyház fölött levő emeletre (υπερωον, διηρες), a hová Penelope urának távolléte alatt visszavonult; ezen az emleten voltak az ő (ϑαλαμος-nak nevezett), a ház leányainak és a szolgálóknak hálószobái. A házastársak hálószobájának rendes helyét nem tudjuk határozottan megjelölni, valószínűleg egészen hátul, a ház legbelsejében (εν μυχω δομου) épült. Odysseusnak kőből épült hálószobája szokatlan helyen volt, mert ágyát egy tőből kivágott olajfa csonka törzséhez erősítette. Od. 23, 190. Az asszonyok terméhez csatlakoztak még egyéb helyiségek: a fegyvertár (ϑαλαμος οπλων), a kincstár (ϑησαυρος) és az éléskamrák. Odysseus házánál a hős távolléte idejében az ő hálószobája szolgált kincstárul, ott helyezeték el fegyverzetét is. Az asszonyház mögött terült el az olajfákkal, alma- körte- és fügefákkal beültetett kert, meg a szőlőkert. A háztető a mostaniakhoz hasonlóan vagy keresztbe fektetett szarúfáktól (αμειβοντες) képezett, kétoldalt lejtős, magas tető, vagy keleti módra lapos tető, a melyen járni lehetett. Építő anyagul az alap számára terméskő, a ház többi részei számára fa és vályog szolgált. A fölépítés egyszerű; a tisztaságra nem ügyeltek valami nagyon. A férfiteremben, a hol a kérők lakmároznak, ételmaradékok, a leölt állatok bőre, lábai hevernek; ott benn sütnek-főznek; a terem füstös, zsírszagú. A ház előtt az udvaron trágyadomb emelkedik, de mindez nem bántotta az embereket. A homerusi leirásokkal nagyjában megegyezik a Dörpfeldtől (1884–85-ben) kiásott tirynsi felső vár palotájának elrendezése, bár amannál gazdagabb és fényesebb. A homerusi ház minden egyes főrésze fölismerhető (l. Építészet, 661. 1.) Tirnysben. A csarnokos főudvar közepén emelkedik Ζευς, ερχειος oltára, az udvar bejáratát tágas kapualj (προϑυρον) képezi. A palota közepét az oszlopos férfiterem (μεγαρον) foglalja el a tűzhelylyel, előtte csarnok (αιϑουσα) terül el. A férfiszoba közelében van az asszonyház, ehhez csatlakozik a házastársak szobája, egyéb helyiségek, a fegyvertár és a kincsesház. Ott találjuk a terem mellett húzódó folyosót (λαυρη) is. A küszöbök, mint Homerusnál is, részint fából, részint kőből készültek, az ajtófélfák fából valók. A legrégibb kor parasztkunyhóját, mely az idők folyamán alig szenvedett változást, Galenus leírása (de antidotis, 1, 3, 14, p. 17 Kuhn) őrízte meg számunkra. – A történeti idők lakóháza főbb vonásaiban megtartotta a homerusi ház alapfölosztását, a mennyiben külön része van a férfiak (ανδρωνιτις) és külön a nők lakosztályai (γυναιχωνιτις, γυναιχειον) számára; a ház főrészét pedig a περιστυλιον képezi, a melyben a hőskori αυλη nyitott belső udvarrá változott át. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy pl. a Pericles idejebeli város minden háza rendelkezett ilyen peristyliummal, ellenkezőleg a polgárok legnagyobb része rendkívül egyszerű beosztású házakban lakott s a nyilvános épületek és a templomok pompája és nagyszerűsége föltűnő ellentétben állott a magánházak igénytelenségével, szegénységével. A nyilvános élet annyira elfoglalta a polgár minden idejét és törekvését, hogy otthon alig tartózkodott, épen csak hálni és étkezni járt haza, s azért lakásának kényelmével nem törődött. A köztársasági szellem kifolyása, hogy a vezető emberek háza nem igen különbözött az egyszerű magánember házától. Demosth. 3, 25. 21, 158. 23, 207. Csak a 4. század folyamán kezdettek nagyobb fényűzéssel építkezni. A görög történelem classikus korában a városok külseje szegényes volt, az utczák szűkek, minden terv nélkül épültek, girbe-görbék, a házak sincsenek egy sorban építve. Mikor a perzsa háborúk után a várost újból fölépítették, ez az állapot mitsem javult. A város-építésbe miletusi Hippodamus hozott be rendszert, tervszerűségét (Arist. Polit. 7, 11), ki Piraeus, Thurii és Rhodus rendezése körül szerzett dicsőséget. Athenae növekedésével kapcsolatosan azután a külső városrészek is szabályosabban épültek föl, az ott épülő házak szebbek, kényelmesebbek voltak. Thuc. 2, 65. Isocr. Areop. 52. Xen. Oceon. 3, 1. A falun való lakás szokása is terjed a gazdagabbak között. Hogy görög magánházaknak alig maradtak emlékei, annak oka az építés anyagában keresendő; az alapzatra használtak ugyan termésköveket, de a falak vályogból és fából épültek föl, csak a macedoniai korban kezdődik az (égetet) téglával való építkezés, melyet azután a római építés korszaka tett általánossá és hagyományossá. Az újabb athenaei ásatások a régi városnak egyes negyedeit hozták részben napfényre; a házak alapvonásai azonban nem mutatnak jellemző, typikus elrendezést. A polgárság zöme kicsiny, 2–3 helyiségből álló s minden rendszer nélkül egymás mellé sorakozó házakban lakott. Földszinten lakott a ház gazdája, földszinten voltak elhelyezve az utczára nyíló bolthelyiségek; az emeletet sokszor bérbe adták szegényeknek vagy idegeneknek. Antiph. 1, 14. Xenophon írja, hogy az ő korában Athenaenek 10.000-nél több háza volt (Mem. 3, 6, 14. Oceon. 8, 22). Ezek valószinűleg nagyobbrészt igénytelen, kicsi házak voltak. A gazdagabbak házainak ismeretéhez Plato (Protag. 6–7), Xenophon (Oceon. 9) és Lysias (de caede Eratosth. 1, 9) szolgáltatnak adatokat. A görög ház bő leirását olvassuk Vitruviusnál (6, 7) csakhogy az ő háza inkább az alexandrinus kor typusára vonatkozik. Ezen adatok összevetéséből és a Piraeusban kiásott két ház alaprajzának (l. Curtius, Karten von Attika 1881. 56. l.) tekintetbe vételével reconstruálták a 6–4. századbeli idők gazdag polgárházát, úgy a mint azt a mellékelt 436. ábrán szemlélhetjük; ezt az alaptervet azonban sem általános érvényűnek, sem föltétlen biztonságúnak nem szabad tartanunk. Az előkelőbb házat külön kerítés (προϕραγυατα) választotta el az utczától; a kerítés és a bejárat között levő tér a προϑυρον, προπυλαιον, melyben Hecate, hermes vagy Apollo Aegyieus szobra állott. A kapún át a pitvarba δυρωρειον, ϑυρων) lépünk, melynek egyik oldalán a kapús (ϑυρωρος, ςπυλςςωρςος) szobája, másikán istállók vagy egyéb helyiségek voltak; a pitvar végén van a peristyliumba szolgáló ajtó (αυλειος, αυλεια, αυλιος vagy αυλεια ϑυρα); bebocsáttatást az ajtón levő kalapácscsal (ροπτον) vagy hangos szóval (Spartában ωη kiáltással. Eurip. Phoen. 1067. Iph. Taur. 1304. Helen. 435. Plut. Inst. Lac. 31) kértek. Következik a belső udvar (αυλη, περιστυλιον, A) melyet háromoldalt, vagy köröskörül fedett oszlopcsarnokok (στοαι, προστοα) szegélyeznek. Itt van a ház középpontja, a hol a ház gazdája tartózkodik, vendégeit fogadja és a hol étkeznek. Az udvar közepén áll a házvédő (ερχειος) Zeus oltára. Az oszlopcsarnokok körül vannak különböző szobák (ανδρωνες, οιχοι, οιχηματα δωματια, ο), hálótermek (χοιτωνες), szertárak (αποϑηχαι, ϕυλαχτηρια, ϑησαυροι), vendégszobák (ξενωνες, ez utóbbiak sokszor az emeletre szorultak); ezek a helyiségek együttvéve teszik az ανδρωνιτις-t. A ház hátsó részébe (a γυναιχωνιτις-be, I’) a bejárattal szemben fekvő szűk folyosó vezet, melyet μετανλος-nak neveznek, mert az első αυλη után következik, vagy μεσαυλος-nak, mert a nagyobb házaknál, hol az asszonyház egyszinten feküdt a férfi-termekkel (s nem volt, mint bizonyára igen gyakran történt, az emeleten [υπερωον, διηρες] elhelyezve), a két αυλη között vezetett el. A μεσαυλος közepén sokszor külön ajtó (μεσαυλος vagy μυεταυλος ϑυρα, μ) volt, melyet éjjel elzártak. V. ö. Demosth. 47, 56. A hátsó udvarban is (Γ) háromoldalt oszlopcsarnokot látunk, a folyosóval szemben pedig két sarokpillértől határolt és az udvar felé nyilt terem (προστας, παραστας, π) van, melynek két oldalán a házastársak szobája, a ϑαλαμος és az αμϕιϑαλαμος, a szokásos magyarázat szerint a leányok hálószobája van. Az udvar három oldalán különböző rendeltetésű szobák (ϒ) nyílnak az oszlopcsarnokokra. Leghátul következik egy sor szoba (ιστωνες, l) szövőszékekkel s egyéb munkatermek. A kertre nyíló ajtó (χ) neve χμπαια ϑυρα. A μεσαυλος oldalán lépcső vezet föl az emeletre, melyen a cseléd- és vendégszobák voltak. Földalatti pinczék igen gyakran fordultak elő, úgyszintén a gazdagabbak házaiban külön fürdőszobák, sütőkonyhák és konyhák (οπτανια, μαγειρειον). A szobákat hordozható kályhákkal (ανϑραχια, πυραινοι, χαμινοι) fűtötték. Sok háznál hiányzott a második udvar, ezekben aztán az emeletre kerültek a nőtermek. A vázaképeken sokszor látunk asszonyokat az emeleti ablakokban. Négyszögletes vagy inkább széles mint magas ablakok (ϑυριδες), melyek rácscsal vagy deszkával voltak elzárhatók, rendesen csak az emeleten fordulnak elő, s az utczára vagy az udvarra nyíltak; gyakoriak az erkélyek is. A peloponnesusi háború után Athenaeben sűrűn kezdtek 2 és 3 emeletes házakat építeni. A lapos (vagy kivételesen magas) tetőket cseréppel födték. A szomszédos házaknak sokszor közös faluk volt (ομοτοιχοι οιχιαι., Thuc. 2, 3. Plut. Gen. Socr. 32. Pelop. 11. Demosth. 32, 53). A házak külsejét vakolattal vonták be, sokszor szinesre mázolták. Belső diszítésük egyszerű, megelégedtek a falak egyszerű bemeszelésével. Később e tekintetben is fényűzés kapott lábra; a szoba falainak diszítésére érczlemezeket, arany és ezüst díszt alkalmaztak, sőt falképekkel is ékesítették. Alcibiades pl. Agatharchusszal (l. Festők, 748. l.,) festette ki házát. Plut. Alc. 16, Andocid. 4, 17. Ez a szokás hamar elterjedt, s a sétálók a kapualjak festményeinek szemlélésében gyönyörködhettek. Lucian. Quomodo hist. sit consecr. 29. Xenoph. Mem. 3, 8, 10. A peristyliumot szőnyegekkel diszítették. A kapu fölött fölirásokat alkalmaztak (Diog. Laërt. 6, 2, 39. 50), pl. ilyent: ó του διος παις χαλλινιχος Ηραχλης ενϑαδε χατοιχει, μηδεν εισιτω χαχον. A mennyezetet fakazettákkal (ϕατνωματα) látták el, a mennyezet festését Pausias (l. Festők, 750. l.) hozta divatba. Plin. n. h. 35, 124. A padozatot egyszerűen ledöngölt, tömött föld képezte, melyben néha színes kövekből raktak ki egyszerűbb mintákat. A mozaiknak ilyen czélra való alkalmazása csak Nagy Sándor kora után jött divatba. Vázaképekről ismerjük a ház butorzatát is, mely szép formájú asztalokból, székekből és ágyakból állott. Az asztalokat csakis étkezésre használták, az írást térdükön végezték. Szekrényeket nem ismertek, a ruhát és holmit ládákban tartották. A családházak mellett voltak bérházak is (συνοιχιαι), ezek jövedelmezőségéről is van adatunk, a mely szerint a bérösszeg a ház értékénke 8%-át tette. Nyilvános vendéglőket nem ismert a görögség, a bor és asztal örömeit a házba gyűjtött baráti körben élvezte. A fejedelmek és királyok palotái úgy nagyobbszerű méreteikkel, mint belső diszítésük fényével különböztek a polgárok házaitól. A régi írók magasztalva írják le a samusi Polycratesnek, Pisistratusnak, a sicyoni és corinthusi tyrannusoknak, a thessaliai Scopasoknak palotáit. Még nagyobb fényűzéssel épültek a macedoniai királyok palotái Aegaeben és Pellában (Aelian. v. h. 14, 17. Procop. de aedif. 4, 4. Plut. Alex. 7. Plin. n. h. 35, 36. Diod. 30, 11), a Ptolemaeusok aegyptusai, a Hierók syracusaei kastélyai. Egy ilyen fejedelmi palotának romjait kiásták Macedoniában, Palaticza falú közelében, melynek már kiterjedése is (110 méter hosszú, 78 m. széles) hatalmas (l. Heuzey-Daumet, Un palais grec en Macedoine, 1872. Mission de macedoine 1875). – A későbbi kor lakóházának több példáját szolgáltatták a francziák delosi és újabban a németek prienei ásatásai. A (Paris, Bull.corr. hell. 1884. 473) delosi ház homlokzata márványlapokkal volt burkolva. A hosszukás négyszögű perisitylium tetejét 12 márványoszlop tartotta, padozatát sokszínű márvány-mozaik képezi, alatta cisterna és pincze van. Balról fal zárja az udvart, a jobb oldalon 3 pompás ajtón át három szobába jutunk, a középsőnek falában 3 fülke van. A bejárattal szemben levő oldalon nagy négyszögletes terem foglalja el a ház egész szélességét, mely talán régente több helyiségre volt osztva, előtte terült el a προστας és annak két oldalán hagyományosan két hálószoba, a ϑαλαμος és αμϕυϑαλαυος. A háznak volt emeletje is, méretei középszreűek (28×17 m.). A (70 cm. vastag) falakat vakolat födte, rajta most is észlelhetők a sokszinű festés nyomai. Látjuk tehát, hogy a római uralom idején is megtartotta a magánház a régi fölosztást, mert ez a ház fölépítésében teljesen megfelel a régibb kor egy-udvaros házának, melyben a földszint képezte az ανδρωνιτις-t, az emelet pedig a γυναιχωιτις-t; csak belső diszítése fényesebb. Egyszersmind világos, hogy a görög ház elrendezése határozott befolyást gyakorolt a rómaiak magán-építkezésére. – Irodalom: Daremberg-Saglio, Dictionnaire des Antiquités s. v. Domus. K. Lange. Haus und Halle, Leipzig, 1885 Viollet-le-Duc, Histoire de l’habitation humaine, Paris 1875. Becker-Göll, Charikles, 2, 105. l. Berlin, 1877. H. Rumpf, De aedibus homericis, Giessen, Gymn. Progr. 1844. 1857. 1858. U. a. Das homerische Haus. Jahrb, f. class. Phil. 1874. P. Protodikos, Περι της χαϑΑ Ουηρον οιχιας, Lipcse, 1877. W. Helbig, Das hom. Epos, Leipzig. P. Gardner, The palaces of Homer, Journal of hell. Studies 3, 1882, 264. l. A. Winckler, Die Wohnhäuser d. Hellenen, Berlin, 1868. Iw. Müller, Die griech. Altertümer (Handbuch d. Klass. Altertumswiss. 4, 1, 339. l.). F. Bader, Die Baukunst in d. Odyssee, Eutin, 1880. L. Gerlach, Das Haus des Odysseus, Philolog. 30. köt. (1870) 489. l. Buchholz, Homer. Realien, 2, 2, 86. l. L. N.
II. A római ház, a minőnek Vitruvius (de architectura 6, 3) leírja s a minő a legtöbb ház Pompejiben mindenesetre a polgárság lakóháza, de már egyrészt a görög befolyás következtében bővült, másrészt a kényelemszeretet sok mellékhelyiséggel látta el, a melyek könnyen elmaradhattak. A lényeges részek azonban rendszerint nem hiányozhatnak s elrendezésök is gyakran ugyanaz, úgy hogy a római ház typusától legfölebb a provinciákban tértek el, hol mások is voltak az életfeltételek. Ezen részek közül a legrégibb az atrium. Az óitaliai ház úgyszólván csak belőle állott. Ősformájáról némi fogalmat nyújtanak az Albanónál talált négyszögű hamvládák a nagy ajtóval s felette egy nyilással, továbbá a hegyes tetővel, mely vagy négy felé lejtett s tectum pectenatum volt a neve, vagy mint a templomoknál, csak kétfelé, s akkor a tectum testudinatum név illette. Ilyen hegyes szalmafödelük lehetett később is még a parasztházaknak, a minthogy Vitruviusnál előfordul még az atrium testudiniatum elnevezés. De a városban ez a forma nem tarthatta fenn magát: kevés volt az a világosság, mit az ajtón, illetve a fölötte levő nyiláson át kaphatott, aztán a füst is megrekedt. Czélszerűbbnek látszott a tető közepén egy négyszögű nyilást hagyni: ha a tető maga kifelé lejtett, atrium displuviatum volt a neve. De mivel ez esetben az esővíz a háztetőről csak úgy folyhatott le, ha a házak között köz van, a tetőt inkább úgy szerkesztették, hogy oldalai befelé estek s így az eső az atrium közepére hullott. Innen a háztető nyilásának neve compluvium, míg a medenczéé alatta a padozatban, mely az esővizet felfogta, impluvium. Maga a tető vagy az egyik oldalfaltól a másikhoz érő két gerendán nyugodott (atrium tuscanicum), vagy pedig oszlopok tartották. Ha csak négy oszlop volt, az impluvium sarkain, a mint Pompejibne legtöbb háznál az eset, akkor atrium tetrastylum, ha több atrium corinthium. Mint e nevekből kitünik, az oszlopok alkalmazása már görög befolyást tételez fel s későbbi időből való, mint az atrium tuscanicum, mely viszont a régibb római építkezésben az etruscus befolyás túlsúlyát mutatja. Eredetileg, a mikor az atrium úgyszólván a házat képezte, szükségkép benne összpontosult az egész családi élet. Itt, az impluvium hátsó oldalán állott a tűzhely (focus), a honnan, mivel a fölszálló füst befeketítette a tetőt, mint a görögöknél a μελαϑρον, úgy a rómaiaknál az atrium elnevezés eredt. A tűzhelynél főztek s áldoztak egyaránt. Itt volt a házigazda pénzesládája s a hátfalnál a házastársak ágya (thalamus nuptialis). S a mint a háziasszony napját az atriumban töltötte gyermekeivel s szolgálóival, úgy a férfi is ugyanott fogadta barátait s cliensei látogatását. Az atriumban helyezték ravatalra a halottat is s ott akasztották fel az elhunytakra vonatkozó emlékeket. Pompejiben még akadtak egyes házak, melyekben az atriumon kívül legfölebb néhány mellékhelyiség van: a kapualja az atriumból nyiló 1–2 szoba, melyekben háltak stb. A mint ezen mellékhelyiségek száma az atrium körül nőtt, azonkép az atrium elvesztette régi jelentőségét s végül nem volt egyéb mint udvar. A leghátsó helyiség az atrium mindkét oldalán rendszerint egész szélességében nyitott volt (alae) s az előkelőknél az imagines elhelyezésére szolgált. A tablinum a bejárattal szemben, az atrium hátsó oldalán szintén egész szélességében nyitva állott. Eredetileg fadeszkákból összerótt lugas lehetett, hogy a szabadban enni és dolgozni lehessen. Télen hátsó oldalát egy deszkafallal elzárhatták. Később, midőn már díszteremmé alakult, a házigazda levéltárnak használta fel s innen kapta volna Plinius (n. h. 35, 7) szerint a tablinum nevet. A további terjeszkedés csak hátrafelé történhetett és pedig az által, hogy a tablinum mögött egy második udvar épült még pedig kivétel nélkül oszlopos tornáczczal ellátva (prestiylium). De nincsenek mindig mind a négy oldalon oszlopok. Kertnek (viridarium) is nézhetjük, mert közepe be volt ültetve növényekkel. Az atriummal rendszerint a tablinum jobb oldalán egy folyosó (fauces) kötötte össze. Mint az atriumból úgy a peristyliumból is ajtók nyiltak, melyek különféle rendeltetésű helyiségekbe vezettek. A hálószobák (cubicula) az ágy számára külön fülkével vannak ellátva s azonkívül a padozatról s a falfestésről felismerhetők. Az ebédlőhelyiségek (triclinia) rendszerint épen csak akkorák, hogy a patkóalakú kerevet, melyen lábaikkal jobbra nyújtózkodva helyezkedtek el, elférhetett. Aztán következett a konyha, az éléskamrák s nem ritkán a fürdő, melyeknek elhelyezésénél a helyi viszonyok s a czélszerűség voltak döntők. A mint van példa Pompejiben arra, hogy egy háznak két atriuma van, úgy előfordul két peristylium is (casa del Fauno). A római ház rendszerint emeletes volt. Keskeny, kényelmetlen, többnyire falépcsők vezettek föl az emeleti helyiségekbe, melyeknek kivétel nélkül cenacula volt a nevök, s vagy maga a háztulajdonos használta, vagy bérbeadta őket. Romában Augustus alatt legfölebb 70, Trajanus alatt 60 láb magas házakat volt szabad építeni. – A 437. ábra az ú. n. casa del poeta tragico alaprajza. Romjai Pompejiben a régibb thermákkal szemben a stradadele Terme mentén láthatók. 1824–1825-ben ásták fel, ma már jóformán csak a puszta falak meredeznek, de pompás falfestményei miatt (az Iliasból vett jelenetek), melyek a napolii múzeumba kerültek, a leghíresebb házak egyike. Bulwer Pompeji utolsó napjai czímű regényében Glaucus lakásául szolgál. az ajtó (A) a homlokfal közepén nyilott, két oldalán egy-egy bolthelyiség (C) volt, melyek a házhoz tartoztak. Az ajtó előtt nincs semmi előtér, ha ilyen volt, úgy annak vestibulum volt a neve. – A császárság korában a házak elé még oszlopos tornáczokat is építettek. Az ajtók (januae) rendszerint dupla szárnyuak voltak és mindig befelé nyiltak. Széles nyilásoknál több, összecsapható deszkalapból való ajtókat (valvae) használtak, vagy mint a boltoknál, az elzárás úgy történt, hogy a küszöb (limen) és a szemöldöklap (limen superum) közé oldalról egyenként deszkalapokat toltak be. A küszöb sohasem készült fából, két sarkában az ajtószárnyak (fores) csapokon forogtak s az elzárás belülről vagy a küszöbbe letolható reteszek (pessuli) segítségével történt, vagy pedig egy keresztrúddal, melynek végeit az ajtófélfákba (postes) eresztették be. Különben volt az ajtónak zára, úgy hogy az ajtót egy kulcscsal kívülről is be lehetett zárni. A tragikus költő házában az ajtón belül a kapualj (ostium, b, melyben a kapus, janitor, ostiarius szokott tartózkodni) padozatát egy mozaikból kirakott kutya diszítette cave canem felirattal. Az atrium (I) ú. n. tuscanicum volt, közepén a márványnyal beszegett impluviummal (E), melynek hátsó szélén egy díszes puteal áll. Két oldalán a két első keskeny folyosóban lépcsők voltak alkalmazva, a K helyiségben az atriensis lakhatott. Az L. és M. helyiségek cubicula (hálószobák), R ala, P tablinum, N fauces, G a peristylium, három oldalán oszlopos tornáczczal, a hátfalánál S-nél egy házi kápolna (sacrarium) áll, P a konyha I pedig a nyári triclinium. A 438. ábra az ú. n. Pansa-féle ház alaprajza, mely a ház homlokzata szintén a strada delle Termére néz. De a másik három oldalát is utczák szegélyezik, úgy hogy rendes insulát képez. Első tekintetre feltünik az alaprajz szabályossága, a miért is mint a római ház legszemléltetőbb példáját szokás idézni. Az ajtó (1) előtt egy kis vestibulum van, az atriumból (2) kétfelől 3–3 cubiculum (3) s az alae (4) nyilnak, szemben 5 a tablinum, 6 a fauces, odább 9 a peristulium, hátsó oldalán egy díszes teremmel (10), melynek oecus volt a neve. Azon túl még egy kert is volt. Az utczára közvetetlenül nyiló helyiségek boltoknak vagy ipari czélokra szolgáltak, így a bal oldalon egy péküzlet létezett. Csak épen elől a bejárattól balra a második bolt állott a ház belsejével kapcsolatban, a többieket a háztulajdonos másoknak bérbe adhatta. – Romában még nem igen sikerült polgári ház összefüggő maradványait felfedezni; a legtekintélyesebbek még a Palatinuson láthatók, melyekben Livia házát vélik fölismerni. Revue arch. 1870, table 14. Még kevésbbé ismerjük, minő volt a római ház másutt Italiában vagy a tartományokban. Aquincumban már a lakóházak hosszú sora áll feltárva, de egyik sem hasonlít a másikhoz. Legfölebb a 439. ábra alatt közölt alaprajzon ismerhetünk fel a római ház lényeges részei közül nehányat: ilyen a kövezett udvar (H) az impluviummal, melyből az I terembe lépünk, hol a két oszlop a boltozatot tartotta. A kettő együttvéve képezhette az atriumot. Legkevésbbé lehet kétség az iránt, hogy az S folyosó e peristylium fedett része volt. A felső bal sarokban van a házhoz tartozó magánfürdő. Míg azonban Pompejiben rendszerint csak a fürdőkben találhatók hypocaustumok, melyek segítségével a helyiségek fűthetők voltak, Aquincumban minden házban volt legalább egy-két ilyen, a mit természetesen a zordabb éghajlat könnyen megmagyaráz. Az italiai házakban régen ép úgy mint ma csakis hordozható serpenyőkben és kandallókban (caminus, focus) égettek faszenet. A füst az ajtókon sa compluviumon át szállt el, kéményeket csak később s akkor is kivételesen építettek. Kívülről a római ház leginkább boltjaival vonta magára a járókelők figyelmét. A hol ezek hiányoztak, legfölebb az ajtónak volt díszesebb kiképzése. Az emeleti helyiségeknek voltak ugyan ablakai (fenestrae), de azok össze nem hasonlíthatók a mi ablakainkkal, inkább rések voltak deszkatáblákkal v. áttetsző üveglapokkal (vitrum). Annál inkább törekedtek arra, hogy a ház belseje minél tetszetősebb képet nyújtson. A 440. ábra a casa del poeta tragico atriumát állítja elénk, némi fogalmat adva arról az elegantiáról, mely általában a római házak külsejét jellemezte. A padozat (pavimentum) sohasem készült fából. A legközönségesebb volt az opus signianum, mészvakolat apróra tört téglával keverve, melyben esetleg nagyobb tégladarabokból geometriai mintákat is rakhattak ki (opus testaceum). Az ú. n. pavimentum sectile különböző színű s különböző geometriai alakokkal biró márványokból állott. A legdíszesebb volt a mozaik (opus musivum), apró, különböző színű czövekekből művészettel összeállítva, úgy hogy egész festményeket ábrázolhatott. A mi a pompeji házak falfestményeit illeti, Mau (Geschichte der decorativen Wandmalerei in Pompejii) 4 stilust különböztet meg: 1) a róma-előtti időben a márványburkolatot plastikus stukkmunkában utánozták; 2) a köztársaság korában ugyancsak a márványburkolatot utánozták, de már puszta festéssel s azt építészeti rajzokkal egészítették ki; 3) a császárság elején, körülbelül Kr. u. 50-ig az ornamentalis stilus dívott, melyet szép és tiszta formák jellemeztek; végül 4) az utolsó időben az ornamentalis stilus mellett főkép ismét az építészeti rajz, de a valóságban nem létezhető, ú. n. phantastikus compositiókkal, s a színek is a legrikítóbbak lesznek. A 441. ábra ezen utolsó strilusra példa. A festés ritkán történt száraz falon (al tempera), hanem többnyire akkor, mikor még a falvakolat nedves (al fresco) volt. Ha a provinciákban a lakóházak belső kiállítása általában nem is lehetett oly fényes mint Pompejiben, azért mégis előfordul, mint Aquincum példája mutatja, mozaik is, a falak pedig szintén festve voltak, bár a márványutánzásnál művészibb fokot a szobafestés ritkán mutat fel. – Marquardt, Das Privatleben der Römer, 13, 213–250. Guhl-Koner, Das Leben der Griechen u. Römer, 5. Aufl. 462–484. Overbeck-Mau, Pompeji in seinen Gebäuden, Alterthümern und Kunstwerken, 4. Aufl. 244–376. K. BÁ.

436. Görög előkelő magánházak reconstruált alaprajza.

437. Pompejiben az ú. n. casa del poeta tragico alaprajza.

438. Az ú. n. Pansa-féle ház alaprajza Pompejiben.

439. Egy aquincumi lakóház alaprajza.

440. A casa del poeta tragico atriuma (reconstruálva) Pompejiben.

441. Falfestmény Pompejiből.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT