Hades, Pluton,

Teljes szövegű keresés

Hades, Pluton, Αιδης, Αιδης, Αιδωνευσ, Πλουτων, Pluto, Dis, Cronusnak és Rheának fia, (Hes. theog. 453 skk.), Zeusnak és Posidonnak fiútestvére, az alvilág ura és fejedelme, a földalatti Zeus (Ζευς χαταχϑονιοσ, αναξ ενερων, Hom. Il. 15, 188. 9, 457). Az alvilág uralma a titanok legyőzetése után neki jutott osztályrészül, ott trónol zordon fenségben feleségével Persephonéval egyetemben, mint az árnyak fejedelme. Az elköltözöttek lelkét szigorú és kérlelhetetlen itéletre hívja magához, elzárja és soha többé a napvilágra vissza nem engedi. Erről kapta mellékneveit: πυλαρτης (erősen záró), πολυδεγυων és πολυδεχτης (sokat befogadó) és παγχοιτης (mindent elfektető). Ősrégi felfogás szerint hol maga viszi le a lelkeket pompás fogatán (azért Homerusnál Il. 5, 654 χλυτοπωλος, paripáiról híres), hol pedig botjával maga előtt tereli (Pind. Ol. 9, 34), a mely tiszt később a Hermes isten kezeibe ment által (γυχοπομπος). Az alvilágban lakó isten ura egyúttal annak a talajnak is, melyben az emberre nézve a növényvilág és az ásványország kincsei gyökereznek. Erről a minőségéről kapta szelidebbik nevét, a Plutont, költőknél Pluteust, a kit a képzőművészet is jelentékenyen szelidebb alakban ábrázolt magánál H.-nél (l. alább). Érdekes tulajdona H.-nek az a láthatatlanná tevő varázssapka (’Αιδος χυνεη), melyet a háladatos cyclopsoktól kapott ajándékul s a melyet szükség esetén más istenségeknek is kölcsön adott; így például Athenének, midőn Troja előtt csatázott (Hom. Il. 5, 845), vagy Hermesnek a gigasok elleni harczban. Apollod. 1, 6, 2. Mondai (mythikus) szereplése H.-nek aránylag nagyon szegényes. Persephone (l. ezt) elrablásán kivül a föld felett csak egyszer cselekszik valamit, még pedig akkor, midőn Heracles ellen (l. ott, 3) a pylusiaknak segítségére siet, de a harczban maga is megsebesül, úgy hogy kénytelen az Olympuson gyógyúlást keresni. Hom. Il. 5, 395. Apollod. 2, 7, 3. Pind. Ol. 9, 33. – H. tisztelete ősrégi volt, állítólag a cauconoktól (Strab. 8, 3, 17) kiindulva jutott általános érvényre, de kizárólagosságot csakis az elisi Pylsuban élvezett. Csakis ott tisztelték egymagában, egyebütt (Kis Ázsiában, az egész Peloponnesusban és Közép Görögországban) mindig Demeter és Cora közül valamelyikkel, esetleg mindkettővel együttesen szerepel. Mikor hozzája imádkoztak, tenyerökkel a földet illették, esetleg lábukkal a földre dobbantottak. Áldozati állatai a feketeszinű juhok; kedvelt növényei a cziprus és nárczisz; állatai a kutya, farkas és a kigyó. A képzőművészet H.-szel aránylag kevéssé foglalkozott. Mindazonáltal a fenmaradt emlékek eléggé tanusítják, hogy a művészek párhuzamosan fejlesztették H.-nek és Plutonnak typusát. Amaz, mint az alvilág ura és királya, nem egyéb Zeusnak egy komorabb alakjánál. Haja homlokára lóg, szakálla durva, sörtés, rosszul ápolt. A vastag szövetű köntös és köpeny, mely tagjait fedi, megfelel a hideg országnak, a melyen uralkodik; kezében királyi pálczát tart, lábánál Cerberus van, az alvilágnak háromfejű kutyája (410. á.). Ellenben mint Plutonnak egész egyénisége szelidebb, kezében bőségszarú látható. – H.-nek római (itlaiai) alakja Pluto vagy Dis pater (411. á., Dis pater bronzszobrocskája Dunaföldvárról, a m. n. múzeumban; v. ö. Arch. Ért. 1898, 88. l.) v. Ditis pater (Dis = dives, a gazdag). Szülei Saturnus és Ops, testvérei Juppiter és Neptunus. Őt és nejét Proserpinát, (a Siciliából Alsó Italiába bevándorolt Persephonét) különösen a terentinus ajándékokkal ünnepelték a Marsmezőn, mely játékokat a sibyllai könyvek tanácsára a Valeriusok honosították volt meg. Azonkívül Disnek a Capitolium alján Saturnus oltárának közelében, nemkülönben a Circus Maximus táján is volt egy szentélye. Italiában Disnek szentelték mindazon helyeket, a hol forró gőzök vagy párák törtek elő a földből. Ilyen különösen az Avernus tó Cumae mellett (janua Ditis), továbbá az umbilicus Italiae (Campania és Apulia határán), a hol az áldozati állatokat nem levágni, hanem a mérges gőzökbe belefojtani szokták. Proserpina helyébe néha egy Aerecura nevű istenasszony lép, valamint hogy magát Dist később azonosították a Soracte hegynek istenével (Apollo Soranus). V. ö. Baumeister és Roscher szakszótárain kívül Hermann, Die Hades-Kappe, Göttingen, 1853. Petiscus-Geréb, az Olympus, 199 skk. V. ö. még az Alvilág cz. is. L. M.

410. Hades (Villa Borghese, Roma).

411. Dis pater (Nemz. Múzeum, Budapest).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT