Geographia
Geographia, γεωγραϕια, görög szó, mely a γεα-ból összevont γλ főnév s γ ραϕειν ige összetételes származéka. Minthogy a γραϕειν szót explicare értelmében is használták, érthető, hogy a g. szó jelentése nemcsak annyi volt, hogy földleirás, hanem annyi is mint térkép. Plut. Thes. 1, 1. Voltaképen azonban a szó szoros értelmében vett földleírásnál több a görögök és rómaiak g.-ja nem igen volt, hiányzott t. i. benne mind az anthropogeographikus mind a politico-geographikus irányzat. – Mindenesetre a mi földrajzi tudásuk a Homerus-korabeli görögöknek volt, az phoeniciai eredetre vall. A phoeniciaiak, mint a Földközi tenger legrégibb hajós és gyarmatalapító népe, már korán földrajzi ismeretekkel rendelkeztek, de összekuszáltak valót valótlannal s így ismertetéseik a különben is mondákat pazarul gyártó görög szellemre üdvös-termékenyítően nem hatottak. Homerusnál, Hesiodusnál tehát minden még a mondák ködébe vész. Az előbbi magát a földet területnek tartja, melyet az Oceanus folyó foly körül. Föléje borúl az érczes égbolt, melynek oszlopait a távol nyugaton Atlas tartja. Od. 1, 53. Közepén e kerek területnek van az Aegaeus tenger, melyet különböző országok szegélyeznek, mely országokon túl ismét vannak népek és tartományok, mint pl. a messze Délen az aethiopiaiak (Il. 1, 428. 23, 206) s a pygmaeusok. Il. 3, 6. Hellas nála része annak a tartománynak, melyet később Thessaliának neveztek, Argos nála nemcsak a város és Argolis, hanem az ’Αργος ’Αγαιχον néven néha a Peloponessus félsziget egész terjedelmében. Troast Kis-Ázsiában az Ilias költője alaposabban ismeri, a szigettenger szigeteiből Cretát, Rhodust, Tenedust, Imbrust, Samothracét, Lesbost és Lemnust. Chiust csak az Odyssea költője ismeri. Az Apollóra írt 2. hom. hymnusban már Európa (?) és Peloponnesus nevei fordulnak elő. A mi Hesiodust illeti, ő már pontosabb ismeretekkel látszik rendelkezni a Nyugatról, tud a nomád életű szittyákról s az Isterről. A cyclus költői közül a Telegonia szerzőjének ú. l. az illyriai partokról van már tudomása; az ezután élt költők közt Aeschylusnak és Pindarusnak műveiben pedig már a három földrész neveivel (Ευρωπη, ’Ασια, Λιβυη) találkozunk. Az ion philosophusok a földdel annyiban foglalkoztak, amennyiben cosmogoniájukban kapott elsőrendű helyet, mindazonáltal a pythagoreusok már a föld gömbalakját kezdték feltételezni. Utazásokkal igyekeztek ismereteiket a földről ill. népeiről bővíteni a logographusok, kivált Hecataeus, ki térképet is készített, a mytilenei Hellanicus s végre Damastes, ki a Kelet és Nyugat barbár országairól adott ki egy περιπλους, cz. földrajzi művet, mikből mind azonban csak töredékek maradtak reánk. Nagyobb mértékben járulhattak földünk ismeretéhez az uralkodók költségén tett felfedező utak; 600 táján Kr. e. az aegyptusi Necho phoeniciaiakkal körülhajózhatja Africát, Xerxes ugyanezzel bízza meg Sataspest, Darius Hystaspis az Indus vidékét utaztatta be valami Syclaxszal Caryandából (kinek neve alatt ránk jutott egy sokkal későbbi időre valló περιπλους), 500 táján a carthagói Hanno Africa nyugati partvidékét hajózza körül (pún nyelven írott műve görög fordításban korunkra maradt), körülbelül ugyanakkor honfitársa Himilco Albion és Ierne (= Irország) partjait. Plin. n. h. 7, 67. – A magánköltségen utazók közt első helyen áll Herodotus (484–425), ki igen sokat tett, hogy a tőle bejárt országokat megtisztítsa a mondák ködétől. Saját állítása szerint Ephesustól Susáig (5, 52 skk.) járt. Babylonban (1, 178 skk.), Agbatanában (1, 98), Kis Ázsiában, Cariában, Lydiában, Mysiában fordult meg; tartózkodott Aegyptusban és Cyrenében, feljutott Colchisig (4, 86; bár vannak, kik ez utazását tagadják), járt Thraciában, Zarcynthuson, Dodona vidékén és Graecia Magnában. Az utána következő történetírók mind többé-kevésbbé az ő példáját követve földrajzi kitéréseket szőnek be munkáikba, így pl. Ctesias, ’Ινδιχα-jában, Thucydides műve 1 (v. ö. 104. 109. 110) és 2. (69) könyvében – bár csekély mértékben – s Xenophon a Cyropaediában és a Hellenicákban; Ephorus egyetemes történelmében a 4. és 5. könyvet szánta ily czélra. Ctesiasnak azonkívül volt egy περιπλουσ vagy περιοδος cz. külön földrajzi munkája is. Dél-Italia és Sicilia földrajzához Timaeus történeti munkája szolgál becses felvilágosításokkal, nemkülönben Polybius is, ki a római birodalmat keresztül-kasul beutazta. De legtöbb lendületet a görögök földleírásának Nagy Sándor hadjáratai adtak. Az ő parancsára utazott Nearchus az Indus torkolatától az Euphratesig, s észleleteit meg is írta napló alakjában. Kisérője, Androsthenes azonban παραπλους της ’Ινδιςης cz. művével a közzétételben megelőzte. Az Indiai oczeán szigeteiről behatóan írt Clitarchus is, Dinon fia, míg valamivel később Philo Aethiopiába történt utazását írta le. Viszont az Azowi és Caspiusi tengerekről való alaposabb értesüléseket a görögök az I. Seleucus uralkodása idejében élt Patrocles geographiai művéből merítették. Magának Hellasnak és a városainak alaposabb ismeretéhez az ilioni Polemo járult igen sok munkájával hozzá, míg a Ptolemaeus Philometor uralkodása idejében élt cnidusi Agatharchidesnek Arabia K. Africa ismeretére vonatkozólag köszönhetett a görögség sokat. A Kr. e. 2. századba tehető rhodusi Eudoxus azután összefoglalta egy legalább 8 könyvből állott περιοδος γης-ben kora földrajzi ismereteit, de mesék számára még mindig tárva-nyitva hagyta kapuit. – E tekintetben az első, ki tudományosabban járt el az alexandriai Eratosthenes volt (276–194), ki γεωγραϕιχα cz. művében rendszerességre is törekedett. Szerinte föld és ég egy tengely körül forogtak, eget és földet egy egyenlítő északi és déli féltekére osztott; az egyenlítőtől Északra volt nézete szerint minden lakott föld. Az északi föld-félteke polusán a legnagyobb fagy, a déli poluson a legnagyobb hőség uralkodik vala. A földteke kerülete szerinte 252,000 stadium (= 44755.2 km). A lakott földet 78,000 stad. (= 13852.8 km) hosszúnak és 38,000 stadium (= 6748.8 km) szélesnek tételezte fel; e földterületen a lakatlannal együtt 8 parallel kört vont akként, hogy az 5. Rhodus szigetén ment át s a lakott földet egy északi és egy déli földrészre osztotta: az északit aztán Europának, a délit Ázsiának nevezte. Igy térképén a lakott föld egy macedoniai chlamys alakját nyerte, s mivel a parallel köröket feltételezett 7 meridiánaival derékszög alatt metszette, hibás földrajzi távolságokat számított ki, min azután csak Hipparchus a csillagász javított valamelyest. De chlamys-alakja a földnek még Strabónál (Kr. e. 63–Kr. u. 19) is van, ki azonban, mindamellett hogy inkább előző műveiből mint közvetlen tapasztalásból merített, a rendszerre törekvő földleírásnak legjelentékenyebb ókori mívelője. a Caspiusi tenger ugyan nála az északi Oceanus egy nagy öble még, a hajózók végső pontja Észak felé Ierne, de egyébként a görögök földrajzi ismereteinek hű letéteményese az ő ránk maradt műve. – Ez időtájban a rómaiak is kísérleteznek a földrajz terén, de magasabb színvonalra sohasem emelték: a Kr. u. 40 táján szül. Pomponius Mela még főleg Herodotus földrajzi ismereteit melegíti fel, Cajus Plinius Secundus encyclopaedikus műve földleíró részében (2–5. k.) a mese- és csodaszerűen hangzót tálalja fel különös előszeretettel olvasóinak. Sokkal többet köszönt a földrajz M. Agrippának, ki a római birodalom útjait mérette fel s így ú. n. itinerariumoknak vettete meg alapját, melyeknek egy 240 táján készült szerkesztményére megy vissza a híres tabula Peutingeriana. De meghozta ez az intézkedés a görögök közt is a maga üdvös gyümölcseit, megvetette t. i. alapját a földmérő geographiának. Ennek legkiválóbb művelője Claudius Plolemaeus (161–180 táján) volt, kinek 8 könyvre terjedő munkája egészen a tudományok föléledéséig a legolvasottabb földrajzi kézikönyv volt. Az ő könyvében fordulnak elő először a «hosszúság» és «szélesség» fogalmak, tud Scandia (= Skandinávia) és a dán szigetek felől, legkeletibb ország nála a η των Σινων χωρα (= Kína-tól) Keletre fekvő, egyébképen ismeretlen földterület; az Indiai oczeánt körülzárt tengernek tartotta. Mindenütt az az igyekezet vonul végig könyvén, hogy a föld főbb helységieinek fekvését földrajzi szélességök és hosszúságuk tekintetében pontosan meghatározza. A föld kerületét 180,000 stadiumban (= 31196 km), a lakott részek hosszúságát 72,000 (= 12787,2 km), szélességét 40,000 stadiumban (= 7104) km számította ki. A művéhez mellékelt térképeken, melyeknek szerkesztését megkönnyítették számára egyik előzőjének a tyrusi Marinusnak chartographiai munkálatai, a meridiánok sem derékszög alatt metszik a parallel köröket. Kortársai sorából megemlíthető mint topographus Appianus, utódai közül Pausanias, «a görög Baedecker», kinek ránk maradt munkája Hellas ismeretéhez megbecsülhetetlen forrásmunkául szolgál. – Byzantiumi korból fenmaradt egy alexandriai forrás után készült σταδιασμος ητοι περιπλους της μεγαλης ϑαλασσης cz. mű, a Földközi tenger partvidékeinek értékes leírása s (a többektől még az 5. évszázba tett) Stephanus Byzantiusnak kivonatban ránk jutott földrajzi lexikona. Egyébképen a bynzantiumiak a geographiát inkább csak elméletileg művelték, legfelejbb itinerariumok s hajóskönyvek szerkesztéséig vetemedtek. – Irodalom: Sickler, Handbuch der alt. Geopgraphie, Cassel, 1832 (2 köt.) I. (III–XLIII. 1.). Berger, Gesch. der wiss. Erdkunde der Griechen, 4. köt. (Leipzig, 1887–1893). Bunbury, A history of ancient geography among the Greeks and Romans, 2. kiad. (London, 1882). Geographi Graeci minores, ed. C. Müller, 3 köt. (paris, 1855–1861, 3. köt. atlas). Geographi Latini minores, ed. A. Riese (Heilbronn, 1878). Fröhlich, Herodotus pontusi útja (Budapest, 1889). V. ö. még Egyet. Phil. Közl. 5 (1881) 147–148. l. V. R.
