Ferentina,

Teljes szövegű keresés

Ferentina, őslatin forrásnympha, egyuttal pedig a latin szövetségnek védő istenasszonya. Az albai hegyeknek tövében egy külön berek (Lucus Ferentinae) volt neki szentelve, a hol a latinok szövetséges gyüléseiket tartani szokták (Liv. 1, 50, 52), még pedig a hagyomány szerint Tullus Hostilius uralkodás óta (Dion. Hal. 3, 34) egészen Tarquinius Superbusig. Midőn egy követségnek megöletése miatt Romában és Laurentumban a pestis kitört, Romulus állítólag egy áldozattal engesztelte meg az isteneket, melyet a Porta Ferentinánál mutatott be; oly szertartás, mely még Plutarchus idején is szokásban volt. Plut. Rom. 24. 1–4. Mindezekből következtethetjük, hogy F. nem egyéb az ősitaliai Venus egyik alakjánál, és pedig abbeli minőségében, mely szerint a polgári társulásnak istenasszonya. L. M.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem