Diploma militaris

Teljes szövegű keresés

Diploma militaris (243. á.), két négyszögű, zsinórokkal egymáshoz fűzött s lepecsételt bronztábla (diptychon), két belső lapján a bevésett okmánynyal, míg az egyik külső lapon annak másolata, a másikon a 7 tanú neve fordul elő. Az okmányban mindig csak azon egy katona neve foglaltatik, a ki kapta s így tulajdonképen kivonata azon császári rendeletnek, mely egyszerre több csapat kiszolgált katonáinak a polgárjogot (civitas) s a conubiumot adományozta. A kik polgárok voltak, azoknak legfőlebb az utóbbira lehetett szükségük, hogy nem polgárnővel törvényes házasságot köthessenek s gyermekeik, ha már voltak, római polgárok legyenek. Ilyen tartalmú diplomát legionariusoktól azonban még nem ismerünk, hanem a praetori csapatok s a cohortes urbanae katonáitól. Azon 3 diploma (CIL III D. IV. V. VII [VI]), mely az I. és II. segédlegiótól való, tulajdonképen flottalegényeknek szól, kik a polgárjogot épúgy mint a segédcsapatok (auxilia) katonái csak a szolgálati évek leteltével nyerhették el. Erre nézve a formula következőkép szólt: quorum nomina subscripta sunt ipsis liberis posterisque eorum civitatem dedit et conubium cum uxoribus, quas tunc habuissent, cum est civitas eis data, aut si qui caelibes essent, cum iis, quas postea duxissent, dumtaxat singuli singulas. A tabuale honestae missionis elnevezés annyiban helytelen, hogy csak azon 3 diplomában, melyeket az I. és II. segédlegiók kaptak, adatik meg a polgárjoggal egyidejűleg a missio is. A többiek szerint az már megtörtént vagy csak később fog megtörténni. Eddig 97 ilyen katonai okmány ismeretes, melyek közül 20 drbot Magyarország területén találtak. CIL III S. p. 1957–2005. K. BÁ.

243. A Delhaes-féle diploma része (M. N. Múzeum.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem