Daci,

Teljes szövegű keresés

Daci, a thraciai népcsaládhoz tartoztak, mely eredetileg az Al-Dunától délre lakott. A legközelebbi törzsrokonaik a geták voltak, kiket először Herodotus (4, 93–96) említ, Darius scytha hadjáratáról szólva. Strabo (7, 3, 13) határozottan állítja, hogy a dacusok és geták egy nyelvet beszélnek. Nyelvökből Pedanius Dioscorides περι ιατρικης υλης czímű műve 280 növénynevet őrzött meg, a classicus írókból 26 nevet s száznál többet feliratokból ismerünk. 24. helynévben a thrax dama képző dava alakban (pl. Archidava) fordul elő. Mint az Erdélyben nagy számmal található Nagy Sándor-féle tetradrachmák s Lysimachus aranyai bizonyítják, a görögök már korán élénk kereskedelmi összeköttetésben állottak az Al-Dunától Északra fekvő vidékekkel s így érthető, ha Menander vígjátékaiban Δαος nevű rabszolgák lépnek föl. Strabo (7, 5, 4) szerint a dacusok a getákkal határosak; a geták inkább a Pontus felé terjedtek, a dacusok Germania s az Ister forrásai felé. Észak felé a bojusok és tauriscusok voltak szomszédjaik s így a Duna és Tisza köze is az övék volt. Ezen adat a dacusok első nagy államalakulásának idejére vonatkozik, midőn a Dunán túl lakó bojusokat is kiírtották, úgyhogy Szombathely és Sopron vidéke még Plinius (3, 24, 27) leírásában is mint deserta Bojorum szerepel. A thraxok híresek voltak kicsapongó életmódjukról, míg valami Zamolxis nevű kalandor mint Sabazius főpapja a népet jobb erkölcsökre nem szoktatta. Herodotus 4, 95. A dacusok tulajdonképeni ujjáteremtője mégis Boerebistes (Burvista) király volt. Főpapja, az istenített Deceaenus, még arra is rábírta az iszákos népet, hogy a szőlőtőkét kivágja. Másrészt maga Boerebistes annyira rendbe hozta a népet politikailag, hogy 200,000 fegyveresből álló sereget teremtett s azzal támadólag felléphetett. De nemcsak Dunán túl a celtákat verte meg, hanem az Isteren átkelve feldúlta Illyricumot s megtámadta Macedoniát. Ekkor történhetett a getákkal való egyesülés is, miután ettől kezdve a rómaiak a getákat dacusoknak nevezik. Julius Caesar már megtette az előkészületeket, hogy Boerebistes fenyegető hatalmát megtörje (Strabo 7, 3, 5), midőn Brutus kioltotta életét; de nemsokára utána meghalt Boerebistes is. Midőn Octavianus 35-ben látszólag minden ok nélkül elfoglalta Sisciát a Száva és Kulpa összefolyásánál, csak támpontot akart nyerni, a honnan a dacusok ellen háborút vezethet. Strabo 7, 5, 2. Azonban nem került rá a sor, miután a dacusok hatalma Boerebistes halála után a pártoskodás következtében magától összeomlott. Mindazonáltal úgy Octavianus mint Antonius azon volt, hogy megnyerjék maguk részére Cotyso királyt, sőt Octavianus állítólag Julia leányát feleségül ajánlotta Cotysónak. Roles király tényleg segítette is M. Crassust a bastarnák ellen s ezért, midőn Dapyx királytársa megtámadta, segítségére jöttek a rómaiak s Dapyxot legyőzték. Dio. 51, 23–27. Kr. e. 10-ben a dacusok a Duna befagyott vizén betörtek Moesiába s Pannoniába (Florus 2, 28); Augustus előbb Lentulust, majd Tiberiust küldte ellenök. Monum. Ancyr. tab. V 47–49. A dacusok ekkor 5 kiskirály alatt éltek s viszálykodásuk 5 év mulva lehetővé tette Sextus Aelius Catusnak, hogy 50,000 dacust a Duna jobb partjára telepítsen át. Straob 7, 3, 10. Nero alatt Ti. Plautius Silvanos másodizben 100,000 dacust költöztetett át Moesiába. Orelli 750. Mindazonáltal elég volt a rómaiak trónviszálya Otho és Vitellius között arra, a dacusok a Dunán át Moessiába törjenek be, a honnan aztán G. Licinius Mucianus őket visszaűzte. Tac. hist. 3, 46. A második nagy dacus államhatalom alakulása Decebalus (l. o.) nevéhez fűződik s nagyobb szégyent nem hozhatott a római névre, mint a mely Domitianus alatt érte. Trajanus akarva nem akarva kénytelen volt a dacusok földjét a római birodalomba bekebelezni. A két háború, melyet a dacusok ellen viselt, Eutropius szerint (8, 6. Trajanus victa Dacia ex toto orbe Romano infinitas eo copias hominum transtulerat ad agros et urbes colendas. Dacia enim diuturno bello Decebali viris fuerat exhausta) annyira kiirtotta a dacus népet, hogy az új tartomány benépesítésére a világ minden részéből jöttek gyarmatosok. De ez csak Erdélyre nézve állhat, sőt arra sem egészen. Ptolemaeus földrajzi művéből (8, 1), mely a 2. század első felében készült, az tünik ki, hogy a dacusok nyugoti szomszédjai az iazyxek voltak, s Északon Daciát az európai Sarmatia azon része határolta, mely a Carpates hegységtől a Tyrax folyó hajlásáig az 53o h. és 48o 30’ sz. foknál terjedt, délen pedig a Duna Tibiscum (Temes) torkolatától Axiopolisig. Ptolemaeus (8, 3) továbbá még egész sorát ismeri a dacus néptörzseknek, melyek egy része bizonyára Dacia határán túl tovább élt, megőrizve régi függetlenségét. Főkép ezen csatlakozhattak Marcus alatt azon nagy barbár népszövetséghez, mely Daciát már akkor végső veszedelemmel fenyegette. Eusebius, Hieronymus, Chronicon p. 170. 171. Maximiniusnak (235–238) is kellett a dacusok ellen küzdeni, a mire Dacicus Maximus czíme vall. Arra, hogy a dacusok azon területen sem pusztultak ki egészen, mely mint Dacia a római birodalom részét képezte, elég bizonyíték a daciai feliratokon előforduló sok tulajdonnév, mint Andrada, Baedarus, Bituvas, Dada, Drigisa, Epicadus, Mavida, Mucapor, Natoporus, Sattara, Sutta, Ucadius, Uarus stb., továbbá Liber cultusa a római seregben. V. ö. Domaszewski, Die Religion des röm. Heeres S. 54. Ismételten előfordul aztán a dacus az illetőség megjelölésére a feliratokban, végül volt egy ala és 2 cohors, melyeknek legénységét a dacusok szolgáltatták. Trajanus oszlopán a dacusok erős fűzőczipőkben, a bokán összeköthető nadrágban, rövid ujjú kabátban és nehéz köpenyben jelennek meg. Az előkelők (217. á.) süveget viselnek. Dio, 68, 8 πιλοϕοροι. Jellemző fegyverök a görbe kard (218. á.), melyet Decius óta a daciai érmeken még a genius kezében is látunk. A jelvény, mely alatt a csatába indulnak, a sárkány (219. á.), melynek teste duzzadtan gyűrűdzik a levegőben; sárkányformája van a haditrombitának is. – Roesler, Die Dacier in Romaen. Studien, S. 27. Gooss Skizzen zur vorrömischen Culturgeschichte der mittleren Donaugegenden. Archiv f. siebenbürgische Landeskudne, XIII. S. 443: «Das Aufkommen des dacischen Reiches.» Mommsen, Res gestae divi Augusti p. 129. Borovszky, A dákok. Ethnographiai tanulmány, 1883. K. BÁ.

217. Előkelő dacus szobra Constantinus diadalívén (Roma).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT