Δικη
Δικη. – 1. Az igazságosság és igazságszolgáltatás istenasszonya, Zeus és Themis leánya, a Horák egyike (Hesiod. theog. 901), a jog és igazságszolgáltatás védője. Az igazságtalan birót bepanaszolja Zeus előtt, kinek tanácsadója (παρεδρος, Hesiod. op. et d. 256. Soph. O. C. 1377). Mivel a törvényesség, béke és nyugalom az ő működésének eredménye, Hesiodus Eunomiát és Irenét testvéreinek, Pindarus Hesychiát leányának nevezi. A tragikusoknál rendesen az Erinysekkel együtt mint kérlelhetetlen, szigorú istenasszony szerepel, ki, ha néha elkésve is, szörnyü büntetéssel sujtja a vétkest. Aesch. Choëph. 639. 947. Mellékneve: Astraea (= csillagszűz); az aranykorban még a földön székelt, de a vaskorszakban valamennyi isten után végtére ő is elhagyta a földet s az égbe szállt vissza (Ov. met. 1, 150), hol az állatövben mint a Szűz csillagzata ragyog. – 2. Elvont értlemben: általánosságban az igazságosság és igazságszolgáltatás, továbbá ennek eszköze, a törvénykezés, itélkezés, törvényszék, továbbá az itélet napja, végül mind a megtorlás módja; büntetés, megtorlás, birság; különösebb értelemben: maga a törvényszéki eljárás, pör, vád (actio), még pedig akár magánjellegű, akár nyilvános jellegű volt a jogsérelem, melynek megtorlására czéloz. Létrejövéséhez következő tényezők szükségesek: 1) a vádló (ο διχασαμενος vagy διωχων), 2) a vádlott (ο ϕευγων), 3) valamely határozott vádforma, 4) az eljárást a törvényszék elé terjesztő tisztviselő (ηγεμων), 5) a vád tárgya (εγχλημα), 6) az eljárás czélja. Attikai fogalmak szerint az összes törvényszéki eljárások felosztására három szempont kiválóan fontos: a vád tárgyának (εγχλημα), a vád formájának és az ügyvezető tisztviselőnek (az illetékes forumnak) szempontja. A vád tárgyának szempontjából az attikai felosztás a következő: Vonatkozik a vád 1) magánember jogának vagy érdekének megsértésére, 2) az összesség jogainak megsértésére, még pedig utóbbi esetben vagy közvetetlenül, pl. alkotmánysértés útján, vagy közvetve, ha a vádlott olyan bűnt (pl. gyilkosságot) követett el, mely egyes ember ellen irányult ugyan, de következményeiben az egész állam érdekeit veszélyezteti. Dem. Mid. 528 skk. Az első esetben a vád neve magán vád, αγων ιδιος, δ. ιδια, vagy csak διχη (szűkebb értelemben); a másodikban, melyben mindig személyes büntényről van szó, nyilvános vád, αγων δημοσιος, δ. δνμοσια vagy γραϕη (l. ott). A két vádfajta ismertető jelei a következők: a) Magánvádat (διχη) csak a sérelmet szenvedett fél, vagy jogi gyámja (χυριος) indíthat; nyilvánosakat (γραϕη) minden teljesjogu polgár, kivéve az ú. n. ϕονιχα (gyilkossági) ügyeket, melyeket szabad emberért csak rokona, rabszolgáért csak gazdája indíthat. b) Magánpörökben kevés kivétellel (pl. az εξουλης és εξαιρεσεως δ. alkalmával, l. lenn) a nyertes fél kapja meg a birságot, vagy a vitás tárgyat, jóllehet némely esetekben a törvényszék még mellékbüntetést is szabhatott a vádlottra (προστιμησις), pl. lopás esetén (δ. χλοπης) öt napi és öt éji fogságot (az efféle δ.-ok nagyon közel járnak a γραϕη-k ismertetett második fajtájához). Nyilvános pörökben vagy bűnügyi eljárásokban ellenben a birság legtöbb esetben az állampénztárba folyik. c) Magánpörökben mind a két fél ú. n. πρυτανεια-t fizet (l. Διχαστιχον és Per, A), nyilvánosakban egyik sem. Ellenben a nyilvános bűnpörökben (a γπραϕη χαχωσεως-t kivéve, l. Γραϕη) a vádló 1000 drachma birságot fizetett és elvesztette a jogot hasonló vádak emelésére, ha nem kapta meg az összes szavazatok egyötöd részét sem, vagy ha a döntés előtt elejtette a vádat (a mi magánügyekben biróság nélkül megeshetett). A vád tárgyán alapul még az a megkülönböztetés is, mely szerint az attikai perrendtartás a vádakat vagy «valakivel szemben» (προς τινα), vagy «valaki ellen» (χατα τινος) czímmel jelölte meg. Ez a megkülönböztetés, mint Demosthenes Leptinesszel szemben való (προς Λεπτινην) beszéde mutatja, nemcsak a magánügyekben, hanem a nyilvánosakban is divatozott arra az esetre, ha a vádlott elévülés miatt már nem volt személyes felelősségre vonható. Főképen azonban mégis a magánvádakra vonatkozott. Διχη χατα τινος e szerint minden olyan vád, mely a vádlott személyére is vonatkozik, tehát: bűnvád; δ. τπρος τινα ellenben olyan magánvád, melyben csak valamely vitás tárgy (jogügy) eldöntéséről van szó. 1) Az első fajtához tartoznak pl.: δ. αποστασιου, melyet a gazda indíthatott szabadon bocsátott rabszolgája ellen, ha az nem teljesítette törvényszerű kötelezettségeit (foruma; a polemarchus); δ. βιαιων, nemi erőszaktétel megtorlására, vagy abban az esetben, ha valaki erőszakkal megfosztotta a jogos tulajdonost valamely ingóságától (δ. εξουλης, ha az erőszak csak symbolikus volt); διχη αιχιας, a ki megvert valakit, a nélkül, hogy visszaverték volna; az ilyen ellen a meggyalázó szándék előleges megléte esetén γραϕη υβρεως is volt intézhető, de ez esetben a birság az állampénztárba folyt be (példák: Demosthenes beszédei Conon és Midias ellen); δ. βλαβης, mindenféle károsodás megtorlására (példák: Demosthenes beszéde Olympiodorus, Dionysodorus, Callicles, Nausimachus ellen stb.); δ αϕαιρεσεως vagy εξαιρεσεως, az előbbinek egyik faja, az ellen, a ki ellenszegült a rabszolgáját letartóztatni akaró gazdának (az utóbbi négy pör első foruma: a «negyvenek,» οι χλοπης, tolvajlás megtorlására, l. fönnebb (az utóbbi két pör foruma: a thesmotheták); διχη επιτροπης, az árva vagyonát igazságtalanul kezelő gyám ellen, melyet csak a gyámolt adhatott be (példa: Demosthenes beszéde Aphobus ellen), míg ellenben a hasonló tárgyú nyilvános vádat (γραϕη μισϑωσεως) mindenki beadhatta a gyámolt kiskorúsága alatt (foruma: az archon); a mellékvádak közül, melyek valamely fővádat kisérhettek: a διχη φευδομαρτυριων, hamis tanúság ellen (példák: Demosthenes beszédei Stephanus, Aphobus, Leochares, Euergus és Mnesibulus ellen), továbbá a δ. χαχοτεχνιων, pörös furfangok, fogások alkalmazása ellen (foruma mind a kettőnek az a hatóság, mely elé a fővád tartozott s úgy látszik, a δ. λεπομαρτυριου-é is, ha t. i. valaki kötelező igérete daczára sem jelent meg tanúképen a törvényszék előtt). 2) A második fajta magánvádakhoz (προς τινα) tartoznak általában a tulajdon biztosítását és a szerződésjog védelmét czélzó vádak, tehát arra az esetre, ha két vagy több fél tart valami vitás tárgyra igényt, az ú. n. diadicasiák, továbbá pl.: a δ. συμβολαιων vagy συνϑηχων παραβασεως, a szerződés megszegése esetén; δ. χρεως vagy αργυριου, adósság vagy letét vissza nem fizetése esetén; δ. εγγυης, kezességi ügyekben; δ. αναγωγης, testi hibában szenvedő rabszolga elárusításáért; δ. ενοιχου, χαρπου, ház- vagy földbér meg nem fizetése esetén stb. stb. Mindezen διχαι προς τινα rendesen ατιμητος-ok, azaz a birák csak a szóban levő tulajdonjogra vonatkozólag döntenek; ellenben a διχαι χατα τινος a δ. αποστασιου és χαχηγοριας (és bizonyos esetekben a δ. εξουλης és τιμητος és ατιμητος). A vád formájára nézve a magánvádak terén nem ismerünk lényeges különbségeket. a mi a pör vezetésére illetékes tisztviselőket (ηγεμονες) illeti, azokat az egyes vádak említésekor fennebb mindig megjelöltük. V. ö. a Per és Γραϕη czikkeket, továbbá a nyilvános vádak formáira nézve a következő czímszavakat: δοχιμυασια; ευϑυνα, απαγωγη, εισαγγελια, ενδειξις, εϕηγησις, ϕασις, προβολη. – Irodalom: Meier u. Schömann, Der attische Process, neu bearbeitet von Lipsius, Berlin, Calvary, 1883–1887 (l. külön. a 191. skk. lapokat). GY. GY.
