Διαμαρτυρια

Teljes szövegű keresés

Διαμαρτυρια, attikai jogi terminus: tanúbizonyságokkal való perhárító kifogástétel, melyet a vádlott még a διωμοσια (l. ezt) előtt tehetett a pörvezető tisztviselő előtt a pör végleges megakasztása czéljából, s mely formailag abban különbözött az ú. n. παραγραϕη-tól (l. Per, 2), hogy az utóbbinál tanúbizonyságok nem szerepeltek. Úgy látszik nyilvános (γραϕη) és magánpörökben (διχη) egyaránt lehetséges volt. A δ., még ha nem is akasztotta is meg végképen a pert, nagyon meghosszabbíthatta lefolyását, mely a főpör eldöntése előtt mellékvádra adhatott alkalmat, jelesen hamis tanúság vádjára (διχη φευδομαρτυριω). A kifogást tevő félnek (legalább a magán pörökben) ú. n. παραχαταβολη-t, azaz a pörös érték tizedrészét kellett letennie, mely az ellenfél javára esett, ha ez megnyerte a hamis tanúságra vonatkozó mellékpört. Ha a vádló a szavazatok ötödrészét sem kapta meg, akkor némely magánpörökben ú. n. επωβελια-t (l. ezt) azaz: a pörös érték hatodrészét kellett birságul fizetnie. Különös, hogy örökségi ügyekben a megtámadott árvák és özvegyek helyett gondnokuk vagy gyámjuk (χυριος) tanuskodása is érvényes volt; de persze ekkor az esetleges διχη φευδμαρτυριων is ellenök irányult (διαμαρτυρειοϑαι: tanukat felléptetni; διαμαρτυπρειν: tanuskodni, de ez utóbbi alakot az előbbi értelmében is használják; egészen mást jelent: διαμαρτορεσϑαι). Példák: Isaeus 6. és Demosth. Leochares elleni beszédei. GY. GY.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages