Barbari,
Barbari, βαρβαροι. Homerusnál (Il. II 867), hol először találkoztunk e szóval, a carok βαρβαροϕωνοι, mert nyelvök a görögökéhez képest durva s Aristophanesnél (Aves 199) a madarak is βαρβαροι. A görögök nemzeti büszkesége természetesen lenézett minden idegent, minek következtében a barbár később egyértelmü lett a műveletlennel. A görögök szemében barbárok voltak a macedonok és thraxok is, nemkülönben Italia lakói. Csak miután a rómaiak meghódították Görögországot, szüntek meg barbárok lenni. Kezdetben náluk is csak a nyelvre vonatkozott ez a szó, így Plautus saját magáról mondja (Asin. prolog. 11) vortit barbare s Naevius előtte (mil. glor. 213) poeta barbarus. De utóbb a rómaiak is barbárnak neveztek minden népet, melynek műveltsége a görög-római mögött állott. Legfőképen pedig vonatkozott ez az elnevezés az Euphratesen túl lakó népekre s a germánokra, a kik a Duna és Rajna mentén folytonos ellenségeskedésben állottak a rómaiakkal. V. ö. CIL III 11045 Ó Szőnyről… interfecto a barbaris. Ugyanonnan való egy sirkő (CIL III 4310. 158. á.), melyen a barbárok és római harcza van ábrázolva, olyanformán, hogy a győztes természetesen a római. K. BÁ.
158. Rómaiak és barbárok harcza. (Ó-Szőny).
