Aratrum

Teljes szövegű keresés

Aratrum, görög αροτρον, a m. eke. Plin. H. N. VII, 56, 199 szerint Buzyges vagy Triptolemus találta fel ezt a föld felszántására szolgáló eszközt. A görög szó már Homerus műveiben fordul elő. II. X, 553; XIII, 703 πηχτον αροτρον; Odys, XIII, 32; XVIII, 374. – Hesiodus Εργα χαι ημεραι 431. két ekét ír le. Először a már Hom. által πηχτον αρ.-nak nevezett ekét, mely nyolcz alkotórészből áll (l. a 101. ábrát). A ιστοβοευς1) a húzó állat hosszúságának megfelelő rúd; a γυης2) a függélyesen álló görbe fa; ehhez van erősítve a vizszintesen fekvő ελυμα3), melyből kiáll a rendszerint vasból készült ekevas, υνις vagy υννις4); az ekerúd elején van az iga, ζυγον5), melyet egy erős faszeg ενδρυον6) illeszt a rúdhoz; az igavonó állatokat a szíjjal, μεσαβον, μεσαβοιον7) fogták be; az ekét az εχετλη8) segítségével lehetett erre-arra irányítani. A 102. á. az αυτογυιον αροτρον-nak nevezett egyszerű, kedzetleges ekét ábrázolja, mely egy pipaalakra görbített vastag bothoz hasonlított. Csak az ekevasat és az ösztökét kellett még odaerősíteni. A 103. á. világosan mutatja, hogy a rómaiak ekéje sokkal czélszerűbben volt szerkesztve. Egyik főalkatrésze volt a görbe fa, buris (állitólag a βοος ουρα-ból), mely után curvum aratrum-nak nevezik a római írók. A két méter hosszú rúd, temo és az ekevasat tartó háromszögű dentale voltak a mellékrészei. A dentale jobb és bal felén alkalmaztak két deszkát vagy rudacskát, melyek egyrészt a már bevetett mezőn a víz számára barázdákat vontak és másrészt elég nagy földhantokag (lirae, ebből a lirare ige) alkottak. V. ö. Verg. Georg. I, 169. Az utolsó rajz úgynevezett plaustraratrum-ot ábrázol, mert két kerék is van alkalmazva. – A szántásra és a föld felforgatására szolgáló egyéb eszközök az occa (borona), az irpex, az ökrök áltla húzott nagy kapa, a bidens, kétfogatú kisebb kapa, a rastrum (gereblye), a ligo, a kertek és szőllőhegyek földjének felturkálására szolgáló szerszám. A fák galyainak lenyesésére és a venyige körülnyirbálására használták a falx-ot (f. arboraria és f. vinitoria); a füvet sarlóval vágták le. A cséplést vagy az ökrökkel végezték, vagy pedig egy súlyos nyomtató deszka, tribulum segítségével, mely utóbbinak alsó oldalán emelkedések voltak, kőből vagy vasból; ezt a deszkát ökrök végig vontatták a felhalmozott gabonán. PR. J.

101. Görög eke.

102. Αυτογυον αροτρον.

103. Római eke.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem