CSONGRÁD.

Teljes szövegű keresés

CSONGRÁD. Hajdan erős, és nevezetes Vár vala Csongrád Vármegyében, most mező Város, földes Ura Gróf Károlyi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Szenteshez, és Alpárhoz is egy mértföldnyire, a’ Tisza partyán. A’ Jászok idejében jeles hely vala, nevezetét vette Csun grad szarmata szótól, melly által menetelt, vagy hajósok erősségjét jelent. Mellyböl a’ Magyarok Csonakgrádot változtattak, idővel pedig megrövidítve, Csongrád leve belőle. Vélhető, hogy a’ hajdani időben, itten a’ Jászoknak, és Dákusoknak nevezetes egymással egyesűlő által menetelek, és erősségjek vala, mint hogy egy számos, sőt néhány ezerekböl álló katona seregeknek helyet adható, és alkalmatos fekvése, ’s hajdani erősségnek nyoma látszatik még ma is, a’ Tiszának kebele mellett, melly ha vízzel békeríttetett, elég dolgot adhatott az ostromló seregeknek, a’ mint régi már nagy részént, bényőtt sántzaibol itélni lehet. E’ hajdani erősségnek észak felől való szegeletében vala kastéllya, melly elég mély sántzokkal vala erőssítve, az ellenében öszve folyó Kőrös vize által is. Már ma tsak a’ régi sántzok szemléltethetnek benne, és Gróf Károlyi Uraságnak mulató Szállása. Az előtt sokkal nevezetesebb Város vala. Határja középszerű, szántó földgyeinek nagyobb része homokos, ’s azért nem hasonlíttathatik a’ Tiszán túl való jó termékenységű 440helységekhez, legelője tágas, hala elég van, piatza meglehetős, széksója is van, a’ második Osztályba tétettetett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages