CSESZNEK.

Teljes szövegű keresés

CSESZNEK. Vára Veszprém Vármegyében, földes Ura Gróf Eszterházy Uraság, fekszik Pápától, ’s Fejérvártól négy, Veszprémtöl pedig három mértföldnyire, egy a’ természet által felemeltetett kősziklán. Építette e’ Várat 1314dik esztendőben Gara Zsigmond, ZSIGMOND Királynak uralkodása alatt, a’ mint a’ kapu felett lévő emlékeztető írat is nyilvanyíttya: Sub Serenissimo Principe SIGISMVNDO Rege Hungariae, Arx haec invincibilis extructa est. Magva szakadván pedig Nemzetségének, a’ nevezetes Verbőczi leve birtokosa; de ez is fiúi ág nélkűl hamar elhalván, Török Istvánnak birtokába jutott, Pápával, Ugoddal, Simontornyával egyetemben; azután pedig Hoszszútótira jutott, a’ kit Eszterházy Dániel, mint vér szerént való attyafiát, rabságából 414kész pénzel kiváltván, a’ Királynak meg egyezésével hatalma alá hajtott, ’s az ólta e’ híres nagy Nemzetségnek birtokában van. A’ Vár egy üreges kösziklán épűlt, mellyből mind az erdőség, mind pedig a’ térség fele igen szép, és úri kinézet vagyon. Győr, és Komárom felé, a’ térség körűlötte hol halmos, hol alatsonyabb, és egyenes, jó termékenységű szántó földekkel megáldattatva; a’ körűl fekvő majorok, ’s kertek, gyümöltsösök új elevenséget adnak vidékjének. Meg jegyzésre méltó, hogy a’ nap nyugoti részéröl a’ Várat tartó kőszikla alatt olly barlang vagyon, melly mint egy setét bólt az egész Vár alatt elterjedt, ellenében pedig a’ másik oldalban ismét majd hasonló kősziklai üreg vagyon; harmadik pedig mellette de távolabb, melly már alló vizzel vagyon tele, vize kék szinű, és nehéz kigyó szagú, kelletlen tikkadt ízű, mint hogy sehol ki folyni nem láttszatik, némellyek a’ föld mivelők közzűl kik e’ vízben meg förödtek, jó hasznát érzették.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages