Nagy-Igmánd

Teljes szövegű keresés

Nagy-Igmánd, derék magyar falu, Komárom most Esztergom vmegyében, Komáromhoz 1 2/16, Tatához 1 3/16, Uj-Szönyhöz, melly u. p. 14/16 állomásnyira; határa a helységtől inkább keletre terjed, északról K.-Igmánd, Mocsának egy része; keletről Kocs és a Sz.-Mihályi puszta; délről Csep, Tárkány és a csanaki puszta; nyugotról a csémi puszta határozzák. Földe általában középszerű fekete föld, kivéve a sz. Mihály felül eső homokos részt, egyébként általában halmos. Maga a helység 3 tó közt laposan fekszik; e tavak Malomtó vagy Öregtó, Majortó, Disznótó; ezen kivül Csep felé esnek még 3 tavak, Katonató, Kerektó, és Csepiéri tó, ez utolsó lecsapoltatván kaszáltatik; a többiben az egész uradalomban követett egy általános rend szerint gyakoroltatik a halászat. Van itt sok ponty, csuka, kevés csik. A helységen keresztülmegy a mészárosok utja, mellyen az Öregtó érén nagy megyei kőhid van; továbbá itt megy át a Komáromból Kisbéren keresztül Veszprémbe vezető országút. Kender, káposzta, itt jól miveltetik, s az Öregtó szélén terem a legnagyobb fejü káposzta. Van két kis szőlőhegye is, az egyik az Öreg-, a másik az Ördöghegy, mindenik csak savanyú kerti borral fizet. A sok vizes rétségben szép kaszálók s nádasok vannak. Legelője pedig különösen jó. Ugyanezért itt a baromtenyésztés is jó karban áll, különösen lovakat jókat és gyorsakat tartanak és nevelnek. A határhoz tartozik még a csicsói puszta, mely a jobbágyok által haszonbéreltetvén, legelőül használtatik. Van itt 651 kath., 12 evang., 1632 ref., 11 zsidó lak. Kath. és ref. anyatemplommal. A nép szorgalmas, háza körül látszik vagyonosság. Foglalatossága főkép a mezei gazdaság, fuvarozás, s köztök igen ügyes kocsisok találtatnak. F. u. gr. Eszterházy Miklós, s a gesztesi urad. tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages