Buda
Buda, kir. város, németül Ofen, Pest vármegyében, a buda-pesti katonai kerületben, s egyszersmind Magyarország fővárosa. Fekszik a Duna jobb partján, Bécstől 36 mfdnyi távolságra, Pesttel általellenben, melylyel ritka szépségű lánczhid által köttetik össze. Jankovich dr. adatai szerint Buda vonalai 1,360,896 négyszögölnyi tért fognak körül, 3887 házzal, 80 utczával, 26 térrel. Az utczák s térek egynémellyike már 1830-ban történeti nevekkel jelöltetett, p. o. Átila-utcza, Virág-utcza, Mátyás tere. Buda áll jelenleg a várból, vagyis belső városból, 5 külvárosból, és ez évben (1850) hozzákapcsolt Ó-Buda mezővárosból. Maga a vár hosszukás kerekded, magában álló 32 öl magasságu hegyre épült, s mint a régi magyar királyok dicső lakhelye, kevélyen tekint le az alatta hempelygő Dunára, a tiszai és dunai megmérhetetlen sikságokra, s a nyugotról félhold formában övedző szőlőhegyekre. Kőfalai s bástyái az 1849-ki májusi ostrom által tetemesen megrongáltatván, a magyar kormány által széthányatni rendeltettek, de most ujolag felépittetnek. Van Budán 12 kath., 1 evang., 1 gör. szentegyház. (Ó-Budát ide nem értve); továbbá nevezetes épületek; az ostrom alatt szinte részben leégett királyi várpalota, melly a várhegy délkeleti csucsán épülve, fejedelmi méltósággal tekint le a lábánál hullámzó Dunára, a hatalmasan növekedő Pestre, s az egész körülfekvő vidékre. Sokkal kisebb e palota, mint a régi volt, melly 1686-ban Buda visszavételekor végpusztulásra jutott, s mellynek romjain áll. E királyi palotának nem kis ékességére szolgál a hozzá tartozó kert, melly az épületet kelet felől környezi, s a várhegy meredek oldalán terülvén el, egész tövéig lenyúlik. Ennek felső része franczia, alsó pedig angol izlésre van elrendezve, s igen sok nevezetességet foglal magában. – A fegyvertár egy emeletes, de nagy kiterjedésü épület; ennek egész első emeletében tartatott mintegy 60,000 darabra menő régi és uj fegyver, azonban az 1848/9-diki forradalomban kiüritetett. Nevezetesebb épületei még a hajdani helytartótanács, a kamara, (3 emeletes 100 szobával), a főhadi kormányszék házai, és a pesti egyetemhez tartozó, az ostrom alatt nagyon megrongált csillagvizsgáló-torony az úgy nevezett Sz.-Gellért hegy csucsán. Buda népessége a tanuló ifjuságon és katonaságon kivül 34,893, a hozzá kapcsolt Ó-Budáé 10,760, s igy összesen 45,653 lélek, kik vallás tekintetéből nagyobbára róm. k., de van számos zsidó, óhitű., ref., és evang. is. Fő foglalatosságuk a kézmüvesség, kereskedés, föld-, s különösen szőlőmüvelés. Kézmüvesek száma 1113, mindenféle kisebb nagyobb kereskedőé 114, Ó-Budát ide nem értve. – A mesteremberek közt különös emlitést érdemelnek a timárok, keztyüsök, órások. – Van itt a gyáralapitó társulatnak egy készülőben lévő nagyszerü gyapotfonó gyára, melly azonban jelenleg áruba bocsáttatott: egy gépgyár, szarúgomb- és fémgyár s több kocsigyár. Takarékpénztára szilárd alapokon nyugszik s jó kezelésben részesül. – Fő életmódot képez azonban Budán a szőlőmivelés. Ugyanis a várost félhold formára keritő hegyek többnyire szőlőtőkékkel diszlenek, s 8000 fertályra osztatván, 5334 holdat boritnak el. Bora szinére nézve nagyobb részt vörös, de egy idő óta a fejéret is nagyon szaporitják. A borkereskedés ujabban nagyon megcsökkent. – Mióta a kir. egyetem 1785-ben Pestre vitetett, azóta főtanitóintézete nincs ugyan Budának, de kisebb iskolái számosak. A várban van kath. főgymnasium, ezen kivül a város külön részeiben 12 elemi iskola és 4 kisdedóvó intézet. Továbbá itt van a magyar királyi egyetem könyvnyomó-intézete, melly egyik legrégibb illy intézet egész hazánkban. Ennek virágzó állapotára igen sokat tesz az, hogy kirekesztő szabadalma van minden kath. iskolai, misés könyvek s breviáriumok nyomathatására; ezenkivül van egy másik könyvnyomda is, Bago és Gyurián tulajdona. Könyvkereskedője van 3. s ugyanitt jelenik meg a Religió és Nevelés czimü kath. hirlap. – Mi a kényelemre, mulatságra s közbátorságra tartozó intézeteket illeti: van Budán szinház a várban, s nyári szinkör a vár alatti Horváth-kertben, mellyek mindenikében német szinészek mulattatják a közönséget. Emlitést érdemelnek a városnak számos közellévő és szép nyári mulató helyei közt: a várhegy nyugoti részét keritő bástyai sétatér, s vár alatti glacis; ugyan ez oldalon, az emlékezetes vérmezőn, a Horváth-kert; a kisebb nehány száz lépésnyire eső városmajor, a várhegy nyugati lejtjén az uj sétahely, a világ legszebb terrászai egyike, aztán a mulatóházakkal mind inkább belépülő Svábhegy; továbbá a Laszlovszky-major, Zugliget, Szépjuhásznő, Leopoldmező sat. a regényes budai hegyek közt, mellyek ujabban jelentékeny nevekre kereszteltettek. De a szép vidéket örökös porfelleg boritja; a város pedig teli van dögleletes kigőzölgésü csatornákkal; a Duna-mellék nagy része szemétdomb s helyenkint timár-tanya. – Kegyes intézetek: a nőegyesület, intézet az elöregedett s elszegényedett polgárok számára; kórház a beteg asszonyok s megesett leányok részére; irgalmas-barátok kórháza, mellyben a minden valláskülömbség nélkül felvett betegek száma évenkint 1200-1500-ra megy; a Sz.-Erzsébetapáczák kórháza. Végre a szenvedő emberiség javára hires ásványos forrásokkal áldotta meg a természet Budát, mellyeket már a romaiak is ismertek, a törökök pedig szenvedélyesen használtak, némelly részben máig is fennálló fördőházakat épitvén melléjök. – Jelenleg öt meleg ásványos fördő van itt: a Sárosfördő ujra épitve, a Rudasfördő, szép épület egy emeletre, két udvarra, a Duna és a Sz.-Gellért hegye közé szoritva; a Rácz-fördő, hajdan királyi nevet viselt, s Mátyás király idejében gyönyörü mulatókertek közt feküdt, jelenleg ujra csinosan felszereltetett; a Király-fördő a vizi város éjszaki végén, csekély távolságra a nagy katonai kórháztól. A Császár-fördő legrégibb s legnevezetesebb az emlitett 5 közt. A rómaiak idejében „aquae calidae superiores” név alatt volt ismeretes. A törököknak hasonlóul kedves fördő helyük volt itt, Verner szerint Mahomet basa ide egy török barát (Dervisch) monostort is épittetett, s ide most is történnek évenként még Persiából is bucsulátogatások. Ez ásványos vizek a kigőzölgést igen elősegitik. Egyébiránt a császárfördő leginkább használ a hólyag nyavalyáiban csuzban, máj- és lépdugulásokban, s az innen eredő gyomorgyengeségekben, aranyérben, kolikában, álmatlanságban, stb. Ott pedig hol a nyavalya tisztán gyengeségen vagy öregségen alapszik, semmi foganatja sem tapasztaltatott. – Melegsége az italra használt forrásnak 46 foknyi, a többiek valamivel ennél is melegebbek. Ó-Buda, melly csak ez évben (1850) kapcsoltatott Budához, hajdan római város volt Acincum, vagy Aquincum név alatt. Rendetlenül épült ugyan, de közép utczája tágas, hosszu, s csinos. Nevezetesebb épületek: a róm. kath. és reform. szentegyházon kivül a kamarai praefectoratusi ház, a cs. kir. katonaruházati biztosság roppant kiterjedésü épülete egy közepén levő kastéllyal, s mellette álló kaszárnyával, a selyemgombolitóház, a városon kivül a 6 emeletes királyi épület, mellyben hajdan selyemfonó erőművek dolgoztak, de most üresen áll; továbbá a hegytetőre épült Kis-Máriaczell monostor, mellyet trinitáriusok birtak, s melly jelenleg katonai lakásul szolgál. – Azonban mindenek felett szép épület a synagóga, melly mint illyen, legpompásabb az egész birodalomban. Népessége Ó-Budának 10,760 lélek, kik közt 6605 kath., 505., reform., 317 evang., és 3343 zsidó. Házak száma 768. A lakosok részint kézmüveségből és kereskedésből, részint föld- és szőlőmivelésből, s zöldségtermesztésből élnek. Különösen nagy hasznára van a városnak a helybeli katonaruháztatási biztosság. Végre emlitést érdemel a hajógyár, hol a dunai gőzösök készülnek; továbbá több apró karton- és festőgyár. Nevét, eredetét, viszontagságait a mi illeti: ezek rövideden igy következnek: Hogy a mostani Ó-Buda helyén, egész a 4-ik század végeig nevezetes római város lett légyen Acincum vagy Aquincum név alatt: ezt mind a régi történetirók, mint a számos kiásott római régiségek, s a föld gyomrában találtató épületek maradványai eléggé bizonyitják. Az emlitett század utolján más vándorló népek foglalták el: miglen a diadalmas Árpád 896 táján, Csepel szigetéből jövén, ezen várost is végképen kezére kerité, s ekkor régi nevét Etelvárral cserélte fel. – Szent István ide nagy templomot épitetett Sz.-Péter és Pál tiszteletére; s Gizella királynénak kedves lakhelye vala; valamint Sz.-Lászlónak is, ki itt káptalant s prépostságot állitott, II. Geiza idejében pedig a prépost várat emelt a mostani Neustift külváros környékén, egy felemelkedett helyen. III. István, III. Béla alatt sokat épült s nagyobbodott Ó-Buda, de már ez időben Etelvár régi nevét elvesztette: mert Béla névtelen jegyzője Budavárnak vagy Budvárnak nevezi, a nélkül, hogy okát megmondaná, hogy miért. Ekkor Buda 3 részből állott, ugymint Nagy v. Ó-Budából, melly a mostani Neustift külváros helyén feküdt; és Felsőviz városból, melly a császárfördőkig terjedt; ezenkivül Uj-Buda s Felsőviz nyugoti részével határos volt a Sz.-Lélek nevü külváros. Voltak ugyan ez időben a várhegyen is némelly lakházak: de ezek Pesthez, mint anyavároshoz tartoztak, s Pesti Uj-Hegy, Novus Mons Pestiensis név alatt fordulnak elő oklevelinkben; s a Buda név későbben Ó-Budáról ragadt reájok. Egyébiránt a várnak, a mostani paroch. és garnison templomoknak épittetését sokan IV. Bélának tulajdonitják; ki csakugyan a tatárjárás után több várakat emelt országunkban; s ugyan ezen király népesitette meg a várost uj német gyarmatokkal, mi onnan is hihető: hogy ő utána kezdett Buda honitörténeteinkben nevezetesebb szerepet játszani. Igy IV. vagy Kun László alatt 1279-ben III. Miklós pápa egy Filep nevü püspököt (Episcopum Firmanum) külde Budára, ki itt zsinatot tartott a magyar püspökökkel. Azonban, mikor már ezek végzéseik 69-ik czikkelyén járnának, meg tudván Kun László királyi jogainak korlátozását: megparancsolta a budaiaknak, hogy több papot a várba ne bocsássanak; az ott lévőket pedig, élelmet s szállást nem adván nekik, az elmenetelre kényszeritsék. 1295-ben több budai polgárok az ó-budaiakkal folytatott határbeli villongásukért, az esztergomi érsek által az anyaszentegyházból kirekesztettek. 1304-ben Venczel cseh király fiát Lászlót, a magyar koronát, a hivatalától megfosztott birót, több tanácsbeliekkel együtt fogságba vitte; s birónak Pétermannt tevé. 1307-ben emlitett László nevü biró kiszabadulván, s a Trencsényi Máté seregeivel haza jövén: éjszaka Budára belopódzott; itt Pétermannt kirezzentette, Herman és Martin tanácsbélieket pedig lófarkára köttetvén, ugy hurczoltatta széljel az utczákon. 1309-ben 15-dik jun. I. Károly a Mária templomában megkoronáztatik; a mikor László, a fő biró, Comes Budensisnek neveztetik. – 1331-ben a város vásári privilegiumot nyer. 1352. körül, I. Lajos Visegrádról Budára teszi lakását, a leghihetőbben azon várkastélybe, melylyet II. Geiza alatt az ó-budai prépost épitetett a mostani Neustift külvárosban. Ezen királyi palotában ölte meg 1385-ben Forgács Balázs, Erzsébet s Mária királynék ingerléseire a szerencsétlen s csak 39 napig uralkodó II. v. Kis Károly királyt; melly alkalommal a vele lévő olasz testőrző sereg is összeapritatott a pártos magyarok által. 1387-ben Zsigmond a budai várba beeresztetvén, magyarországi királynak kiáltatik, s mártius 30-dikán Sz.-Fejérváron meg is koronáztatott. Ez a Zsigmond volt első épitője a várhegyen lévő pompás királyi palotának, mellyet 1419-ben franczia s olasz épitő-mestereket hiván ki: nemcsak egészen bevégzett, hanem nagy fényüzéssel fel is ékesitetett. – Ugyanezen Zsigmondnak tulajdonithatni a Sz.-György piaczán álló hajdani Zsigmond templomát, ki ehez nagy klastromot épittetett, s roppant jószágokkal megajándékozott: de hogy ő emelte-e prépostságra, bizonytalan. Azonban e most emlitett Sz.-György piaczát egyszersmind 32 fő magyar urak lekonczoltatásával mocskolá be: mellyért s más több illy okokért 1401-ben tavasszal a magyar Rendek rája törvén, tulajdon palotájában megfogták s Visegrádra fogságba küldték; honnan aztán Gara Miklós vitte el Siklósi várába. – 1405-ben a királyi városokat, kiknek ő nagyon kedvezett, az ország rendei közé fel akarván venni, ezeknek Budára gyülést hirdetett: mellyre mindnyájan meg is jelentek. 1406-ban Bosniát legyőzvén: Tvartkó nevü királyát is megfogta, s győzelem jeléül Budára vitte. – 1408-ban alapitója leve a Sárkány vitézi rendnek. Külső jele állott egy arany keresztben, mellynek előoldalán ezen szavak olvastattak: O quam clemens et misericors est Deus, másik oldalán: O quam pius et justus. A keresztet egy aranyos, vérrel fecskendezett s farkát szájával marczongoló sárkány övedzte közül. A nagy keresztesek száma 24-re határoztatott; kis keresztesek pedig szabott szám nélkül valának. – 1412-ben Jagello lengyel királylyal Lublyón békességet kötvén: ez őtet Budára kisérte, s itt Zsigmond fényes udvari mulatságot tartott, ugy hogy ezekre 19 herczeg, 24 gróf, 58 főur, s 1400 más nemes jelent meg: sőt még a tatárok is küldtek tisztelkedő követeket. 1413-ban Constancziába Conciliumot hirdettetett: s erre az ő általa 1388-ban állitott budai universitas (egyetem) 7 tanitókat küldött. 1438-ban Albert uralkodása alatt véres zenebona ütötte ki magát Budán. Oka vala ennek a következő eset. Már Károly, I. Lajos és Zsigmond királyok nagyon pártolták a német polgárokat, ugy annyira, hogy ezek ki akarák rekeszteni a magyarokat a minden második esztendőben, nemzeti nyelv szerint, felváltva történendő, birói választás-jogból. – Különösen valami Ötvös nevü magyar polgár erősen ellene szegzé magát a németek mindinkább tovább harapodzó erőszakoskodásainak. Történik azonban, hogy ez egyszer csak eltünvén, kevés kereset után holt teste sebhelyekkel megrakva a Dunában feltaláltatik. Ekkor a magyarok ennek halálát egyenesen a németeknek tulajdonitván: dühösen megtámadják a német polgárokat; ezeket öldösik, s a királyi palotába futott tanácsbéliek házait kirabolják. 1439-ben Budán országgyülés tartatik, s ekkor hozattak az Albert nevezetes törvényei. 1441-ben némelly budai polgárok halállal büntettettek: minthogy I. Ulászló ellen, alattomban Albert özvegyével Erzsébettel tartottak. 1457-ben, martius 16-ikán estve, Posthumus László fejét véteti a már emlitett Sz.-György térén a 24 esztendős Hunyadi Lászlónak; mellyre a nép, különösen a szőlőmivesek és magyar polgárok közt, veszedelmet jelentő elégületlenség következik. 1458-ban, január 24-ikén Horogszegi Szilágyi Mihály, Gara László nádort, s a vele királyválasztásról tanácskozó magyar Rendeket csaknem erőszakosan Budáról Pestre hivta; s itt aztán Corvinus Mátyás királynak kiáltatott; sokat tévén erre Szilágyi Mihálynak a Duna jegére kiállitott 20 ezer főnyi serege. Minő dicső fényt vetett Corvinus Mátyás nemzetünkre: azt történeteinkből tudjuk; s hogy ezen dicsőségben leginkább Buda részesült, már magában gondolhatni. Ugyanis ő volt az, ki a Zsigmondtól Budára épitetett királyi várat ujra kijavitatta; ezt leirhatatlan fényüzéssel, mindenféle olasz és franczia remek művekkel felékesitette annyira: hogy azon időben, ez minden királyi lakhelyeket pompájával fejülhaladt. – Ő volt alapitója a királyi könyvtárnak; reformálója a Zsigmondtól állitott universitásnak, mellyet a Dominikanusok monostorában telepitett le, s mellynek igazgatója Schwartz Péter Vürzburgból való Dominikanus szerzetes vala; ő hivott ki Olasz-, Franczia-, Németországokból mindenféle művészeket, tudósokat; egyszóval neki köszönhetjük, hogy Buda koronája lett minden európai városoknak; a mint hogy Vernher is igy fejezi ki magát: Buda urbium atque arcium per Europam celeberrima. 1490-ben, aug. 9-ikén a Mátyás halála után választott II. Ulászló király, 10 ezer lovasoktól, s 5 ezer gyalogoktól kisértetvén, Prágából Budára érkezik. Ennek uralkodása alatt, Buda fényéből tetemest vesztett, s a királyi kincstár mindig üres lévén: nemcsak az udvari emberek nem fizettettek rendesen, hanem a király tulajdon költsége pótlására, még a Corvinus Mátyás gazdag arany-kötésbe foglalt könyveiből is sokat eladatott. 1514-ben a budai Zsigmond templomában adta által Bakacs Tamás esztergomi érsek a Rómából hozott s nagy bársony kereszttel kivarrott fejér zászlót Dózsa Györgynek, a törökök ellen felültetett keresztes paraszt had vezérének; ki ezzel visszaélvén, fegyverét a nemesség ellen forditotta; s Pest, Bács, Csongrád, Csanád, Temes vármegyéket elpusztitván: végre Zápolya János által Temesvárnál legyőzettetett. – Ugyanezen évben erősittetett meg a Verbőczitől kidolgozott, s egy országos választottság által megvizsgáltatott Hármas Törvénykönyv (Tripartitum opus Juris Consvetudinarii Inclyti Regni Hungariae), mellyel jelenleg is élünk. 1516-ban – Ulászló halála után, a tiz esztendős II. Lajos foglalá el a trónt, kinek gyenge uralkodása alatt, valamint az ország nagy zürzavarba jött: ugy Buda is több izben szenvede a pór nép és katonaság lázadásaitól. Szinte II. Lajos alatt kezdett a Luther tudománya Budára beharapódzni. Ugyanis ennek gyámatyja György, brandenburgi őrgróf nagy pártolója volt a reformátiónak; s ennek eszközlése által jöttek be: Gryneus Simon, Vitus Vinsheim, Conradus Cordatus hires külföldi tudósok a budai universitásba, kik mindnyájan nyilvános hirdetői valának a Luther tudományának; sőt hogy Mária királyné is megkedvelhette ezt, onnan itélhetni: mert Luther a Sz.-Irás forditásának egy részét neki ajánlotta. Azonban 1523-diki budai országgyülésen, halálos és jószág-elkoboztatási büntetés hozattatván Luther követői ellen: az emlitett tudósoknak is ki kellett Budáról takarodni. 1526-ban a gyászos mohácsi ütközet után, Solimán Budára feljövén, a várost felgyujtotta, de a királyi palotával kedvezően bánt: csupán Apollónak és Herculesnek rézből öntött képeit hozván el innen. Soliman elmenetele után Zápolya János foglalta el Budát: de belőle I. Ferdinand 1527-ben kirezzentette. – 1529-ben Soliman Bécsbe igyekezvén, Budát a német őrsereg hütlensége által könnyen hatalma alá hajtá, s miután Bécsből vissza futna: ezt a koronával, s más királyi ékességekkel Zápolyának, mint magyarországi királynak általadta. 1541-ben Roggendorf Ferdinand vezére ujolag ostrom alá vette Budát, s Izabella, Zápolya özvegye maga egyetértvén Ferdinanddal, egy összeesküvést eszközlött, mellynek fejei Bornemisza Tamás budai biró, Palczan Péter, Acsády János, Báczi Ferencz tanácsbeliek voltak, s czéljuk oda ment, hogy éjszakának idején, a Roggendorf titkon beeresztett magyar katonáinak a vár kapuit általadják. Azonban Roggendorf fejességből nem magyar, hanem német katonákat küldvén be: ez által az összeesküvés kitudatott, s Baczi Ferenczet (a többiek elszaladván) Martinuzius négy felé vágatta, s Izabella lengyel udvari embereit a városból kiűzette. Ezek alatt a török segédsereg Mehemet Jahiogles alatt megérkezett, ki Roggendorfra ráütvén, annak csaknem egész seregét levágta; ágyuit, bugyorait elfoglalta; s Roggendorf maga is halálosan megsebesitetett. Kevéssel ezután Soliman szinte elérkezett két fiával, s tábort ütvén Buda alatt, Izabellától azt kivánta, hogy a kisded királyfit, azon magyar főurakkal együtt, kik a várat olly dicséretesen oltalmazták, u. m. Martinuzius Györgygyel, Török Bálinttal, Petrovics Péterrel, Batthyáni Orbánnal, és Verbőczy Istvánnal küldje hozzá. Izabella engedni kénytelenittetvén, kisdedét a fő emberekkel együtt leküldte; kit is Soliman nagy nyájassággal fogadott, s megnézett. Azonban ezalatt a törökök, mintha nézés volna a czéljuk, csoportosan mentek fel a várba, s mikor már elegen lennének, a várkapuit egyszerre elfoglaltaták, s kihirdették, hogy Buda ezután nem Izabelláé, hanem Solimáné. Illy csel által jött Buda török kézbe és járomba, mellyet 145 esztendeig kénytelenittetett hordozni, sikertelenek lévén az 1542, 1598, 1599, 1602, és 1683-iki véres ostromok. Végre az 1686-iki September havának másodika volt az a szerencsés nap, mellyen a lotharingiai herczeg Budát, mintegy 65 ezerre menő austriai, brandenburgi, bajor és magyar fegyveresekkel három hónapi kemény ellentálás után rohanással bevette; némellyek szerint a bajorok, mások után pedig Petneházy alatt a magyarok lévén legelsők a kőfalmeghágásában. – Visszakerülvén a vár és város, I. Leopold minden polgári vagyont összeiratott, s 17 évig a kamara igazgatása alatt volt. – De 1703-ban october hava 23-dikán királyi várossá tétetett; s jelenlegi szabadságit ezen oklevélnek köszönheti. Azonban az 1538-ban Zápolya által ajándékoztatott szabadságlevélből világosan kitetszik, hogy már régenten IV. Béla, III. András, Zsigmond, Mátyás sat. királyok igen nevezetes kiváltságokkal s jószágokkal ruházták fel Budát. Igy p. o. gyakorlatta a stappeljogot a Sássad, Solmár, 1689, 1692, 1709, 1710, 1723, 1738-ban pestis sanyargatta a várost. 1706-ban Rákóczy Ferencz seregei a várkapukig nyomulván, sok marhát elhajtottak, s a szőlőhegyeket elpusztitották. – 1715-ben III. Károly parancsolatjára a vár kőfalai ujabban kijavittattak; de egészen, ugy mint most állnak, csak Mária Therézia alatt végeztettek be. 1723-ban a várat, s a viziváros egy részét tüz emésztette el. – 1732 és 1775-ben a Duna annyira kiöntött, hogy a tabán- és vizivárosokban csónakokon kellett járni; s a viz akkori állása a harminczad épületjén most is följegyezve találtatik. – 1780-ban, junius 25-dikén a királyi magyar egyetem N.-Szombatról elhozatván; itten ünnepélyesen megalapittatik. 1792-ben I. Ferencz királyunknak felette pompás koronáztatása szinte Budán ment végbe. – 1810-ben az egész Tabán, s a Viziváros a kapuczinusokig láng prédája leve, s 600 ház elégvén, a kár az akkori bankóczédula szerint 6 milliom forintra becsültetik.
Budavárának legközelebb mult időszakban a magyar seregek által történt ostromlását egyéb hiteles kutforrások híjjával az ujabbkori Ismeretek tára nyomán adjuk, kivevén azon alaptalan állitást, mintha Budavár ostromlását, ez elismert strategiai hibát, a kormány követte volna el, holott megforditva, ez épen Görgei akaratja volt, s őt Klapka felszólitá, hogy Buda felé indított seregeit az utból is téritse vissza. Egyébiránt megfoghatatlan eljárás volt Görgeitől az is: hogy Budavár ostromát nagyobbszerü ostromló ágyuk hijjával kezdte meg, holott ollyakat Komáromból még idején elegendő számban szállittathatott, – ide járul még, hogy ugyan ezen ostromlásnál 6 ezred lovasság is tétlenül veszteglett, és igy az ostrom ideje alatt a cs. kir. seregeknek elég idő engedtetett Posonynál az öszpontosulásra s az orosz hadosztályokkali egyesülésre.
Május 4-én 1849. reggeli 10 órakor a bombatéren két ágyulövés jelentette a magyar seregek közeledését. Az osztrák katonság erre részint a vizvezető előtt vert palissádok mögé vonult, részint fel a várba futott, melly az osztrákok által tartható és fontos positiónak tekintetvén, kellőleg megerősitetett. – Az ellenséges ágyuk a pesti oldalon a nádorkert felett, a bombavető taraczkok és mozsarak a Sz.-Györgytér hátmegetti irányában, a bécsi kapu és különösen a vérmező felé voltak felállitva. Az egész vár alulról a kapuk sarkáig két három rétben palissádokkal volt elkeritve. A palissádok megett sáncz, mellynek belső szinéből félig fedve lőhettek a katonák. A várkapuk teljes magasságukban kő- és fövényzsákokkal berakva. A bástyák nemcsak ujból voltak felemelve, hanem félölnyi futóárkokkal is körülvonva. Csaknem minden fok és szöglet lövegekkel megerősitve. A lánczhidfőnél szinte álgyuk voltak kiszegezve a császárfürdő és a Gellérthegy irányában. A hidfőre vezető vonal aknázva is volt. A várőrség horvát és olasz katonák- és egy gyenge osztály dragonyosból állott. Az álgyujeladást előörsi csatazaj és sorlövések váltották fel a hegyek felől, a Gellérten huszárok jelentek meg háromszinű lobogóval, s mint a hegyeken támadó felleg, egyszerre csak a magyar seregek sorai feketéllettek a hegyormokon. – Ütegeik legelőször a kis Svábhegyen és Sashegyen vettek állomást. Az álgyulövések most sürüen hallatszottak. A bombatérről a vizvezetőre intéztetett megtámadás. A pesti parton tömegekben éljenezett a nép a magyar golyóknak. A várbeliek kartácstüzelése a fegyvertelen népre, csak nevelte ennek ingerültségét. Délután már álgyuk is vonattak a Gellérthegyre. – A szőlőhegyekből gyujtógolyók repültek a várba. A várbeliek álgyui a pesti oldalra feleltek. Lövéseik főleg az Ujépület, Nákoház, Angolkirályné fogadó, és váczi utra voltak irányozva. Estve felé a gellérthegyi üteg felgyujtotta a budai várkaszárnyák déli oldalát. – Irányi pesti kormánybiztos megtiltá a népnek a partoni csoportozást. A várból granátok és bombák sürüen repültek Pestre. A rakéták veszély nélkül robogtak át, sok bomba a levegőben repedt szét. Éjfél felé a Pestre irányzott lövések mindinkább megsürüdtek, több bomba a nemzeti szinház, museum, és megyeháza felé repült, egy az apáczák klastromába csapott le. Legtöbb hullott a király-utczába. A nép nagy része még mindig a városban volt, a fecskendők az oltásra készen állottak, a gyuladások rögtön eloltattak. Május 5-kén folyvást tartott a tüzelés. A várbeliek legerősebben lőtték a Leopoldvárost, a magyarok viszont a Gellérthegyről a várfalakat s a kis Sváb-hegyről a bécsi kaput. De a pestiek még magosabban dugták ki nemzeti lobogóikat s még inkább lángoltak a lelkesedésben. E két nap alatt a pesti népből néhány ember esett áldozatul. – Görgei még 4-én parlamentairt küldött Hentzl tábornokhoz, a vár parancsnokához, s felszólitotta őt, hogy adja meg magát. Jellemző e tárgyban Görgeinek levele: „Tábornok! Budát a magyar hadsereg bekeritette, és csak parancsomat várja, hogy a várat azon erélylyel támadja meg, mellyet csak egy nemzetnek élet-halálra küzdő önvédelme olthat minden egyes vitézbe. Önnek feladata: Budát huzamosb időre megmenteni, egy elvesztett feladat! fogadja el ajánlatomat, mellyet önnek emberiségből teszek: adja meg magát! A feltétek következők: a becsületes hadifogság, a tisztek fegyverestől, a legénység fegyvertelenül. Azon tekintély, mellyel a magyar táborban birok, a hadfegy, mellyet rendületlenül kezelek, személyes becsületem, mellyet megsérteni eddig senkinek, még Osztrákhonnak sem szabadott, a mint ezt önnek a „rebellis csordák” sikerei eléggé bizonyitják, kezeskednek önnek a tett feltételek szigoru megtartásáról, minthogy becsületszavammal állok jót értök. – Győr, Székes-Fehérvár, Komárom, Nyitra, Hamzsabék, a bányavárosok, sőt az egész Vághvonal kezünkben van, és Buda a legszükebben van körülvéve. Az ugynevezett Budavára nem vár, ön pedig tábornok, megfoghatlan módon választatott meg az osztrákoktól, egy don quixottei feladat kivitelére, minek ha a legtragikaiabban felelend meg, aligha megóvhatandja magát a nevetségességtől. És ha mindez nem renditi meg önt, renditse meg azon gondolat: hogy ön magyar, hogy önnek nagy tartozást kell leróni a haza iránt, és hogy az ehezi alkalmat én nyujtom önnek. Ha érett férfiui megfontolás után mégis megmarad ön azon határozatánál, hogy az ugynevezett Budavárát a legmakacsabban védendi meg: akkor én önt egy lelkesült támadó seregnek szenvedélyes kitörései ellen nem védhetem ugyan feltétlenül, de a behozott hadifoglyokkal még akkor sem fogunk nemtelenül bánni, mert ez lovagias hadviselési módunkkal, és emberiségi érzetünkkel ellenkezik: ha pedig ön az ugynevezett Budavárnak végsőigi megvédésével összekötendi a Lánczhid megrontását vagy Pestnek bombáztatását, honnét ön megegyezés alapján egyáltalában nem tarthat megtámadástól, és melly tett nyilván csak alávalónak mondható, akkor önnek becsüleletszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett bevétele után az egész várőrség kardra fog hányatni, és én még családjának jövőjéről sem állhatok jót. Ön parancsnoka az ugynevezett Budavárának, de ön egyszersmind atya is és született magyar; gondolja meg, hogy mit cselekszik. A hazának, az emberiségnek nevében szólitom önt fel, és feleletét legfölebb délután 3 óráig elvárom. Tapasztalván azon gyalázatos becstelen rendszert, melly szerint parlamentaireink osztrák részről, mint bünösök letartóztatnak, és mint ilyenekkel bánnak velök, ezen iratomat önnek egy osztrák hadfogoly tiszt által küldöm meg. – Főhadiszállás Svábhegy. Május 4-kén 1849. Görgei Arthur m. k. tábornok.” Hentzi vezérőrnagy a budai várparancsnok a magyar tábornok ezen idő-halatéki felszólitását a leghatározottabb ellenállással vette, és Pest bombáztatásával fenyegetőzőtt, ha az ostromvezető tábornok a bástyákról tüzelésével fel nem hagy: emlékeztette roppant segédszereinek készleteire, mikkel a vár ellátva van; Pestnek végromlására, s ezért a magyar tábornokot teszi felelőssé. „Egyébiránt – igy szól a többek közt a vezérőrnagy levele – fel kell önt világositanom, hogy én nem vagyok magyar, hanem schweiczi, és naturatisált osztrák, hogy Magyarhon iránt semmi kötelezettséggel nem terheltetem, hogy családom önnek nem áll hatalmában és ha állna is, ezt nem vetném mérlegbe” sat. Hentzi, mint katona, bátor, vitéz és rettenthetetlen volt, kereste a veszélyt; Buda vára, mellyet kezére biztak, élete volt, a vár elesett, ő nem birta tulélni veszteségét. – El kell ismernünk mindenkiben a nagyot, a szépet, mert csak az a nagy, az a szép, a mit feltétel nélkül annak lehet mondani. És ezt annyival inkább, hogy a magyarnak csak egy várparancsnokát sem lehet Hentzi vas akaratával jellemezni. Mindenik gyenge volt az utolsó perczben, mindeniknek maradt még valami megmenteni valója azután, hogy a rábizott vár s azon ügy, melylyért harczolt, elveszett. Lehetetlen azonban helyeselni a vezérőrnagynak Pest népéhez intézett azon felszólitását, mellyben Pest bombáztatását azzal igazolja, hogy a pesti oldalról lövegekkel támadtatott meg. Ez alaptalan ráfogás ellen, még azon nap, Irányi kormánybiztos, Patay ezredes és helyőrségi főparancsnok, és Ságódi, Pest alpolgármestere, tiltakoztak is. Ha egyszer az önvédelem a legvégsőre kényszerit, magában az önvédelem jogában kell az igazolást keresni. – Hamisan felvetett okok, gyengitik magát a jogot az önvédelemre, s az erősnek különös ereje van a nyiltságban. De térjünk vissza az ostromra: Görgei főhadiszállása a Svábhegyen, Heiderich pesti polgár nyári lakában volt. E pontról, melly a kis Svábhegy háta megett emeltebb oldalban fekszik, a várat és szomszéd hegyeket egy pillantással át lehet nézni. A csinos épületnek kővel kirakott előtornáczát a törzstisztek foglalták el. A tornáczban távcsővek voltak felállitva. Az ostromban Nagy-Sándor, Aulich, Kmety, és Knézics hadtestei vettek részt. Összesen mintegy 30,000 ember táborozott Buda körül; jobbra a Gellérthegyen s mögötte Nagy-Sándor és Aulich, a nádorkert egyik lakában, Nagy-Sándor a Majerfi-féle majorban; – balra pedig a kis Svábhegyen, Laszlovszky-major és Lipótmező körül Kmety és Knézics hadtestei feküdtek. – A hegyekben szerte huszárosztályok, társzekerek, előörsök tanyáztak. Görgei álgyui a kálváriahegyről, vizivárosból s a kis Svábhegy aljáról müködtek. – A kis Svábhegy folytonosan rombolt süvöltő gyolyóival a vár délnyugoti részén, a Gellérthegy bombát és granátot szórt. A vártól ötszáz lépésnyire, az ugynevezett Spitzbergen, erős sánczok megett, két faltörő üteg, 24 és 16 fontosokból álló, volt elhelyezve. Ezekkel kezdték a tulajdonképi ostromot és réstörést, s épen ezért május 17-kéig az ostrom inkább csak nyugtalanitó és fárasztó munkálat volt a várbeliekre nézve. – Az első álgyuzás Pest ellen, ugy lehet mondani, folyton tartott 4-én 5-én 6-án egészen délutáni 4 óráig s megujittatott majus 9-kén és 13-án. A várbeliek azon épületeket látszottak leginkább álgyuik czélpontjául kiszemelni, mellyek a forradalmi küzdelmekkel mintegy történeti összeköttetésben állnak. A redoute épület (képviselőház) dunafelőli homlokzatát egészen elseperték az álgyugolyók, a casinó tetemesen megrongáltatott, a Trattner-Károlyiház, melly szomszéd a megyeházával, az angol királyné és Emmerling-hotel, Wodjaner Rudolf, Birly sat. palotaszerű házak, a pompás dunafürdő sat, egészen leégett. A megrongált épületek száma végtelen. Szerteszét a város kerületében, kertekben, házakban, sátrak alatt, különösen a városligetben számos családok tanyáztak. – A nép hasonló volt a táborhoz vidámság és lelkesedésben. – A következő napok többé kevésbé zajtalanul teltek el. Az ostromlók a réstörő ütegek elhelyzésére tettek készületeket. A május 9-iki álgyuzás mintegy két óra hosszant tartott. A Károly laktanyából, a betegek kivitettek az üllői kaszárnyába s az ugynevezett tábori kórházba (Lager-Spital); a levéltárakat a Ludoviceumba takaritották; a postahivatal az üllői uton fekvő ujlaktanyába szállittatott, a kormánybiztosság a királyutcza végére hordta magát. Görgeinek a Svábhegyről május 13-ról szóló hadijelentésének az ostromot illető része igy szól: „Hentzi budai várparancsnok, fenyegetését tegnap este borzasztón teljesitette. – Jól czélzott számos lövések által sikerült neki a pompás dunasort több helyeken egyszerre meggyujtani. A tüz nagy szél által élesztve, csakhamar terjedt el és Pestnek legszebb részét hamuvá tette. Borzasztó látvány volt, az egész várost lángtenger boritotta, és a füstgomolyok közepette az égő granátok csillagzáporkint iszonyatos dörgéssel zuhantak a szerencsétlen városra. – Nincs toll, melly e látványt egész valóságában leirhatná; sat. továbbá: „bár szivből fájlalom a főváros pusztulását, én az ellenség ezen tettét, mellyet akadályozni hatalmamban nem állott, de mellyre részemről semmi ok nem szolgáltatott, csak a vár annál erélyesb ostroma által megtorlani törekedendem, és annál szentebb köteleségemnek ismerem, a fővárost minél hamarább felszabaditani.” Május 13. ismét több helyen égett Pest. A lángok sziszegésébe a granátok ropogása vegyült. Május 14-én s 15-én a várfokon és a táborban szélcsend uralkodott, csak néha-néha, egy-egy álgyu bömbölését lehetett hallani. – Mindenütt csak füstölgő romok, tetőtlen házak. Budán a vizivárosban szinte több helyett tüz ütött ki, a bombatér körül s Buda-Ujvidék (Neustift) felé. A sürü röppentyü és granátdarabok közt szurok-koszorukat hánytak a házak fedelére. De a vár sánczait és kapuit az ostromlók már több helyen megrongálták. Felgyujtották a várban az uj kaszárnyát, s a nádor istállót. E közben az igazi ostromkészületek erősen folytak. Május 16-kán este a királyi palota gyult ki, s magas tüze vérvörösre festette a láthatárt. A Spitzbergen lévő ütegek, daczára a várból jövő golyózápornak, szerencsésen felállittattak. – Ekkor esett el a derék Kleinheintz vezérkari tiszt. 19-én és 20-án cseltámadások történtek a nádori kert és vizvezető felől. – Ez által sikerült a várőrséget felzaklatni és kifárasztani. A fehérvári kaputól kevéssel jobbra három nap alatt 10-12 ölnyi rézs volt törve. – A várbeliek sánczolni kezdték magokat, különösen a tört rés fölébe erős és magas torlaszok hányattak. A május 18-iki bombázás a Sándor palota előtti bástyáról a gellérthegyi ütegekre, valamint a fejérvári kapu feletti fokról a várfalakat törő ágyutelepzetekre eredmény nélküli volt. Az elhatározó támadás 21-nek hajnalán történt. A megelőzött egész éjen át erős ágyuzás folyt az ostromlók részéről, cselül, mintha semmi rohamtámadás nem lenne készülőben. Éjfél után egy negyed háromra, a Krisztina városból, a fejérvári rondellánál, a rés alatt a nádori kertnél, s a bécsi kapu táján egyszerre lőn a vár megrohanva. A honvédek egy része hágcsókat alkalmazott a bástyákra, más része fgyverrel tüzelt a bástyákon állókra; a várbeliek szakadatlanul kartácscsal lőttek. A tüzelés mintegy másfél óráig tarthatott, midőn a nádori épületek alá lassankint egy egész, majd több zászlóalj is feljutott folytonos lődözés közben. Görgei ezalatt a svábhegyi főhadiszállás tornáczán járt kelt, s hideg nyugalommal nézé a roham menetét. A mint szürkülni kezdett, négy óra felé a fehérvári rondellára fehér lobogót tüztek ki az olaszok. Ludwigh kormánybiztos e fehér lobogóra figyelmeztetvén a vezért, kérdé: Megirhatja-e Buda bevételét Debreczenbe? „Emlékszik ön Melasra Marengonál?” válaszolt Görgei „ön teheti, én nem.” S tovább nézett a távcsővön. Négy óra körül arcza egy rövid pillanatra kigyult, de nyugodt maradt. „Ott lobog a nemzeti tricolor! éljen a honvéd” mondá a körülállókhoz. Az első tricolor a fehérvári rondellán lobogott, s a mellette levő rézsen hullámzott a rohamba menő honvéd. – Az ellenség ágyuit elfoglalták, a tüzéreket leölték, az első körbástyán három nemzeti zászló lenge. A kartács tüze elhallgatott, csak a puska-ropogások hallatszottak még. Egy negyed hétre körül iszonyu robbanással gyult fel a lánczhidfőnél elásott puskapor. Az egész mennyiséget az esőzések és Duna-áradás miatt nem sikerült felgyujtani, s ennek tulajdonitható, hogy csak egy hordó gyuladt meg s a remek hid sérületlen maradt. Auer ezredes, ki a vandalismus e munkáját magára vállalta, elszántan dobta a lőporral terhelt hordóba égő szivarát. De isten őrködött a hazának e legszebb műve fölött; a hidnak baja nem történt, az ezredes pedig ott feküdt vérében, elcsufitva, félkeze elhordva a puskapor által. A palissádok közt is honvédek voltak már. Még egyre ropogott a fegyver. – A pesti nép tömegestől gyülöngött a dunaparton, s „éljen kiáltozása egész a főhadiszállásig felhallatszott; itt is nagy „éljen” zaj keletkezett. „Éljenekkel még egy vár sem vétetett be” mondá Görgei és nyergeltetett. A várból már a Rákóczy indulója harsogott. Hét órakor Desewffy Arisztid tábornok érkezék az ostromból. – „Térdre kell – ugymond – omolni e nép előtt.” Olly bámulandó volt a honvédek bátorsága és vitézsége. Az ostrom egész folyamában kitartó hősies viseletet tanusitottak; golyó- és szuronyözönben rohantak a halál és dicsőség elébe. A bástyafalak több oldalról egyszerre, s vetélkedve mászattak meg. A nádori épület alatti hágcsókon és rézsen a 17-dik és 19-dik zászlóaljé volt e tekintetben a dicsőség. A huszár keservesen nézte az ostromot, s becsülni kezdé a „fikát”; néhányan oda is hagyták lovaikat és részt vettek a rohamban. A ki részt nem vehetett, igy sohajtott: „Sohase bántam még meg, hogy huszár vagyok, csak most.” A nádori palotában még mindig emésztett a tűz, az utczák tört üveg-, cserép, gránátdarabok- és holt testekkel voltak fedve, a házak megrongálva, s düledékekben. A roham olly gyorsan történt, hogy az ellenség tüzérei az ágyukat sem birták kisütni, s több ágyuban a töltés benmaradt. Hentzi vezérőrnagy utolsó pillanatig a rézsnél felállitott ágyuknál maradt. Cselekvékeny elszántsággal viselte magát, mint valódi hős, bevárta a rohamot, és ott lövetett keresztül. – Mintegy 12 óráig élt még a lövés után. Azok, a kik körüle voltak végperczeiben, mondják, hogy a magyarok vitézségét dicsérte, mellynek áldozata lett. Következő napon Görgei a magokat kitüntetett egyéneket katonai érdemjelekkel maga diszité föl. Az előtte tarka vegyületben felállitott vitézekhez geniet jellemző rövidséggel igy szólott: „fiaim, minden jónak gyorsan és egyszerüen kell történnie. – Én tegnap azt mondtam nektek, ezt a várat ostromolni fogjuk, s ti bevettétek. Becsületesen teljesitettétek a haza iránti tiszteteket, s most nekem kötelességem – titeket kitüntetés által megjutalmazni.” Május 21-kén Budáról következő jelentést küldött a kormányzóhoz: „Budavár 3 és fél órányi ostrom után seregeink által bevétetett ma, május 21-kén 1849. 7 órakor reggel. Az egész várőrség fogva van tisztjeivel együtt. Hentzi tábornok halálos sebet kapott és haldoklik. – Az ellenség a győzedelmes ostromlás végperczeiben a lánczhidon alkalmaztatott aknákat elsüttette. De minthogy a magyar, nemes lelküségét még boszujában sem tagadhatja el, a fegyvertelen várőrség többé nem bántatott. Minden országos, főleg pedig a hadviselésre szükséges javakat azonnal rendesen összeiratok, a biztos tisztek felvigyázata alá helyezek. Ezen rövid jelentésnek átvivője Kmety ezredes, a ki ma is mint mindig kitünőleg viselte magát, valamint Leiningen, Máriássi, Friquel, Asbóth, Aulich, st. a legkétesebb körülmények között személyesen vezették embereiket a győzelemre. Görgei m. k.” Ez ostrom volt a magyar hadi dicsőség éj- és napegyenlitője; a hősies vitézséget, melly ez alkalommal kifejteték, az ellenfél sem tagadta meg; mit az is koronázott, hogy győzelem után a honvédek nemeslelküségének egyes esetekben szép és szivreható példái mutatkoztak. Ekkor állott legmagasabban Görgei csillaga, mellynek sugárai fényét nevelte a debreczeni parlamentnek lelkesedéssel megszavazott, bár Görgei által el nem fogadott, kitüntetése, mit saját küldöttség által izent meg Pestre. Görgei már akkor sötét kedvben volt, s valóban aztán nemsokára más constellátiók következtek. Mondják, a kik Görgeit sváb-hegyi főhadiszállásán környezék, hogy mikor egy futár az ostromról jelentette, hogy már 14 zászlóalj van benn a várban, ő elkomorodott, s hátra kulcsolt kezekkel, mint egy második Napoleon, sétált a kertben fel és alá, és emlékeztetette környezetét, „hogy pályája be van végezve.”
