Beczkó

Teljes szövegű keresés

Beczkó, igen régi, s hajdan kőfallal, sánczokkal, körülvétetett tót m. város, Trencsén vármegyében. Fekszik a Vághnak bal partján, a történetekben esmeretes omladozásban lévő vára alatt, melly hajdan Bolondócz várának is neveztetett. Ki épitette légyen ezt, nem tudhatni, annyi bizonyos, hogy a vár a hozzá tartozó uradalommal együtt, melly 14 helységből áll, a Bánfiak birtokában volt. Trencséni Máté halála után Stibor Erdélyi vajdának jutott, ki azt rövid idő alatt nagy erősséggé tette. Stibor a vár egész környékét vagy pénzzel, vagy erőszakkal magához ragadván, igen hatalmas dynasta lett ezen a környéken, s erőszakoskodásaival és ragadozásaival nem csekély félelmére vala a környékbeli lakosoknak: a midőn egyszer a várbeli kut mellett elszenderedvén, egy mérges kigyó szemeit kiharapta, mejjén pedig halálos sebet ejtett, a mit midőn felesége látna, ez is egy kés-döféssel életének véget vete. Ezen szomoru történetet rézbe öntve ezelőtt a Trencséni várban lehetett látni. A városnak nevezetesebb épületei: a kath. paroch. templom, a franciskánusok klastroma templommal együtt, mellyet Haskó nyitrai püspök és Vághujhelyi prépost alapitott 1690-ben; az evang. anyaszentegyháza, a synagóga, s földes uraságok kastélyai. Lakosai közt, kik 1138 kath. 665 evang. 221 zsidóra mennek, igen sok mesterember találtatik. Vásárjai népesek. Határja messze kiterjedt, s a megyében a legjobbak közül való. Van szép erdeje, nagy legelője, és még szőlőhegye is, de a melly savanyu bort terem. Gyümöcs bőven. Cservena-hora nevezetü hegyeiben veres agyagot ásnak. F. u. a városnak és a hozzá tartozó uradalomnak b. Révay, b. Mednyánszky, gr. Berényi, sat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem