Páncélvonat

Teljes szövegű keresés

Páncélvonat (I): vasúton mozgó m. pc. harceszközök és tev-ük a m. seregtestek hdm-eiben a II.vh-ban. Az 1939 előtt rendszerben maradt, a Honvéd Vezérkar közvetlen alárendeltségébe tartozó 4 pc.vonatot (101-104.pcv., összesen 7 lg.kocsi) 1940-ben részlegesen átépítették és újrafe.ezték. A zárt lg.kocsikba 1918 M. 8 cm-es, a forgótornyokba 1922 M. 8 cm-es á-t, az utolsó zárt kocsikba 1936 M. 37 mm-es pct.á-t, az 1907 M. 8 mm-es gpu-k helyére a forgótornyokba 1936 M. 20 mm-es nehézpuskát, a lőrésekbe 1931 M. 8 mm-es Schwarzlose gpu-t szereltek. A 101-103.pcv. 377-es mozdonyainak füstelvezetését (még 1938-ban) az alvázon keresztül oldották meg. Mindhárom a mozdony előtt és után 1-1 lg.kocsiból, vmint esetenként elő- és utánfutó pőrekocsiból állt. A 104.pcv. egykocsis, dízelmotoros volt. Az 101. és 103. lg.kocsijai magasabbak, a 102. és 104. lg.kocsijai alacsonyabbak és lekerekítettebbek voltak. – A 101. és 102.pcv. részt vett a felvidéki bevonulásban, mind a 4 Kárpátalja visszacsatolásában. Az 1940 nyári mozgósításkor mindegyiket felvonultatták a m-ro. határra, de az erdélyi bevonulásban csak a 102. vett részt, a Nagyvárad – Kolozsvár – Dés menetvonalon. A délvidéki hadműveletbe mindegyiket bevonták. Az 1941. évi Szovjetunió elleni támadásban egyik sem vett részt, a Kárpát-csoport felvonuló seregtesteit csak az országhatárig kísérték. – A Magyar Megszálló Erők kötelékébe tartozó Keleti Megszálló Csoport ellenőrizte 1942 tavaszától a Brjanszki-erdőn átvezető, partizánok által rendszeresen támadott Lemberg – Lokot – Navilja – Brjanszk vasútvonalat (sínháború). E vonal biztosítására 1942 nyarán Minszkben átvett egy n-ek által zsákmányolt sz. pcv-t, amely 1907 M. 7,5 cm-es sz. lg-ekkel volt felszerelve. A pcv. Lokot vasútállomáson (vá.) állomásozott. Bevetéseivel több nagyobb partizántád-t sikerült megelőzni, miután a m. rádiósok megfejtették a partizánok rejtjelkulcsát. Ez a pcv. 1944 nyarán lengyel területig fedezte a megszálló erők visszavonulását, a széles nyomtáv végénél rombolva hátrahagyták. A Nyugati Megszálló Csoport egy n. hadizsákmány lengyel pcv-t kapott, ez 1944-ben Kárpátalján át a Felvidékre vonult vissza, majd pályatestrobbantás miatt Kassa – Rimaszombat között hagyták el. – 1942-ben a megszálló erők részére alakították ki a Botond nevű szükség pcv-t. Elő- és utánfutó kocsi 1-1 gpu-val, légv. gá.kocsi 4 db kétcsövű gá-val, azok között fedett folyosóval, pc.kocsi 1 db 7.62 cm-es sz. lg-gel és 1 db 20 mm-es neh.pu-val, pőrekocsi 4 db 15 cm-es av-vel és 2 kocsi 1-1 db 4 cm-es légv.gá-val alkotta. 328-as vagy 424-es gőzmozdony vontatta. A legnagyobb tűzerőt képviselő m. pcv. volt a II.vh-ban. A Felvidékről Veszprémen és Tapolcán át Balatonfűzfőre vonult vissza, ahonnan mint támaszpontról járőrözött a Balaton É-i partján. A Tavaszi ébredés hadművelet során az Alsóörs – Veszprém – Hajmáskér – Enying vonalon tört előre, majd a sz. bécsi hadművelet megindulása után Tapolcán és Nagykanizsán át Csáktornyáig vonult vissza. – A magyarországi hadműveletek első szakaszában, 1944.szept.5-9. között a 101.pcv. Désen állomásozott, az erdélyi hadműveletek első szakaszának idején járőrözéssel biztosította az É-erdélyi vasútvonalakat. 15-én Szegedről K felé kifutva, bekapcsolódott az aradi csatába. Lippáig tört előre, majd Világoshoz irányították. Ott 20-án a lg.kocsi homloktalálatot kapott, a pk-kal együtt többen hősi halált haltak. Újszentanna és Nagyszalonta vá-okon várakozott, majd nov.6-án futott be Bp-Vizafogó vá-ra, ahol a kat. javítóműhelyben részlegesen kijavították. Nov.11-től 17-ig a Bp – Tata, majd a Budafok – Szabadbattyán, nov.28-dec.4. között a Simontornya – Zichyújfalu, dec.7-23. között a Székesfehérvár – Keszthely szakaszokon járőrözött. Dec.16-tól 26-ig Csopak, 26-án Csepreg, dec. 27-től 1945.jan.2-ig ismét Csopak, jan.3-án Alsóörs térségében részt vett a védelmi harcokban. Ettől febr.21-ig a a D-Bakony vasútvonalait biztosította. Ezt követően átkerült n. alárendeltségbe, sorsa kevésbé ismert. Nagy valószínűséggel ez az a pcv., amelyik márc. végén a Ny-i határ előtt a kemesmáli erdőben álcázva visszamaradt, majd ápr.3-án a sz. vonalak mögül kitörve, részt vett Vasszentmihály visszafoglalásában (a n. harccsoport Nemesmedves felől támadott D-i irányban a falura), majd megállás nélkül továbbfutott, s kihasználva a sz. csapatok meglepetését, Szentgotthárdnál sértetlenül átlépett n. (ma osztrák) területre. További sorsa ismeretlen. – A 102.pcv. részt vett a 2.magyar hadsereg tád-ában, 1944.szept.6-ra virradóra a 2.m.pc.ho-lyal szembeni ro. védelem hátában elfoglalta és a m. hk-k beérkezéséig megtartotta a továbbtád. szempontjából igen fontos maros-bogáti Maros-hidat. Ezt követően befutott Marosvásárhelyre, s onnan járőrtev-t folytatott. Szept.28-án a pu-ról tűzzel fedezte a várost kiürítő m-n. csapatok visszavonulását, majd (mivel Ny felé a pályatest megrongálódott) K felé futott ki a városból, a m. hadvezetés napokig nem tudott róla. Nov.6-án már Dunakeszi-Alag vá-on volt, onnan Székesfehérváron át Érsekújvárra vezényelték. Nov. végén visszavezényelték a Dunántúlra, 28-án Cece, dec.2-3-án Sárbogárd térségében bevetették. 4-én Pincehelynél találatot kapott, Székesfehérvárra vontatták javításra. Dec.20. – 1945.febr.21. között Ács – Tatabánya – Tata – Környe körzetében járőrtev-t folytatott, közben jan.8-án egy harci bevetésen is részt vett az 5.SS pc.ho. támogatására (Budapest felmentési kísérletei). További sorsa ismeretlen. – A 103.pcv. 1944. nov.6-11. között a Vecsés – Üllő – Monor, vmint a Rákoskeresztúr – Ecser – Mende vonalon harci bevetéseken vett részt, támaszpontja a Bp-Kőbánya teherpu. volt. 14-én Sárbogárdra vezénylik, erről a bázisról több bevetésben vett részt Cece, Vajta és Sárbogárd térségében. Dec.5-én a sárbogárdi vá. kiürítésekor leégett, dec.7-én Bp. Déli pu-ra, onnan Óbudára vontatták, javításra. Dec.15-én a N. Bir-ba vezényelték, további sorsáról csak annyi ismert, hogy Horvátországban partizánok ellen vetették be, már 1945-ben. – A 104. pcv. tev-e kevésbé ismert. 1944 őszén a Dunántúlon teljesített járőrszolgálatot, 1944-1945 telén bázisa Balatonfüreden volt. HL, 930.

A 101.sz. páncélvonat a felvidéki bevonulásban

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem