Győri program

Teljes szövegű keresés

Győri program: nyilvános haderőfejlesztési program Mo. fegyverkezési egyenjogúságának visszanyerésével párhuzamosan (bledi egyezmény). A Honvédség fejlesztésére szánt egymilliárdos beruházási programot Imrédy Béla és munkatársa, Judik József, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója dolgozta ki 1937.nov-ben. A nyilvánosság előtt Darányi Kálmán me. a Nemzeti Egység Pártja pol. gyűlésén jelentette be 1938.márc.5-én, Győrött. A ~-ot a Képviselőház 1938.ápr.30-án megszavazta, az erről szóló 1938:XX.tc. 1938.jún.2-án kihirdetésre került. – A m. kormány felhatalmazást kapott, hogy a ~ alapját képező egyszeri vagyonadó teljes összegéből 600 millió pengőt közvetlenül a Honvédség fejlesztésére, a többit kölcsön kibocsátása útján a hadiiparra és az azzal kapcsolatos beruházásokra fordítsa. Az öt évre szóló ~ végrehajtását Honvéd Vezérkar Huba-hadrend név alatt, három ütemben tervezte. Ez a hadrend az 1932-ben elfogadott „fegyveres nagyhonvédség” elvét követte, s az egyszeri maximális erőkifejtésen alapuló pénzeszközökre épült. A kitűzött célt egy 107 ezer fős békelétszámú kerethaderő létrehozása jelentette, melynek mozgósítása után három hds., egy gyorshadtest, egy rep.ho., öt ho-nak megfelelő Határőrség, vmint egyéb közvetlen csapat áll rendelkezésre. – A Huba-I hadrendben mint a fejlesztés első ütemében a határbiztosítás kiépítésének befejezését, a vegyesdandárok hadtestekké történő átszervezését, a gyorscsapatok felállításának megkezdését, a tü. számarányának növelését, vmint a Honvéd Légierő jelentős minőségi bővítését tervezték. A második ütem (Huba-II) a pc.csapatokat és a légierő teljes kiépítését, a harmadik ütem (Huba-III) a 3 ezd-ből álló gy.ho-ra való áttérést tartalmazta. Miután a ~ végrehajtásához a pénz rendelkezésre állt, a Legfelső Honvédelmi Tanács (LHT) 1939.febr.25-i ülésén úgy határozott, hogy a ~-ban meghatározott fe.kezést a tervezett öt év helyett két év alatt, 1940.aug.1-ig befejezi. – Eddig az időpontig csak a Honvédség mintegy 1,6 milliárd pengőt használt el fejlesztésre. A kitűzött terveket azonban csak részben tudták végrehajtani, mivel No. nem volt hajlandó a kívánt mértékben korszerű harceszközökkel Mo-ot ellátni, ill. a kiegészítő felszereléseket szállítani; az ol. hk-k és rg-ek gyengének bizonyultak, átépítésük és megerősítésük jelentős többletkiadást okozott; a m. hadiipar a trianoni béke következményeként nem tudott gyorsan talpraállni és (részben) a kor új technikai kihívásainak eleget tenni. KIG, 356.

A győri program végrehajtása során rendszerbe állított 1931 M. 15 cm-es közepes gépvontatású tarack

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages