Bárdossy László

Teljes szövegű keresés

Bárdossy László (Szombathely, 1890.dec.10. – Bp., 1946.jan.10.): politikus, közhivatalnok, m. kir. me. Pályáját a VKM-ben kezdi 1913-ban. 1922.febr-tól a KÜM sajtó o. munkatársa, 1926-tól vezetője. Gyors felfogóképesség, nagy szellemi teljesítőképesség jellemzi, tehetségének tudatában azonban nemegyszer hoz elhamarkodott döntést. Gondolkodásban sógorához, Gömbös Gyulához áll közel. 1941.febr.4-én, gr. Csáky István halála után kerül a bukaresti követség éléről a küm. székbe. Gr. Teleki Pál me. öngyilkossága napján, ápr.3-án Horthy Miklós me-ké nevezi ki. 1942.márc.7-én a kormányzó lemondatja. Korm.fői megbízatásának szűk egy esztendeje alatt Mo. három nagyhatalommal, a Szu-val, NBr-val és az USA-val kerül hadiállapotba. Az országot olyan háborúba viszi bele, amelyhez nem fűződik nemzeti érdek. A háborúból való távolmaradás igen nagy erőfeszítést és kiemelkedő államférfiúi kvalitást kívánt volna. A sorsdöntő 1941. ápr-i, majd jún-i, végül dec-i napokban meg sem kísérelte a hosszú távon katasztrófához vezető lépések elkerülését vagy legalább elodázását. A háború végén Svájcba menekül, onnan kitoloncolják. A népbíróság 1945 végén golyó általi halálra ítéli. Kivégezték. SP, 72.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem