székely bútor
székely bútor: összefoglaló megnevezés a Székelyföldön használt, ill. készült népi bútorra. – 1. Háziipar. A bükkövezet számos községe specializálódott bútorkészítésre. Legfontosabb termék az → ácsolt láda (pl. Siklód, Parajd, Korond, Oroszhegy, Pálfalva, Firtosváralja, Varság, Kibéd, Sóvárad, Szováta, Verebes), de a múlt századból más bútorok háziipari előállítására is van adat (pl. Zetelaka: padok). A székely ácsolt ládákra jellemző a lapos tető. Közülük a gabonatartó szuszék díszítetlen, a ruhatartásra szolgáló kar (írott szuszék, kelengyés-, gúnyás-, cifra szuszék, szekrényláda) elejét vagy egyetlen, nagyméretű évszám foglalja el (ilyen már a 18. sz. második felétől ismert), vagy hornyolóval vésett → mértanias díszítés. Ez főleg egyenes vonalakból áll, emellett már a 19. sz. első feléből ismertek virágmotívumos példányok, főleg geometrizált tulipánokkal, a → tulipános ládák hatására. – 2. → Asztalosbútor. A székely bútor főként festett virágozású, kisebb mértékben faragott. A változatos virágdísz kék vagy vörös alapra kerül, jellemző, hogy a láda eleje és oldala általában eltérő alapszínű szokott lenni. A készítésükre specializálódó asztalosok a városokban (pl. Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely, Szepsiszentgyörgy, Bereck) dolgoztak; a 18–19. sz.-ra megjelentek nagyobb községekben is (pl. Vargyas, Abásfalva, Homoródalmás, Lövéte, Korond, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkszenttamás). A legtöbb és legjelesebb készítőközpont Udvarhely-székben működött. Egyes a székely bútor által megőrzött különösen régies díszítőelemek és tárgytípusok (pl. gótikus szabású, deszkalábas → asztal) is az asztalosság korai elnépiesedéséről vallanak. Ezt jelzi az a tény is, hogy a házilag barkácsolt székely bútor jórészt a korábbi asztalosformákat őrzi (pl. deszkalábas → szék). – A 18. sz.-ból datált székely bútorok már a működő asztalosközpontok stílusának elhatárolódását jelzik. A központok főleg helyi igényeket elégítettek ki, de részben átnyúlt a piacuk távolabbra is (pl. Marosvásárhely a Mezőség, Kézdivásárhely és Bereck Moldva és Havasalföld számára is dolgozott). Másrészt szász központok készítményei is eljutottak a székelyekhez, bár ezek elsősorban a Kárpátokon túli területekre szállítottak (pl. Beszterce Bukovinába, Brassó a Havasföldre, Bulgáriába). Az évszámos bútorok tanúsága szerint a székely bútor készítése 1880 táján szűnt meg a háromszéki medencében és általában másutt sem tartotta sokkal tovább magát. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (II., Bp., 1909); Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki famesterségek (Kolozsvár, 1942); János Pál: Csíki írott szuszékok (Csíkszereda, 1971); Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972); Seres András: Erdővidéki szuszékok (Népismereti dolgozatok, 1978, Bukarest, 1978); Kristó Tibor: Kászoni karocska (Művelődés, 1979).
Tékalap színes virágozással (Homoródalmás, v. Udvarhely m., 1848) Bp. Néprajzi Múzeum
Székely bútor
Tékalap (Homoródalmás, v. Udvarhely m., 1848)
Bp. Néprajzi Múzeum
Székely bútor
Menyasszonyi láda (v. Csík m., 1832)
Bp. Néprajzi Múzeum
K. Csilléry Klára
