ponyvairodalom | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

ponyvairodalom: Tartalma sokféle: a világi ponyvairodalom elsősorban szórakoztató jellegű volt: régebben → históriás ének (Beregszászi Pál, Kádár István históriája), → népkönyv (Hármas história, Hét bölcs mester stb.), → széphistória (Árgirus, Genovéva, Szép Magelóna stb.), történelmi életrajz (Attila és Buda, Toldi, Kinizsi, Zrínyi, Rákóczi, majd Kossuth Lajos stb.), továbbá különféle vándormondák (Ahasvérus, Faust, Hatvani professzor stb.) jelentek meg. Világirodalmi remekek (Rómeo és Júlia, A velencei kalmár, Lohengrin stb.) is leszivárogtak. Megtörtént eseményt, nagyobb réteget érdeklő hírt gyakran verses formában feldolgozó történet egyaránt megtalálható közöttük. A termékek többsége előbb verses volt, később került túlsúlyba a próza. A versek az egyházi ünnepekhez (főként búcsúk, zarándoklatok), a szokásokhoz (lakodalom, temetés), a vallási élethez (csodatörténetek, zsoltárok) kapcsolódtak; a prózák közül a fantasztikus történetek a legállandóbbak: korábban a vallásos csodatörténetek voltak népszerűek, majd a 19. sz. második harmadától kezdve a betyártörténetek és ez szinte észrevétlenül folytatódott a bűnügyi történetekben, voltaképpen az I. világháborúig, maradványaiban pedig később is. A dalok és történetek gyakran aktualizálódtak, és különösen a bűnügyi téma révén helyi témák is a ponyvairodalom részévé váltak. A 20. sz.-i tömegirodalom gyakran általában szintén ponyvának nevezett alkotásai mások (detektívregény, erotikus irodalom, olcsó szerelmi és karriertörténetek, rémregények stb.), mindazonáltal olvasmányként befolyásolták a folklór alkotóit. – A magyar ponyvairodalom előzménye a → népkönyv, amely főként német és cseh közvetítéssel már a 15. sz.-ban eljutott Mo.-ra és egészen a 18. sz.-ig a népi olvasmányok túlnyomó többségét adta. – A ponyvairodalom és a folklór kapcsolata kettős. Egyrészt folklór eredetű alkotások is megjelentek a ponyván. Itt mesék, fabulák, nemzetközi vándormondák hazai feldolgozásai, lakodalmi dalok, balladák vehetők számba. A 18. sz. végétől váltak mind népszerűbbekké a világi tárgyú népdalok és balladák, bár a régi stílusú balladáktól viszonylag kevés jelent meg ponyván (Szálláskereső Jézus, Három árva, Fehér László). Néhány félnépi műfaj (fabulák, tanítómesék, maximák és szentenciák, időjósló szabályok, praktikus mezőgazdasági tanácsok stb.) is megtalálható a ponyvairodalomban. A ponyvairodalom → folklorizmusa mégis csekélynek és felszínesnek mondható. Másrészt a ponyvairodalomból terjedt el a betyárköltészet tetemes anyaga, néhány helyi monda, novellamese, tanítómese, a vőfélykönyvek anyagából egész sor lakodalmi dal és rigmus, az egyházi népének számottevő része és általában a helyi eseményekkel foglalkozó szerencsétlenség-, gyilkosságtörténetek és dalok (kórházballada, városi ballada) túlnyomó hányada. – Újabb balladáink részben ponyvairodalmi eredetűek (Bogár Imre, Pápainé stb.), részben pedig kölcsönhatás eredményei, különösen szoros az összefonódás a → betyárdalok és → betyárballadák esetében. (Ponyvairodalmi betyárdalban pl. – Fújd el, jó szél, fújd el, Hosszú útnak porát, Hogy senki se lássa, Fakó lova nyomát! – Balladában: – Sallai Pistának gyócsinge, gatyája, Vérrel virágozik a testi ruhája…). A históriák és ponyva balladák újították fel a régi epikus közhelyek egy részét (– Ti jó szülők, ide hallgassatok! Kende József hírét hallottátok?…), jellemzőjük a hitelességre törekvő látszat (– Az 1884. esztendőben Mi történt a gyulaji szérüskertben?…), az apró mozaik-jelenetekből való szerkesztést stb., mindezek hatottak újkori balladáinkra (pl. Farkas Julcsa) is. Hatással volt a népköltészetre a „gyásztörténet” vagy „történeti dal” címe alá sorolt sok rémhistória, mely megfelelő hangzatos jelzők (borzasztó, hajmeresztő, iszonytató, szörnyű, véres stb.) kíséretében került terjesztésre. Stilisztikailag az egyszerű, borzalmat hajszoló, primitíven moralizáló megfogalmazás, idegen nevek és helyszínek használata tanúskodik erről. – Önálló zenei formát szinte alig találni a ponyvairodalom termékeit kísérő dallamok között, ezek jelentősége az idő haladtával egyre csökken. Több ízben is megkísérelték a ponyvairodalom „megnemesítését”. 1848–49-ben a néplapok és népversek célja volt a nép megnyerése, később olcsó „népművelő” irodalom elterjesztését kísérelték meg. Pákh Albert, Vas Gereben, Kemény Zsigmond, Csengery Antal és mások vállalkozásai („Magyar nép könyve”, „Falu könyve”, „A magyar ember könyvtára”, Tatár Péter „regekunyhója” stb.) mellett nemcsak a szorosabb értelemben vett ponyvanyomdák (Méhner, Bagó, Bartalits, Bucsánszky) adtak világirodalmi és magyar irodalmi értékeket is az olvasók kezébe, hanem egész sor füzetes vállalkozást jelentettek meg a nagytekintélyű kiadók (Abafi, Lampel, Szent István Társulat), de különösen a 20. sz. elején a népkönyvtári mozgalom szorgalmazta a falura értékes, olcsó könyvek eljuttatását. Egyelőre felméretlen az a nagy hatás, amelyet ez a mozgalom a klasszikus magyar irodalom elterjesztésében tett. Ide vonható néhány mesegyűjtemény, ill. a gyermekkönyvekként forgalomba került mesék népszerűsége is. A magyar népköltészet első antológiái, nemegyszer átdolgozott formában kerültek a falusiak kezébe, ahol több kiváló mesemondó (pl. Pandur Péter, Palkó Józsefné) messzemenően fel is használta azokat. Különösen Benedek Elek könyveinek és a Grimm-mesék magyar fordításainak a népszerűsége igen nagy, bár legújabban már nemcsak a gyermekkönyvek, hanem a szakmai folklorisztikai kiadványok is betölthetnek hasonló szerepet. A két világháború között elterjedt ponyvairodalomból a paraszti elbeszélést a cowboy-történetek befolyásolták a legjobban. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy a történetek felépítése összevethető a csodás mesék szerkezetével. Némileg megkésve, ekkor lettek a legnépszerűbbek a múlt századi rablótörténetek (köztük a legismertebb a Rinaldo Rinaldiniről szóló valóságos ponyvaregény). A → szekták elterjedésével a vallásos ponyva jelentős része ilyen jellegűvé vált, a kisebb szekták egész könyvtermése ponyvairodalomként hatott, nehezen volt elválasztható a jósló, jövendőmondó irodalom egészétől. 1945 után rövid ideig a régi ponyvairodalom hatott tovább, azóta viszont az írás-olvasás általánossá válása és a művelődési forradalom következtében a népszerű irodalom, népszerű olvasmányok (legújabban pedig a rádió és televízió) vették át a helyét a falusi szórakoztatásban. Amíg azonban a ponyvairodalomnak a folklórra tett hatását szinte napjainkig megfigyelhettük, ez újabb fejlemények milyenségéről semmit sem tudunk. – Folklorisztikánk, irodalomtörténetünk, könyvtörténetünk feldolgozta a ponyvairodalom kialakulását, kezdetének néhány kérdését, áttekintést adott a klasszikus magyar irodalom és a népköltészet, ill. a ponyva kapcsolatáról, és a bűnügyi ponyvairodalom történetét is felvázolta. Mindazáltal népi olvasmányaink és általában a ponyvairodalom kutatásában még igen sok a nyitott kérdés. Keveset tudunk a magyar ponyvairodalom nemzetközi kapcsolatairól, valamint ezzel is összefüggésben a magyar ponyvairodalom lokális megoszlásáról is. (→ még: ballada, → betyárballada, → betyármondák, → félnépi folklór, → monda, → munkásfolklór, → népdal, → népének, → népiesség, → népmese, → varázskönyv). – Irod. Gulyás Pál: Népkönyvtári címjegyzék (Bp., 1910–16); Trócsányi Zoltán: A ponyvafüzettől a néplapig (Magy. Szle, 1933); Turóczi Trostler József: Világirodalom magyar ponyván (Magy. Nyelvőr, 1936); Sőregi János: A szegény ember és a vásári ponyvairodalom (Debrecen, 1940); Sebestyén Géza: Könyv a falun (Magy. Szle, 1942); Bisztray Gyula: Népnevelő íróink a XIX. században (Demokrácia és köznevelés, Bp., 1945); Kovács Máté: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-től 1945-ig (Bp., 1970); Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre (Bp., 1978).