nádtető
nádtető: a lakóházak és gazdasági épületek egyik jellegzetes és elterjedt héjazata. A nádtetőt legtöbbször paraszti szakemberek, nádazók készítették. A nádazás mesterséget képesítéshez sohasem kötötték, de úgyszólván iparszerűen űzték. Jó kézügyességű szegényparasztok, nincstelen emberek idősebb társaiknak segédkezve sajátították el. A nádazók nádtető készítése mellett nádfalak építésével is foglalkoztak. A nádazás nyersanyagbázisának szűkülése miatt az utolsó évszázadban sokat veszített a súlyából, azonban olyan vidékeinken, ahol a nád hozzáférhető, még ma is vagy a közelmúltig készítettek új tetőket, ritkán falakat is. A nádtető és nádfal készítése keresetkiegészítést biztosított a nádazók számára az év olyan időszakaiban is, amikor sem a mezőgazdaságban, sem másutt foglalkoztatottság nem volt. – Először kisebb nádcsomókat kötöttek. A lécezett tető fedését alul, a csorgó felől kezdték el. A tető hosszán egy sorban lerakott kis nádcsomókat régebben gúzzsal, a századfordulótól általában dróttal kötötték szorosan egymás mellé. A nádazást ketten végezték. A tetőn kívül álló nádazó fektette le a nádkévéket, majd a drótot hosszú, nagyméretű fémtűbe (fűzőtű, nádvarrótű) fűzve átdugta a nád között. Segítője, aki a padlástérben állt, átvette, megszorította és visszatűzte kívülre. A végleges lekötés előtt a nádazó fából készült, fogazott vagy sima lapú, nyeles eszközzel (nádverő, verő) felverte, hogy tömött és sima legyen. Néhol felveretlenül hagyták, akkor lépcsőzetes maradt a fedés. A gerincen a felálló nádvégeket keresztbe lekötötték. A gerincre sok helyütt koporsó- vagy vályúdeszkát húztak, amelyet hegyes szögben összeerősített és a gerincre ültetett karókkal (kaloda, kalodafa), ezeket pedig végükkel a nád alá bújtatott vesszőkkel (csaptatófa) szorítottak le. – A nádtetőt elsősorban a Kisalföldön, a Mezőföldön, a Duna mentén és a Nagyalföldön alkalmazták; e vidékeken a tetőcserép elterjedéséig az uralkodó héjazat volt. – A nádazók munkáját korábban nemesi házaknál, uradalmakban is igénybe vették, de dolgoztak katonai épületeken is. Könnyű, olcsó és tartós anyaga miatt kedvelték, télen meleget, nyáron hűvöset tartott. (→ még: tetőfedés) – Irod. Barabás Jenő: A velencei nád felhasználása (Ethn., 1951); Babus Jolán: Nádvágás és tetőfedés a Bereg megyei Lónyán (Ethn., 1954); Szabó László: Mereglyés építkezés Szabolcs megye keleti részén (Ethn., 1968).
Nádtetős lakóház (Balatonfüred, Veszprém m.)
Nádkévék bekötése (Átány, Heves m.)
Nádtetős ház (Balatonszentgyörgy, Somogy m.)
Nádtetős ház (Somogyszentpál, Somogy m.)
Filep Antal–Füzes Endre
