játékeszköz
játékeszköz: a → gyermekjátékok tárgyi kelléke, a célzás, dobás, ütés, gurítás stb. eszköze. A kötött formájú több személyes játékok, főleg a → sportjátékok jelentős része, eszközös játék volt, és elsősorban a sportjátékokra volt jellemző, hogy sajátos, e célra készített játékeszközöket használ. Aktív szerepük van a → hajítófáknak (→ gólyázás, → csürközés, → kecskézés, → tekézés, → méta, → mancsozás, → kótyázás, → bigézés), lyukba terelgető botoknak (tekézés, mancsozás), űzőbotoknak (csürközés, kecskézés). Passzív szerepük volt azoknak a játékeszközöknek, amelyeket bottal eltalálnak, elütnek, röptetnek vagy gurigatnak. Ilyenek: kétoldalt meghegyezett fapecek (bigézés), keményfából vagy dudoros gyökérből kifaragott fagolyó (teke, mancsozó), a tehénszőrből vagy rongyból készített labda (→ labdajátékok), a háromfelé elágazó gallyból visszametszéssel készített „kecske” (kecskézés), egyik végén meghegyezett nagyobb méretű fapecek (kecskézés), egyik végén meghegyezett kisebb méretű fapecek (→ prücsközés, csürközés) vagy kis átmérőjű rönkből kifűrészelt karika (→ guruló játékszer). Passzív szerepbe kerülhet a bot is, ha úgy dobják fel, hogy másik bottal megcélozva, a levegőben kell eltalálni (gólyázás), vagy olyankor, amikor csak a botok földre dobásával és bukfenceztetésével versenyeznek távolságra a gyermekek (sportjáték). A sportjátékokon kívül némelyik ügyességi játékban (→ kapózás) és → nyerő játékban (→ golyósjáték) használnak sajátos játékeszközöket; de mind ezekben, mind a kötött formájú több személyes játékok más csoportjaiban általánosultak a természeti környezetből származó tárgyak, vagy a legkülönbözőbb használati tárgyak: kiskendő csomóra kötve, vagy anélkül (→ Tüzet viszek, → fogó, → szembekötősdi), gyűrű, kulcs, pénz (→ pénzjáték), kés (→ késjáték stb.). – Irod. József Dezső: A nyikómenti gyermek magakészítette játékszerei (Kolozsvár, 1943); Lajos Árpád: Módszeres szempontok a népi gyermekjátékok rendszerezéséhez (Herman Ottó Múz. Évkve, Miskolc, 1968); Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).
Lajos Árpád
