jászol
jászol: nagyállatok etetésére szolgáló berendezés. Több típusa ismert: a takarmányozás egykori módja a széna és a csutka földre szórása, pl. az → akolban. Ezek udvarán, néha a szín alatt előfordulnak már a 18. sz.-tól kör vagy ellipszis alakban földbe vert karókra vesszőből font ún. kerekjászlak. Ilyen jászolok ismertek voltak pl. Göcsejben, Sárközben, a Kiskunságban és a Hajdúságban. A sárközi aklokban 3 m hosszú és 1,5 m széles kerekjászlak is álltak. Az istállóbeli jászolok – az állatok számától és az építmény méreteitől függően – vagy a bejárattal szemben a fal mellett, annak hosszában (félszerjászol) vagy középen álltak, s az állatokat két oldalról kötötték hozzájuk (kerek vagy arcaljászol). A régebbi típusok az Alföldön fal melletti sárpadkák voltak, alacsony fonott oldallal. A legáltalánosabb a deszkákból készített, köveken, rönkökön vagy lábakon álló jászol, amelynek az oldalán lyukak vannak az állatok kikötéséhez. Valószínűnek látszik, hogy a paraszti istállók felszerelésére, így a jászolra is nagy hatást gyakoroltak a 18. sz.-ban a falvakban a katonaság lovainak elhelyezésére épített istállók, az ún. németólak, németistállók. Ezek méreteit és berendezését rendeletben szabályozták. – A lóistállókban a jászol felett falra erősített szénatartó (saráglya) is található. A nyári → állásokon az ún. → nyári jászol áll, egyes nagy határú településeken pedig vontatható → kerekesjászolokat is használtak. – Irod. Kovách Aladár: Kezdetleges épületek Tolna vármegyében (Népr. Ért., 1912); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Borzsák Endre: A régi istállók élete és a jószág takarmányozása Pest megye északi falvaiban (Népr. Ért., 1936).
Szabadfalvi József
