emelőhalászat

Teljes szövegű keresés

emelőhalászat: kisebb méretű szerszámokkal a partról vagy csónakból végezhető, kevésbé gazdaságos halfogási mód; lényege a keretre szerelt háló függőleges irányú vízbe merítése, majd kiemelése. Ha a vízbe merített háló fölé úszik a hal, és a halász kiemeli a szerszámot, a lefelé öblösödő hálóban fogva marad a zsákmány. A halászó ember nem tudja megbízhatóan érzékelni, hogy hal úszott a háló fölé, így emeléskor rendszerint a valószínűségre alapoz. Egyes eszközök továbbfejlesztett változatai a hal mozgását jelző berendezésekkel biztosabbá teszik az emelés mozzanatát. Az emelőhalászat szerszámainak négy altípusát ismerjük a magyar halászatban: 1. a kishalászok legelterjedtebb, főleg partról használt halfogó eszköze a kereszt alakban összeerősített vesszőkávák négy ágáról lelógó hálóféle ( ághegyháló), melynek újabban csónakról, különböző mechanizmusokkal emelhető s a fenéken járó hal leborítását is elvégző változatai alakultak ki ( tápli); – 2. kanál alakú, csónakról vízbe meríthető szerszámok fakerete a hálót alulról tartja, a vízfelszín közelében úszó halak kiemelésére szolgál ( milling, villing[háló]); – 3. az olló összecsukható száraihoz hasonló fakeretre szerelt háló a két rúd között öblösen csüng le, a villinghez hasonló használatú ( ollóháló); – 4. a kör alakú és nyeles vesszőkeretről lelógó hálózsák járulékos eszköz, egyéb szerszámokkal megfogott zsákmány kiemelésére szolgál; csak alkalmilag használatos önállóan halfogásra (szák). Az emelőhalászat e négy alaptípusát a fogás elvének azonossága (az emelés mozzanata) miatt sorolhatjuk – Herman Ottó nyomán – közös rendszertani kategóriába, jóllehet nincs közöttük genetikus kapcsolat; történeti és néprajzi jelentőségük is különböző. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).
Szilágyi Miklós

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT