embervásár, emberpiac, munkáspiac, koplaló, köpködő
embervásár, emberpiac, munkáspiac, koplaló, köpködő: 1. nyílt téren gyülekező, munkára váró embertömeg. – 2. a gyülekezőhely maga. Az embervásár a mezőgazdasági bérmunkások időszakos (karácsony, újév, stb.) szegődtetésének hagyományos formáiból nőtt ki, amikor helyi szokások szerinti meghatározott napokon a munkáltatók (rendszerint a gazdák) és a munkavállalók (cselédek, napszámosok stb.) egy kocsmában találkoztak és egyezkedtek. A nyílt téri embervásárra már a 18. sz. végétől vannak adataink, de igazi elterjedése a kapitalizmus korára esik, és vele együtt múlt is el. A részleges munkanélküli tömeg növekedésével szaporodtak el az embervásárok, telítettségük kitűnő fokmérője volt a pillanatnyi foglalkoztatottságnak. Fellendülő időszakokban az embervásároknak az idénymunkákhoz igazodó rendjük alakult ki, pl. télen, vízkereszt körül a cselédek, tavasszal-ősszel a napszámosok, nyáron pedig az arató-cséplő munkások keresték fel elsősorban, s ugyanilyen ütemben és sorrendben ürült is ki a munkák kezdésének idejére. Munka nélküli időszakokban zsúfolásig megtelt emberekkel, sok gondot okozva a hatóságoknak és másoknak is. Nagy körzeti embervásárok is kialakultak, ilyen volt többek között a fővárosi Teleki tér is az 1930-as válságévben, ahova szinte az egész országból özönlöttek a vándormunkások. A válság mélypontján elég volt egy-egy szikra, hogy tüntetés vagy más megmozdulás robbanjon ki, ilyen volt pl. 1894-ben a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János vezette tüntetés és az 1931-es nagy csongrádi és szentesi kubikosmegmozdulás. Az uralkodó osztály tagjai a munkára várakozó, elkeseredett embereket pl. piaci legyeknek csúfolták, mindent megtettek mozgalmaik leszerelésére, kevesebbet foglalkoztatásukra. Az embervásáron a helyben vagy kisebb létszámban elszegődő munkásokkal főként a munkaadók, nagyobb tömeg és távolság esetén viszont megbízottaik, az ún. → emberkereskedők tárgyaltak. Az emberi munka a kereslet-kínálat szerinti áruvá vált: mindjobban megszűntek a közvetlen, emberi kapcsolatok, és kereslet idején a munkások, kínálat esetén pedig a munkaadók tartották az ajánlatokat. (→ még: alvállalkozó, → vándormunkás) – Irod. Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939); Kamjén István: Emberpiac (Bp., 1951); Katona Imre: Vándormunkások toborzása a kapitalista Magyarországon (Ethn., 1958).
Emberpiac (Debrecen, 1902)
Munkára váró napszámosok Debrecenben (1930-as évek)
Katona Imre
