csalimese, becsapó mese, csalogató mese
csalimese, becsapó mese, csalogató mese: olyan rövid, mondókaszerű epikum, melyre rendszerint a mesemondás végén kerül sor, mikor a mesemondó vagy játékvezető, de rendszerint a résztvevők is belefáradtak már a sok beszédbe, mesehallgatásba vagy a játékba. A mesemondó legtöbbször úgy fog hozzá, mintha valami nagy, igazi mesét készülne elmondani, csak a második, harmadik mondat után veszik észre a hallgatók, hogy lóvá tették őket. Számos → mesekezdő formula az égig érő jegenyefáról, a rinci-ráncos szoknyáról vagy a hetvenhét lapos könyvről használatos csalimeseként is, csak akkor a mesemondó nem azt mondja, hogy „innen vettem elő azt a mesét, amit most elmondok”, hanem azt: „hogyha a rinci-ráncos szoknya hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.” Ehhez hasonlatos némiképpen a csalimese a part alatt szántogató apáról és fiáról, akik szántás közben egy nagy ládát találtak, abban van egy kisebb, abban egy még kisebb, abban egy legkisebb láda, az utolsóból végül kiugrik egy kurtafarkú nyúl (egér); „Hogyha a nyúl farka hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna” (AaTh 2251). A csalimese egy másik fajtája az ún. → végtelen mese (pl. → megszámlálhatatlan sok juh, a; vagy → veres kakas meséje, a), melynél a hallgató felbosszankodik vagy elveszti a türelmét. Ugyancsak a hallgató felbosszantására vagy nevetségessé tételére szolgálnak a → beugrató mesék. Használatosak végül csalimeseként a → mesezáró formulák is: „Mese, mese, mess kenyeret, Egyél hozzá aludttejet” vagy „Mese mese mesd ketté, tehénpacal rágd ketté” stb. (AaTh 2200–2320). (→ formulamese) – Irod. Taylor, Archer: Formelmärchen (Hdwb. des deutschen Märchens, II. 3.); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: Magyar formulamesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutatócsoport Adattárában).
Kovács Ágnes
