algazda

Teljes szövegű keresés

algazda: a bandagazda társa vagy helyettese, aki nagyobb létszámú munkacsoportban vezetni segít, esetleg egy kisebb alcsoportot önállóan irányít. Felduzzasztott létszámú D-dunántúli aratóbandában volt külön algazda. A szorosabb értelemben vett munkaköre főként az 1930-as válságévekben különült el, amikor egy-egy munkahelyen több száz főnyi kubikosbanda is dolgozott, és a kisebb létszámú alcsoportoknak külön-külön bandagazdájuk volt. Hasonló helyzet állt elő a summásbandákon belül is, ha a népes csoportok két-három helységből kerültek együvé, a summásgazdák kénytelenek voltak az algazdákkal megosztani a vezetést. – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört: Szle., 1961).
Katona Imre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem