Warga Ferencz,

Teljes szövegű keresés

Warga Ferencz,
elemi iskolai igazgató-tanító, szül. 1823. júl. 29. Versenden (Baranyam.); Pécsett végezte 1842-ben a tanító-képzőt; a zenében is jártas volt; több kegyes dallamú misét írt. Mint segédtanító működött 25–30 frt évi fizetés mellett Versenden, Egergágon, Lantsókon, Dárdán (Baranyam.). Ezután (1846–51); Bonyhádra (Baranyam.) ment főtanítónak, hol hat évig vezette a tanügyet és a templomi zenét. 1851 végén ismét Bonyhádra ment tanítónak. 1857. okt. 8. Pécsre választották meg a belvárosi elemi mintaiskolához tanítónak; itt nyerte kineveztetését a cs. kir. tanító-képzőház, hol 1861–70-ig mint segédtanár tanította a német és horvát nyelvet és a gazdászattant. Ezen időben válaszlatott meg Baranya vármegye bizottmányi tagjának, Pécs város polgársága pedig városi képviselőnek választotta. 1868-tól a pécsi tanító-egyletnek elnöke volt. 1870. szept. 23. kinevezték a pécs-belvárosi községi iskolához igazgatónak. E mellett 1873–1881-ig igazgatója volt a Werner-féle leánynevelő- és tanintézetnek. Ezen állásáról 1881-ben, a polgári leányiskola igazgatásával is megbízatván, lemondott.
Szerkesztette a Népnevelők Kalauzát (1860–1864.), melynek második évfolyamát Szauter Antallal adták ki (aztán hetilap lett 1864–1866); a pécsi Néptanodát is szerkesztette két évig; úgyszintén a pécsi Tanügyi Füzeteket 1874. szept. 15-től 1878. aug.-ig kiadta és szerkesztette. Czikkei az említett lapokban és a helyi lapban jelentek meg.
Munkái:
1. Der praktische Wegweiser. Ein pädagogisches Jahrbuch. Fünfkirchen, 1860–61. (2-dik évf. Szauter Antallal).
2. Népszerű gazdászattan tanítók, tanítójelöltek, tanulók és földmívesek számára. I. füzet. Fünfkirchen, 1865.
Petrik Könyvészete.
Szinnyei Hönyvészete.
Magyar Paedogogiai Szemle. Bpest, 1896. 97. l. fénynyom. arczk. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem