Sarlay Pál,

Teljes szövegű keresés

Sarlay Pál,
mérnök és birtokos; középiskoláit Losonczon végezte. A szabadságharcz után (1851) Bécsbe ment, hol a műegyetem hallgatója volt és a gazdasági ismereteket is megszerezte; megtanult francziául és spanyolul; mérnöki oklevéllel indult pályájának s először az erdélyi vasutak építésénél dolgozott. Anyanyelvén kívül még nyolcz nyelven írt és beszélt. A mikor befejezte Erdélyben a vasutépítést, Amerikába ment. Résztvett 1863-ban Puebla ostromában s jelen volt 1864-ben Mexikó fővárosában Miksa herczegnek mexikói császárrá proklamálásánál. Miksa császár udvarában mint mérnök és tolmács szolgált; a császári park alapításában is részt vett. A császár gyászos halála után előbb Oaxaca, Tehuantepec és Akapulkóban tartózkodott, majd az Egyesült-Államokba ment, hol San-Francisco táján a Pacific-vasutat építette. 1871-ben tért vissza Magyarországba. San-Franciscóban ült a Golden City nevű hajóra, mely Kalifornia déli csúcsán zátonyra került és léket kapván, sülyedni kezdett. Az utasok csakis életüket mentették meg s nagy nehezen eljutottak a kopár partra, hol kilencz napig voltak kénytelenek időzni s miután kevés élelmet mentettek meg, gyökerekkel táplálkoztak. Végre egy angol hajó fölvette őket s visszavitte San-Franciscóba, a honnét New-Yorkon át Hamburgba jutottak. Itthon a keleti vasutnál nyert alkalmazást, mint főmérnök; utóbb a Teleki Domokos és György grófok uradalmának jószágigazgatója lett 1878-ig, mikor détéri birtokára vonult vissza. Meghalt 1903. febr. 4.
Levelei a Vasárnapi Ujságban (1867. Mexikóból 1867. okt. 2., 1868. Eredeti levél Mexikóból nov. 26., 1870. Kaliforniai képek, Eredeti Közlemények Kaliforniából, tíz közlés, Kaliforniai képek, három közlés, 1871. Esti üzlet San-Franciscóban).
Budapesti Hirlap 1903. 43. sz.
Gömör-Kishont 1903. 7. sz. és a m. n. múzeumi hirlapkönyvtár példányaiból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem