Sárközi Albert (nadasdi),

Teljes szövegű keresés

Sárközi Albert (nadasdi),
főispán, S. István consiliarius és chernelházi Chernel Eszter fia, szül. 1790. jan. 1. Kaposvárt; tanulmányait Csurgón, mint Csokonai tanítványa kezdte, Debreczenben folytatta (1801–5) és Pesten fejezte be. Apja nyomdokain indulva 1813. január 25. Somogyvármegye aljegyzője, 1830. aug. 8. főjegyzője lett és ez állását oly sikerrel töltötte be, hogy ékes tolla és jeles szónoklatai elismeréseül a vármegye arany tollal és ezüst tintatartóval tüntette ki. 1836. nov. 24. apja helyett közfelkiáltással másodalispánná választották, majd 1840. jan. 20. első alispán lett. Közben 1832–36. a vármegye követe volt a hires pozsonyi dietán, 1848. jún. 4. pedig Szemere Bertalan belügyminiszter arról értesítette Somogy vármegyét, hogy az 1848. XIX. t.-cz. erejénél fogva István kir. herczeg nádor őt a vármegye főispánjává nevezte ki. Mint főispán a főrendiháznak is tagja volt, hol az alakuló gyűlésen (jún. 5.) jegyzővé választották. A horvátok mozgolódására 1848. szept. 11. kormánybiztossá nevezték ki és megbízták a Dráva mentének megvédésére felállítandó nemzetőrség toborzásának szervezésével. Ez azonban már akkor későn volt, mert Jellasich Berzencze táján járt és csakhamar keresztül vonult az egész vármegyén. Rövid idő mulva decz. elején Stiria felől közeledett egy osztrák sereg és 1849. jan. 15. Burits János báró császári tábornok Nagy-Kanizsáról arról értesítette a jan. 19. együtt ülő vármegyeülést, hogy a vármegye «békés» megszállására indítja seregét, egyben kijelentette, hogy a vármegye kormánya az ő hatalma alatt áll. Természetesen ezzel a vármegye további működése megszünt és a nyomasztó helyzetben kénytelen volt a hatalom előtt meghajolni. Február 1. már Czindery László volt Somogy vármegye kormánybiztosa, majd ismét hazafias elemek kerültek felül és a máj. 7. közgyűlésen Noszlopy Gáspár kormánybiztos vezette a vármegyét. S ekkor már az április 14. függetlenségi nyilatkozattól lehangoltan félre állott az ár sodra elől. Ez volt szerencséje, mert különben Noszlopy sorsára jutott volna; így is Kisasszondra internáltatott és csak az 50-es években kapott amnestiát. A belső-somogyi ev. ref. egyházmegyének 1830-tól haláláig gondnoka volt. Meghalt 1860. febr. 20. Kisasszondon.
Munkái:
1. Beszéde... Pest, 1830. (Bucsuvételek Ngys. Sárdi Somssich Pongrácz úrtól, szeretett első alispánjoktól Somogy vármegyei karoknak és rendeknek cz. munkában, többekkel együtt).
2. Beszéde... U. ott, 1832. (Mérey sándor somogyi főispáni beiktatásának emlékére, többekkel együtt).
Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Lelki Kincstár 1860. 110. l.
Országos Nagy Képes Naptár 1861. 357. l.
Figyelő XX. 166., 167. l.
Petrik Bibliogr.
Pallas Nagy Lexikona XIV. 886. l.
Sárközy Imre A nadasdi Sárközy-család. Bpest, 1906. (Különnyomat a Turulból) és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem