Sándor János

Teljes szövegű keresés

Sándor János
unitárius gymnasiumi igazgató-tanár, S. Ferencz és Sándor Anna fia, szül. 1841. decz. 26. Homoród-Almáson (Udvarhelymegye); tanulását a h.-almási népiskolában 1848-ban kezdette s 1856-ban végezte. Egy évig nem járt ekkor iskolába, hanem szüleinek a székely gazdaságnál segédkezett. Egyetlen gyermeke lévén szüleinek, abban az időben nem akarták a gazdaság mellől elbocsátani. Azonban saját elhatározásából 1857 tavaszán a sz.-keresztúri gymnasiumba lépett s azt 1862-ben végezve, ez évi szept. 1. a kolozsvári unitárius főgymnasiumba ment át. 1865. jún. 28. érettségit tett s az 1865–68. iskolai években theologiai tanulmányokkal foglalkozott. Ez utolsó iskolai évben éneket tanított a kolozsvári gymnasiumban és segéd kántori teendőket végzett az ekklézsiában. Mielőtt azonban a theologiát bevégezte volna, 1867. szept. 3. az E. K. Tanács kinevezte a sz.-kereszturi gymnasiumhoz köztanítónak s e minőségben volt 1870. szept. 1-ig. Ekkor a köztanítóságról lemondott s beállott Haller Józsefhez Sz.-Keresztúron házi tanítónak Béla fiához. A tanári pályára készülve, 1871 őszén Svájczba a zürichi egyetemre ment, a II. félévre pedig a münchenire, hol főkép a természettudományokat, a mennyiség- és neveléstant tanulmányozta. 1872. szeptember 1-én az erdélyi unitárius főtanács a székely-kereszturi gymnasiumhoz választotta meg rendes tanárnak, 1877. pedig igazgatónak, és e minőségben van ma is, egyszersmind tanítja a mennyiség- és természettant. 1875-ben a sz.-keresztúri m. kir. állami tanítóképzőnél igazgató-tanácsos és 1876-tól a tanácsnak alelnöke. 1881 óta a székelyegyleti első takarékpénztárfiók aligazgatója. A székelykeresztúrköri önsegélyző népbanknál igazgató volt 1887–95-ig. Ekkor soknemű elfoglaltsága miatt lemondott.
Czikkei a Keresztény Magvetőben (VI. 1871. Zürichi levél, VII. 1872. Népoktatási mozgalmak Svájczban, VIII. 1873. Udvarhelyszéki tanító-egylet közgyűléséről, A székelykereszturi unitarium gymnasium építtetésének történelmi rajza, IX. 1874. Szabó Sámuel életrajza, Beszéd Marosi Gergely sírjánál, X. 1875. A társadalmi és családi élet, XI. 1876. Miként kellene a középtanodai magántanítást szabályozni, hogy az eddiginél kedvezőbb eredményt mutathassunk fel?, XII. 1877. A székelykereszturi unitárius középtanoda könyvtára, XIII. 1878. A téli vizsga középtanodáinknál, XV. 1880. A székelykereresztúri tanoda tovább fejlesztésének kérdése, Észrevételek E. F. úr czikkére, XVI. 1881. Beszéd Szabó Samu sírköve felállítása alkalmával Gagyban 1881. jún. 19., XVIII. 1883. Muzsnai ifjabb Demeter János élete és alapítványa, XXI. 1886. A homoród-almási unitárius templom száz éves jubileuma, XXII. 1888. Emlékünnepélyi megnyitó-beszéd, Bezáró-beszéd, Péterfi Sándor pap és egyházíró élete, XXIV. 1889. Tanári beiktató beszéd, XXVI. 1891. Kiss Mihály egyházi író és két hasonnevű előde, 1900. Homoródalmási Mihály János életirata); a M. Nyelvőrben (1873–78. Tájbeszéd és tájszók); az Üstökösben (1873–74. Költemények); mint igazgató írta az iskolai tudósításokat, melyek 1877–79-ig a Keresztény Magvetőben, 1879–93. évekről a kolozsvári unitárius főgymnasiumról kiadott Értesítőkkel egy füzetben, az 1894. évtől külön, önállólag jelentek meg.
Munkái:
1. A székelykeresztúri középtanoda felekezeti és nemzeti fontossága. Kolozsvár, 1888. (Különny. a Keresztény Magvetőből.)
2. Visszatekintés a gymnasium történetére s egyszersmind száz éves fordulói záróbeszéd. Kolozsvár, 1894. (Különny. a Keresztény Magvetőből.)
3. A székelykeresztúri unitárius gymnasium történelme. Székely-Keresztúr, 1906.
Sándor János, A székely-keresztúri gymnasium történelme. 136. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages