Safarik János,
Safarik János,
orvosdoktor, szerb történetíró, előbbinek nagybátyja, S. János jószágigazgatónak, a nyelvtudós S. Pál József idősb testvérének és Laucsek Zsuzsannának fia, szül. 1814. nov. 14. Kis-Kőrösön; 1821-től az újvidéki német iskolában tanult. 1823-ban a szerb gymnasiumot, melynek igazgatója akkor nagybátyja S. Pál József volt, látogatta. 1823-ban bevégezvén a gymnasiumot, Pozsonyba ment, hol bölcseleti és jogi tanulmányokat hallgatott és megismerkedett a szláv vezérférfiakkal (Hódža Hurbán, Stur, Skultety és többekkel). 1832-től a pesti egyetemen az orvostudományokat hallgatta s Kollár János tót költő házát látogatta. 1834–37-ig Bécsben végezte orvosi tanulmányait és 1838-ban orvosdoktorrá avatták. 1840-ben Ujvidéken mint gyakorlóorvos telepedett le; ekkor kezdte a régi délszláv nyelvemlékek ismertetését, így 1840. a Danica Ilirskában a régi glagolita iratokat ismertette. 1843-ban Belgrádban a természettan és 1849. a történelem tanára lett és rendkívüli érdemeket szerzett a délszlávok régészete és régi történelme körül; okleveleket, régiségeket gyűjtött és ismertetett. 1861. a belgrádi múzeum és főiskola könyvtárának őre lett. Sok kitüntetést nyert; a szerb tudós társaság elnöke és több külföldi tudós társaság tagja lett; számos rendjellel is kitüntették. 1869-ben a szerb államtanács tagja lett. Meghalt 1876-ban Prágában.
Főbb munkája: Acta archivi et reliquorum slavorum meridionalium. Belgrad, 1860.
Slovnik Naućny. Prága, 1859. IX. 13. l. (F. L., Rieger.)
Pallas Nagy Lexikona XIV. 775. l.
Ottův Slovnik Naućny. Prága, 1906. XXIV. 540. l.
